Merengések

Cora merengése

…és olyan hideg van fázik kezem-lábam de szép szebb mint Clarice-é összeszurkálja magát hímzés közben az ügyetlen de az övé is fázik remélem azt akarom hogy Gertrude-é hidegebb legyen mint a jégtakaró a fagyos vidékeken olyan kövér és büszke és mekkora nagy és azt kívánom bár fagyna meg az ostoba nagy mellével és ha megnő a hatalmunk meg is mondjuk neki Clarice meg én mikor a fiú majd tesz róla az okosságával mert okosabb mint az egész Vár és a trónunkon majd királynők leszünk de én ülök majd a legmagasabbra kíváncsi vagyok hol lehet és az a hülye Gertrude azt hiszi megijedtem meg is de ő nem tudja és bár meghalna és koporsóban látnám azt a nagy ronda testét mert én a Vérből való vagyok és szegény Sepulchrave is milyen másképp néz ki ezt ő tette vele rusnya nő a hájas mellével meg a sárgarépa-hajával mint egy zöldség olyan hideg van itt hideg Clarice is ugyanígy érzi gondolom hozzám képest olyan lassú olyan hülyén fest a tátott szájával nem úgy mint én az én szám is nyitva van igen de nyitva hagytam és most becsuktam és csukva van és az arcom biztosan tökéletes olyan mint akkor lesz amikor majd a hatalmamhoz jutok és a Nyugati Szárnyban tombol a diadalom miért volt akkora tűz amikor nem értem és sötétben kellett csinálnunk és lehet hogy egy nap majd száműzöm Steerpike-ot ha már mindent megtett értünk de lehet hogy nem mert még nem tudhatom majd meglátom hiszen nem olyan jó vérvonal mint mi szolgának kellene lennie de olyan okos és van amikor tisztelettel bánik velem ami persze ki is jár mert én vagyok Lady Cora Gormenghast én vagyok az és csakis én és a nővérem aki még ilyen de benne nincs meg az a jellem ami bennem és tőlem kell tanácsot kérnie olyan hideg van és Barquentine olyan sokáig húzza és olyan utálatos de egy kicsit meghajolok felé nem sokat csak épp hogy jelezzem megfelelően végezte a munkáját nem jól csak megfelelően a hangjával meg a mankójával ami olyan feleslegesen ostoba dolog láb helyett és talán ránézek hogy lássa csak egy pillanatra ránézek hogy megmutassam én vagyok az és nem szabad megfeledkeznie a véremről hogy néz ki szegény Sepulchrave a szája legörbül az egyik szélén meg a másikon is míg ránéz ő pedig úgy meg van ijedve szegény hülye Fukszia még mindig túl fiatal hogy bármit is felfogjon de soha nem látogat meg minket mikor pedig kiokíthatnánk de a kegyetlen anyja ellenünk hangolta a gonoszságával éhes vagyok de senki sem ad oda semmit mert az a vézna vinnyogó Doktor alszik vagy már majdnem alszik és Swelter sem vesz észre és senki más csak az az okos fiú…

A Doktor mellett jobbra puffanás hallatszik az asztalon.

