9.

Pin­tér al­ez­re­des ki­nyi­tot­ta fe­hér La­dá­ja aj­ta­ját, s gá­láns meg­haj­lás­sal mu­tat­ta.

– Tes­sék pa­ran­csol­ni!

Bana be­gör­nyedt az ülés­re, be­kap­csol­ta a biz­ton­sá­gi övet. Pin­tér is be­szállt, s in­dí­tott.

– Mer­re men­jünk?

– Te vagy a so­főr?!…

Pin­tér bó­lin­tott.

– S nem is akár­mi­lyen… Ha jól tu­dom, Hit­ler ko­csi­ját is egy al­ez­re­des ve­zet­te…

Bana a fe­jét csó­vál­ta.

– Kö­szö­nöm… Na­gyon kö­szö­nöm ezt az el­ra­ga­dó ha­son­la­tot…

– Szí­ve­sen – ne­ve­tett Pin­tér.

Át­haj­tot­tak Bu­dá­ra, vé­gig­su­han­tak a Té­té­nyi úton, a Sáf­rány ut­cá­ból ka­nya­rod­tak a Bu­da­fok­ra ve­ze­tő be­ton­híd­ra. Pin­tér­nek volt egy ví­kend­há­za Ká­ro­son, a Duna mel­lett. A re­me­te­lak, aho­gyan ne­vez­ték. Ha­tal­mas bok­rok kö­zött állt, el­fed­ték a há­zat a kí­ván­csi sze­mek elől. Kis ker­tecs­ke tar­to­zott hoz­zá, né­hány gyü­mölcs­fá­val. Sár­ga­ba­rack, szil­va. Pin­tér fa­lun szü­le­tett, sze­ret­te a ter­mé­sze­tet. Tud­ták róla, hogy szá­má­ra egyet­len gyü­mölcs lé­te­zik: a mus­ko­tá­lyos, mag­va­vá­ló, ham­vas szil­va… Két fá­val ül­te­tett be­lő­le Há­ro­son is, a szil­va­érés ide­jén, ha csak te­het­te, ki­ro­hant a vá­ros­ból, s ví­kend­há­zá­ban aludt. A fá­ról ette a gyü­möl­csöt. So­ha­sem sze­dett le be­lő­le annyit, hogy el­vi­gye ma­gá­val. Állt a fa alatt, vá­lo­ga­tott a him­bá­ló­zó gyü­möl­csök kö­zött, fel-fel­nyúlt egyért, le­sza­kí­tot­ta, s már ette is. A ma­got a te­nye­ré­ben gyűj­töt­te, s ami­kor már nem tud­ta fog­ni, el­sé­tált a sze­me­tes­hez. S ez­zel be is fe­jez­te a szil­va­evést. Per­sze, nem egy nap­ra. Ta­lán még egy fél­órá­ra sem…

A há­zat „ka­lá­ká­ban” épí­tet­ték. Még Bana is se­gí­tett Ő be­to­noz­ta a lép­csőt. Pin­tér a ked­ves ven­dé­ge­it min­dig nagy han­gon fi­gyel­mez­tet­te.

– Ne lép­je­tek a lép­cső­re! Az mű­em­lék!

A fe­hér Lada el­vág­ta­tott a pezs­gő­gyár előtt, sza­ladt ki a vá­ros­ból. A Sa­sad ker­té­szet­nél for­dult le a fő­út­ról, a Duna felé. Bana ahány­szor kinn járt Pin­tér­nél, min­dig szó­vá tet­te a be­kö­tő­út göd­re­it.

– En­nél még a Duna med­re is si­mább le­het…

Most is ezt mond­ta. Pin­tér pe­dig bó­lin­tott Erő­sen mar­kol­ta a vo­lánt, mint­ha abba ka­pasz­kod­na. Ami­kor meg­ér­kez­tek a ház­hoz, az au­tót egy nagy bo­kor­hoz irá­nyí­tot­ták, s in­dul­tak be a ka­pun.

A ke­rí­tés mel­lől azon­ban elé­jük lé­pett-va­la­ki.

– Itt va­gyok – mond­ta.

Ma­gas, vál­las, hun­cut mo­so­lyú fi­a­tal­em­ber volt. Ke­zé­ben egy pi­pás, he­gyes sap­ká­jú ker­ti tör­pét tar­tott. Mind­járt nyúj­tot­ta is Pin­tér­nek.

– Tes­sék. Azt hi­szem, ilyen még nincs.

Pin­tér öröm­mel né­ze­get­te.

– Kö­szö­nöm, kö­szö­nöm… Na­gyon szép… Gyűj­te­mé­nyem leg­szebb da­rab­ja lesz… Az: ugyan­ilyen má­sik har­minc­cal együtt…

Bana ne­vet­ve kér­dez­te.

– Van már har­minc?

Pin­tér át­ölel­te a fi­a­tal­em­ber vál­lát.

– Csak eb­ből van har­minc… Eb­ből a pi­pás­ból… De azért ez na­gyon szép.

A fi­a­tal­em­ber csi­nált rossz­kedv­vel mond­ta.

– Pe­dig úgy igye­kez­tem…

Pin­tér to­vább for­gat­ta a re­mek­mű­vű giccset, ami­kor a tal­pá­hoz ért, meg­döb­ben­ve né­zett a fi­a­tal­em­ber­re.

– Hon­nan sze­rez­ted ezt, te ló­kö­tő?!

Bana már a te­rasz­kán ült. nyúj­tott láb­bal, szin­te fek­vő hely­zet­ben. Fe­lé­je for­dult az al­ez­re­des.

