9.

Csen­de­sen, ki­tar­tó­an esett az eső. A nagy me­leg után jól­esett a kis le­hű­lés. Hód rö­vid ujjú ing­ben áll­do­gált a Gel­lért-hegy ol­da­lá­ban meg­bú­jó, kes­keny kis ut­cá­ban. A ha­já­ból is csö­pö­gött a víz. Zseb­ken­dő­jé­vel tö­röl­get­te az ar­cát. Szid­ta ma­gát, mert né­hány perc­cel a meg­be­szélt idő előtt ér­ke­zett a ta­lál­ko­zó­hely­re. Tud­ta, hogy az ez­re­des pon­tos lesz, hisz ő mon­do­gat­ja min­dig: az el­há­rí­tás­ban a pon­tos­ság az élet, egy perc ké­sés már a ha­lál… S va­ló­ban, ami­kor a nagy­mu­ta­tó a ti­zen­ket­tes­re ug­rott, fel­tűnt az utca vé­gén a fe­ke­te Mer­ce­des. Hód né­hány lé­pést tett a ko­csi felé. Az­tán meg­állt. Eszé­be ju­tott a sza­bály: en­gedd ma­gad előtt el­men­ni a ko­csit, csak az­tán kö­ze­ledj, mert úgy nem té­ved­hetsz, s az eset­le­ges vész­jel­zést is meg­lát­ha­tod.

A Mer­ce­des előt­te fé­ke­zett. Bana ez­re­des ki­nyi­tot­ta az aj­tót.

– Jöj­jön már, el­ázik, mint egy macs­ka!

Hód be­ült az ez­re­des mel­lé. Le­gu­rul­tak egé­szen a Vil­lá­nyi útig. Az út vé­gén ki­csit ha­bo­zott az ez­re­des, az­tán jobb­ra for­dult.

– Fel­me­gyünk a hegy­re, jó?

– Igen­is…

– Tö­rül­köz­zön meg va­la­mi­ben… Ha tu­dom, hogy für­de­ni akar, ho­zok tö­rül­kö­zőt… Pa­pír­zseb­ken­dőt ta­lál a kesz­tyű­tar­tó­ban.

Hód szét­nyi­tot­ta az egyik zseb­ken­dőt, s be­le­te­met­te az ar­cát.

– Nos, mi új­ság?

– Ez­re­des elv­társ, je­len­tem, nem volt vak­nyom… Itt va­ló­ban van va­la­mi disz­nó­ság… De még úgy va­gyok vele, mint aki ide­gen vá­ros­ba ér­ke­zik. Né­ze­lő­dik a pá­lya­ud­va­ron…

– Te­hát sem­mi?

Hód mo­so­lyog­va néz­te a fő­nö­két.

– De… Csak a kép még nem állt össze.

– Mond­ja a rész­le­te­ket.

– Ez a Pa­nex most nagy baj­ban van. Az utób­bi üz­le­tei nem si­ke­rül­tek. Már több mint öt­száz­mil­lió dol­lárt ve­szí­tett…

– Na­fe­ne!

– Va­la­mi ok mi­att sor­ra ki­go­lyóz­zák az aján­la­ta­i­kat… Nagy üz­le­tek­től es­nek el az arab vi­lág­ban… A vál­la­lat­nál min­den­ki a ke­res­ke­del­mi fő­osz­tály­ve­ze­tőt, azt a bi­zo­nyos Sá­ro­si Ta­mást okol­ja, aki­nek a tit­kár­nő­je volt Bíró Adél… Rá­adá­sul hi­telt ad­nak an­nak is, hogy a tit­kár­nő ön­gyil­kos lett Sá­ro­si ber­li­ni kap­cso­la­ta mi­att…

– Nem le­het­nek ezek a ku­dar­cok vé­let­le­nek?

– Nem… Hisz ed­dig épp for­dít­va volt. Ezt a Sá­ro­sit ítél­ték a leg­jobb szak­em­ber­nek, ta­lán el­fe­lej­tet­te a szak­má­ját?

– Te­hát eb­ből az kö­vet­ke­zik, hogy Sá­ro­si a ber­li­ni út­ja­in va­la­mi gaz­sá­got csi­nál?

– Igen.

– Konk­ré­tan? A ros­seb! Nézd, hogy ug­rál a ko­csi előtt, ré­szeg ez vagy mi?

Egy fér­fi tán­tor­gott át előt­tük az út­tes­ten. Lep­le­zet­len szán­dék­kal: a bok­rok­hoz ment.

– A fá­radt gőzt eresz­ti – mond­ta Hód.

– Te­hát, konk­ré­tan?

– Az fel­té­te­lez­he­tő, hogy a ke­res­ke­del­mi vagy ne­vezzük így, üz­le­ti tit­ko­kat Sá­ro­si el­ad­ja a kon­ku­ren­ci­á­nak.

– Bi­zo­nyí­té­kunk van?

– Köz­ve­tett s na­gyon gyen­ge. Össze­sen há­rom. Az első maga a sok ku­darc, a má­so­dik Bíró Adél ál­lí­tó­la­gos fe­nye­ge­té­se, a har­ma­dik pe­dig az az igye­ke­zet, aho­gyan a vál­la­lat­nál Bíró Adél ügyét hagy­ni akar­ja az első rend­őri vál­to­zat­ban, te­hát a sze­ren­csét­len­ség­ver­zi­ót védi.

