7.
A Gyógyszerkutatóban történt események, a két gyilkosság nemcsak az elhárító szerveket foglalkoztatta. Az ismeretlen elkövető kilétének a felderítésére intenzív nyomozást folytatott a főkapitányság bűnüldözési osztálya is. Több nyomozó csoport dolgozott az ügyben teljes erőbedobással. A szálak azt mutatták, hogy összefüggés van a Gyógyszerkutatóban történt eset és a Kálóz Mihály ellen elkövetett gyilkosság között.
Az illetékes vezetők tudták, hogy a kasszafúrást elkövető betörő kilétének a felderítésével könnyen eljutnak mind az éjjeliőr, mind pedig Kálóz Mihály gyilkosához. Fennállhat viszont annak a lehetősége is, hogy előbb a volt lakatos gyilkosát derítik fel, és a szálak visszagombolyítva elvezetnek a betörő személyéhez.
Azt, hogy a háttérben lényegében milyen indokok és szándékok vezettek a súlyos bűncselekmény-sorozathoz, a bűnüldöző szervek konkrétan nem tudták, legfeljebb csak sejtették: valami közrejátszott, mert kiváltotta az elhárítás érdeklődését.
A valóságos okot egyedül Gera alezredes, a bűnüldözési osztály vezetője tudta. Az ő kezében futottak össze a rendőri szervek részéről végzett intézkedések, a nyomozás eredményei. Az alezredes szoros kapcsolatban állt az elhárító szervekkel, naponta több alkalommal tájékoztatta Pintér Béla alezredest.
A nyomozók nem mindennapi adatgyűjtést végeztek a főváros egész területén. Főként az elhárítástól kapott személyleírás alapján tevékenykedtek: keresték a beesett arcú, nagy orrú, középkorú férfit, akinek viseltes kalapját is megkapták. Napirenden voltak az éjszakai szórakozóhelyeken a razziák, az ismert betörők ellenőrzése. Külön nyomozócsoport kutatta az elhalt Kálóz Mihály ismeretségi körét, igyekeztek megállapítani az elhalt ember tevékenységének minden mozzanatát, egészen az utolsó napig. Azt tudták, hogy Kálóz Mihály fiatal éveiben egy alkalommal összeütközésbe került a törvénnyel, egy betörőbandába keveredett. Egyedül Kálóz kapott könnyű büntetést, mivel a bíróság figyelembe vette fiatal korát, akkor még büntetlen előéletét és azt, hogy csupán egy alkalommal vett részt a társasággal bűncselekmény elkövetésében. Mindez azonban már régen történt. Ennek ellenére a nyomozók felkutatták ennek a bandának volt tagjait, hátha valamelyikük jelenleg is kapcsolatot tartott fenn az elhalttal. Volt olyan, aki már nem emlékezett Kálózra, mások is alig, így ez az adatgyűjtés nem hozott eredményt.
Azt sem sikerült pontosan megállapítani, hogy Kálóz Mihály, miután otthagyta a Gyógyszerkutatót, mivel foglalkozott, mivel töltötte napjait. Gyálon, az elhalt lakókörnyezetében elmondták, hogy Kálóz gyakran egész nap ki sem mozdult kis házából. A környéken, az általa látogatott kocsmákban és szórakozóhelyeken senki sem emlékezett, ki lehetett a barátja. Egyetlen tanú sem akadt, aki Kálózt idegen személlyel vagy mások társaságában látta volna.
Egy reggel Pomázi százados, az egyik nyomozó csoport vezetője, jelentkezett a főnökénél.
– Találtatok valamit? – kérdezte Gera alezredes reménykedve.
– Csupán jelzést kaptunk…
– Nézd – mutatott a bűnüldözési osztály vezetője az íróasztalán tornyosuló papír halmazra. – Ez mind jelzés… Foglalj helyet. Egy jelzéssel több vagy kevesebb már nemigen számít. Pozitív adatok kellenének. Egy olyan szál, amibe konkrétan belekapaszkodhatunk, és legalább sejteti a kibontakozást. Így viszont múlik az idő, és sehol semmi.
