7.

A Gyógy­szer­ku­ta­tó­ban tör­tént ese­mé­nyek, a két gyil­kos­ság nem­csak az el­há­rí­tó szer­ve­ket fog­lal­koz­tat­ta. Az is­me­ret­len el­kö­ve­tő ki­lé­té­nek a fel­de­rí­té­sé­re in­ten­zív nyo­mo­zást foly­ta­tott a fő­ka­pi­tány­ság bűn­ül­dö­zé­si osz­tá­lya is. Több nyo­mo­zó cso­port dol­go­zott az ügy­ben tel­jes erő­be­do­bás­sal. A szá­lak azt mu­tat­ták, hogy össze­füg­gés van a Gyógy­szer­ku­ta­tó­ban tör­tént eset és a Ká­lóz Mi­hály el­len el­kö­ve­tett gyil­kos­ság kö­zött.

Az il­le­té­kes ve­ze­tők tud­ták, hogy a kassza­fú­rást el­kö­ve­tő be­tö­rő ki­lé­té­nek a fel­de­rí­té­sé­vel könnyen el­jut­nak mind az éj­je­li­őr, mind pe­dig Ká­lóz Mi­hály gyil­ko­sá­hoz. Fenn­áll­hat vi­szont an­nak a le­he­tő­sé­ge is, hogy előbb a volt la­ka­tos gyil­ko­sát de­rí­tik fel, és a szá­lak vissza­gom­bo­lyít­va el­ve­zet­nek a be­tö­rő sze­mé­lyé­hez.

Azt, hogy a hát­tér­ben lé­nye­gé­ben mi­lyen in­do­kok és szán­dé­kok ve­zet­tek a sú­lyos bűn­cse­lek­mény-so­ro­zat­hoz, a bűn­ül­dö­ző szer­vek konk­ré­tan nem tud­ták, leg­fel­jebb csak sej­tet­ték: va­la­mi köz­re­ját­szott, mert ki­vál­tot­ta az el­há­rí­tás ér­dek­lő­dé­sét.

A va­ló­sá­gos okot egye­dül Gera al­ez­re­des, a bűn­ül­dö­zé­si osz­tály ve­ze­tő­je tud­ta. Az ő ke­zé­ben fu­tot­tak össze a rend­őri szer­vek ré­szé­ről vég­zett in­téz­ke­dé­sek, a nyo­mo­zás ered­mé­nyei. Az al­ez­re­des szo­ros kap­cso­lat­ban állt az el­há­rí­tó szer­vek­kel, na­pon­ta több al­ka­lom­mal tá­jé­koz­tat­ta Pin­tér Béla al­ez­re­dest.

A nyo­mo­zók nem min­den­na­pi adat­gyűj­tést vé­gez­tek a fő­vá­ros egész te­rü­le­tén. Fő­ként az el­há­rí­tás­tól ka­pott sze­mély­le­írás alap­ján te­vé­keny­ked­tek: ke­res­ték a be­esett arcú, nagy orrú, kö­zép­ko­rú fér­fit, aki­nek vi­sel­tes ka­lap­ját is meg­kap­ták. Na­pi­ren­den vol­tak az éj­sza­kai szó­ra­ko­zó­he­lye­ken a raz­zi­ák, az is­mert be­tö­rők el­len­őr­zé­se. Kü­lön nyo­mo­zó­cso­port ku­tat­ta az el­halt Ká­lóz Mi­hály is­me­ret­sé­gi kö­rét, igye­kez­tek meg­ál­la­pí­ta­ni az el­halt em­ber te­vé­keny­sé­gé­nek min­den moz­za­na­tát, egé­szen az utol­só na­pig. Azt tud­ták, hogy Ká­lóz Mi­hály fi­a­tal éve­i­ben egy al­ka­lom­mal össze­üt­kö­zés­be ke­rült a tör­vénnyel, egy be­tö­rő­ban­dá­ba ke­ve­re­dett. Egye­dül Ká­lóz ka­pott könnyű bün­te­tést, mi­vel a bí­ró­ság fi­gye­lem­be vet­te fi­a­tal ko­rát, ak­kor még bün­tet­len elő­éle­tét és azt, hogy csu­pán egy al­ka­lom­mal vett részt a tár­sa­ság­gal bűn­cse­lek­mény el­kö­ve­té­sé­ben. Mind­ez azon­ban már ré­gen tör­tént. En­nek el­le­né­re a nyo­mo­zók fel­ku­tat­ták en­nek a ban­dá­nak volt tag­ja­it, hát­ha va­la­me­lyi­kük je­len­leg is kap­cso­la­tot tar­tott fenn az el­halt­tal. Volt olyan, aki már nem em­lé­ke­zett Ká­lóz­ra, má­sok is alig, így ez az adat­gyűj­tés nem ho­zott ered­ményt.

