Igen, kísértenek múltam emlékei, ám nem mindegyik szomorú. Sok vidám alkalmat tudok felidézni, melyeket Paul Atreidesszel töltöttem – Paullal, nem Muad-Dibbel! Ha visszagondolok ezen alkalmakra, olyan embernek érzem magam, akinek a tiszteletére számos fényes fogadást rendeztek.

GURNEY HALLECK: „EGY SZELLEM EMLÉKEZETE”, BEFEJEZETLEN DALOK

A zsákmányt érző fürkészagarak csaholni kezdtek, Gurney pedig velük futott. A hűvös délutáni levegő égette tüdejét, ahogy tudat alatt a hír elől menekülve átvágott a bozóton.

Az izmos fürkészagarak távol ülő, csillogó aranyzöld szemükkel oly élesen láttak, akár a sas, és ez kifinomult szaglással párosult. A vastag rozsdabarna és szürke bundájú állatok fröcskölve keresztülcsörtettek az állott vizű pocsolyákon, áttörték magukat a pampa füvén, és úgy vonítottak, mint egy botfülűek előtt koncertező kórus. A vadászat öröme kézzelfoghatóan megmutatkozott tetteikben.

Gurney imádta az agarait. Évekkel ezelőtt hat másik ebet tartott, de el kellett altatnia őket, amikor elkapták a lángvér vírust. Maga Jessica ajándékozta neki a kölyköket, hogy nevelje fel őket, de Gurney még egyszer nem akart ugyanolyan kockázatos érzelmi állapotba kerülni, és ezért eltökélte, hogy nem fog kötődni a kutyákhoz, hiszen oly nagy fájdalmat érzett az előzőek elvesztése miatt.

A régi kín meg sem közelítette azt, amit most érzett. Paul Atreides, a fiatal úrfi, halott...

Gurney megbotlott, ahogy jócskán lemaradva szaladt agarai után. Megpihent, hogy kifújja magát, egy pillanatra lehunyta a szemét, aztán a csaholó kutyák után eredt. Valójában nem érdekelte a vadászat, de el kellett menekülnie a kastélyból, Jessicától, de mindenekelőtt Isbartól és társaitól. Nem kockáztathatta, hogy mások jelenlétében veszítse el az önuralmát.

Gurney Halleck jóformán egész életében az Atreides-házat szolgálta. Mielőtt Paul megszületett volna, segített nekik megdönteni a tleilaxiak hatalmát és visszaszerezni a Vernius-ház számára az Ixet; később Leto herceg oldalán harcolt Moritani gróf ellen az orgyilkosháborúban; próbálta megvédeni az Atreideseket a Harkonnenek ármánykodása ellen az Arrakison; és mindvégig Pault szolgálta a nemrégiben megvívott dzsihad évei alatt, mielőtt nyugalomba vonult, és visszatért a Caladanra. Tudnia kellett volna, hogy a gondoknak még nem szakadt végük.

Paul immár nem volt többé. A fiatal úrfi kisétált a sivatagba... világtalanul és magányosan. Gurney pedig nem állt mellette, hogy segítse. Már sajnálta, hogy nem maradt a Dűnén, bármennyire rossz szemmel nézte is a folyamatos mészárlást. Mennyire önzőn viselkedett, amikor otthagyta a dzsihadot és a feladatait! Paul Atreidesnek, Leto herceg fiának szüksége lett volna rá a történelmi küzdelemben, Gurney pedig semmibe vette e szükséget.

Hogyan feledhetem el ezt valaha is, vagy dolgozhatom fel a szégyent?

Épp mocsári fű ázott csomóin gázolt át, amikor hirtelen ráakadt vadul ugató és vicsorgó fürkészagaraira ott, ahol egy szürke bundájú mocsári nyúl szőrös teste szorult be egy mohával belepett kiugró szikla alatti résbe. A hét eb hátsóján ülve várakozott Gurneyre, tekintetüket arra a pontra szegezték, ahol a rémült nyúl kuporgott elérhetetlenül, ám a menekvésre esélye sem lehetett.

