Nyolcvanegy
A keserűségből, amely immár a részévé vált, mint egy allergia, valami emelkedni kezdett tudata felszínére; valami, amit leginkább egy tengermélyből a vízfelszínre emelkedő pikkelyes, viszolyogtató tengeri szörnyhöz lehetne hasonlítani. Cheeta eleinte nem tudta, nem érezte, miként összpontosítsa ezt az ingert, de ahogy teltek a napok, a ködös merengések fokozatosan egy pontba sűrűsödtek. Helyüket valami keményebb vette át, amíg Cheeta egyszer csak rájött, hogy nemcsak annak tudására vágyik, hogyan, hanem arra is, mikor ártson Titusnak. Végül, két héttel a veszekedésük után ráeszmélt, hogy tevékenyen dolgozik a fiú bukásának tervén, és hogy egész lénye e cél felé fordul.
Azzal a mozdulattal, amellyel a padlóra söpörte a szépítkezőszereit, elsöpörte az elméjében és a szerelmében ködlő homályos foltokat is. Ettől nemcsak epésebb, de hidegfejűbb is lett, így amikor legközelebb találkozott Titusszal, maga volt a higgadtság.