Azt sem si­ke­rült pon­to­san meg­ál­la­pí­ta­ni, hogy Ká­lóz Mi­hály, mi­után ott­hagy­ta a Gyógy­szer­ku­ta­tót, mi­vel fog­lal­ko­zott, mi­vel töl­töt­te nap­ja­it. Gy­álon, az el­halt la­kó­kör­nye­ze­té­ben el­mond­ták, hogy Ká­lóz gyak­ran egész nap ki sem moz­dult kis há­zá­ból. A kör­nyé­ken, az ál­ta­la lá­to­ga­tott kocs­mák­ban és szó­ra­ko­zó­he­lye­ken sen­ki sem em­lé­ke­zett, ki le­he­tett a ba­rát­ja. Egyet­len tanú sem akadt, aki Ká­lózt ide­gen sze­méllyel vagy má­sok tár­sa­sá­gá­ban lát­ta vol­na.

Egy reg­gel Po­má­zi szá­za­dos, az egyik nyo­mo­zó cso­port ve­ze­tő­je, je­lent­ke­zett a fő­nö­ké­nél.

– Ta­lál­ta­tok va­la­mit? – kér­dez­te Gera al­ez­re­des re­mény­ked­ve.

– Csu­pán jel­zést kap­tunk…

– Nézd – mu­ta­tott a bűn­ül­dö­zé­si osz­tály ve­ze­tő­je az író­asz­ta­lán tor­nyo­su­ló pa­pír hal­maz­ra. – Ez mind jel­zés… Fog­lalj he­lyet. Egy jel­zés­sel több vagy ke­ve­sebb már nem­igen szá­mít. Po­zi­tív ada­tok kel­le­né­nek. Egy olyan szál, ami­be konk­ré­tan be­le­ka­pasz­kod­ha­tunk, és leg­alább sej­te­ti a ki­bon­ta­ko­zást. Így vi­szont mú­lik az idő, és se­hol sem­mi.

Po­má­zi szá­za­dos be­szá­molt, hogy a mi­nap ta­lál­ko­zott egy idős, nyug­díj­ban levő rend­őr­tiszt­tel, aki egy­hu­zam­ban hu­szon­öt évet hú­zott le a be­tö­ré­si ügyek­kel fog­lal­ko­zó szak­cso­port­nál. A volt nyo­mo­zó­val hosszú ide­ig be­szél­ge­tett, és el­mond­ta, hogy je­len­leg mi­ért fő a fe­jük. Ér­dek­lő­dött tőle, hogy a sze­mély­le­írás va­jon em­lé­kez­te­ti-e olyan is­mert be­tö­rő­re, aki szá­mí­tás­ba jö­het. A nyug­dí­jas rend­őr­tiszt hosszú töp­ren­gés után két sze­mélyt je­lölt meg, akik­re vé­le­mé­nye sze­rint rá­il­lett a sze­mély­le­írás. Igaz, mind­ket­tő kis ka­li­be­rű, amo­lyan al­kal­mi be­tö­rő volt.

– Meg­néz­té­tek őket? – kér­dez­te az al­ez­re­des.

– Már teg­nap…

– Ér­de­ke­sek?

– Az egyik igen.

– A má­sik mi­ért nem jö­het szá­mí­tás­ba? – ér­dek­lő­dött az osz­tály­ve­ze­tő.

– Sú­lyos, ágy­ban fek­vő be­teg – mond­ta a szá­za­dos, és lát­va fő­nö­ke ar­cán a két­ke­dést, gyor­san hoz­zá­tet­te: – He­tek­kel ez­előtt am­pu­tál­ták az egyik lá­bát.