– Ezt a fic­kót – mu­ta­tott a fi­a­tal­em­ber­re – le kell tar­tóz­tat­ni. Be­tö­ré­ses lo­pás…

Bana ér­tet­le­nül né­zett, ezért Pin­tér ma­gya­rá­zat­kép­pen hoz­zá­tet­te.

– Meg­aján­dé­koz ez a szél­há­mos a sa­ját tör­pém­mel!

A fi­a­tal­em­ber sze­ré­nyen vé­de­ke­zett.

– Ez volt leg­kö­ze­lebb… És akar­tam hoz­ni va­la­mit…

Bana most ér­tet­te meg a hely­ze­tet. Ki­tört be­lő­le a ne­ve­tés.

– Be­tö­ré­ses lo­pás!

– Nem – mond­ta Pin­tér –, nem! Gyil­kos­ság! És egy­ben mi­nő­sí­tett csi­bész­ség… De hogy a fe­né­be ju­tot­tál be?

A fi­a­tal­em­ber egy fur­csán haj­lí­tott dró­tot sze­dett elő a zse­bé­ből.

– Ez­zel… Már több­ször aján­lot­tam, hogy szab­vá­nyo­sí­ta­ni kel­le­ne…

Az ez­re­des el­kér­te a szer­szá­mot.

– Min­den be­tö­rő is­me­ri… De azért ez ki­csit kü­lön­bö­zik… Ez a haj­lí­tás?

A fi­a­tal fér­fi ko­moly arc­cal ma­gya­ráz­ta.

– Ez az új zá­rak mi­att ke­rült rá… Most már ez a menő…

– Min­dig ta­nul az em­ber – dünnyög­te az ez­re­des. Pin­tér italt ho­zott ki a te­rasz­ra, po­ha­ra­kat.

– Mi ez? – mu­ta­tott az üveg­re Bana. – Csak nem az a ke­se­rű nya­va­lya?

– To­nik… Ilyen me­leg­ben ez a sör­nél is jobb.

Lát­szott az ez­re­des ar­cán, hogy er­ről ő egy­ál­ta­lán nin­csen meg­győ­ződ­ve. De azért töl­tött, s kor­tyolt.

– Jó hi­deg. – A fi­a­tal­em­ber­re szólt – Ül­jön már le, Hód! És kezd­jük el. Nem nya­ral­ni jöt­tünk.

A fő­had­nagy szé­ket hú­zott maga alá, szem­be­ült az ez­re­des­sel. Va­la­mit mon­da­ni akart, de a pa­rancs­no­ka meg­előz­te.

– Elő­ször is, ha vége lesz en­nek az ügy­nek, meg­fe­nyí­tem. Már száz­szor meg­egyez­tünk, hogy nem par­ti­zán­ko­dik. És ha nem érti meg, hogy a mi mun­kánk­ban a fe­gye­lem sors­dön­tő le­het, ak­kor el­vá­lunk. És na­gyon re­mé­lem, ezt nem kell még egy­szer mon­da­ni.

– Ér­tet­tem… Igye­kez­ni fo­gok… De az a hely­zet…

Pin­tér szólt köz­be.

– Csend! Csend, Ba­las­sa, ér­ted?

A fi­a­tal fér­fi az al­ez­re­des felé bic­cen­tett.

– Igen­is, csend!

Az ez­re­des újra kor­tyolt. Nem messze vo­nat dü­bör­gő­it.

– Tudsz te itt éj­sza­ka alud­ni? – kér­dez­te Pin­tért.

– Én már nem hal­lom… Meg le­het szok­ni.

– Na, Hód úr – for­dult a fi­a­tal­em­ber felé Bana – ma­gáé a szó. Ol­vas­tam, hogy nya­ral­ni akart men­ni Split­be.

A fő­had­nagy mo­soly­gott.

– Nem lett vol­na rossz… De az is le­het, hogy nem ne­vez­het­tük vol­na za­var­ta­lan nya­ra­lás­nak.

– Kül­föld­re maga csak nya­ral­ni jár­hat, nem hun­cut­sá­go­kat el­kö­vet­ni – je­gyez­te meg az ez­re­des. – Gon­dol­ja, hogy ér­de­mes lett vol­na?

– Igen. Meg­győ­ző­dé­sem. Mert így egy lé­pés­sel le­ma­rad­tunk.

– Le­het­sé­ges. De én ak­kor sem já­rul­ha­tok hoz­zá sem­mi­fé­le jog­sér­tés­hez. És ha maga min­den­faj­ta egyez­te­tés nél­kül csak oda­sza­lad, ak­kor… Ak­kor most nem ül itt, ha­nem va­la­me­lyik cel­lá­ban hű­söl… Bár eb­ben a dög­me­leg­ben, ez nem hal­lat­szik ko­moly érv­nek…

– Meg­old­ha­tó lett vol­na a do­log – je­gyez­te meg Pin­tér –, ha idő­ben tu­dunk in­téz­ked­ni. De most már egyéb­ként is eső után kö­pe­nyeg.

– Ön sze­rint most egye­dül ér­ke­zett a ked­velt ura­ság az or­szág­ba? – kér­dez­te az ez­re­des.

– Leg­alább­is azt akar­ja el­hi­tet­ni – fe­lel­te a fő­had­nagy. Ugyan­úgy a régi osz­tály­tár­sát ke­res­te fel, mint az első lá­to­ga­tá­sa­kor. Más­sal nem is lé­pett érint­ke­zés­be.