Alfred Prunesquallor merengése

…és bár kétségtelen hogy nincs sok hátra neki nem pumpálhatok belé ötóránként hydrophondoramischromaticát és később még annál is gyakrabban lenne rá szüksége és a szája máris legörbül az ördög vigye ami amúgy is túl közel van mindenre ami hajmeresztő igen de az anyagtól elfelejti hacsak nem figyelek oda és hogy mi lesz a jó ég tudja ha megint felbukkan a bagoly de bármire fel kell készülnünk vagyis inkább készülnöm óvatos terveket kell készítenem bármilyen előre nem látható eseményre mert a többieknek semmi dolguk csak a Rituálé és sosem szembesültek még ilyen kellemetlenül égető átváltozási esettel mert bár a személyiség elvesztése végleg bekövetkezett az még a kisebbik dolog mivel a huhogás kívül esik a tudomány hatókörén ám az egészet kétségkívül a tűz váltotta ki ó igen kétségkívül mert addig csak melankólia volt de hála és köszönet a palackok isteneinek és a porok hercegeinek hogy megvolt az orvosságom és jól becsültem fel az erejét az adott pillanatban de amint vége a Reggelinek azonnal vissza kell bújnia az ágyba és valakinek mindig kell lennie mellette a szobában ha én elmegyek enni vagy oda is hozathatom a szobába még jobb ötlet talán Fukszia is csinálhatná bár talán túl sok lenne neki az apja látványa de még nem tudhatjuk óvatosnak kell lennünk isten áldja azt a drága szívét szegény kislány olyan bánatos olyan szomorúan fogja az ujjamat jobban örülnék ha kétségbeesve szorongatná az legalább a pánik tünete lenne meg kell nyugtatnom ha tudom bár hogy a tapintat nevében mivel vigasztalhatnék egy intelligens és érzékeny gyermeket aki látta az apját a kandalló tetején huhogni fogalmam sincs de oda kell rá figyelni nagyon oda kell figyelni és Irma talán nyittathatna neki egy szobát a házban de majd minden kiderül az elkövetkező pár órában és ébernek kell lennem mert a Grófnő a fellegekben jár nem nagy segítség és Irma persze Irma és semmi más csak töményen Irma most és mindörökké és maradjon úgy ahogy van és Steerpike is marad aki volt számomra rejtély és nagyon is határozott kétségeim vannak irányában és egyre kevesebb örömöm lelem a társaságában és egyre inkább gonoszságot érzek benne amit persze semmiféle racionális érvre nem alapozhatok csak arra hogy nyilvánvalóan kizárólag a maga érdekeivel törődik csakis a magáéval de hát ki nem? és észben fogom tartani és ha kell megvagyok nélküle de hát az agy az agy és neki aztán van és olykor talán igényt tartok rá egy időre de nem nem inkább nem mindenre ami megérzés nem fogok és kész magam fogom kézbe venni amit kézbe kell vennem lám lám nem is emlékszem mikor bukkant