– Ak­kor ki kell zár­ni vég­leg a fel­té­te­lez­he­tők lis­tá­já­ból.

– Pe­dig leg­job­ban őrá il­lett a sze­mély­le­írás… Szin­te ki­kö­pött mása an­nak – zse­bé­be nyúlt, egy fény­ké­pet vett elő, és át­ad­ta fő­nö­ké­nek. – Tes­sék! Néz­ze meg al­ez­re­des elv­társ is.

Gera meg­hök­ken­ve bá­mult a fény­kép­re. So­vány, be­esett arcú, kam­pós orrú fér­fit lá­tott.

– Így na­túr es­küd­ni le­het­ne rá – nyúj­tot­ta vissza a ké­pet. – És az a má­sik?

Po­má­zi szá­za­dos zse­bé­ből újabb fény­kép ke­rült elő. En­nek a fér­fi­nak az arca va­la­mi­vel tel­tebb volt, csak a feje hosszú­ká­sabb­nak lát­szott. Mé­lyen ülő sze­mek, nagy orr egé­szí­tet­te ki az arc be­ren­de­zé­sét.

– Azért va­la­mit ha­son­lít rá a sze­mély­le­írás, fő­ként a fej for­má­ja, és az orr – vé­le­ke­dett Gera al­ez­re­des, és hosszan vizs­gál­ta a fény­ké­pet. – Azt is meg­néz­té­tek, hogy je­len­leg mi van vele?

A nyo­mo­zó­cso­port-ve­ze­tő bó­lin­tott.

– Két eset­ben volt bün­tet­ve – mond­ta. – Mind­ket­tő be­tö­ré­ses lo­pás. Mun­ka­he­lyén öl­tö­ző­szek­ré­nye­ket nyi­tott fel, de az öl­tö­ző­be is ál­kulccsal ha­tolt be.

– Kassza­nyi­tá­sa?

– Nem volt… Leg­alább­is nincs tu­do­má­sunk róla, de… Gera al­ez­re­des egy kéz­moz­du­lat­tal fél­be­sza­kí­tot­ta:

– Tisz­tá­ban vagy, mi­lyen nagy el­lent­mon­dás­ban va­gyunk? A kassza­nyi­tás té­nye és kö­rül­mé­nye arra utal, hogy az is­me­ret­len tet­tes gya­kor­lott volt. Egy sor szak­ér­tői vé­le­mény is ezt tá­maszt­ja alá. Ez­zel szem­ben alig van is­mert kassza­fú­rónk, és akik van­nak, az el­len­őr­zés alap­ján szá­mí­tá­son kí­vül es­nek. Láng­vá­gá­sos mód­szer­rel tíz éve nem tör­tént bűn­cse­lek­mény. És ami az­előtt tör­tént, an­nak a tet­te­se meg­halt, vagy más bűn­cse­lek­mény mi­att je­len­leg bör­tön­ben ül… Leg­alább vol­na egy ha­son­ló be­tö­ré­sünk, amely­nek tet­te­sét ak­ko­ri­ban nem si­ke­rült fel­de­rí­te­ni. Ak­kor mond­hat­nánk azt, hogy ez kez­dett is­mét mun­ká­i­ba. De így mit mond­ha­tunk? Ezt az el­lent­mon­dást már jó pár­szor az or­rom alá dör­göl­ték az el­múlt na­pok­ban… Hogy hív­ják ezt a pa­sast?

– Göde Imre, negy­ven­öt éves.

– Mi­kor volt utol­já­ra bün­tet­ve?

– Nyolc év­vel ez­előtt… Ak­kor jött ki a bör­tön­ből – mond­ta a szá­za­dos.

Gera al­ez­re­des a fe­jét csó­vál­ta. Is­mét ala­po­san meg­néz­te Göde fény­ké­pét. A bün­te­tett elő­éle­tű fér­fi va­ló­ban ha­son­lí­tott a sze­mély­le­írás alap­ján ke­re­sett is­me­ret­len­re. Ez volt az az egyet­len mo­men­tum, amely arra in­dí­tot­ta az osz­tály­ve­ze­tőt, hogy a to­váb­bi el­len­őr­zés­sel egyet­ért­sen. Per­sze mind­ket­ten tud­ták, hogy ez vaj­mi ke­vés.

