17.
Farkas hamar megszokta újdonságnak nevezhető esti elfoglaltságát. Fent a magasban a kezelésére bízott reflektorral hibátlanul dolgozott. A fény pontosan követte a művészek produkcióit, maga Kásás is olykor elégedetten biccentett fejével a széles deszka másik végéről. A reflektorok közvetlenül a sátortető alatt voltak elhelyezve, egy fentről lecsüngő vasállványon. Ehhez volt a deszka is rögzítve, amelyen verebekként ültek a világosítóval, a mélybe lógatva lábukat. Lentről kötéllétra vezetett a deszkához. Jóval a nyitány előtt felmásztak és elfoglalták helyüket a deszka két végén.
A fiatalember már az első napon megfelelő rejtekhelyet talált fent a magasban a könyv nagyságú filmfelvevő részére. A sátortető éppen a fejük felett kapcsolódott össze és a ponyva visszahajtott redőiben kiváló helye lett a kis gépnek. Elég volt csak felnyúlni érte.
Farkas minden este elsőként indult a magasba. A kerekképű világosító már közömbösen szemlélte a késdobáló nőjét, mintha sohasem érdekelte volna. A fiatalember csak Czukorék produkciójánál kapcsolta be a felvevőt, amelyet szigetelőszalaggal rögzített a reflektorhoz. A filmtekercs minden este megtelt felvétellel. Mikor a trió végzett, kicserélte a felvevő kazettáját, és a gépet a ponyva redőibe csúsztatta. Mindebből a három kartávolságra levő Kásás mit sem vett észre. A tekercs aztán máshoz került, közvetlenül az előadás után.
Farkas rendszerint cigarettázva téblábolt a cirkusz előtt, mintha csak friss levegőt szívna. Egy férfi lépett mellé, és tüzet kért. Más este fiatal lány érdeklődött valamelyik artista után. Egy pillanat volt csupán, de a tekercs máris útnak indult, zsebben vagy női táskában, a célja felé. A fiatalember tudta, hogy a tekercset mennyire várják. A filmkockákon azok a nézők is meg voltak örökítve, akiknek Czukor ezüstgömböt dobott produkciója során.
A Czukor-ikrek most már nemcsak vasárnap kora este indultak kocsijukon a városba, hanem gyakran a késő esti előadás után is kihajtottak a kapun, s csak éjféltájt tértek vissza.
Béni ezen nem tudta magát túltenni, állandóan szapulta a lányokat.
– A fene essen beléjük – nézett komoran a porfelhőt kavart kocsi után.
– Még mindig Detti? – jegyezte meg Farkas.
– Ah, nem érdekel.
– Látom rajtad.
– Bármelyiküknél is sokkal jobb nő az Ica – célzott a „vadnyugat lányára”.
– Talán csak nem akarod megszöktetni?
– Hogy a nyakamon maradjon? – nagyképűsködött a fiú. – Mit csinálnék vele? Ültessem be a negyedik osztály padjába mellém?
– Láttam, hogy kerülgeted. Majd megcsiklandoz Pedró a késével.
– Egy fenét, jó vagyok nála is… Megmutatta az eszcájgait. Fene tompák azok a kések, de a hegyük, mint a tű. Kiegyensúlyozott bökök, hogy a levegőben könnyen forogjanak tengelyük körül, amikor a deszkának indítja.
– És a nő?
Béni legyintett, majd a fejére bökött.
– Valami nem stimmel nála, állandóan vigyorog, mint a féleszű és kelleti magát. Ez még hagyján, elvégre nő, sőt nem is akármilyen nő, ezt tudja maga is. De mi a fenének riszálja magát Pedró előtt? Közben kikezd másokkal a férfi jelenlétében – mondta. – Érdeklődött, hogy is volt Manricó visszahozatala… Röhögött, és azt mondta, hogy szerette volna látni a szitut. Állítom, a csaj egyszer csak-csak meglép valakivel. Úgy itt hagyja ezt az öregedő cowboyt, mint a pinty. Csak megfelelő médiumra találjon… Mindenesetre, ez a pasas nem én leszek.
Késő este volt már. Régen kihunytak a cirkusz fényei. Indultak lefeküdni. Kásás és Blinker, az állatgondozó, már aludt. Farkas szemére sokáig nem jött álom. Jóval éjfél után lehetett, amikor meghallotta az ikrek Fiatjának zötyögését. Akkor tértek vissza a városból.