fel utoljára ilyen erős előérzet vén testemben majd meglátjuk nem kell sokáig várni és remélem nem is fogjuk sokáig látni mert mindebben van valami igencsak egészségtelen mindenre ami virágba borul az áprilisi völgyekben tagadhatatlanul van benne és úgy tűnik egyelőre véget értek ábrándos napjaim de a manóba is a kis cigánylány egy kicsit megszorított és mi a fenét bámul így az apja szája legörbül és kezdődik elölről…

Mellette puffan valami az asztalon…

Fukszia merengése

…mit tehetnék jaj mit tehetnék olyan beteg és sápadt mintha az a sovány arca megtört volna egészen magányos de jobban van jobban van mint volt jaj ne rosszul vagyok ne nem szabad a szemekre gondolnom jaj ki segít ki nézned kell Fukszia bátorság meg kell nézned mennyivel jobban van most itt az asztalnál egészen közel van hozzám az apám és olyan szomorú miért mosolyog mosolyog jaj ki menthetné meg ki menthet meg engem kinek áll hatalmában segíteni rajtunk apám ki segít hogy ne legyek közel és ki érteti meg velem amit fel tudok fogni jobban van ne felejtsd el jobban van mint ó Fukszia bátorság mert már nem kerek a szeme elmúlt jaj ne nem szabad miért volt olyan kerek a szeme meg sárga nem értem ó fáim mondjátok meg nekem mondjátok meg fáim és köveim mert Dadus úgysem tudja ó drága Doktor te mondd meg majd megkérdezem ha egyedül leszünk jaj gyorsan gyorsan legyen már vége ennek a szörnyű Reggelinek majd én gondoskodom róla mert ott volt a torony a torony volt ott a hosszú könyvsorok fölött az ő könyvei és az árnyéka reggel mindig a könyvtárra vetült mindig drága apám a Kovatorony ahol a baglyok laknak jaj ne nem értem de tudom drága apám hadd vigasztaljalak meg soha többé nem szabad ilyennek lenned majd én leszek az őrszemed mindig mindig az őrszemed nem is beszélek soha mással csak veled te drága sápadt ember és senki sem jöhet a közeledbe talán csak a Doktor ha akarod de csak amikor akarod és hozok neked mindenféle formájú színes virágot meg tarka köveket melyek úgy néznek ki mint a békák és páfrányt meg mindenféle szépet amit találok és könyveket is keresek és egész nap meg egész éjjel olvasok neked és sosem mondom hogy elfáradtam és ha jobban leszel sétálhatunk és boldog leszel boldog bár az lehetnél bárcsak szomorú sovány megtört arcod olyan sápadt és senki más nem lesz ott az anyám sem meg senki Steerpike sem nem nem ő sem túl kemény és okos nem olyan mint te aki még okosabb vagy de kedvesen és nem csak okos szavakkal. Látom a száját a szája ó Prune doktor gyorsan gyorsan a feketeség és milyen messze van nem látok ne ne jaj fekete Prune doktorom fekete és minden forog… forog…

