A közvélekedés ítélőszéke előtt a gyanú önmagában elég a bűnösség megállapításához. A Mentátok nem így gondolkodnak. Mi kérdéseket teszünk fel.

MENTÁT KÉZIKÖNYV

Mivel az arrakeeni viskótelepülésen oly sok nem hivatalos bevándorló akadt – nem volt semmiféle igazolványuk, állásuk, sem családjuk –, lehetetlennek bizonyult pontosan megállapítani a homokféreg-támadásban elhunytak számát.

Munkások, leszerelt katonák, zarándokok és koldusok vetették bele magukat az újjáépítésbe, dolgoztak fáradhatatlanul, hiszen Alia kérte meg rá őket, Muad-Dib nevében. Stilgar a maga részéről úgy ítélte meg, hogy Alia kéréséből némi türelmetlenség is kiérződött. Habár rosszindulatú volt a feltételezés, mégis úgy vélte, a régensnő nem azért rendelt oda oly sok munkást, mert a szenvedőkön szeretett volna segíteni, hanem mert mielőbb el akarta tüntetni a felfordulás nyomait.

Időközben a Kvizarátus örömteli nyilatkozatban tudatta az emberekkel, hogy mindenki, akit felfalt az elbitangolt féreg, közvetlenül a mennyekbe került és egylényegűvé vált Shai-huluddal. Stilgart nem lepte meg a bejelentés.

A pusztítás ellenére megnyugtatta a tény, hogy sikerült megakadályozni a még ennél is nagyobb károkat. A vad féreg akár Muad-Dib fellegváráig utat törhetett volna magának, de Stilgar még időben eltérítette őt. Alia előbb-utóbb kitünteti majd hőstettéért, ám Stilgarnak nem volt ideje csecsebecsék átvételére és ünneplésre. Ehelyett eltökélte, hogy megtalálja a felelőst a történtekért. Egész eddigi életét a sivatag és a fenséges férgek jobb megértésének szentelte. Lelke mélyén tudta, hogy ami történt, nem lehetett a véletlen műve.

Stilgar személyesen gyűjtött maga köré kis csapatot homokjárókból és féreglovasokból, olyan sivatagi férfiakból, akik értették a dűnék susogó üzenetét, olvastak a nyomokból, még ha a szelek igyekeztek is elfedni azokat. Komor serege a Pajzsfal repedéséhez vonult, és átfésülte a helyszínt.

Stilgar megállt a szétzúzott kvanat mellett, egy pillanatra kivette orrdugóit, hogy beszívja az őt körülvevő levegőt, bámult és igyekezett minél többet befogadni érzékeivel, hogy kiderítse, mi történhetett itt. Nyolc figyelőt állított ki a nyílt sivatagba, hogy más férgek esetleges közeledtére figyelmeztethessenek. Megfordult, körbenézett, érezte a fedetlen arcát fájdalmasan súroló homokszemeket és a Pajzsfal mellett visító széllökéseket. Cueshma, állapította meg magában; a fremen szó húszcsomós szelet jelölt, amely elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy felkavarja a sivatagot, viharosnak azonban még nem lehetett tekinteni.

A szelektől eltekintve viszont nyugalmasnak és titkolózónak tűnt a sivatag Stilgar nem értette, eredendően mi csalhatta ide a behemótot, az miért tört át a vízmezsgyén, és rontott rá oly mindenre elszántan Arrakeenra. Mi késztethette ennyire deviáns, természetellenes viselkedésre?

Emberei ásni kezdtek a homokban, ahonnan előkerültek a plázbeton csatornafal darabjai. A féreg megsemmisítette a bizonyítékok java részét, ám a fremenek elszántan tovább kutattak. Többen póznákkal vizsgálták a homokot, egymástól távol eső helyeken, kellően mélyre lenyomták a szondákat ahhoz, hogy a legkisebb mérvű nedvességet is felfedezhessék.

Az egyik vezető végül jelentést tett: – Teljesen száraz, Stil.

– Ha az a kvanat tele volt, amikor a féreg áttört rajta, a mélyben még mindig kellene lennie víznek. Az áramlat zömét előre eltérítették, lecsapolták a vizet. A homoksügérek magukba szívhatták a maradékot – mondta Stilgar. – Nem véletlenül történt. Valaki azt akarta elérni, hogy a féreg bejusson a medencébe.

Megfordult, és tekintetét a lenyűgöző sziklafalra emelte, amely megállított minden betolakodni igyekvő férget. Az arrakeeni csata alatt a Padisah Császár a medencében állomásoztatta haderőit, mivel biztonságosnak gondolta a területet, és nem számított arra, hogy Muad-Dib atomfegyverek bevetésével üt rést a szirtfalon, ami lehetővé tette, hogy a fedaykinjai férgek hátán induljanak az ütközetbe. A modern történelem fordulópontját jelentette ez.

Ám azokat a lényeket szándékosan hajtották át a résen harcedzett féreglovasok. Hogyan juthatott át egy magányos féreg a tű fokán? Még ha a kvanat előtte kiszáradt is, hogyan találhatott rá a vak lény egy ilyen, viszonylag szűk nyílásra?

Stilgart nem lepte meg, hogy emberei egy doboló maradványaira leltek rá. Mindez azt sejtette, hogy még többet helyezhettek el sorban, hogy kenyérmorzsákhoz hasonlóan vezessék a kijelölt cél felé a szörnyeteget. A szüntelen lüktetés mágnesként vonzhatta a vak férget, és csalhatta át a nyíláson.

– Árulás – morogta maga elé az egyik fedaykin. – Shai-huludot szánt szándékkal hívták ide.

Stilgar pontosan erre számított. No de ki tehette?

Az egyik férfi meggörbült fémdarabot tartott a magasba. – Látjátok, mennyire szokatlan a doboló konstrukciója? Nekem ixi technológiának tűnik. Ixi Bronso volt az!

A naib összevonta a szemöldökét. – Egy doboló még nem bizonyítja ezt. – Felhúzható szerkezetükkel és ellenütemes elfojtójukkal meglehetősen egyszerűnek hatottak a szerkezetek. – Nincs szükség az ixiek szakértelmére ahhoz, hogy egy ilyet összeeszkábáljanak.

Stilgar keresőcsapata tovább vizsgálgatta a homokot a tűző napsütésben és a maró homokot fúvó szélben. Nem sokkal napnyugta előtt sikerült előásniuk egy pajzsgenerátor összeolvadt áramkörét, majd nem messze onnan még egyet. A felfedezés ismét ixi technológiára utalt, ami akár Bronso elleni bizonyíték is lehetett... habár bárhol be lehetett szerezni pajzsgenerátorokat.

A testpajzs teljesen megőrjíti a férgeket. Mindig. Miután a dobolók a kvanathoz csalták a lényt, az elrejtett pajzsgenerátorok az arrakeeni medencébe hajtották tovább. Valaki hatalmas dúlást akart itt.

Tudta, hogy az emberek miért vonták le oly gyorsan a következtetést, hogy Bronso állhat emögött. Alia már bejelentette, hogy őt gyanúsítja vele, és az ixi bűnösségét – az ő megelégedésére – így vagy úgy be is fogják bizonyítani.