Egy délelőtt Béni minden előzetes bejelentés nélkül fáslival bepólyálta jobb karját, csuklójától könyékig. Az érdeklődésre azt felelte, hogy valószínű ínhüvelygyulladása lett. Ennek ellenére dolgát végezte, sőt kora este az előadás előtt elfoglalta helyét a pénztár előtt, hogy a jegyeket kezelje. Már szállingóztak a nézők.
Farkas arra figyelt fel, hogy a fiú vadul integet neki.
– Mi van? – lépett hozzá.
– Gyere gyorsan… Helyettesíts egy kevés ideig.
A fiatalember szó nélkül eleget tett a kérésnek. A fiú kereket oldott és eltűnt. Távolabb Czukor cigarettázott, és közömbös arccal a befelé tóduló közönséget nézte.
A bejárat előtt két lány tétlenkedett. Határozatlanok voltak. Tizenhat évesek lehettek, divatos nadrágot viseltek, könnyű blúzzal. Sűrűn nyújtogatták a nyakukat befelé.
– Még van jegy – szólt ki Farkas.
– Köszönjük – válaszolt a magasabbik.
– Egy artistát várunk, az ismerősei vagyunk – mondta a másik.
Mintegy adott jelre megjelent Béni. Ahelyett, hogy átvette volna a jegyek kezelését, peckesen elhúzott Farkas mellett, és a lányokhoz lépett.
– Csaó – köszönt szűkszavúan. – Eljöttetek? Azok ketten olvadozó tekintettel bámultak.
– Az unokahúgaim – vetette a fiú Farkas felé, majd a lányokhoz fordult. – Sajnos, ma nem lépek fel a branccsal – mondta és bizonyításként meglendítette bepólyált karját. – Ugyanis megrándult a kezem tréning közben a trapézon. Nem kockáztathatok semmit.
– Óh – sóhajtották azok fájdalmasan. Olyan arcot vágtak, mintha egy világ omlott volna össze bennük.
– Ez van – lendült meg ismét a bepólyált kar.
– Pedig úgy szerettünk volna látni – sajnálkozott a magasabbik. Farkas kajánul vigyorogva megszólalt:
– Művész úr, ha a rokonai esetleg látni kívánják az előadást, beengedem őket. Még szabad a díszpáholyunk.
A „díszpáholy” szó megtelte a hatását, mert a két lánynak felcsillant a szeme. A fiú széles mosolyt erőltetett magára, mert tudta, a „díszpáholy” nem más, mint néhány szabadon hagyott fapad a manézs közvetlen közelében, amolyan potyahely.
Mielőtt Béni száján hang jött volna ki, a két lány serényen bólogatni kezdett.
– Persze, hogy megyünk – mondták egyszerre. A fiú úgy nézett, mintha fogát húzták volna.
– A direktor amúgy is lekötelezettem – magyarázta, miközben előreengedte a lányokat. – Majd jöjjön a kocsimhoz, Laci. Vár ott magára egy szivar.
– Igenis, művész úr.
Farkas hosszan kuncogott magában, de a mosoly megmerevedett az arcán. Egy magas férfi nyújtotta jegyét. Negyvenéves lehetett, széles pofacsontú, mélyen lenyúló dús barkót viselt. Igen ismerősnek tűnt. Hol látta már? Emlékezetében ott lapultak az ismerős arcvonások, a keskeny ajak, amely szinte vonallá szűkült. Mint a villám hasított bele a felismerés. Ennek a fényképét látta. A főpincér, akivel szót váltott Amadeuszné. Hirtelen elbizonytalanodott. Lehet, mindez csupán felajzott képzeletének a játéka? Valami hasonlóság csupán?
Félszemmel a férfi után nézett, de az már eltűnt a cirkuszban. Béni érkezett vissza kipirult arccal.
– Kösz, hogy nem árultál el, máskülönben le vagy ejtve – mondta morcosan.
Farkas sietve ment be a cirkuszba. Az ismeretlen barkós férfi felcsigázta érdeklődését. Felmászott a kötéllétrán és elfoglalta helyét a magasban. Percekkel később Kásás is megérkezett. Addigra viszont már elővette rejtekhelyéről a filmfelvevőt és a reflektorhoz erősítette. Ellenőrizte azt is, hogy az objektív egy irányban legyen a fény útjával.
Kigyúltak a lámpák, a zenekar az indulót játszotta. Sorra vonultak be a szereplők, körbejárták a porondot, és eltűntek a kijáratnál.
Telt ház volt.
– Itt van a szép Etelka is – mondta Kásás a deszka túlsó végéről. – Ebben a percben érkezett egy külföldi pasassal. Ma mindenki odafigyel a produkciójára.
– Hol vannak? – nyújtotta nyakát lefelé Farkas.