Sötétség húzza éjféli függönyét elméjére, és az előtte lévő alakok, az anyja, Dadus, Clarice és a Lord lebegő töredékekké zsugorodnak, míg egy visszhang visszhangjaként Barquentine hangja hebeg tovább. Fukszia már nem érzi tenyerében a Doktor ujját, csak valami végtelenül távoli érzetként, mintha vékony levegőcsőbe kapaszkodna. A feketeség utolsó hulláma is ráereszkedik, és sötét feje előrebukva koppan az asztalon.

Irma Prunesquallor merengése

…és nagyon kíváncsi volnék mi hasznom belőle hogy oly sok időt töltöttem a fürdőben és olyan elegánsan készítettem ki magam nekik mert az én hattyúnyakam a legtökéletesebb egész Gormenghastban bár jó lenne ha az orrom nem volna ennyire hegyes de bársonyos fehér mint az egész bőröm kár hogy szemüvegem van ráadásul sötét lencsékkel de az biztos hogy a bőröm hófehér nemcsak mert haloványnak látom a tükörben ha leveszem az okulárét bár olyankor fáj a szemem de a levélpapirosom is tökéletesen fehér ha rajtam van a szemüveg és ha a tükörben megnézem az arcomat meg a nyakamat és odatartom mellé a levélpapírt látom hogy a bőröm meg a papiros pontosan ugyanolyan szürkés árnyalatú és minden más sötétebb körülöttem a tükörben és nagyon gyakran fekete is de mi hasznom a gyűrött szélű levélpapírból mikor senki sincs aki írjon nekünk volt amikor fiatalabb voltam nem mintha akkor vonzóbb lettem volna mert végtére még mindig hajadon vagyok de ott volt Spogfrawne aki oly sok gyönyörű kalandot átélt az emberek között akiket megtérített a bűnből és ő becsült engem és három levelet írt selyempapírra noha kár hogy a tollhegye olyan sokszor átlyukasztotta a papirost és nehezen lehetett elolvasni pont a szenvedélyes részeket ahol a szerelméről írt igazából egyáltalán nem tudtam elolvasni és írtam neki hogy próbáljon meg visszaemlékezni és írjon egy negyedik levelet amelyben csak a szenvedélyes mondatok szerepelnek amelyeket nem tudtam elolvasni az első három gyönyörű levelében de nem válaszolt és szerintem azért mert az utolsó üzenetemben megkértem hogy vagy óvatosabban írjon a selyempapírra vagy használjon rendes papirost azért bátortalanodott el a szegény buta kótyagos ragyogó Spogfrawne úr akit sosem fogok feledni de azóta sem hallottam felőle és még mindig szűz vagyok és ugyan ki szerelmeskedne velem ki érintené meg gyengéden hófehér ujjhegyem és talán csak egy cseppet a csípőcsontomat is mely olyan fenségesen ugrik ki ahogy Steerpike mondta azon az estén mikor hívatták Alfredet hogy szedjen ki egy legyet annak a Slagg némbernek a szeméből mert Steerpike a jóisten áldja azt a fiút mindig nagyon figyelmes és csak én tudom hogy összetörte a szívem mikor olyan nyomorultul láttam aznap mikor otthagyott minket most meg soha nem is látom és kár hogy nem idősebb és magasabb egy kicsit de amikor hozzám beszél és olyan tiszteletteljesen szegezi rám a szemét és ő felfigyelt a bőröm meg a hajam szépségére meg hogy milyen izgalmasan domborodik a csípőm olyankor nem is kívánom hogy más legyen csak egy kicsit furám érzem magam és rájövök milyen hatással van rám mert végül is mi számít a kor csak évek és évek semmi más csak ostoba nevetséges ember alkotta dolgok nem értik a finom nőket amikor olyan barátságtalanul sorjáznak az évek és hogyan lehetnek olyan sokan az én helyzetemben mind a negyvenen sosem kapták meg ami jár vagy miért nem mentem férjhez nem tudom mikor olyan sokat törődöm a tisztasággal de ki volna ki volna ó olyan üres minden egészen egyedül és Alfreddal aki annyira bugyuta tud lenni bár tényleg okos de nem figyel rám és elalszik mint most is bár ne bámulna a Lordra aki végső soron nem olyasvalaki akire bámulni kellene bár ma van valami nagyon furcsa benne milyen hűvös van ebben a nagy és üres és borzasztó bálteremben amely aztán olyan nevezetes de mi értelme ha nem is szólunk egymáshoz és egy férfi sincs aki nyakam minden kecses mozdulatát leshetné és örülök ha végre visszatérhetek a házba ahol majd folytatom a könyvemet és nem lesz olyan hideg és talán írhatok egy üzenetet Steerpike-nak meghívom vacsorára igen meg fogom hívni Alfred azt mondta holnap este nem lesz otthon és…