Pomázi százados beszámolt, hogy a minap találkozott egy idős, nyugdíjban levő rendőrtiszttel, aki egyhuzamban huszonöt évet húzott le a betörési ügyekkel foglalkozó szakcsoportnál. A volt nyomozóval hosszú ideig beszélgetett, és elmondta, hogy jelenleg miért fő a fejük. Érdeklődött tőle, hogy a személyleírás vajon emlékezteti-e olyan ismert betörőre, aki számításba jöhet. A nyugdíjas rendőrtiszt hosszú töprengés után két személyt jelölt meg, akikre véleménye szerint ráillett a személyleírás. Igaz, mindkettő kis kaliberű, amolyan alkalmi betörő volt.
– Megnéztétek őket? – kérdezte az alezredes.
– Már tegnap…
– Érdekesek?
– Az egyik igen.
– A másik miért nem jöhet számításba? – érdeklődött az osztályvezető.
– Súlyos, ágyban fekvő beteg – mondta a százados, és látva főnöke arcán a kétkedést, gyorsan hozzátette: – Hetekkel ezelőtt amputálták az egyik lábát.
– Akkor ki kell zárni végleg a feltételezhetők listájából.
– Pedig legjobban őrá illett a személyleírás… Szinte kiköpött mása annak – zsebébe nyúlt, egy fényképet vett elő, és átadta főnökének. – Tessék! Nézze meg alezredes elvtárs is.
Gera meghökkenve bámult a fényképre. Sovány, beesett arcú, kampós orrú férfit látott.
– Így natúr esküdni lehetne rá – nyújtotta vissza a képet. – És az a másik?
Pomázi százados zsebéből újabb fénykép került elő. Ennek a férfinak az arca valamivel teltebb volt, csak a feje hosszúkásabbnak látszott. Mélyen ülő szemek, nagy orr egészítette ki az arc berendezését.
– Azért valamit hasonlít rá a személyleírás, főként a fej formája, és az orr – vélekedett Gera alezredes, és hosszan vizsgálta a fényképet. – Azt is megnéztétek, hogy jelenleg mi van vele?
A nyomozócsoport-vezető bólintott.
– Két esetben volt büntetve – mondta. – Mindkettő betöréses lopás. Munkahelyén öltözőszekrényeket nyitott fel, de az öltözőbe is álkulccsal hatolt be.
– Kasszanyitása?
– Nem volt… Legalábbis nincs tudomásunk róla, de… Gera alezredes egy kézmozdulattal félbeszakította:
– Tisztában vagy, milyen nagy ellentmondásban vagyunk? A kasszanyitás ténye és körülménye arra utal, hogy az ismeretlen tettes gyakorlott volt. Egy sor szakértői vélemény is ezt támasztja alá. Ezzel szemben alig van ismert kasszafúrónk, és akik vannak, az ellenőrzés alapján számításon kívül esnek. Lángvágásos módszerrel tíz éve nem történt bűncselekmény. És ami azelőtt történt, annak a tettese meghalt, vagy más bűncselekmény miatt jelenleg börtönben ül… Legalább volna egy hasonló betörésünk, amelynek tettesét akkoriban nem sikerült felderíteni. Akkor mondhatnánk azt, hogy ez kezdett ismét munkáiba. De így mit mondhatunk? Ezt az ellentmondást már jó párszor az orrom alá dörgölték az elmúlt napokban… Hogy hívják ezt a pasast?
– Göde Imre, negyvenöt éves.
– Mikor volt utoljára büntetve?
– Nyolc évvel ezelőtt… Akkor jött ki a börtönből – mondta a százados.
Gera alezredes a fejét csóválta. Ismét alaposan megnézte Göde fényképét. A büntetett előéletű férfi valóban hasonlított a személyleírás alapján keresett ismeretlenre. Ez volt az az egyetlen momentum, amely arra indította az osztályvezetőt, hogy a további ellenőrzéssel egyetértsen. Persze mindketten tudták, hogy ez vajmi kevés.
Az alezredes az iránt érdeklődött, mit tudnak még Göde Imréről.
Pomázi százados az elmondottakon kívül nem tudott egyebet. Jelentette, hogy több embere adatot gyűjt Göde Imréről. Arra kért engedélyt, hogy tájékozódjon, beszámoltassa nyomozóit, és későbbi időpontban újabb jelentést tegyen. Megállapodtak, hogy a nyomozócsoport vezetője másnap reggel beszámol a fejleményekről.