Az al­ez­re­des az iránt ér­dek­lő­dött, mit tud­nak még Göde Im­ré­ről.

Po­má­zi szá­za­dos az el­mon­dot­ta­kon kí­vül nem tu­dott egye­bet. Je­len­tet­te, hogy több em­be­re ada­tot gyűjt Göde Im­ré­ről. Arra kért en­ge­délyt, hogy tá­jé­ko­zód­jon, be­szá­mol­tas­sa nyo­mo­zó­it, és ké­sőb­bi idő­pont­ban újabb je­len­tést te­gyen. Meg­ál­la­pod­tak, hogy a nyo­mo­zó­cso­port ve­ze­tő­je más­nap reg­gel be­szá­mol a fej­le­mé­nyek­ről.

Gera al­ez­re­des meg­le­pő­dött, ami­kor órák­kal ké­sőbb fel­csen­get író­asz­ta­lán a te­le­fon, és a szá­za­dos je­lent­ke­zett:

– Igen fon­tos ada­to­kat sze­rez­tünk be…

– Göde Im­ré­ről?

– Igen… És a do­log nem tűr ha­lasz­tást, ezért je­lent­kez­tem. Az osz­tály­ve­ze­tő iz­ga­tott­sá­got fe­de­zett fel a szá­za­dos hang­já­ban.

Is­mer­te Po­má­zit, és eb­ből sej­tet­te, ha va­la­mi ki­zök­ken­ti nyu­gal­má­ból, ak­kor az nem akár­mi­lyen adat le­het, ha­nem va­ló­ban rend­kí­vü­li.

– Vár­lak, azon­nal gye­re – mond­ta, és le­tet­te a kagy­lót. Per­cek­kel ké­sőbb meg­je­lent Po­má­zi. Az al­ez­re­des nyom­ban lát­ta ar­cán az öröm je­lét.

– Je­len­tem, ez a Göde An­gy­al­föl­dön dol­go­zik im­már pon­to­san öt éve, egy ktsz-nél – mond­ta. – Meg­ta­lál­tuk a nyit­ját an­nak, hogy meg­szűn­jön az el­lent­mon­dás a té­nyék­ben… Göde Im­ré­ről, füg­get­le­nül, hogy nem sze­re­pel a kassza­fú­rók és nyi­tók nyil­ván­tar­tá­sá­ban, a leg­ala­po­sab­ban fel­té­te­lez­he­tő a kassza­nyi­tás, sőt, te­kin­tet­tel az ál­ta­lunk ke­re­sett is­me­ret­len sze­mély­le­írá­sá­ra, ma­gá­nak a bűn­cse­lek­mény el­kö­ve­té­sé­nek a té­nye is…

A szá­za­dos rész­le­te­sen el­mond­ta, hogy a nyo­mo­zók ti­tok­ban el­jár­tak a ktsz fe­let­tes szer­vé­nél. Itt meg­ál­la­pí­tot­ták, hogy a szö­vet­ke­zet a la­ka­tos­szak­má­ban vé­gez kü­lön­fé­le mun­ká­kat, fő­ként ál­la­mi szer­vek­nek, vál­la­la­tok­nak. Sőt egyik cso­port­juk spe­ci­á­li­san kü­lön­bö­ző pán­cél és le­mez­szek­ré­nyek fel­újí­tá­sát, ja­ví­tá­sát vég­zi, azok zár­szer­ke­ze­tét tart­ja kar­ban. Te­vé­keny­sé­gük az egész or­szág­ra ki­ter­jed.

Göde Imre en­nél a cso­port­nál dol­go­zik be­ta­ní­tott mun­kás­ként. A nyo­mo­zók ezt kö­ve­tő­en a köz­pon­ti szerv­nél ki­gyűj­töt­ték azon vál­la­la­tok, in­téz­mé­nyek, ál­la­mi szer­vek név­so­rát, ame­lyek ré­szé­re a szö­vet­ke­zet spe­ci­á­lis la­ka­tos­cso­port­ja pán­cél és le­mez­szek­rény fel­újí­tást, ja­ví­tást vég­zett.