– Egyenesen Ránkihoz mentek.
– Ki a pasas?
Kásás a fő reflektort a manézs közepére irányította, miközben Farkas a sajátját a bejárati függönyre szegezte.
– Nem tudom, ki lehet, mert még soha nem láttam – húzta el száját a kerek képű férfi. – Gondolom, az előadásra kíváncsi. Ma mindenki beletesz apait-anyait, hátha a pasas a produkcióra harap.
A három Bérei berobbant a manézsba, pillanatok alatt állt a gumiasztal, és megkezdődött az ugrálásuk.
– Ott vannak – intett fejével lefelé Kásás.
Farkas jól látta a csinos nőt, egy alacsony férfi társaságában. Ránki követte őket. Közvetlenül a bejárónál foglaltak helyet a második sorban. Lehet, Huber helyett érkezett valaki, gondolta. Eszerint nem volt hiábavaló a számításuk. Maga sem tudta miért, valamiféle csalódottságot érzett. Éppen most érkezett, amikor már mozgásba lendült az elhárítás gépezete? Vajon milyen új irányban alakulnak most a dolgok? Ráadásul itt volt a barkós főpincér. Talán nem véletlen, hogy ezek hárman itt ma összefutottak.
– Hé, vigyázz – intette halkan Kásás.
Magához tért gondolatából és a fényt ismét rendes irányba hozta. Kisvártatva felfedezte a barkót viselő férfit. Amaz úgyszintén a második sorban ült, pontosan szemben Ránkiékkal.
Farkas most már izgatottan várta Czukorék fellépését. Szinte érezte minden porcikájában, hogy jelentős estéhez érkeztek. Azok ott lent nem véletlenül vannak most itt. Mikor a szünet után első számként az ikrek apjukkal befutottak a manézsba, rátette ujját a filmfelvevő indítógombjára.
Czukorék felpattantak gömbjeikre és lábukkal serényen körbehajtották magukat a manézsban. Megkezdődött a mutatványuk. Az ikrek sorban egymás után apjuknak dobálták az ezüstös, labdanagyságú gömböket.
Farkas bekapcsolta a felvevőt, és a reflektor fényét Czukorra szegezte.
Az első ezüstgömböt egy fiatal fiú kapta meg, aki az első sorban ült, aztán jöttek a többiek. Sorban, egymás után repültek a gömbök a nézőknek. Az utolsó előtti a barkósnak jutott. A férfi ügyesen elkapta.
Farkas minden gömb útját reflektorfénnyel kísérte. A barkósnál szándékosan késett egy pillanatot. Mikor a fény a férfira irányult, annak ölében nyugodott már az ezüstgömb, a keze között. Néhány másodpercig rajta tartotta a reflektor fénypontját, majd továbbmozdította.
Lent a manézsban a nézők sorra dobálták vissza a gömböket. Czukor mindegyiknek elébe hajtott, és amikor a lefelé eső gömb a feje felett volt, hirtelen előrehajolt. A gömb végiggurult a tarkójától a lábafejéig a testén, aztán egy lábmozdulattal továbbította az ikrek egyikének.
Szüntelenül dörgött a taps.
Farkas a következő alkalommal, mintha véletlenül tenné, a reflektor fényét körbehordozta a nézőkön, egy pillanatra megállt vele és hagyta, hogy a barkós férfin megállapodjon.
– Mit csinálsz – sziszegte fojtottan Kásás. – Menj már a lányra.
Farkas nyomban célbavette a fénnyel Dettit, aki a gömbökkel játszadozott. A magasból jól látta, hogy ez a kisiklása a világosítón kívül két ember figyelmét keltette fel. Egyik maga Czukor volt, aki dühös pillantást vetett fel, a másik Amadeuszné. A nő fürkészően nézett fel a magasba, mintha csak a reflektor kezelőjére lenne kíváncsi, aztán tágra nyílt szemmel mereven bámult át a másik oldalra, ahol a barkós férfi ült.
Az előadás végén Kásás ment le elsőnek a létrán. Farkas előbb kivette a gépből a kazettát, a felvevőt a szokott helyére rejtette, csak ezután mászott le. A bejárati függöny mögül szóváltást hallott.
Czukor szidta a világosítót.
– Kalimpál a reflektorral. Majd szólok az öregnek – fenyegetődzött.
– Eltévesztettem. Különben is olykor nem a megfelelő sorrendben szedi vissza a nyavalyás gömbjeit. Tőlem nyugodtan szóljon az öregnek – mondta a világosító.
Czukor káromkodott.