– Meg­ja­vult vol­na? – hi­tet­len­ke­dett az al­ez­re­des. – Át­néz­tük a bűn­lajst­ro­mát, fan­tasz­ti­kus alak. S lé­nye­gé­ben csak a ká­bí­tó­sze­res ügye mi­att zár­ták le hosszabb idő­re, de ak­kor is na­gyon ne­he­zen tud­ták rá­bi­zo­nyí­ta­ni.

– Most mit csi­nál? – for­dult Bana a fő­had­nagy­hoz.

– Utaz­gat. Ci­pe­li ma­gá­val azt a fes­tő­i­mi­tá­tor ba­rát­ját.

– Hol utaz­gat? Mi a cél­ja? Hol szállt meg?

– Né­hány nap­ja már Bu­da­pes­ten tar­tóz­ko­dott, s csak ké­sőbb ke­res­te fel a fes­tőt. Úgy tűnt, mint­ha va­la­hon­nan ér­te­sí­tés­re várt vol­na, a szál­lo­da re­cep­ci­ó­já­ban több­ször is meg­kér­dez­te, jött-e le­ve­le.

– Me­lyik szál­lo­dá­ban la­kik?

– A No­vo­tel­ben la­kott. De ott már fi­ze­tett, s el is tá­vo­zott.

– És ka­pott le­ve­let?

– Nem. Ha csak…

– Ha­csak?

– A szál­lo­dá­ba biz­to­san nem ka­pott – foly­tat­ta a fő­had­nagy –, de egy­szer, be­ment a fő­pos­tá­ra, s ott le­het­sé­ges, hogy a ke­zé­be nyom­tak egy pos­te res­tan­te-ot.

– Mi az, hogy le­het­sé­ges? Nem le­he­tett meg­ál­la­pí­ta­ni?

– Nem. Pró­bál­tuk. De Ja­nó­ka el­szúr­ta az ügyet.

Pin­tér ma­gya­ráz­ta Ba­ná­nak.

– Ja­nó­ka a Po­toc­z­ki Já­nos. Tu­dod, most jött az aka­dé­mi­á­ról.

– Ahá! Em­lék­szem, je­lent­ke­zett ná­lam. Pe­dig úgy gon­dol­tam, lesz be­lő­le va­la­ki. Te­hát már­is el­kö­vet­te az első hi­bát.

– Csi­nál még töb­bet is – ne­ve­tett Pin­tér.

A fő­had­nagy nem ne­ve­tett. Ko­mor arc­cal mond­ta.

– Jó fiú a Ja­nó­ka, de le­het­sé­ges, hogy egy ko­moly lánc­sze­met vesz­tet­tünk el… Mi­vel más­nap ki­köl­tö­zött Bur­ta úr a szál­lo­dá­ból, szin­te biz­tos­nak lát­szik, hogy ka­pott va­la­mi je­let. A re­cep­ci­ó­ban pe­dig csak fal­ból ér­dek­lő­dött. Ha ne­tán fi­gye­lik, ak­kor fél­re­ve­zet­hes­se őket.

– Meg is tet­te. Ilyen ró­kát, mint maga… – csó­vál­ta a fe­jét az ez­re­des.

Ba­las­sa fő­had­nagy nem re­a­gált erre a meg­jegy­zés­re, foly­tat­ta a be­szá­mo­lót.

– Tör­tént más hiba is.

– Na?

– Kö­vet­ték a ko­csi­ját, és Du­na­új­vá­ros után szem elől vesz­tet­ték.

– Ez ot­rom­ba hiba – mér­ge­lő­dött az ez­re­des. – Hát már itt tar­tunk? – for­dult Pin­tér­hez.

– Si­ke­rült kor­ri­gál­nunk – foly­tat­ta a fő­had­nagy –, Sop­ron­ban ta­lál­tunk rá­juk. A Lő­vér előtt.

– Ilyen mó­don ki is me­het­tek vol­na az or­szág­ból.

– Nem. Azt nem. Er­ről már a kez­det kez­de­tén in­téz­ke­dett Gá­bor, vagy­is a pa­rancs­no­kom…

– Igen, er­ről tett je­len­tést Be­lez­nay – erő­sí­tet­te meg az al­ez­re­des. – Ez rend­ben is van… Sa­ját ne­vé­vel jött, sen­ki sem kö­röz­te, be kel­lett en­ged­nünk. Ki­fe­lé már más.

Bana in­tett, hogy em­lék­szik. Ki­fe­lé azért más, mert ju­go­szláv út­le­vél­lel jött, s ar­ról nem tud­tak a ju­go­szláv ha­tó­sá­gok, hogy ők erre a név­re va­la­ha is ál­lí­tot­tak ki út­le­ve­let… Ami­kor Bur­ta má­sod­szor is meg­je­lent Ma­gyar­or­szá­gon, Be­lez­nay az In­ter­pol se­gít­sé­gé­vel fényt de­rí­tett erre a tény­re. De ebbe bele tel­lett né­hány nap.

– Az is le­het­sé­ges, hogy ki­en­ged­jük – mond­ta Bana. – Ha csak nem csi­nál itt va­la­mi disz­nó­sá­got… ö lesz ne­künk a cér­na­szál, amit ha oko­san húzunk… Béla, vedd fel a kap­cso­la­tot az In­ter­pol­lal, és tár­gyald meg ve­lük, mit tar­ta­ná­nak he­lyes­nek. Jó?

Pin­tér bó­lin­tott.

– Ér­tet­tem.

Az ez­re­des újra a fő­had­nagy­hoz for­dult.