Gera al­ez­re­des fel­csi­gáz­va sza­kí­tot­ta fél­be Po­má­zi szá­za­dos be­szá­mo­ló­ját.

– A Gyógy­szer­ku­ta­tó sze­re­pel a név­sor­ban? – kér­dez­te.

– Igen – bó­lin­tott csil­lo­gó szem­mel a szá­za­dos. – Pon­to­san há­rom éve an­nak, hogy a Gyógy­szer­ku­ta­tó két le­mez­szek­rény ja­ví­tá­sát és há­rom pán­cél­szek­rény fel­újí­tá­sát ren­del­te meg a szö­vet­ke­zet­nél. A mun­ká­sok a hely­szí­nen, a Gyógy­szer­ku­ta­tó­ban vé­gez­ték el ezt a mun­kát, egy le­mez­szek­rény ki­vé­te­lé­vel, ame­lyet el­szál­lí­tot­tak, majd ké­sőbb meg­ja­vít­va vissza­hoz­tak.

– Göde Imre is részt vett eb­ben?

– Ter­mé­sze­te­sen…

Mind­ket­tő­jük előtt nyil­ván­va­ló volt, hogy Gö­dé­nek ez­zel nem­csak arra nyílt le­he­tő­sé­ge, hogy a gya­kor­lat­ban el­sa­já­tít­sa a kü­lön­fé­le pán­cél­szek­ré­nyek zár­szer­ke­ze­te­i­nek el­ren­de­zé­sét, kül­ső be­avat­ko­zás­sal tör­té­nő ki­nyi­tá­su­kat meg­fi­gyel­je, ha­nem ala­po­san meg­is­mer­je a Gyógy­szer­ku­ta­tó­ban fel­újí­tott két pán­cél­szek­rényt is.

– A szö­vet­ke­zet­nél még nem vol­ta­tok?

– Nem… Azon­nal le­ál­lí­tot­tam az em­be­re­ket. Gera al­ez­re­des bó­lin­tott.

– He­lyes – mond­ta. – A leg­na­gyobb óva­tos­ság­gal kell a to­váb­bi­ak­ban el­jár­nunk. Vi­gyáz­nunk kell, ne­hogy Göde Imre szi­ma­tot kap­jon, mert amennyi­ben ő a tet­tes, és ez erő­sen va­ló­szí­nű, ak­kor fon­tos bi­zo­nyí­té­ko­kat sem­mi­sít­het meg, és ku­darc­ra ítél­he­ti a fel­gön­gyö­lí­té­sét en­nek a bűn­cse­lek­mény-so­ro­zat­nak… Itt nem­csak Göde rész­vé­te­lé­ről le­het szó, ezért a fo­ko­zott óva­tos­ság. Min­den to­váb­bi in­téz­ke­dés nagy kö­rül­te­kin­tést igé­nyel… Azon­nal ál­líts össze egy fény­kép-fel­is­mer­te­té­si táb­lá­za­tot, köz­te Göde Imre fény­ké­pét. An­nak el­le­né­re, hogy gya­núnk meg­ala­po­zott, egy pró­bá­ra át­ad­juk a Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um­nak. El­vég­re tő­lük kap­tuk a sze­mély­le­írást, ők fe­dez­ték fel a Ká­lóz Mi­hály sé­rel­mé­re el­kö­ve­tett bűn­cse­lek­ményt. A hely­szí­nen vissza­ma­radt ka­la­pot is ők jut­tat­ták el hoz­zánk.

Po­má­zi szá­za­dos már­is el­si­e­tett, hogy vég­re­hajt­sa az uta­sí­tást, a bűn­ül­dö­zé­si osz­tály ve­ze­tő­je pe­dig fel­vet­te a te­le­font.

Dél­után meg­ér­ke­zett a Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um­ból Pin­tér Béla al­ez­re­des. Gera tá­jé­koz­tat­ta őt a tör­tén­tek­ről, és to­váb­bi uta­sí­tást kért. Pin­tér egyet­ér­tett az­zal, hogy el­vi­szi a fény­kép-fel­is­mer­te­té­si táb­lá­za­tot, de az ered­mény­ről csak más­nap ígért vá­laszt.