Gondolatait hirtelen a balról felhangzó puffanás szakítja félbe.

Lady Clarice merengése

Gondolatai minden tekintetben nővéréivel azonosak, egyetlen szempont kivételével, s ezt a szakadékot úgy hidalhatjuk át a legegyszerűbben, ha Cora nevével helyettesítjük a sajátját mindenütt, ahol az fölbukkan az előbbi merengésében.

Gertrude, Gormenghast grófnőjének merengése

…bárhogy is az öreg Sourdust sokkal tovább húzta volna a dolgot mint ez és nemsokára a fehér macskámmal lehetek aki itt sír megint a szívemben hogy az ördögök zúzzák össze a hosszú szolga csontjait elég vizet hagytam a madáritatóban hollók fürdőjéhez és megnézhetem a szalonka szárnyait amint kiteszem innen a lábam és a fehér macskámat már megnyugtattam de ennek a hülyének még vagy tizennégy oldal van hátra bár hála az égnek nem sok ilyesmiben kell részt vennem és tudomásom szerint nem lesz több gyerek itt van már egy fiú Gormenghastnak ami kellett a Várnak és ha nagyobb lesz megtanítom rá hogyan viseljen gondot magára és hogyan élheti a maga életét már amennyire lehetséges ez olyasvalaki számára aki napról napra a szürke köveket találja a szíve helyén az a titok hogy teljesen ki kell zárnia a külvilágot hogy önmagában éljen amit Sepulchrave rosszul csinál mert mit használnak a könyvek bárkinek mikor olyanok a napjai mint a varjúfészek minden egyes gally egy kötelesség és meg fogom tanítani a fiúnak hogyan csalogassa le füttyszóval az égből a madarakat a csuklójára amit Fuksziának sosem tanítottam mert a fiúnak tartogattam a tudásomat és ha lesz időm mielőtt tizenkét éves lesz egy szép este elvihetem a vízhez is mely olyan zöld mint a malachitgyűrűm az ezüstfoglalattal és megengedem hogy nézze a kis pettyes madarakat mikor puha szürke fészküket rakják lepkeszárnyból és harmatból fonják de honnan tudjam figyelmes és gondos lesz-e a madarakkal mert Fukszia csalódást okozott az idétlenségével mielőtt betöltötte volna az ötöt mert az üvegvázákba csak úgy gyömöszölte a virágokat és eltörte a szárukat pedig szerette őket a fiamat akarom megtanítani mert mi értelme egy lány előtt fedni fel a titkaimat de még sokáig nem vehetem hasznát távol kell tartani a szobámtól amíg legalább ötéves nem lesz mikor már képes felfogni amit az ég madarairól mondok neki meg arról hogy miképp tarthatja tisztán a fejét a kötelességektől melyeket nap mint nap el kell látnia míg végül itt hal meg ahol atyái is és eltemetik a Groanok sírboltjába meg kell tanulnia a csend titkát és a saját útját kell járnia a madarak és a fehér macskák és minden állat között hogy ne is figyeljen az emberekre csak hajtsa végre legendás kötelességeit ahogy az apja mindig is tette akinek leégett a könyvtára az öreg Sourdusttal együtt hogyan keletkezhetett a tűz nincs sok ötletem csak annyi hogy az a Steerpike gyerek nagyon gyorsan termett a helyszínen és igaz hogy ő mentett meg minket de nem kedvelem és nem is fogom azzal a nevetséges kis testével meg a behízelgő modorával el kell küldeni mert az az érzésem hogy még bajt okoz és Fukszia nem találkozhat vele mert nem keveredhet ilyen olcsó és alantas alakokkal mint az a sunyi ifjú és Prunesquallorral is túl sokat beszél múlt hónapban kétszer is láttam őket nem a Vérből való ami meg azt a gyilkos ördögi Flayt illeti aki úgy megbántotta szegény védtelen macskámat hogy az összes többi fehér gyönyörűség is nyugtalankodni fog az éjszaka fekete óráiban és ugyanazt a fájdalmat érzik mint ő ahogy a karomba gömbölyödik Flay elásta magát ezzel a rettentő gaztettel és el kell űzni innen akármit mondjon is Sepulchrave akinek úgy megváltozott ma az arca és más volt már a három alkalom során is mikor a tűz óta láttam és meg fogom mondani a Doktornak hogy állandóan tartsa szemmel mert úgy érzem meg fog halni jó hogy megszületett Titus mert a Groanok vérvonala nem szakadhat meg miattam és soha nem szakadhat vége nem szakadhat meg majd beszélek neki az örökségéről meg a becsületről és hogy miképp emelje fejét a szövevényes fészek fölé hogyan figyelje a múló évszakokat és a tollas torkok hangjait…

Épp vele szemben puffanás hallatszik az asztalon, és a Grófnő lassan felemeli tekintetét az asztalterítőről.

