Minden pillanat együtt jár valamivel, amit tudok, és valamivel, amit nem.

IRULAN HERCEGNŐ: MUAD-DIB ÖSSZEGYŰJTÖTT MONDÁSAI

A csillagbárka legközelebbi kikötőjében, a IV Delta Kaisingnál a gigantikus hajó kisebb járműveket bocsátott útjukra – űrkompokat, teherhajókat, hadi járműveket. Mindennapos megálló, a Liga megszokott eljárási rendje.

Jessica úgy érezte, beleőrül, hogy még mindig nem juthat vissza a Caladanra. Ismét kilépett luxuskabinjából, és egy közös társalgóhelyiség megfigyelőablakán át bámult kifelé a bolygóra. Ahogy oly sokszor tette, most is a végeérhetetlennek tűnő dzsihad rettenetes emberáldozatai felett merengett. Feldúlták és elkeserítették a szűnni nem akaró rémtettekről szóló hírek... szívét ólomsúly nyomta az iszonyatos döntés miatt, melyet meghozott. Ám nem lehetett kétsége afelől, mit kell tennie.

A IV Delta Kaising volt az a bolygó, ahonnan a borotvaéles, fémes szigadrót-indák származtak, amelyeket nagy haszonnal adtak el különböző világoknak. A szigadrótot felvevő-alapanyagként alkalmazták, emellett azzal a különös tulajdonsággal bírt, hogy összezsugorodott, ha feszítették, és így ideálisnak bizonyult kiszabadulni igyekvő foglyok lekötözéséhez... kegyetlen, időnként halálos erővel szorította az áldozatot. A dzsihad folyamatos csatározásainak köszönhetően állandó kereslet mutatkozott az inda iránt.

Mennyire elhúzódott a háború! Jessicának úgy tűnt, mintha évszázadok teltek volna el azóta, hogy az ifjú Paul elszökött Bronso Verniusszal, hogy végiglátogassák az Impérium bolygóit, egzotikus helyekkel és kultúrákkal ismerkedjenek. Akkoriban oly sok minden izgatta, mindenre rácsodálkozott, és mindenre kíváncsi volt...

Jessica észre sem vette a közeledő wayku kiszolgálót, amíg a vékony, sötét kecskeszakállas férfi oda nem lépett hozzá aggályos udvariassággal, de zárkózottan. Egyik kezét a háta mögé rejtette. – Ugyebár Lady Jessicához van szerencsém, a Caladanról. – Jessica nem hallott kérdő hangsúlyt. Rájuk cseppet sem jellemző módon a kiszolgáló hátratolta fején sötét szemüvegét, és fürkésző, halványkék szemekkel bámulta őt. – Ellenőriztem az utaslistát.

A wayku utaskísérők csak ritkán elegyedtek maguktól szóba az utasokkal, Jessica pedig rögtön óvatosabban viselkedett. Tétovázott. Aztán: – Hazafelé tartok.

A férfi egy lepecsételt hengert húzott elő a háta mögül, és átnyújtotta Jessicának. – Az ixi Bronso Vernius kért meg, hogy adjam át ezt a fontos üzenetet neked.

Ennél elképesztőbb meglepetést elképzelni sem tudott volna. Alig pár napja találkozott Tessiával az Anyaiskolában, Bronsoról azonban évek óta nem hallott. Habár a férfi névlegesen az Ix felett uralkodott, Rhombur halálát követően minden kapcsolatot megszakított az Atreides-házzal.

– Ki vagy te? Mi köt az Ixhez?

A wayku már indulni készült. – Semmi nem köt az Ixhez, úrnőm. Kizárólag Bronsoval ápolok kapcsolatot. Ennzynnek hívnak, és jóval fiatalabb korukban jól ismertem őt és a fiadat is. Tulajdonképp én segítettem az embereidnek az... eltűnt fiúk nyomára bukkanni. Nem felejtettem el őket, és Bronso sem felejtett el engem.

Kisurrant, mielőtt Jessica több kérdést tehetett volna fel neki. Az asszony lepillantott a titokzatos üzenetre, körmével felszakította a pecsétet, majd kigöngyölte a ronthatatlan papírt, melyet a Vernius család lila és rézvörös spirálcímere díszített.

Igen kedves Lady Jessica!

Jóllehet oly okokból, melyek mindkettőnk számára fájdalmasak, hátat fordítottam az Atreides-háznak, most mégis arra a szoros kötelékre hivatkozom, amely egykor összekapcsolta nagy Házainkat. Tudom, hogy nemrégiben jártál a Wallach IX-en, és égek a vágytól, hogy megtudjak valamit – az igazat! – az édesanyámról. Lekötelezetteddé tennél, ha a Caladanra tartván megszakítanád utazásodat az Ixnél, és ellátogatnál hozzám.