– Míg konk­rét ter­vet nem be­szé­lünk meg, fel kell füg­gesz­te­ni min­den in­téz­ke­dést Göd­ével kap­cso­lat­ban – mond­ta Pin­tér.

– Az em­be­re­ket le­ál­lí­tot­tam.

– Be­szá­mo­lok az ez­re­des elv­társ­nak a fej­le­mé­nyek­ről, és reg­gel már meg­ál­la­po­dunk a to­váb­bi nyo­mo­zás irány­vo­na­lá­ban, va­la­mint az ak­ci­ók­ban is.

Bana Dé­nes ez­re­des, az el­há­rí­tás ve­ze­tő­je, pon­to­san ér­te­sült osz­tály­ve­ze­tő­je út­ján a nyo­mo­zás vá­rat­lan for­du­la­tá­ról. Nem lep­lez­te örö­mét, ame­lyet az új fej­le­mény vál­tott ki be­lő­le. Tud­ta, ez­zel nagy lé­pést tet­tek elő­re. Kö­ze­lebb ju­tot­tak cél­juk­hoz, hogy az is­mert­té vált be­tö­rő út­ján fel­de­rít­sék a fő­sze­rep­lő­ket is, akik a hát­tér­ből irá­nyí­tot­ták az ese­mé­nye­ket. Fel­té­te­lez­ték a té­nyek alap­ján, hogy Göde Imre sze­mé­lye csu­pán esz­köz­ként sze­re­pelt má­sok ke­zé­ben.

Az el­há­rí­tó­fő­nök kö­zöl­te Pin­tér Béla al­ez­re­des­sel, hogy a fény­kép-fel­is­mer­te­té­si táb­lá­za­tot még este meg­mu­tat­ja Hód­nak, aki­vel rend­kí­vü­li ta­lál­ko­zót be­szélt meg. Ezt kö­ve­tő­en vissza­tér hi­va­ta­lá­ba, és hár­mas­ban Be­lez­nay Gá­bor őr­naggyal, a fel­de­rí­tők osz­tály­ve­ze­tő­jé­vel, meg­be­szé­lik a so­ron kö­vet­ke­ző in­téz­ke­dé­se­ket.

Pin­tér és Be­lez­nay a meg­be­szélt késő esti órá­ban az el­há­rí­tó­fő­nök szo­bá­já­ban vá­ra­koz­tak. Bana több mint egy órát ké­sett, de ami­kor meg­je­lent, ar­cá­ra volt írva a vá­lasz. Hód fel­is­mer­te a fény­ké­pen Göde Im­ré­ben azt a sze­mélyt, aki a kér­dé­ses este meg­je­lent Gy­álon Ká­lóz Mi­hály­nál, és si­ke­rült el­me­ne­kül­nie.

Az ez­re­des vissza­ad­ta Pin­tér­nek a fő­ka­pi­tány­ság bűn­ül­dö­zé­si osz­tá­lyá­tól ka­pott fény­kép-fel­is­mer­te­té­si táb­lá­za­tot, és rö­vi­den is­mer­tet­te Hód­dal tör­tént be­szél­ge­té­sét.

– Ak­ci­ó­ba lé­pünk?

– Igen…

He­lyet fog­lal­tak a do­hány­zó­asz­tal­nál, és csen­des be­szél­ge­tés­be me­rül­ve a kez­de­té­től vé­gig­gom­bo­lyí­tot­ták az ese­mé­nyek fo­na­lát. A két osz­tály­ve­ze­tő­nek az volt a vé­le­mé­nye, hogy tit­kos fi­gye­lés alá kell von­ni Göde Im­rét, fel­de­rí­te­ni kap­cso­la­ta­it. Ugyan­is előbb-utóbb el­ke­rül­he­tet­len, hogy ta­lál­koz­zon olyan sze­méllyel, aki­nek köze van az ese­mé­nyek­hez. így az­tán újabb lánc­szem­hez jut­hat­nak, amely to­vább ve­zet. Ter­mé­sze­te­sen mind­ez lo­gi­kus érv volt, be­vált gya­kor­la­ta a fel­de­rí­tés­nek.