– Van va­la­mi fel­té­te­le­zé­se, hogy mit akar itt ez a…

– Bur­ta… Je­len­tem, egye­lő­re sem­mi… Csak egy biz­tos. Nem vé­let­le­nül jár haza…

– És a ha­za­sze­re­tet? És ha fel­tá­madt ben­ne a nosz­tal­gia? Gye­rek­kor meg ez-az?

A fő­had­nagy a fe­jét csó­vál­ta.

– Bár min­den le­het­sé­ges, de…

Az ez­re­des fel­állt. Be­ment a szo­bá­ba, bal­ra nyí­lott a kony­ha, ki­nyi­tot­ta a szek­rényt, de vissza is csuk­ta.

– Nincs egy kis ke­nye­red? – szólt ki Pin­tér­nek. – Béla, hal­lod?!

Nem volt ke­nyér. Trap­pis­ta saj­tot ta­lál­tak a hű­tő­szek­rény­ben, Pin­tér test­vé­ri­e­sen há­rom­fe­lé vág­ta.

– Saj­nos, csak ez van…

El­rág­csál­ták. A fő­had­nagy a szil­va­fák­ra mu­ta­tott.

– Szil­vát sza­bad?

Az al­ez­re­dest, mint­ha bol­ha csíp­te vol­na meg.

– Még éret­len! Nem lá­tod? Hoz­zá ne nyúlj, mert le­tö­röm a ke­ze­det!

– Par­don, par­don – sza­bad­ko­zott a fő­had­na­gyi – Ha éret­len, ak­kor éret­len.

– Azért! – nyug­táz­ta az al­ez­re­des. – Meg­za­bál­nák zöl­den ezt a ke­vés­ke szil­vát…

Bana vissza­ült a he­lyé­re.

– Azt árul­ja el ne­kem – mu­ta­tott he­lyet a fő­had­nagy­nak –, mi a va­ló­di ér­tel­me az üze­ne­té­nek. Mert lá­tom, az nem, ami­ben an­nak ide­jén meg­ál­la­pod­tunk, vagy­is, hogy el­in­dult az ak­ció és sür­gős se­gít­ség­re van szük­sé­ge. Te­hát?

Ba­las­sa fő­had­nagy hát­ra­si­mí­tot­ta a ha­ját. Nagy lé­leg­ze­tet vett.

– Egy dol­got még nem em­lí­tet­tem.

– Kí­ván­csi­an vá­rom.

– Sem­mi­kép­pen nem me­het­tem be a hi­va­tal­ba. Va­la­ki fi­gyel. Elő­ször csak kép­ze­lő­dés­nek gon­dol­tam: vé­let­le­nül jön utá­nam az a pa­sas, áll a ki­ra­kat elé, ha új­sá­got ve­szek, a há­tát mu­tat­ja, ha el­sé­tá­lok mel­let­te…

– Ez ér­de­kes… Tes­sék, foly­tas­sa – biz­tat­ta az ez­re­des.

– Igen, ér­de­kes. És azért az, mert nem tud­tam meg­fej­te­ni, ki a fene le­het. Ezért az­tán se be nem men­te­ni a hi­va­tal­ba, de haza sem me­het­tem. Te­le­fo­nál­ni is csak kö­rül­mé­nye­sen tud­tam. Vagy­is az ak­ció for­dít­va in­dult el. Leg­alább­is úgy ér­zem.

Bana hosszan néz­te a fő­had­na­gyot. Ez volt te­hát oka az el­tű­né­sé­nek.

– Még­is, mire tip­pel?

– Je­len­tem, ha­zud­nék, ha azt mon­da­nám, tu­dom. Tip­pem van. De ez va­ló­ban csak fel­té­te­le­zés.

– És az mi?

Ba­las­sa egy ki­csit gör­nyed­ve ült. A vi­dám­ság el­tűnt a sze­mé­ből, szag­ga­tot­tan be­szélt, több­ször szét­tár­ta a kar­ját.

– Úgy gon­do­lom, bár erre sem­mi bi­zo­nyí­té­kom sin­csen, hogy ez a Bur­ta nem egye­dül jött… És mi­vel én az első jel­zé­sek óta fi­gye­lem… Mond­hat­nám azt, hogy kí­sé­rem, így fel­tűn­he­tett a tár­sá­nak, aki so­ha­sem mu­tat­ko­zott vele, te­hát én sem tud­hat­tam, hogy hoz­zá tar­to­zik… Vagy­is arra a pa­sas­ra nem ügyel­tem, csak Bur­tá­ra… Gon­dol­tam sok min­den más­ra is, de ez lát­szik a leg­va­ló­szí­nűbb­nek. És erre ér­vem is van.

– Hall­jam! – szin­te pa­rancs­sze­rű­en mond­ta Bana.

– Egy dön­tő érv…

– Nos?