Gurney előhúzta vadászpisztolyát, és egyetlen, fejre irányzott lövéssel, azonnal és fájdalommentesen megölte az állatot. Benyúlt és előhúzta a még meleg, vonagló tetemet. A tökéletesen idomított agarak mozdulatlanul figyelték őt, topázszemükben éber elragadtatás csillogott. Gurney a földre hajította a halott állatot, és amikor jelet adott, a kutyák rávetették magukat a frissen elejtett prédára, és úgy martak bele a húsba, mintha napok óta nem ettek volna. Gyors, ragadozóhoz illő erőszakossággal cselekedtek.

A dzsihad véres csatamezőiről őrzött egyik emlék villant be Gurney elméjébe, ő pedig erősen pislogva elhessegette a képeket, vissza a múltba, ahová tartoztak.

Ám előtolultak Más Emlékek is, melyeket már nem tudott elfojtani, olyasmikről, amelyek miatt hiányozni fog neki Paul, és érezte, hogy harcosi lénye összeomlik, szétesik. Paul, aki az életének oly meghatározó, pótolhatatlan része volt mindeddig, eltűnt a végtelen sivatagban, akár egy Harkonnenek elől menekülő fremen fosztogató.

Miközben figyelte, ahogy a fürkészagarak széttépik a húst, Gurney úgy érezte, mintha belőle is hatalmas cafatokat marnának ki, melyek helyén nyers, tátongó sebek maradtak.

Aznap éjjel, amikor a Caladan-kastélyban csend és sötétség honolt, a szolgák visszavonultak, hagyták, hogy Jessica egymagában gyászolhasson. Ám Jessica szemére nem jött álom, nem lelt békére a fagyos némaságtól kongó üres hálószobában.

Úgy érezte, kibillent egyensúlyából, csak sodródik. Bene Gesserit képzésének köszönhetően érzelmeinek szelepei berozsdásodtak a használat hiányától, különösen Leto halála után, miután hátat fordított az Arrakisnak, és visszatért ide.

De Paul a fia!

Jessica hangtalan léptekkel végigsuhant a kastély folyosóin, és Gurney magánlakosztályának ajtajához ment. Várt egy keveset, de szeretett volna beszélgetni valakivel. Gurneyvel megoszthatnák közös veszteségüket, és átgondolhatnák, mitévők legyenek ezután; hogyan segíthetnének Aliának egyben tartani a már most is repedező fundamentumú birodalmat, amíg Paul gyermekei nagykorúvá nem érnek. Miféle jövőt biztosíthatnának az újszülött ikreknek? A Dűne szelei – a politika és a sivatagi viharok – csontig lemarhatják bárkiről a húst.

Mielőtt bekopogott volna a súlyos ajtón, Jessica meglepetten tapasztalta, hogy különös hangok szűrődnek ki odabentről – artikulálatlan állati zajok. Meghökkent, amikor rájött, hogy Gurney zokog. Szobájának magányában a sztoikus trubadúrharcos teljesen átadta magát bánatának.

Jessicát még ennél is jobban nyugtalanította a felismerés, hogy saját fájdalmát közel sem érezte ennyire mélynek és fékezhetetlennek: valahol messze volt, elérhetetlenül. A csomó, melyet gyomrában érzett, keménynek és súlyosnak hatott. És dermedtnek. Nem tudta, hogyan hívhatná elő a mögötte rejtező érzelmeket. A puszta gondolat felkavarta. Miért nem vagyok képes úgy érezni, mint ő?

Meghallván Gurney magányos kesergését, Jessica a legszívesebben bement volna hozzá, hogy megvigasztalja, de tudta, hogy ezzel megszégyenítené a férfit. A trubadúrharcos nem szívesen venné, ha Jessica meglátná az igazi érzéseit. Gyengeségnek gondolná. Így Jessica visszaindult, s magára hagyta Gurneyt a bánatával.

Tétován botladozva önmagában keresgélt, de semmit nem talált, csupán merev korlátokat, melyek körülbástyázták érzéseit, és megakadályozták, hogy valóban megkönnyebbülhessen érzelmileg.

Paul a fiam volt!

Ahogy éjnek évadján visszatért hálókamrájába, Jessica némán átkozni kezdte a Bene Gesserit nővéreket. A pokolba velük! Megfosztották az anyát attól a képességétől, hogy illő fájdalmat érezhessen fia halála miatt!