Bana ez­re­des, füst­fel­hő­be bur­ko­lódz­va, az el­hang­zot­ta­kon töp­ren­gett. Neki is ez volt a vé­le­mé­nye, míg Hód­dal nem ta­lál­ko­zott, és bár ke­vés ide­jük ma­radt az esz­me­cse­ré­re, meg­hall­gat­ta az el­há­rí­tó­tiszt ja­vas­la­tát.

Hód azt szor­gal­maz­ta, hogy mi­nél előbb csap­ja­nak le Göde Im­ré­re…

Bana tol­má­csol­ta a fi­a­tal­em­ber vé­le­mé­nyét.

– Óri­á­si le­he­tő­sé­get sza­lasz­tunk el – csó­vál­ta a fe­jét Pin­tér al­ez­re­des. – Meg­foszt­juk ma­gun­kat at­tól, hogy lé­pés­előny­be ke­rül­jünk az is­me­ret­len el­len­ség­gel szem­ben.

Be­lez­nay őr­nagy ugyan­ezt fúj­ta:

– Szin­te biz­tos, hogy a Göde Im­ré­vel kap­cso­lat­ban álló sze­mé­lyek a hát­tér­ben ma­rad­tak, és maga Göde sem tud­ja, ki­cso­dák. Hi­á­ba hall­gat­juk ki, nem fog el­árul­ni sem­mit… El­len­ben ha a nyo­má­ba ru­gasz­ko­dunk, na­gyobb an­nak a va­ló­szí­nű­sé­ge, hogy újabb sze­mély­hez ju­tunk.

Az ez­re­des el­mo­so­lyo­dott ma­gá­ban, szin­te sa­ját sza­va­it hal­lot­ta vissza, ami­kor maga is vi­tá­ba szállt a fi­a­tal­em­ber­rel.

– Le­het, csak na­pok­ra len­ne szük­sé­günk – foly­tat­ta Be­lez­nay –, hogy nyom­ra akad­junk… Em­lé­kez­te­tem ez­re­des elv­tár­sat, hogy a hely­szí­nen ma­radt nyo­mok alap­ján két be­tö­rő te­vé­keny­ke­dett. Egyik a pán­cél­szek­rényt nyi­tot­ta ki, a má­sik pe­dig vég­zett az éj­je­li­őr­rel… Ha más kap­cso­lat­hoz nem ju­tunk, de si­ke­rült Göde fi­gye­lé­sé­vel ezt a má­sik tet­test is fel­de­rí­te­ni, már jó­val előbb­re va­gyunk.

– Ha ket­ten szö­vet­kez­nek egy bűn­cse­lek­mény el­kö­ve­té­sé­re és azt ket­ten vég­re is hajt­ják, az nem hol­mi al­kal­mi is­me­ret­ség­ből, kocs­mai fröccsö­zés­ből ko­vá­cso­ló­dott össze – mond­ta az ez­re­des. – Göde majd el­mond­ja, ki volt ez a társ. Lesz rá mód­ja, hogy el­mond­ja.

Is­mét Pin­tér kö­vet­ke­zett:

– Koc­ká­za­to­sabb le­csap­ni vak­tá­ban Gö­dé­re, mint­ha fi­gyel­nénk. Ha nem sej­ti meg, ak­kor iga­za van Gá­bor­nak, to­vább lép­he­tünk….

– Egy fon­tos do­log­ról mind­ket­ten el­fe­led­kez­tek. Meg­val­lom, ma­gam is el­fe­lejt­kez­tem. Ez pe­dig a Ká­lóz Mi­hály el­le­ni gyil­kos­ság. Most már tény, hogy a volt la­ka­tos köz­re­ját­szott a be­tö­rés el­kö­ve­té­sé­ben, ha nem is köz­vet­le­nül. Hogy mi­ért vé­gez­tek vele és ki­cso­dák, azt nem tu­dom… De hogy meg­öl­ték, az tény. És va­la­mi ok­ból el kel­lett hall­gat­tat­ni­uk Ká­lózt! Nos, mi a biz­to­sí­ték, hogy nem ilyen útra jut Göde Imre?… Ne­hogy azt higgyé­tek, hogy ez a Göde ölte meg Ká­lózt. Ha ő tet­te vol­na, nem megy is­mét el Gyál-ra… Mi a biz­to­sí­ték, ha fi­gyel­jük is Göde Im­rét, hogy egy arra al­kal­mas pil­la­nat­ban nem fog­ják meg­öl­ni őt? El­vég­re éj­sza­kán­ként nem fe­küd­he­tünk mel­lé.