– Ami­kor Bur­ta és a ba­rát­ja Ka­szás el­in­dult Bu­da­pest­ről, utá­nuk küld­tem Kar­csit, Te­me­si Ká­roly zász­lóst, akik ké­sőbb el­ve­szí­tet­ték Bur­tá­é­kat. Én Bu­dán, egy al­kal­mas he­lyen ki­száll­tam az au­tó­ból, s lát­tam, hogy. az en­gem kí­sér­ge­tő pa­sas egy Unó­val Kar­csi­ék után ka­nya­ro­dik. Mert azt hit­te, hogy én még az au­tó­ban ülök. De ez még nem elég. A dön­tő bi­zo­nyí­ték az, hogy az Uno is Sop­ron­ban vesz­te­gel, ho­lott Kar­csi nem ment Sop­ron­ba, mert Bur­ta le­ráz­ta. Hon­nan tud­ta az Uno, hogy Bur­ta Sop­ron­ba tart? Vagy­is a pa­sa­som is nyo­mot ve­szí­tett, de ő is­mer­te az úti­célt. Ez, sze­rin­tem, két dol­got bi­zo­nyít. Az egyik: tár­sa van Bur­tá­nak, aki őrzi. Eb­ből te­hát az von­ha­tó le, hogy nem nya­ral­ni jött… A má­sik, hogy én már nem va­gyok al­kal­mas a mun­ka el­vég­zé­sé­re… Ha csak…

– Biz­tos, hogy nin­csen sem­mi en­ni­va­lód? – kér­dez­te új­ból az ez­re­des a he­lyet­te­sét. – Néz­zél széj­jel. Is­ten bi­zony, ki­lyu­kad a gyom­rom.

Pin­tér Béla be­cam­mo­gott a szo­bá­ba. Hal­la­ni le­he­tett, hogy sor­ra nyi­to­gat­ja a szek­ré­nye­ket.

– Úgy érez­tem ma­ga­mat, mint Göre Gá­bor nagy­pén­te­ken. – mond­ta mo­so­lyog­va a fő­had­nagy­nak. – Is­me­ri a tör­té­ne­tet?

– Je­len­tem, nem.

– Kár… Ér­dek­li?

– Igen­is.

– Az úgy volt – kezd­te az ez­re­des olyan hang­súllyal, mint­ha me­sét mon­da­na –, hogy Göre bíró úr, meg Dur­bints só­gor ki­men­tek nagy­pén­te­ken a prés­ház­ba, áhí­tat­tal, böjt­tel akar­ták töl­te­ni a szent na­pot. Igen ám, de na­gyon meg­éhez­tek. Csak­hogy nem volt kinn en­ni­va­ló. Vé­gül is az aj­tó­ke­nő sza­lon­na­da­rab­ból, meg az egér­fo­gó­ból ki­sze­dett sza­lon­ná­ból esze­get­tek. És per­sze it­tak. De nem to­ni­kot…

Ba­las­sa és a köz­ben a he­lyé­re vissza­ült Pin­tér is kö­te­les­ség­sze­rű­én ne­ve­tett.

– Itt nin­csen egér­fo­gó – kö­zöl­te az al­ez­re­des. – Szé­gyel­lem, de sem­mi kaja nin­csen… De tes­sék, gyújt­sa­tok rá – kí­nál­ta a ci­ga­ret­tát.

– Ha már így ala­kult – nyúlt a do­boz­ba Bana –, kár ugyan ezt a jó le­ve­gőt… És most már kel­le­mes a szél is…

– Jön, mint a nó­tá­ban, a Du­ná­ról – mond­ta a fő­had­nagy. Bana hossza­dal­ma­sán gyúj­tott rá. Lát­szott az ar­cán, ki­sebb gond­ja is na­gyobb a ci­ga­ret­tá­nál.

– A fő­had­na­gyunk – mond­ta von­ta­tot­tan – azt ál­lít­ja, ő nem al­kal­mas erre a mun­ká­ra… Ezt most hal­lom elő­ször a sa­ját szá­já­ból.

Ba­las­sa gri­maszt vá­gott.

– Ele­mi do­log, ha va­la­kit fel­fed­nek… Így ta­nul­tuk.

– Jó. Ötös. Csil­la­gos ötös.

Az al­ez­re­des mo­so­lyog­va fúj­ta a füs­töt.

– Arra va­gyok kí­ván­csi – ap­ró­kat ne­ve­tett –, hogy az Unós fic­kót is fi­gye­li va­la­ki? Mert az sem ki­zárt. Meg az­tán arra, aki az Unóst tart­ja szem­mel, arra is rá­állt va­la­ki… Szép lánc.

Ba­las­sa fő­had­nagy sze­ret­te és be­csül­te az al­ez­re­dest. Most még­is mér­ge­sen néz­te. Csú­fo­ló­dik?

– Most va­jon, kit fi­gyel az ön Unó­sa? – kér­dez­te az ez­re­des a fő­had­nagy­tól. – Kit fi­gyel­het, ha ön itt ül ve­lem szem­ben… Eset­leg ő is itt dek­kol va­la­hol a bok­rok alatt?

Az ez­re­des, mint­ha nyo­ma­té­kot akar­na adni a sza­va­i­nak, fel­állt, ki­sé­tált a kert­ből.

– Nincs itt sen­ki – szólt vissza. De a hang­ja ter­mé­szet­el­le­ne­sen re­kedt volt. Né­hány per­cig áll­do­gált még a ke­rí­tés előtt. Ad­dig, amíg a ci­ga­ret­tá­ja a kör­mé­re nem égett. Az­tán vissza­ült a he­lyé­re. Hall­ga­tott. Ké­sőbb azt pa­ran­csol­ta a fő­had­nagy­nak, hogy éne­kel­jen va­la­mit.

– Mit? – kér­dez­te Ba­las­sa.

– Amit akar… Csak han­go­san… Va­la­mi ma­gyar nó­tát… Vagy slá­gert… Va­la­mit.

Ba­las­sa cso­dál­koz­va né­zett rá. Az ez­re­des dur­ván rá­för­medt.

– Kezd­je el, az is­ten­fá­ját!