Gera alezredes meglepődött, amikor órákkal később felcsenget íróasztalán a telefon, és a százados jelentkezett:
– Igen fontos adatokat szereztünk be…
– Göde Imréről?
– Igen… És a dolog nem tűr halasztást, ezért jelentkeztem. Az osztályvezető izgatottságot fedezett fel a százados hangjában.
Ismerte Pomázit, és ebből sejtette, ha valami kizökkenti nyugalmából, akkor az nem akármilyen adat lehet, hanem valóban rendkívüli.
– Várlak, azonnal gyere – mondta, és letette a kagylót. Percekkel később megjelent Pomázi. Az alezredes nyomban látta arcán az öröm jelét.
– Jelentem, ez a Göde Angyalföldön dolgozik immár pontosan öt éve, egy ktsz-nél – mondta. – Megtaláltuk a nyitját annak, hogy megszűnjön az ellentmondás a tényékben… Göde Imréről, függetlenül, hogy nem szerepel a kasszafúrók és nyitók nyilvántartásában, a legalaposabban feltételezhető a kasszanyitás, sőt, tekintettel az általunk keresett ismeretlen személyleírására, magának a bűncselekmény elkövetésének a ténye is…
A százados részletesen elmondta, hogy a nyomozók titokban eljártak a ktsz felettes szervénél. Itt megállapították, hogy a szövetkezet a lakatosszakmában végez különféle munkákat, főként állami szerveknek, vállalatoknak. Sőt egyik csoportjuk speciálisan különböző páncél és lemezszekrények felújítását, javítását végzi, azok zárszerkezetét tartja karban. Tevékenységük az egész országra kiterjed.
Göde Imre ennél a csoportnál dolgozik betanított munkásként. A nyomozók ezt követően a központi szervnél kigyűjtötték azon vállalatok, intézmények, állami szervek névsorát, amelyek részére a szövetkezet speciális lakatoscsoportja páncél és lemezszekrény felújítást, javítást végzett.
Gera alezredes felcsigázva szakította félbe Pomázi százados beszámolóját.
– A Gyógyszerkutató szerepel a névsorban? – kérdezte.
– Igen – bólintott csillogó szemmel a százados. – Pontosan három éve annak, hogy a Gyógyszerkutató két lemezszekrény javítását és három páncélszekrény felújítását rendelte meg a szövetkezetnél. A munkások a helyszínen, a Gyógyszerkutatóban végezték el ezt a munkát, egy lemezszekrény kivételével, amelyet elszállítottak, majd később megjavítva visszahoztak.
– Göde Imre is részt vett ebben?
– Természetesen…
Mindkettőjük előtt nyilvánvaló volt, hogy Gödének ezzel nemcsak arra nyílt lehetősége, hogy a gyakorlatban elsajátítsa a különféle páncélszekrények zárszerkezeteinek elrendezését, külső beavatkozással történő kinyitásukat megfigyelje, hanem alaposan megismerje a Gyógyszerkutatóban felújított két páncélszekrényt is.
– A szövetkezetnél még nem voltatok?
– Nem… Azonnal leállítottam az embereket. Gera alezredes bólintott.
– Helyes – mondta. – A legnagyobb óvatossággal kell a továbbiakban eljárnunk. Vigyáznunk kell, nehogy Göde Imre szimatot kapjon, mert amennyiben ő a tettes, és ez erősen valószínű, akkor fontos bizonyítékokat semmisíthet meg, és kudarcra ítélheti a felgöngyölítését ennek a bűncselekmény-sorozatnak… Itt nemcsak Göde részvételéről lehet szó, ezért a fokozott óvatosság. Minden további intézkedés nagy körültekintést igényel… Azonnal állíts össze egy fénykép-felismertetési táblázatot, közte Göde Imre fényképét. Annak ellenére, hogy gyanúnk megalapozott, egy próbára átadjuk a Belügyminisztériumnak. Elvégre tőlük kaptuk a személyleírást, ők fedezték fel a Kálóz Mihály sérelmére elkövetett bűncselekményt. A helyszínen visszamaradt kalapot is ők juttatták el hozzánk.