A két osz­tály­ve­ze­tő hall­ga­tott.

– Ez győ­zött meg en­gem, hogy azon­nal cse­le­ked­nünk kell – foly­tat­ta az ez­re­des. – Min­den ké­se­de­lem nél­kül el kell csíp­nünk Gö­dét. Ma­gam is haj­la­nék arra, ami mel­lett kar­dos­kod­tok, csak­hogy az ese­mé­nyek egy­mást kö­ve­tik. Ha így ha­la­dunk to­vább, annyi­ra el­me­rü­lünk az ese­mé­nyek­ben, hogy kap­kod­ni fo­gunk, csak ennyi­re fut­ja majd az erőnk­ből… El kell fog­ni ezt a be­tö­rőt, és ő fog va­la­mit mon­da­ni. Kell vé­de­kez­nie a bi­zo­nyí­té­kok el­len. Mit kell tud­ni ne­künk, hogy a tűz­ol­tó ké­szü­lé­ken más nyom van? És hogy Ká­lóz már ré­gen ha­lott volt, ami­kor ő meg­je­lent a la­ká­sán? Vé­de­kez­zen Göde, aho­gyan akar. Per­sze az el­le­ne szó­ló bi­zo­nyí­té­ko­kat nem tud­ja meg­dön­te­ni.

Az el­há­rí­tó­fő­nök szét­tár­ta a ke­zét:

– Az ese­mé­nyek las­san össze­csap­nak a fe­jünk fö­lött, mi meg to­po­gunk… Hód ja­va­sol­ta, hogy mi­nél előbb hall­gas­suk meg a Hor­váth Zsó­ka és Zá­kon­di Pi­ros­ka kö­zött tör­tént be­szél­ge­tést, ame­lyet rög­zí­tet­tünk. Ez teg­nap este tör­tént… A fi­gye­lők le­ad­ták a jel­zést?

Be­lez­nay bó­lin­tott.

– Je­len­tem, a két sza­la­got el­zár­tam a pán­cél­szek­ré­nyem­be – mond­ta.

– Hol­nap az­zal kezd­jük a na­pot, hogy le­hall­gat­juk. Nem kés­le­ked­he­tünk. Most pe­dig tér­jünk rá Göde el­ka­pá­sá­nak ak­ci­ó­já­ra.

– Ti­tok­ban hajt­juk vég­re – je­gyez­te meg Pin­tér al­ez­re­des.

– Az el­já­rást pe­dig a bűn­ül­dö­zés foly­tas­sa le. Per­sze le­gyünk ott mi is min­den fon­tos ki­hall­ga­tás­nál, de ma­rad­junk a hát­tér­ben.

Az ak­ci­ót meg­be­szél­ték a leg­ap­róbb rész­le­tig, sőt ma­gát a ki­hall­ga­tás tak­ti­ká­ját is. Azt, hogy mi­lyen kér­dé­sek­re kér­je­nek vá­laszt és mi­vel in­do­kol­ják az őri­zet­be vé­telt. Nyil­ván­va­ló, hogy Göde Im­rét csak ak­kor bír­hat­ják rá val­lo­más­ra, ha sa­rok­ba szo­rít­ják a bi­zo­nyí­té­kok­kal.

A kö­vet­ke­ző nap az­zal telt el, hogy Pin­tér Béla és Gera al­ez­re­de­sek, a fel­vá­zolt ak­ció­terv­nek meg­fe­le­lő­en, lé­pés­ről lé­pés­re ki­dol­goz­ták az in­téz­ke­dé­se­ket, és min­dent elő­ké­szí­tet­tek.