Slagg dadus merengése

…iigen iigen iigen olyan nagy és csodás az egész biztosan az jaj szegény szívemnek ez a szép bőséges reggeli de senki sem eszi és a drágalátos kicsi fiúcska az asztalnemű között áldott legyen a kis szíve mert egyszer sem sírt egyszer sem a pirinyó morzsám és mindenki ott van körülötte és rá gondolnak mert ez az ő Reggelije a szép kis drágámé Dadus majd mindent elmesél róla mikor nagyfiú leszel jaj szegény szívemnek milyen öreg leszek addigra és milyen hideg van még jó hogy jól beburkoltam a kicsi fiút a lila tekercs alatt iigen iigen nehogy tüsszögjön jaj nehogy maradjon csak nyugton bár én annyira fázom és itt van mellettem az a nagydarab anyja úgyhogy úgy érzem én semmit sem számítok és biztos nem is számítok mert senki nem is figyel rám és senki se szeret csak az én drága kis csodabogaram de néha még ő is megfeledkezik rólam ám a többieknek soha nem is jutok eszébe csak ha azt akarják hogy csináljak meg valamit mert mindent nekem kell csinálnom jaj szegény szívemnek már nem vagyok fiatal és elfáradtam és még Fuksziának sem jut soha eszébe hogy elfáradok most is fáradt vagyok hogy ilyen sokáig kell ülni itt a hidegben a hatalmas Grófnő alatt aki még csak rá se néz a kisfiára aki pedig olyan jó és szerintem nem is fogja soha úgy szeretni ahogy én jaj szegény szívemnek még jó hogy a Grófnő nem hallja miket gondolok róla bár néha úgy érzem tudja mikor gondolok rosszat felőle mert úgy hallgat és mikor rám néz nem tudom mitévő legyek hova menjek olyan kicsinek és gyengének érzem magam most is így vagyok de milyen hideg van inkább a saját kis szobám tüzénél enném az egyszerű reggelimet mint hogy nézzem ahogy ez a sok étel mind kihűl az asztalon bár minden a kicsi fiúnak van itt áldja meg az ég gondoskodom róla amíg van erő szegény csontjaimban és jó fiút faragok belőle és megtanítom Fuksziát hogyan viselje gondját már jobban szereti mint korábban bár nem szereti úgy ringatni ahogy én de örülök is mert még elejtené a kis ügyetlen és jaj szegény szívemnek ha leesne és meghalna nem nem nem Fukszia fel se vegye mit sem ért hozzá hogyan kell egy kisbabával bánni nem is tekint felé többet az asztal közepére mint az anyja vagy bárki más csak az apját bámulja azt a csúf sötét arcát olyan szomorú mi lehet vele el kell mondania mert el kell mondania mindent semmit sem hagyhat ki hogy miért ilyen bánatos a kis butuska az ő korában mi baja lehetne nem kell ennyit dolgoznia meg küszködnie mint nekem mindig annyi teher van a vállamon butaság tőle hogy így szomorkodik mikor csak egy gyerek és semmit sem tud az ég áldja meg…

Dadus a csaknem szemből jövő koppanásra riad fel.

Sepulchrave, Gormenghast Hetvenhetedik Earljének merengése

…és mindig sötétség lesz semmi más szín a fények elhalnak a fejemben lévő hangok elfulladnak a sűrű puha tollak között melyek elcsendesítik gondolataimat a megszámlálhatatlan toll leple alatt mert olyan régóta vannak ott olyan régóta a Torony hideg öblös torkában és ott is lesznek mindörökre mert sosem lesz végük a baglyoknak kiknek gyermeke vagyok a nagy baglyoknak kiknek kicsinye és tanítványa leszek hogy mindent elfelejtsek és elvigyenek az időtlen sötétségbe jó messzire a Groanok árnyai közé és nem fáj majd többé a szívem nem lesz álmom sem gondolatom még emlékeim sem lesznek úgyhogy kipusztulnak belőlem a könyveim és elmennek a költők mert tudom a nagy torony éjjel-nappal ott állt elmélkedésem fölött minden órában és mind elmennek a nagy írók és minden ami a maszatos borítók közt volt minden ami a bőrkötés alatt aludt vagy járt ahol századokig kísértettek nincsenek többé és most vége a gyötrelemnek befejeztettem csak a torony karmai után vágyódom és a hirtelenség és a rikácsolás után a tollak közt és a vég és a halál és az édes feledés után mert most jönnek az utolsó hullámok és a torkom megfeszül és kerek kerek mint a Kovatorony és az ujjaim begörbülnek és homályra és szúrásra vágyom mint a tűé a bársonyban hadd ragadjanak el az erők és legyen vége a maródásnak… legyen vége… és megsemmisülésemben beteljesülés is lesz mert eljött ő a hosszú sorba és lépked előre és a Groanok hosszú kiszáradt ágán új levél hajtott Titus aki az én sarjam és nem lesz vége és a szürke kövek örökkön állnak és a magas tornyok is ahol az eső veri őket és enyéim pázsitja is örökké lesz míg sötétszürke kísértőim közt a toronyban lebeg a szellemem és vérem örökre elapad és vége a kósza láznak kik ezek oly távol vannak tőlem mégis olyan hatalmasak távoliak de hatalmasak Fuksziám sötét leányom hozz nekem ágakat és egy pockot a szürke legelőkről…