Pomázi százados máris elsietett, hogy végrehajtsa az utasítást, a bűnüldözési osztály vezetője pedig felvette a telefont.
Délután megérkezett a Belügyminisztériumból Pintér Béla alezredes. Gera tájékoztatta őt a történtekről, és további utasítást kért. Pintér egyetértett azzal, hogy elviszi a fénykép-felismertetési táblázatot, de az eredményről csak másnap ígért választ.
– Míg konkrét tervet nem beszélünk meg, fel kell függeszteni minden intézkedést Gödével kapcsolatban – mondta Pintér.
– Az embereket leállítottam.
– Beszámolok az ezredes elvtársnak a fejleményekről, és reggel már megállapodunk a további nyomozás irányvonalában, valamint az akciókban is.
Bana Dénes ezredes, az elhárítás vezetője, pontosan értesült osztályvezetője útján a nyomozás váratlan fordulatáról. Nem leplezte örömét, amelyet az új fejlemény váltott ki belőle. Tudta, ezzel nagy lépést tettek előre. Közelebb jutottak céljukhoz, hogy az ismertté vált betörő útján felderítsék a főszereplőket is, akik a háttérből irányították az eseményeket. Feltételezték a tények alapján, hogy Göde Imre személye csupán eszközként szerepelt mások kezében.
Az elhárítófőnök közölte Pintér Béla alezredessel, hogy a fénykép-felismertetési táblázatot még este megmutatja Hódnak, akivel rendkívüli találkozót beszélt meg. Ezt követően visszatér hivatalába, és hármasban Beleznay Gábor őrnaggyal, a felderítők osztályvezetőjével, megbeszélik a soron következő intézkedéseket.
Pintér és Beleznay a megbeszélt késő esti órában az elhárítófőnök szobájában várakoztak. Bana több mint egy órát késett, de amikor megjelent, arcára volt írva a válasz. Hód felismerte a fényképen Göde Imrében azt a személyt, aki a kérdéses este megjelent Gyálon Kálóz Mihálynál, és sikerült elmenekülnie.
Az ezredes visszaadta Pintérnek a főkapitányság bűnüldözési osztályától kapott fénykép-felismertetési táblázatot, és röviden ismertette Hóddal történt beszélgetését.
– Akcióba lépünk?
– Igen…
Helyet foglaltak a dohányzóasztalnál, és csendes beszélgetésbe merülve a kezdetétől végiggombolyították az események fonalát. A két osztályvezetőnek az volt a véleménye, hogy titkos figyelés alá kell vonni Göde Imrét, felderíteni kapcsolatait. Ugyanis előbb-utóbb elkerülhetetlen, hogy találkozzon olyan személlyel, akinek köze van az eseményekhez. így aztán újabb láncszemhez juthatnak, amely tovább vezet. Természetesen mindez logikus érv volt, bevált gyakorlata a felderítésnek.
Bana ezredes, füstfelhőbe burkolódzva, az elhangzottakon töprengett. Neki is ez volt a véleménye, míg Hóddal nem találkozott, és bár kevés idejük maradt az eszmecserére, meghallgatta az elhárítótiszt javaslatát.
Hód azt szorgalmazta, hogy minél előbb csapjanak le Göde Imrére…
Bana tolmácsolta a fiatalember véleményét.
– Óriási lehetőséget szalasztunk el – csóválta a fejét Pintér alezredes. – Megfosztjuk magunkat attól, hogy lépéselőnybe kerüljünk az ismeretlen ellenséggel szemben.
Beleznay őrnagy ugyanezt fújta:
– Szinte biztos, hogy a Göde Imrével kapcsolatban álló személyek a háttérben maradtak, és maga Göde sem tudja, kicsodák. Hiába hallgatjuk ki, nem fog elárulni semmit… Ellenben ha a nyomába rugaszkodunk, nagyobb annak a valószínűsége, hogy újabb személyhez jutunk.
Az ezredes elmosolyodott magában, szinte saját szavait hallotta vissza, amikor maga is vitába szállt a fiatalemberrel.