– Mindig hülyeségeiben jár az esze – rikácsolta.
– Tehet egy szívességet – vágott vissza Kásás.
Farkas félrehúzta a függönyt, és kilépett a cirkuszból. Czukor már távozott. Kásásnak piros volt az arca a méregtől.
– Ennek a hülyének jár a szája – méltatlankodott.
– Nyugodtan megmondhattad volna, hogy én voltam a hibás. Nincs még gyakorlatom.
Kásás legyintett.
– Ilyen bakik napirenden vannak. Csak ez csinál belőle ügyet.
– Az öreget felbiztathatja.
– Az öreggel én kijövök. Jó, ha velem vagy odafent, nem kell két reflektorral vesződnöm.
Farkas cigarettára gyújtott, és a kijárathoz ment. A nézők már elhagyták a cirkuszt, néhányan kint a kapunál tétlenkedtek. A közelben egy XX-es bérautó állt. A fiatalember kiment a kapun és mélyet szívott a friss levegőből.
A sötétből egy idősebb férfi lépett elő.
– Kaphatnék egy kis tüzet? – kérdezte és cigarettát vett elő. Farkas, mielőtt felvillantotta volna öngyújtóját, a tüzet kérő tenyerébe csúsztatta a kazettát.
– Sürgős – mondta halkan.
– Köszönöm – felelte amaz, és távozott.
Látni lehetett az igazgató lakókocsiját. Minden ablaka fényárban úszott. Biztos a külföldi látogatóval folynak a tárgyalások, gondolta a fiatalember, és indult befelé. A kapuban megtorpant. Kis híján beleütközött a kifelé igyekvő Amadeusznéba.
A nő mosolygott.
– Hallom, hogy mellékkeresetre tett szert – mondta.
– Csak alkalmilag…
– Mindegy. Elég hamar belejött.
– A gyakorlat olykor rácáfol erre – jegyezte meg. Amadeuszné már nem mosolygott, fürkészően nézett.
– Tévedni nemcsak véletlenül lehet – mondta.
– Nekem szabad, senki sem tanított be a reflektorok kezelésére. A nő úgy tett, mintha mondani akart volna valamit, aztán elővett táskájából egy cigarettát. Farkas udvariasan felkattintotta öngyújtóját.
– Köszönöm – fújta ki a füstöt a nő. – Olyan érzésem van, hogy egyszer nekünk beszélnünk kellene egymással.
– Elvihetem egy cukrászdába?
– Jó… Legyen cukrászda – hagyta helyben. – Úgy fest, mintha én provokálnám randevúra. Legalábbis ez a látszat. Nemdebár?
– Mikor legyen az a cukrászda? Ma este? Vagy talán holnap? Azt sem tudom, meddig marad.
Amadeuszné egy szemvillanás alatt komoly lett.
– Ma nem, sem holnap. Nem érek rá – mondta és töprengve megrázta fejét. – Különben tudja mit? Majd átvisz Kanizsára. Hét végén itt már zárunk. Útközben, ha akar, elbeszélgethetünk.
– Nem én akartam magával beszélgetni.
A nő csinos arcán zavar tükröződött.
– Igaza van… Nos, majd módját ejtem.
A sötétből Ránki és a külföldi férfi bukkant elő. Amadeuszné elköszönt és a külföldivel együtt beült az XX-es kocsiba. A férfi vezetett.
Ránki sokáig bámult utánuk.
– Nagyon rendes ember – mondta Farkasnak. – Francia, cirkuszigazgató.
– Akkor lesz itt felfordulás.
– Azt hiszem – mondta az idős ember.
Farkas nem tévedett. Ránkit az irodakocsi előtt egy sereg ember várta. Béreiék is ott topogtak, akárcsak Pedró, a késdobáló és Peti zenebohóc feleségével. Egymás szavába vágva érdeklődtek, hogy melyikük produkciója keltette fel a francia érdeklődését.
Ránki egy darabig tehetetlenül hallgatta a szóáradatot, majd méregbe gurult.
– Mi vagyok én, atyaúristen?… Honnan tudnám, hogy melyiketekre figyelt fel, vagy milyen produkció nyerte meg a tetszését? Eljött, itt volt, látta a műsorunkat, és elment… Magam is csak annyit tudok, mint ti.
Farkas a diákkal csendes szemlélője volt távolból a perpatvarnak.
– Lám, a kapitalista piac – jegyezte meg jelentőségteljesen a fiú. – íme, milyen nagy vonzerőt gyakorol.
– Ebben a szakmában érthető, hogy nem mindegy a külföldi szerződés.