– Ez sem­mi. Mert az egyik az ok, a má­sik el­len­őriz­he­tet­len, a har­ma­dik pe­dig leg­alább száz in­dí­ték­kal ma­gya­ráz­ha­tó…

– Ez­re­des elv­társ, van még egy igen ke­mény fel­té­te­le­zés, ami Sá­ro­si ment­sé­gé­re szol­gál.

– Mi­cso­da?

– Az, hogy sa­ját ma­gát fúr­ná… Hisz nem hü­lye, hogy a so­ro­za­tos ku­darc­cal ve­szé­lyez­tes­se az ál­lá­sát. Mert ha egy üz­le­tet elad; az hi­he­tő… Mert nem si­ke­rül­het min­den. De egy fél év óta sem­mi nem jött be. Ezt pe­dig már nem le­het koc­káz­tat­ni.

– Leg­fel­jebb, ha meg­éri.

– Igen. De ez­re­des elv­társ, ezért a há­rom üz­le­tért már nagy pénzt kel­lett kap­nia… Te­hát kint ma­radt vol­na . Mert így egyik nap­ról a má­sik­ra le­vált­hat­ják, s ho­gyan jut a pénz­é­hez?

– Tu­ris­ta­út­le­ve­let vált… Ki­megy a Ka­ná­ri-szi­ge­tek­re az IBUSZ-szal, még nya­ral is egyet…

– Igen, csak­hogy eb­ben az év­ben, ja­nu­ár­ban már volt nyu­ga­ti tu­ris­ta­ú­ton… Te­hát leg­kö­ze­lebb csak jö­vő­re me­het­ne… De ad­dig…

– Ki­vel volt?

Hód meg­ka­pasz­ko­dott, mert a fő­nö­ke igen éle­sen vet­te a ka­nyart.

– A fe­le­sé­gé­vel.

– Ren­des em­ber… Csa­lád­sze­re­tő… Te­hát ön azt mond­ja, zár­juk ki őt az eset­le­ges bű­nö­sök kö­ré­ből?

Hód meg­vár­ta, amíg az ez­re­des meg­ál­lít­ja az au­tót, csak az­tán vá­la­szolt.

– Nem. Én azt ál­lí­tom, hogy a Pa­nex üz­le­te­it va­la­ki elad ja. De a gya­nú­sí­tott nem le­het egye­dül Sá­ro­si. Sőt. Ha esélyt la­tol­ga­tok, azt mon­dom, ő le­het öt szá­za­lék, a ki­lenc­ven­öt szá­za­lék más vagy má­sok… Te­hát ku­darc ér ben­nün­ket, ha le­ra­ga­dunk Sá­rosi­nál. Az ez­re­des bó­lin­tott.

– Így el­fo­ga­dom. Van még más?

– Igen. De ez még na­gyon gyen­ge.

– Azért csak mond­ja, mert az­tán én is köz­lök va­la­mi olyat ön­nel, fő­had­nagy elv­társ, hogy két­fe­lé áll tőle a füle…

– Gyen­ge szál. Ez a Sá­ro­si sül­ve-főve együtt van a he­lyet­te­sé­vel, egy Hét­fa­lu­si And­rás nevű mér­nök­kel… De ez csak lát­szó­la­gos ba­rát­ság… Mert min­den­ki be­szé­li, hogy Hét­fa­lu­si pá­lyá­zik Sá­ro­si he­lyé­re, mint ahogy el akar­ta sze­ret­ni tőle Bíró Adélt is…

– Hát ez elég gyen­ge…

– De… Sá­ro­si­val el­len­tét­ben, ez a Hét­fa­lu­si ra­vasz em­ber… S né­hány apró do­log… Meg­kér­dez­he­tem, mi az a meg­le­pe­tés, ez­re­des elv­társ?

Bana Dé­nes a fi­a­tal fő­had­nagy­ra né­zett. Sze­ret­te, be­csül­te, s nagy te­het­ség­nek tar­tot­ta ezt a fiút. Már ed­dig is több rá­zós ügyet meg­ol­dott.

– Volt Bíró Adél te­me­té­sén?

– Igen.

– Nem ta­pasz­talt va­la­mi kü­lö­nö­set?

– Csak annyit, hogy Ke­resz­tes Má­ria, aki a lány ba­rát­nő­je volt, han­go­san meg­vá­dol­ta Sá­ro­sit, hogy ő ker­get­te a sír­ba Adélt. Gon­do­lom, ez is csak arra Ösz­tö­kél­te Sá­ro­sit, hogy le­ke­nye­rez­ze, meg­vá­sá­rol­ja Ke­resz­tes Má­ri­át. Már min­den­ki azt be­szé­li, ő lesz a tit­kár­nő­je…

– Lát­ta a ko­por­só­ban Adélt?

– Nem. Le­zár­ták, mert hogy… Az ez­re­des mo­soly­gott.

– Most fi­gyel­jen, Hód! Bíró Adélt teg­nap éj­sza­ka a mis­kol­ci Juno Szál­lo­dá­ban hol­tan ta­lál­ták egyik el­há­rí­tó tisz­tünk szo­bá­já­ban…