11.

He­tek­be telt, mire a val­lo­má­sok­ból ki­raj­zo­ló­dott a kém­há­ló­zat egész te­vé­keny­sé­ge. Egy reg­gel az ez­re­des is­mer­tet­te be­osz­tot­tai előtt a té­nye­ket, a bi­zo­nyí­té­ko­kat.

– A hát­tér­ben a hír­hedt ame­ri­kai kém­szer­ve­zet, a CIA állt – kezd­te az ez­re­des. – So­mos Pál volt az egyik leg­el­szán­tabb ügy­nö­kük. Meg­bí­zói a „tisz­te­let­dí­jat” dol­lár­ban fo­lyó­sí­tot­ták, s egy nyu­ga­ti bank­ban he­lyez­ték el. So­mos azt ter­vez­te, hogy ké­sőbb kül­föld­re tá­vo­zik, és ez­zel a tő­ké­vel sa­ját áru­há­zat nyit. Mind So­most, mind a há­ló­zat töb­bi tag­ját Zin­gel Pál volt nyi­las ügy­véd szer­vez­te be kül­föl­di út­juk al­kal­má­val. Zin­gel a CIA-val a Ca­sab­lan­cai Mar­ti­nez imp­resszá­ri­ó­nál dol­go­zó Pi­erre nevű fér­fi ré­vén tar­tot­ta a kap­cso­la­tot.

A kém­há­ló­zat igen óva­to­san dol­go­zott. Ra­vasz meg­ol­dás volt, hogy az üze­ne­te­ket, uta­sí­tá­so­kat kö­zöm­bös sze­mé­lyek cí­mé­re kül­dött ké­pes­la­po­kon rej­tet­ték el. A cím­zet­tek rend­sze­rint idős, nyug­dí­jas em­be­rek, akik jó pén­zért haj­lan­dók vol­tak a la­pot egy gyűj­tő­nek el­ad­ni. Fog­ler Béla volt a gyűj­tő. Sem Pa­ta­ki­né, sem a lá­nya nem sej­tet­te, hogy a ké­pes­la­po­kat előbb Pi­erre tit­kár úr kis­sé ke­ze­lés­be ve­szi, mik­ro­pon­tos üze­ne­tet ve­zet rá. Ugyan­ilyen fur­fan­gos mód­szer volt, aho­gyan gép­ko­csit biz­to­sí­tot­tak a kém­há­ló­zat ré­szé­re. Mak­lár gép­ko­csi­ját So­mos hasz­nál­ta, ő volt a Géza nevű kis­ipa­ros.

A kém­há­ló­zat ve­ze­tő­jét, So­most csak Fog­ler Béla is­mer­te. A por­tás tar­tot­ta a kap­cso­la­tot az ügy­nö­kök­kel. A könyv­árus a pos­ta­lá­da sze­re­pét töl­töt­te be. A jel­szó­val ér­ke­zők­nek át­ad­ta a köny­vek­be rej­tett uta­sí­tá­so­kat, és át­vet­te tő­lük a kém­je­len­té­se­ket.

Bana ez­re­des is­mer­tet­te So­mos Pál val­lo­má­sát is. A volt igaz­ga­tó­he­lyet­tes min­dent be­is­mert, mert a bi­zo­nyí­té­kok meg­győz­ték ar­ról, hogy ta­ga­dá­sá­nak nincs sem­mi ér­tel­me. Ő volt az, aki meg­kí­sé­rel­te a tra­fik­ból vissza­sze­rez­ni a ké­pes­la­pot, majd le­lőt­te a szol­gá­la­tos rend­őrt. So­mos vég­zett az idős Pa­ta­ki­né­val is, akit Fog­ler Béla hí­vott este te­le­fo­non az áru­ház sze­mély­ze­ti be­já­ra­tá­hoz. A holt­tes­tet a por­tás se­gít­sé­gé­vel az áru­ház ka­zán­já­ban el­éget­te. Fog­ler vesz­tét az okoz­ta, hogy ami­kor a cson­tok­ra fel­fi­gyel­tek, pá­nik­ba esett, és kö­zöl­te So­mos­sal, hogy nem csi­nál­ja to­vább, meg­szö­kik. A kém­há­ló­zat ve­ze­tő­je azon az es­tén nem ment el az áru­ház­ból. El­rej­tő­zött, meg­les­te a por­tást, há­tul­ról a föld­re rán­tot­ta, és a fe­jét a lép­cső­höz csap­ta. A gyil­kos­ság után ki­nyi­tot­ta a sze­mély­ze­ti be­já­rat aj­ta­ját, és meg­la­pult az iro­dá­já­ban. Reg­gel a fel­fe­de­zés zűr­za­va­rá­ban ész­re­vét­le­nül le­osont, és úgy tett, mint­ha ép­pen ak­kor ér­ke­zett vol­na.

Az ez­re­des el­mond­ta, hogy kez­det­ben So­mos Pál­ra egy­ál­ta­lán nem gya­na­kod­tak. Az irá­nyí­tot­ta rá a gya­nút, hogy Hód egyik reg­gel ész­re­vet­te, hogy Fog­ler Béla vissza­csem­pész­te a táb­lá­ra So­mos szo­bá­já­nak a kul­csát. Ek­kor már tud­ták, hogy a por­tás az össze­kö­tő a még is­me­ret­len fő­nök és a könyv­árus kö­zött. A gya­nút meg­erő­sí­tet­te, hogy Fog­ler az áru­ház ka­zán­há­zá­ban le­ját­szó­dott je­le­net után csak olyan sze­méllyel kö­zöl­het­te a tör­tén­te­ket, aki ugyan­csak az áru­ház­ban dol­go­zott, mi­vel az­nap sen­ki­vel sem ta­lál­ko­zott. A leg­dön­tőbb bi­zo­nyí­ték azon­ban az volt, hogy Hód meg­ta­lál­ta Mak­lár Já­nos Volks­wa­gen­já­ban So­mos Pál jel­leg­ze­tes ön­gyúj­tó­ját.