Még mindig a Grand Palais-ben lakom, noha gyakorlatilag mindenféle hatalmamtól megfosztottak. A Technokrata Tanács elvett tőlem minden tényleges döntési jogot, és immár ők irányítják társadalmunkat. Rendkívül fontos lenne elbeszélgetnem veled Paulról is.

Tisztelőd és csodálod:

Bronso Vernius

Miután szorosan feltekerte és visszahelyezte a hengerbe az üzenetet, Jessica végigvonult a folyosón, hogy előkészítse az ixi leszállást. A bolygó három megállónyira volt.

Amikor megérkezett Vernii földalatti városába, Jessica számos változásra lett figyelmes a tizenkét évvel korábbi, utolsó látogatásához képest – a roppant gazdagság jeleit, köztük több új épületet, felduzzasztott ipart, drága ruhákban sürgölődő, különféle népcsoportokhoz tartozó tömegeket. A mennyezetről függeszkedő épületek fordított sziluettje összetettebbé vált; a számos új kormányzati épület tervezésekor láthatóan a gyakorlati megfontolások kerültek előtérbe a szépség helyett.

A Grand Palais előcsarnokában rézvörös hajú férfi fogadta Jessicát, akire rögtön rá is ismert. Bronso gondterheltnek és kimerültnek tűnt, szeme alatt sötét karikák, arcába ráncokat vésett a fáradtság. Válla előreesett. Mintha minden örömet kiszívtak volna a testéből. – El sem tudom mondani, mennyire nagyra értékelem a gesztusod. Lady Jessica. Feltétlenül el kellett jönnöd. – Amikor Bronso kezet nyújtott neki, jobb keze ujján Jessica észrevette a Vernius-ház láng-ékköves gyűrűjét, amit annak idején Rhombur ugyanígy viselt.

– Ó, Bronso, annyi ideje már! – Szavai izgatottan törtek elő belőle. – Nemrégiben találkoztam édesanyáddal. Él és tudatánál van a Wallach IX-en, már visszatért a kómából.

A fiatal férfi arca felderült. – Ennyit magam is tudok, mivel az évek során rövid üzeneteket csempészett ki hozzám, én pedig vissza hozzá. Ha lenne megfelelő haderőm vagy politikai befolyásom, követelném a szabadon bocsátását. – Csontos válla hirtelen felugrott, majd visszazuhant. – No de mit tudnék tenni érte itt? A Nővérek gondoskodnak róla? – Intett Jessicának, hogy kövesse őt. – Mesélj róla! Milyennek tűnt?

Jessica gyorsan elmondott mindent, miközben Bronso végigvezette őt a folyosón, ahol az asztalokat és szobrokat vékony porréteg borította. A berendezés még mindig rendkívül sokat ért, ám láthatóan nem törődtek vele. Bronso megállt egy ablaktalan szobába nyíló ajtó előtt. Amikor Jessica befejezte Tessiáról szóló beszámolóját, rájött, hogy a figyelmét akarták elterelni, és most meglepetten látta, hogy Bronso egy biztonságos helyiségbe vezeti, ahelyett hogy valamelyik szép kilátást biztosító erkélyszobába ment volna vele.

A férfi kinyitotta az ajtót, jól láthatóan idegeskedett. – Idebent nyugodtabban beszélhetünk. – Jessica tétovázott, mielőtt belépett volna, valami szokatlant érzett, de nem tudta megállapítani, hogy mit. A szoba világosnak és sterilnek tűnt.

Bronso lezárta maga mögött a bejáratot, bekapcsolt egy sor biztonsági berendezést, aztán észrevehetően megnyugodott. Intett Jessicának, hogy foglaljon helyet az álkandalló előtti egyik széken, majd belekezdett: – A Vernius-ház már nem az, ami egykor volt. A gyárainkban folyamatosan duruzsolnak a gépek, a galaxis minden sarkából tömegesen érkeznek a vásárlóink. Az Ix egyetlen hatékony gépezet, amely hatalmas profitot termel. Én mégis itt ülök a kellős közepén, magányosan, elfeledetten. Bolig Avati és a Technokrata Tanács nem látja szükségét uralkodói családnak az Ixen. Ehelyett független konföderációt javasolnak.

– Sajnálattal hallom ezt. – Jessica nem tudta eldönteni, mit akarhat tőle Bronso, vagy hogy ő miben tudna segíteni neki. – Bárcsak tehetnék valamit, hogy javítsak a helyzeteden! De az üzenetedben az állt, hogy beszélned kell velem... Paulról?

Nem árulhatta el neki, miféle lesújtó elhatározásra jutott.

– Nem én hívattalak ide, Lady Jessica.

Jobbról kinyílt egy ajtó, és Paul vonult be rajta, az Atreides-ház fekete uniformisában, rajta a nemesi család vörös sólymos címerével, nem pedig a fremenek sivatagi öltözetében, amit oly gyakran viselt még a Dűnétől távol is. Fagyos modora Leto hercegre emlékeztette Jessicát.

– Én kértem, hogy ide gyere, anyám.