A fő­had­nagy bi­zony­ta­lan, majd erős han­gon, szép ba­ri­ton­ján éne­kel­ni kez­dett: Aká­cos út, ha vé­gig­me­gyek…

Az ez­re­des egyet­len ujj­moz­du­lat­tal hív­ta he­lyet­te­sét a szo­bá­ba. Csak né­hány szót vál­tot­tak. Az­tán mind a ket­ten ki­set­ten­ked­tek a kis kert­ből. Ba­las­sa ke­rek­re nyí­lott szem­mel fi­gyel­te őket, s köz­ben éne­kelt.

Há­rom perc sem telt el, a két tiszt újra meg­je­lent. Ke­zük­ben re­vol­vert szo­ron­gat­tak. Pin­tér egy hát­ra­csa­vart karú fér­fit tolt be maga előtt.

– Fő­had­nagy, a bi­lin­cset! – szólt az ez­re­des Ba­las­sá­nak. – És ne kor­nyi­kál­jon ilyen is­ten­te­len han­gon! Fe­jez­ze már be!

A fér­fi csuk­ló­in kat­tant a bi­lincs. Le­ül­tet­ték az egyik szék­re. Az ijedt em­ber a fo­gát csi­kor­gat­ta, haja a sze­mé­be ló­gott.

– Jó na­pot – kö­szönt neki Bana. – Ki­hez van sze­ren­csénk? A fér­fi nem vá­la­szolt.

Ba­las­sa csen­de­sen mond­ta.

– Ké­rek en­ge­délyt arra, hogy meg­ke­res­sem az Unót.

– Men­jen – mond­ta Bana.

Az al­ez­re­des a fér­fi ira­ta­it ke­res­gél­te.

– Nin­csen ok­má­nya… Még bé­lyeg sem…

– Mi­cso­da? – kér­dez­te az ez­re­des.

– Sem­mi – le­gyin­tett Pin­tér.

– Vár­juk meg a fő­had­na­gyot… Van egy nej­lon­zacs­kód? Az úr pisz­to­lyá­nak… Mi­nek kel­lett ez ön­nek? – kér­dez­te a li­he­gő fér­fit.

Nem vá­la­szolt.

– Le­het, hogy nem is tud ma­gya­rul – vél­te Pin­tér. – De ho­gyan vált gya­nús­sá?

Bana vál­lat vont.

– Tud­ja is­ten… Va­la­ho­gyan be­lül meg­érez­tem, hogy az a bi­zo­nyos unós, ha a fő­had­nagy nem lin­kel, nem le­het Sop­ron­ban… És olyan ér­zé­sem tá­madt, hogy itt van a kö­ze­lünk­ben…

– Ennyi?

– Ennyi.

– De hon­nan tud­tad, hogy ő az?

Las­san egy fe­hér Fiat Unó gu­rult a kapu elé. Ba­las­sa fő­had­nagy ki­szállt be­lő­le, az aj­tót sem zár­ta be, úgy jött fel a te­rasz­ra.

– Ez az – mond­ta. – Bár a rend­szá­ma más… De van a kesz­tyű­tar­tó­ban for­gal­mi en­ge­dély há­rom au­tó­ra is…

Bana bó­lin­tott.

– Ért ma­gya­rul? – kér­dez­te a meg­bi­lin­cselt fér­fit, aki a fe­jét ráz­ta.

– Sem­mit sem ér­te­ni – mond­ta.

– Mit is kér­dez­tél? – for­dult Pin­tér­hez Bana.

– Azt, hogy hon­nan tud­tad, ő az, akit…

Bana le­gyin­tett.

– El­árul­ta ma­gát az úr… Ami­kor meg­lá­tott a ke­rí­tés­nél, hir­te­len le­ha­jolt és kö­ve­ket kez­dett emel­get­ni az út­ról, mint­ha dol­goz­gat­na. Csak­hogy rosszul csi­nál­ta.

– Rosszul? – kér­dez­te a fő­had­nagy.

– Rosszul. Mert ná­lunk, ugye, egy­sze­rű­en fel­eme­lik a kö­ve­ket, mint­ha ölbe akar­nák ven­ni… De ahon­nan az úr szár­ma­zik, ott nem így csi­nál­ják. Mert ott kí­gyó is búj­hat a kö­vek alatt. Te­hát ott a kö­vet elő­ször csak az em­ber­től túl­ra eső ol­da­lán eme­lik meg, hogy ott a kí­gyó el­csúsz­has­son, és ne ke­rül­jön szem­be a mun­kás­sal… Ezt ez alatt a pár perc alatt négy­szer is be­mu­tat­ta ez az úr.

A fő­had­nagy szin­te tá­tott száj­jal fi­gyel­te az ez­re­dest.

– Ilyen­kor kel­le­ne ki­lép­nem a tes­tü­let­ből – mond­ta el­is­me­rő­en. – Ezek sze­rint én még sem­mit sem tu­dok…

Bana csen­de­sen mo­soly­gott.

– Vi­gye az urat az au­tónk­ba, s ül­tes­se hát­ra…

Az al­ez­re­des is el­is­me­rő­en bó­lo­ga­tott.

– So­ha­sem gon­dol­tam vol­na, hogy ilyen árul­ko­dó kö­vek is van­nak…

Ami­kor a fő­had­nagy már el­kí­sér­te az ide­gent, Bana ma­gá­hoz in­tet­te a he­lyet­te­sét.

– Béla – mond­ta sut­tog­va –, én sem gon­dol­tam vol­na… Most ta­lál­tam ki az egé­szet… Ami­kor be­haj­tot­tál a föld­út­ra, fel­jebb a bok­rok kö­zött már ott állt a Fiat…

Az ez­re­des ült a meg­bi­lin­cselt fér­fi mel­lé, Pin­tér pe­dig a vo­lán­hoz. Ba­las­sa fő­had­nagy az Unót ve­zet­te egé­szen a szol­gá­lat épü­le­té­nek ud­va­rá­ra.