– Érthető, érthető… Alaposan megszedhetik magukat, ha jó szerződést ütnek nyélbe.
Farkas naponta látta a kemény gyakorlatokat, azt a sok energiát, amelyet befektettek a produkciók csiszolásába, tökéletesítésébe. A mutatványosok élete már nem volt idegen a számára.
– Nem irigylem tőlük – mondta.
Szabó lépett hozzájuk. A késdobáló megunta a perparvart.
– Hazudik, mint a vízfolyás – intett fejével az igazgatóra.
Ránki megemelte a hangját.
– Értsétek végre meg, hogy semmi konkrétat nem tudok. Egy fikarcnyit sem. Talán Etelka. Miért nem őt rohantátok meg? Ő talán tudja, hogy milyen produkciók érdekelték a pasast. De nekem nem kötötte az orromra, punktum – mondta.
Bement lakókocsijába, és bevágta az ajtót.
A társaság méltatlankodva oszladozott.
– Hazudik az öreg – ismételte a késdobáló. – Nagyon is tudja, kikkel, mi az ábra. Csak várja, hogy megpuhuljanak az emberek, csendesen főjenek a saját kétségükben. Aztán előáll a farbával.
– Milyen farbával – tátotta el száját a fiú.
– Tudom, amit tudok…
– De mégis, milyen farbával állhat elő?
Szabó rejtélyesen mosolygott, aztán hosszú cigarettát vett elő. Rágyújtott anélkül, hogy bármelyiküket kínálta volna.
-. Nekem még nem volt dolgom az öreggel – fújta maga elé a füstöt. – De rebesgetnek róla egy-két dolgot. Persze, pontosan nem tudom mi a helyzet, úgy körvonalakban sejtem az egészet… Mármint azt, hogy mi lehet a farba.
– Nos, vegyünk egy példát – folytatta csendesen. – A példa a legjobb. Aztán ki-ki gondoljon, amire akar… Tételezzük fel, hogy néhány művész szerződni akar külföldre és ez az igazgató fülébe jut. Az érintettek tudják, hogy az igazgatón sok minden múlik. Például egy külföldi turné esetében az impresszáriónak kezdeményezheti a produkció megtekintését, közben súghat annak jót és rosszat. Ismert az ide vágó hármas jelszó: ajánlhat, támogathat, elbuktathat.
Persze, az igazgató, amikor megtudja, hogy kinek a produkciójára van kilátás szerződés kötésére, elejt egy-két dolgot az illetőnek, aztán hagyja, hadd puhuljon a kétségek között. Nos, mindenki szeretne külföldi szerződést kapni. Mit tesznek hát? Invesztálnak, akár csak egy jónak ígérkező üzleti befektetésbe… Hogy az igazgató mire hajlik, ez esetben következtessenek maguk.
– Még egy dolog – emelte ujját a magasba a késdobáló. – Ne feledkezzenek meg arról se, hogy az impresszáriók általában bizonyos százalékot letesznek az asztalra. Annak az asztalára, aki előkeríti az őket érdeklő produkciót, és elegyengeti a szerződés útját. Ezt a fejpénzt, ha nevezhetem annak, az impresszárió kifizeti itt, vagy ott kint. Csak ennyit erről, uraim. Hát akkor jóéccakát mindannyiunknak.
Addig néztek utána, míg a késdobáló kacsázó léptekkel el nem tűnt a lakókocsijában. A függöny mögött Ica árnyéka jelent meg, majd elaludt a villany.
– Ez jól megmondta – bólintott a fiú.
– Nem kell mindent készpénznek venni… Máskülönben, mi van az unokahúgaiddal?
Amaz vigyorgott, a karján már nem volt fásli.
– Valamit mondani kell a csajoknak – magyarázkodott. – Hát én mondtam. De ki gondolt arra, hogy egyszerűen beállítanak.
– Akkor miért fásliztad be a kezedet?
– Sejtettem, hogy ma befutnak. Nem akartam őket bevinni az előadásra. De te betetted az ajtót.
Meleg este volt. Az égboltot egyetlen felhő sem tarkította. Mielőtt aludni tértek volna, a lakókocsi lépcsőjére ülve elszívtak egy cigarettát.
– Találkoztál a szexbombáddal? – kérdezte váratlanul a fiú.
– Honnan veszed, hogy találkoztam vele?
– Láttalak a kapunál, oda irányítottam. Nem jól tettem?
– Jól tetted…
Béni kajánul vigyorgott.
– Alakulnak a dolgok, alakulnak – dörzsölte össze tenyerét. Farkas rábólintott. De a dolgok alakulását ő másképpen értette.