Rom­há­nyi Jó­zse­fet, a gond­no­kot is ki­hall­gat­ták, de neki sem­mi köze nem volt a dol­gok­hoz. A tra­fik­ban való ér­dek­lő­dé­se is vé­let­len volt, a kö­zel­ben la­kott, tu­dott a be­tö­rés­ről. Ugyan­csak sza­bad­láb­ra he­lyez­ték az er­dészt, Kiss Pált, aki az­zal, hogy ön­ként je­lent­ke­zett, nagy­mér­ték­ben se­gí­tet­te a fel­de­rí­tést.

A be­szá­mo­ló dél táj­ban ért vé­get. Bana Dé­nes ez­re­des egy óra múl­va a Váci ut­cán sé­tált. Az egyik ut­ca­sar­kon szé­les vál­lú fi­a­tal­em­ber­rel ta­lál­ko­zott.

– Nos, ked­ves fő­had­nagy elv­társ, vége az ak­ci­ó­nak. Vé­get ért Hód kül­de­té­se – mo­soly­gott az ez­re­des.

– Ép­pen ide­je volt… Már kezd­tem rá­szok­ni a pá­lin­ká­zás­ra. Min­den reg­gel fel­haj­tot­tam egy de­cit.

– Ki mond­ta ma­gá­nak, hogy igyon?

– Sen­ki – ne­ve­tett a fi­a­tal­em­ber –, de kons­pi­rá­ci­ó­nak jó volt.

Az ez­re­des ne­ve­tett, majd meg­kér­dez­te:

– Mi­kor megy sza­bad­ság­ra?

– Jövő hét­től – fe­lel­te a fi­a­tal­em­ber.

– Pi­hen­je ki ma­gát. El­in­té­zem, hogy kap egy be­uta­lót va­la­ho­vá a he­gyek­be. Há­rom hé­tig el sem moz­dul on­nan.

– Kö­szö­nöm, hogy gon­dos­ko­dik ró­lam, de sze­ret­nék itt­hon ma­rad­ni.

Bana ez­re­des meg­pró­bál­ta rá­be­szél­ni, hogy utaz­zon el, jót ten­ne a tel­jes ki­kap­cso­ló­dás. A fi­a­tal­em­ber azon­ban za­var­tan sza­bad­ko­zott.

– Majd ki­já­rok a Pa­la­tí­nus­ra fü­röd­ni. A he­gye­ket így nyár ele­jén nem sze­re­tem, csak té­len.

– Gya­nús ez ne­kem – fe­nye­get­te meg az ez­re­des. – Szer­fö­lött gya­nús! En­nek biz­to­san ala­pos oka van.

A fi­a­tal tiszt sze­me hun­cu­tul csil­lo­gott.

– Szak­mai be­teg­ség, ez­re­des elv­társ! Már azt is gya­nús­nak ta­lál­ja, hogy Pes­ten ma­ra­dok.

– Ide fi­gyel­jen, ba­rá­tom… En­gem ne pró­bál­jon meg­té­vesz­te­ni. Ne­kem jó or­rom van, és ér­zem, hogy itt va­la­mi bűz­lik.

Az ez­re­des hir­te­len meg­állt egy üz­let előtt. El­né­zést kért be­osz­tott­já­tól és be­ment. Kis­vár­tat­va egy cso­mag­gal lé­pett ki az üz­let­ből.

– Ez a ma­gáé – nyom­ta a meg­le­pett fi­a­tal­em­ber ke­zé­be.

– Az enyém?

– Igen. El­fe­lej­tet­te, hogy fo­gad­tunk? Sze­ren­csés em­ber, meg­nyer­te. Va­ló­ban So­mos Pál volt a fő­nök… Nem is örül neki?

A fi­a­tal­em­ber za­va­rá­ban egyik lá­bá­ról a má­sik­ra állt.

– Fo­gad­ja csak el nyu­god­tan – biz­tat­ta az ez­re­des.

– Öröm­mel… De ha meg­kér­het­ném, ez­re­des elv­társ, hogy csak hol­nap adja át… Most ugyan­is igen kel­le­met­len, mert ha ma­gam­mal vi­szem a ran­de­vú­ra – azt fog­ja hin­ni, hogy ez a Tö­rök Feri va­ló­ban egy szesz­ka­zán. Meg­ígér­tem neki, hogy nem iszom töb­bet, és még mi­előtt min­den tisz­tá­zód­na, ez az üveg el­ront­hat­ja a dol­got.

Bana mo­so­lyog­va né­zett a fi­a­tal­em­ber­re.

– És még azt mond­ja, hogy nincs jó or­rom… Sej­tet­tem, hogy az áru­ház­ban a ma­szek ügyét is tető alá hoz­za… Ezért ma­rad hát Pes­ten! No, eh­hez is kí­vá­nok sok sze­ren­csét. Azért ne fe­led­kez­zen meg a whis­ky­ről!