– Lehet, csak napokra lenne szükségünk – folytatta Beleznay –, hogy nyomra akadjunk… Emlékeztetem ezredes elvtársat, hogy a helyszínen maradt nyomok alapján két betörő tevékenykedett. Egyik a páncélszekrényt nyitotta ki, a másik pedig végzett az éjjeliőrrel… Ha más kapcsolathoz nem jutunk, de sikerült Göde figyelésével ezt a másik tettest is felderíteni, már jóval előbbre vagyunk.
– Ha ketten szövetkeznek egy bűncselekmény elkövetésére és azt ketten végre is hajtják, az nem holmi alkalmi ismeretségből, kocsmai fröccsözésből kovácsolódott össze – mondta az ezredes. – Göde majd elmondja, ki volt ez a társ. Lesz rá módja, hogy elmondja.
Ismét Pintér következett:
– Kockázatosabb lecsapni vaktában Gödére, mintha figyelnénk. Ha nem sejti meg, akkor igaza van Gábornak, tovább léphetünk….
– Egy fontos dologról mindketten elfeledkeztek. Megvallom, magam is elfelejtkeztem. Ez pedig a Kálóz Mihály elleni gyilkosság. Most már tény, hogy a volt lakatos közrejátszott a betörés elkövetésében, ha nem is közvetlenül. Hogy miért végeztek vele és kicsodák, azt nem tudom… De hogy megölték, az tény. És valami okból el kellett hallgattatniuk Kálózt! Nos, mi a biztosíték, hogy nem ilyen útra jut Göde Imre?… Nehogy azt higgyétek, hogy ez a Göde ölte meg Kálózt. Ha ő tette volna, nem megy ismét el Gyál-ra… Mi a biztosíték, ha figyeljük is Göde Imrét, hogy egy arra alkalmas pillanatban nem fogják megölni őt? Elvégre éjszakánként nem feküdhetünk mellé.
A két osztályvezető hallgatott.
– Ez győzött meg engem, hogy azonnal cselekednünk kell – folytatta az ezredes. – Minden késedelem nélkül el kell csípnünk Gödét. Magam is hajlanék arra, ami mellett kardoskodtok, csakhogy az események egymást követik. Ha így haladunk tovább, annyira elmerülünk az eseményekben, hogy kapkodni fogunk, csak ennyire futja majd az erőnkből… El kell fogni ezt a betörőt, és ő fog valamit mondani. Kell védekeznie a bizonyítékok ellen. Mit kell tudni nekünk, hogy a tűzoltó készüléken más nyom van? És hogy Kálóz már régen halott volt, amikor ő megjelent a lakásán? Védekezzen Göde, ahogyan akar. Persze az ellene szóló bizonyítékokat nem tudja megdönteni.
Az elhárítófőnök széttárta a kezét:
– Az események lassan összecsapnak a fejünk fölött, mi meg topogunk… Hód javasolta, hogy minél előbb hallgassuk meg a Horváth Zsóka és Zákondi Piroska között történt beszélgetést, amelyet rögzítettünk. Ez tegnap este történt… A figyelők leadták a jelzést?
Beleznay bólintott.
– Jelentem, a két szalagot elzártam a páncélszekrényembe – mondta.
– Holnap azzal kezdjük a napot, hogy lehallgatjuk. Nem késlekedhetünk. Most pedig térjünk rá Göde elkapásának akciójára.
– Titokban hajtjuk végre – jegyezte meg Pintér alezredes.
– Az eljárást pedig a bűnüldözés folytassa le. Persze legyünk ott mi is minden fontos kihallgatásnál, de maradjunk a háttérben.
Az akciót megbeszélték a legapróbb részletig, sőt magát a kihallgatás taktikáját is. Azt, hogy milyen kérdésekre kérjenek választ és mivel indokolják az őrizetbe vételt. Nyilvánvaló, hogy Göde Imrét csak akkor bírhatják rá vallomásra, ha sarokba szorítják a bizonyítékokkal.
A következő nap azzal telt el, hogy Pintér Béla és Gera alezredesek, a felvázolt akciótervnek megfelelően, lépésről lépésre kidolgozták az intézkedéseket, és mindent előkészítettek.