Ami­kor a fog­lyot el­kí­sér­ték, Bana fel­hív­ta az iro­dá­já­ba a fő­had­na­gyot. De nem ül­tet­te le.

– Te­hát, most mi a te­en­dő? Egy bábu ki­dőlt… Foly­tat­ja?

A fő­had­nagy ha­tá­ro­zot­tan vá­la­szolt.

– Igen. Most már nem tud­nak azo­no­sí­ta­ni.

– Még egy­szer nem lesz ilyen sze­ren­csé­je.

– Tu­dom.

– Foly­tas­sa te­hát a mun­kát, Hód… De ne sza­kad­jon el tő­lünk, mert… agyon­ve­rem…

A fő­had­nagy el­mo­so­lyo­dott.

– Re­mé­lem, nem lesz szük­ség rá.

– He­lyes… Lát­ja, itt nem bab­ra megy ez sem… Van va­la­mi kér­dé­se?

– Nin­csen.

– Ké­ré­se?

A fő­had­nagy ha­boz­ni lát­szott. Az ez­re­des meg­is­mé­tel­te.

– Va­la­mit kér? Ki vele! Mi az?

Ba­las­sa fő­had­nagy rez­dü­let­len arc­cal vá­la­szolt.

– Egy nő.

Hód könyvek
titlepage.xhtml
jacket.xhtml
part0000.xhtml
part0001.xhtml
part0002.xhtml
part0003.xhtml
part0004.xhtml
part0005.xhtml
part0006.xhtml
part0007.xhtml
part0008.xhtml
part0009.xhtml
part0010.xhtml
part0011.xhtml
part0012.xhtml
part0013.xhtml
part0014.xhtml
part0015.xhtml
part0016.xhtml
part0017.xhtml
part0018.xhtml
part0019.xhtml
part0020.xhtml
part0021.xhtml
part0022.xhtml
part0023.xhtml
part0024.xhtml
part0025.xhtml
part0026.xhtml
part0027.xhtml
part0028.xhtml
part0029.xhtml
part0030.xhtml
part0031.xhtml
part0032.xhtml
part0033.xhtml
part0034.xhtml
part0035.xhtml
part0036.xhtml
part0037.xhtml
part0038.xhtml
part0039.xhtml
part0040.xhtml
part0041.xhtml
part0042.xhtml
part0043.xhtml
part0044.xhtml
part0045.xhtml
part0046.xhtml
part0047.xhtml
part0048.xhtml
part0049.xhtml
part0050.xhtml
part0051.xhtml
part0052.xhtml
part0053.xhtml
part0054.xhtml
part0055.xhtml
part0056.xhtml
part0057.xhtml
part0058.xhtml
part0059.xhtml
part0060.xhtml
part0061.xhtml
part0062.xhtml
part0063.xhtml
part0064.xhtml
part0065.xhtml
part0066.xhtml
part0067.xhtml
part0068.xhtml
part0069.xhtml
part0070.xhtml
part0071.xhtml
part0072.xhtml
part0073.xhtml
part0074.xhtml
part0075.xhtml
part0076.xhtml
part0077.xhtml
part0078.xhtml
part0079.xhtml
part0080.xhtml
part0081.xhtml
part0082.xhtml
part0083.xhtml
part0084.xhtml
part0085.xhtml
part0086.xhtml
part0087.xhtml
part0088.xhtml
part0089.xhtml
part0090.xhtml
part0091.xhtml
part0092.xhtml
part0093.xhtml
part0094.xhtml
part0095.xhtml
part0096.xhtml
part0097.xhtml
part0098.xhtml
part0099.xhtml
part0100.xhtml
part0101.xhtml
part0102.xhtml
part0103.xhtml
part0104.xhtml
part0105.xhtml
part0106.xhtml
part0107.xhtml
part0108.xhtml
part0109.xhtml
part0110.xhtml
part0111.xhtml
part0112.xhtml
part0113.xhtml
part0114.xhtml
part0115.xhtml
part0116.xhtml
part0117.xhtml
part0118.xhtml
part0119.xhtml
part0120.xhtml
part0121.xhtml
part0122.xhtml
part0123.xhtml
part0124.xhtml
part0125.xhtml
part0126.xhtml
part0127.xhtml
part0128.xhtml
part0129.xhtml
part0130.xhtml
part0131.xhtml
part0132.xhtml
part0133.xhtml
part0134.xhtml
part0135.xhtml
part0136.xhtml
part0137.xhtml
part0138.xhtml
part0139.xhtml
part0140.xhtml
part0141.xhtml
part0142.xhtml
part0143.xhtml
part0144.xhtml
part0145.xhtml
part0146.xhtml
part0147.xhtml
part0148.xhtml
part0149.xhtml
part0150.xhtml
part0151.xhtml
part0152.xhtml
part0153.xhtml
part0154.xhtml
part0155.xhtml
part0156.xhtml
part0157.xhtml
part0158.xhtml
part0159.xhtml
part0160.xhtml
part0161.xhtml
part0162.xhtml
part0163.xhtml
part0164.xhtml
part0165.xhtml
part0166.xhtml
part0167.xhtml
part0168.xhtml
part0169.xhtml
part0170.xhtml
part0171.xhtml
part0172.xhtml
part0173.xhtml
part0174.xhtml
part0175.xhtml
part0176.xhtml
part0177.xhtml
part0178.xhtml
part0179.xhtml
part0180.xhtml
part0181.xhtml
part0182.xhtml
part0183.xhtml
part0184.xhtml
