Harmincnyolc
Ez a feljegyzés, melyet nyilvánvalóan egy fontos személynek, valószínűleg a helyi elmegyógyintézet vagy a fiatalkorúak javítóintézete vezetőjének szántak – ez a feljegyzés a Bíró szándékaival ellentétes sorsra jutott; és miután leejtették és rátapostak, ismét megtalálták, kézről kézre adták, amíg egy kis időre meg nem állapodott egy félkegyelmű ráncos mancsában, aki végül, miután megpróbálta elolvasni, papírrepülőt hajtogatott belőle, és kiröpítette az árnyak közül a Bíróság egyik kevésbé félhomályos részébe.
Nem messze a félkegyelmű mögött egy olyan alak ült, aki szinte teljesen behúzódott az árnyékba. A zsebében összetekeredve egy szalamandra feküdt. A szeme csukva volt, orra pedig, akár egy nagy kormánylapát, a mennyezet felé mutatott.
Balján Mrs. Grass ült sárga káposztához hasonló kalapban. Többször is kísérletet tett, hogy belesuttogjon Muzzlehatch fülébe, de nem kapott választ.
Kettejüktől kissé messzebb, balra egy tucat erős, tagbaszakadt, igen egyenes tartású férfi foglalt helyet. Szigorú, noha rosszalló figyelemmel kísérték az eseményeket. Véleményük szerint a Bíró túl elnéző volt. Végtére is a vádlottak padján ülő fiatalember bebizonyította, hogy nem úriember. Csak rá kell nézni az öltözékére. Ettől eltekintve is megbocsáthatatlan, ahogy betört Lady Cusp-Canine báljára.
Lady Cusp-Canine apró mutatóujjával támasztotta apró állát. Kalapja Mrs. Grass káposztaszerű képződményétől eltérően koromfekete volt, és inkább varjúfészekre hajazott. A kis gallyakból álló, szabálytalan alakú karima alatt apró, kifestett arca gombakalap-fehérségű volt, kivéve a száját, amely olyan volt, akár egy kis, vörös seb. Feje mozdulatlan maradt, de apró, fekete gombszeme ide-oda villant, nehogy lemaradjon valamiről.
Nagyon ritkán jelent csak meg, mégis ő volt, aki először észrevette a Bíróság hátsó fertályának árnyékából felröppenő papírrepülőt, amely hosszú, ráérős félkört írt le a félhomályban.
A Bíró, akinek szemhéja súlyosan nehezedett ártatlan tekintetű szemgolyóira, elkezdett lefelé csúszni magas székén, amíg felvette azt a testhelyzetet, amely az autója kormányánál ülő Muzzlehatchére emlékeztetett. Ám itt véget is ért a hasonlóság, mivel annak a ténynek, hogy mindkettejük szeme még most is csukva volt, nem volt különösebb jelentősége. A lényeg, hogy a Bíró félig aludt, Muzzlehatch ezzel szemben nagyon is éber volt.
Látszólagos kábulata ellenére például felfigyelt rá, hogy az egyik oszlop által félig takart alkóvban két, igen mozdulatlan, igen egyenes tartású alak ül, ízületeik rugalmasnak, gerincük észrevétlenül vibrálónak tűnt. Egyenes tartásuk szinte már természetellenes. Nem mozdultak. Még sisakforgójuk sem rezzent, és mindenben egyformák voltak.
Muzzlehatch kiszúrta Acreblade felügyelőt is (aki kellemes változatosságot jelentett a magas termetű, rejtélyes alakok után), hiszen mi sem lehetett földhözragadtabb, mint a felügyelő, aki semmiben sem hitt jobban, mint kopókhoz méltó munkájában, a nyomokban és a porcogókban: mesterségének száraz csontjaiban. A fejében mindig menekült egy üldözött vad. Nem számít, hogy csúf vagy szépséges: üldözött vad volt. Pályáját nem befolyásolta a nemes erkölcs. Acreblade vadász volt, semmi több. Erőszakos álla a levegőbe döfött. Zömök testalkatában volt valami elszánt.
Muzzlehatch résnyire nyitott szemhéján át figyelte. Nem sokan voltak a Bíróságon, akiket Muzzlehatch nem figyelt. Tulajdonképpen csak egyvalaki. Ez a hölgy elég mozdulatlanul és észrevétlenül ült egy oszlop árnyékában, és a vádlottak padjánál álló Titust nézte, aki felett úgy derengett a Bíró, mint valami felleg. A Bíró feledékeny arcát nem lehetett túl jól látni, parókája tetejét azonban megvilágította egy feje fölött égő lámpa. Júnó kissé összeráncolt homlokkal figyelt, amiben ugyanúgy kedvesség fejeződött ki, mint a rendszerint ajkain ülő különös, meleg mosolyban.