part0185.xhtml
part0186.xhtml
part0187.xhtml
part0188.xhtml
part0189.xhtml
part0190.xhtml
part0191.xhtml
part0192.xhtml
part0193.xhtml
part0194.xhtml
part0195.xhtml
part0196.xhtml
part0197.xhtml
part0198.xhtml
part0199.xhtml
part0200.xhtml
part0201.xhtml
part0202.xhtml
part0203.xhtml
part0204.xhtml
part0205.xhtml
part0206.xhtml
part0207.xhtml
part0208.xhtml
part0209.xhtml
part0210.xhtml
part0211.xhtml
part0212.xhtml
part0213.xhtml
part0214.xhtml
part0215.xhtml
part0216.xhtml
part0217.xhtml
part0218.xhtml
part0219.xhtml
part0220.xhtml
part0221.xhtml
part0222.xhtml
part0223.xhtml
part0224.xhtml
part0225.xhtml
part0226.xhtml
part0227.xhtml
part0228.xhtml
part0229.xhtml
part0230.xhtml
part0231.xhtml
part0232.xhtml
part0233.xhtml
part0234.xhtml
part0235.xhtml
part0236.xhtml
part0237.xhtml
part0238.xhtml
part0239.xhtml
part0240.xhtml
part0241.xhtml
part0242.xhtml
part0243.xhtml
part0244.xhtml
part0245.xhtml
part0246.xhtml
part0247.xhtml
part0248.xhtml
part0249.xhtml
part0250.xhtml
part0251.xhtml
part0252.xhtml
part0253.xhtml
part0254.xhtml
part0255.xhtml
part0256.xhtml
part0257.xhtml
part0258.xhtml
part0259.xhtml
part0260.xhtml
part0261.xhtml
part0262.xhtml
part0263.xhtml
part0264.xhtml
part0265.xhtml
part0266.xhtml
part0267.xhtml
part0268.xhtml
part0269.xhtml
part0270.xhtml
part0271.xhtml
part0272.xhtml
part0273.xhtml
part0274.xhtml
part0275.xhtml
part0276.xhtml
part0277.xhtml
part0278.xhtml
part0279.xhtml
part0280.xhtml
part0281.xhtml
part0282.xhtml
part0283.xhtml
part0284.xhtml
part0285.xhtml
part0286.xhtml
part0287.xhtml
part0288.xhtml
part0289.xhtml
part0290.xhtml
part0291.xhtml
part0292.xhtml
part0293.xhtml
part0294.xhtml
part0295.xhtml
part0296.xhtml
part0297.xhtml
part0298.xhtml
part0299.xhtml
part0300.xhtml
part0301.xhtml
part0302.xhtml
part0303.xhtml
part0304.xhtml
part0305.xhtml
part0306.xhtml
part0307.xhtml
part0308.xhtml
part0309.xhtml
part0310.xhtml
part0311.xhtml
part0312.xhtml
part0313.xhtml
part0314.xhtml
part0315.xhtml
part0316.xhtml
part0317.xhtml
part0318.xhtml
part0319.xhtml
part0320.xhtml
part0321.xhtml
part0322.xhtml
part0323.xhtml
part0324.xhtml
part0325.xhtml
part0326.xhtml
part0327.xhtml
part0328.xhtml
part0329.xhtml
part0330.xhtml
part0331.xhtml
part0332.xhtml
part0333.xhtml
part0334.xhtml
part0335.xhtml
part0336.xhtml
part0337.xhtml
part0338.xhtml
part0339.xhtml
part0340.xhtml
part0341.xhtml
part0342.xhtml
part0343.xhtml
part0344.xhtml
part0345.xhtml
part0346.xhtml
part0347.xhtml
part0348.xhtml
part0349.xhtml
part0350.xhtml
part0351.xhtml
part0352.xhtml
part0353.xhtml
part0354.xhtml
part0355.xhtml
part0356.xhtml
part0357.xhtml
part0358.xhtml
part0359.xhtml
part0360.xhtml
part0361.xhtml
part0362.xhtml
part0363.xhtml
part0364.xhtml
part0365.xhtml
part0366.xhtml
part0367.xhtml
part0368.xhtml
part0369.xhtml
part0370.xhtml
part0371.xhtml
part0372.xhtml
part0373.xhtml
part0374.xhtml
part0375.xhtml
part0376.xhtml
part0377.xhtml
part0378.xhtml
part0379.xhtml
part0380.xhtml
part0381.xhtml
part0382.xhtml
part0383.xhtml
part0384.xhtml
part0385.xhtml
part0386.xhtml
part0387.xhtml
part0388.xhtml
part0389.xhtml
part0390.xhtml
part0391.xhtml
part0392.xhtml
part0393.xhtml
part0394.xhtml
part0395.xhtml
part0396.xhtml
part0397.xhtml
part0398.xhtml
part0399.xhtml
part0400.xhtml
part0401.xhtml
part0402.xhtml
part0403.xhtml
part0404.xhtml
part0405.xhtml
part0406.xhtml
part0407.xhtml
part0408.xhtml
part0409.xhtml
part0410.xhtml
part0411.xhtml
part0412.xhtml
part0413.xhtml
part0414.xhtml
part0415.xhtml
part0416.xhtml
part0417.xhtml
part0418.xhtml
part0419.xhtml
part0420.xhtml
part0421.xhtml
part0422.xhtml