Azt tartják, hogy a zene valódi szépségét sem megszólaltatni, sem meghallani nem lehet anélkül, hogy előbb jelentős fájdalmat tapasztaltunk volna meg. Sajnos, valószínűleg ezért érzem oly kellemesnek a muzsikát.

GURNEY HALLECK: BEFEJEZETLEN DALOK

Jóllehet a leggyorsabb utazást választották az Ixről, Gurney Halleck és Duncan Idaho három nap késéssel érkeztek a Csuszukra ahhoz, hogy beérjék az énekmondók társulatát.

Amikor a csillagbárka bolygó körüli pályára állt, odalent mindenütt felfordulás uralkodott. A Sonance-i Űrkikötőt már két napja lezárták, az újonnan bevezetett biztonsági intézkedések hat órával meghosszabbították a felszínre jutási procedúrát. Valami nagy horderejű esemény történhetett odalent.

Mielőtt bárki űrkompra szállhatott volna, minden utast alaposan kikérdezett a Liga csuszuki tartózkodásuk céljáról. Mivel Duncan és Gurney az Atreides herceg és Vernius őrgróf által szignált menetlevelekkel érkezett, viszonylag könnyen átestek a formaságokon; más utazók viszont méltatlan bánásmódban részesültek, és sokan egyszerűen visszatértek kabinjukba, hogy kivárják a következő bolygóra szállást.

– A mélység isteneire, csak nem forradalom tört ki? – Senki nem válaszolt Gurney kérdésére.

– Az egyik alaptétel, melyet minden kardmesternek meg kell tanulnia, az, hogy a biztonságnak mindig proaktívnak és nem reaktívnak kell lennie – szólalt meg Duncan. – Sajnos, a legtöbb kormány csak akkor jön rá erre, amikor már késő.

Amikor a két férfi végre a fővárosba ért – ahol mielőbb Paul és Bronso nyomára szerettek volna akadni számos félkatonai megmozdulásra lettek figyelmesek, melyekben a különböző családi ligák egymással versengő milíciái igyekeztek végrehajtatni a biztonsági intézkedéseket. A rivális konszonafa-termesztők éppúgy gyanakvással tekintettek egymásra, akár a külvilágiakra. A fővárost környező távoli mezőkön és ligetekben az ég felé tekergőző füstoszlopok jelezték a mezőgazdasági területeken elszórtan pusztító tüzeket. A termés fele a tűz martalékává vált.

Mindenfelé terjedt a hír, némelyik beszámoló izgalmasabbnak tűnt a többinél. Három nappal korábban az éj leple alatt otthonukban meggyilkolták Ombar Ollicot és az egész családját. Az Ollic-liga ligeteit felgyújtották, és szinte az utolsó szálig elpusztították génmódosított konszonafáikat. Vádaskodásból nem volt hiány, bizonyíték annál kevesebb akadt. Jószerével minden család rengeteget nyerhetett azzal, ha a gyorsan növő klónfa eltűnik a piacról. Megindult az ujjal mutogatás, aztán a Ligák egymásnak estek.

Mivel nem érdekelte a helyi politika, Gurney az énekmondó társulat után érdeklődött. Sokan látták a pár nappal korábbi előadást, ám amikor Duncan megmutatta nekik Paul és Bronso képét, senki sem ismerte fel a fiúkat, noha néhányan megjegyezték, hogy talán színpadi mindenesként tarthattak a társulattal.

Gurney faggatni kezdett egy középkorú asszonyt, aki három gyerekével igyekezett a városi piacra. – Nem tudod, hova ment az énekmondók társulata az előadás után? Még mindig a Csuszukon vannak?

A nő nem bízott az idegenekben, és faképnél hagyta őt. – Kit érdekelnek a külvilágiak, amikor az orrunk előtt ilyen rettenetes bűntettet követtek el? – A gyerekei a válluk felett néztek vissza a két férfira, ahogy édesanyjuk továbbtuszkolta őket.

Miközben Duncan elindult, hogy kikérdezze az űrkikötő igazgatóját arról, hány jármű távozott az elmúlt néhány napban a Csuszukról, Gurney végigjárta az óváros kanyargós, szűk utcáinak két oldalán sorakozó műhelyeket. A nemesek figyelmét talán elkerüli egy utazó társulat pár színpadi munkása, a kézművesek viszont bizonyosan jobban odafigyelnek a részletekre. Az itteniek közül valaki esetleg láthatott valamit.

Ahogy Gurney az utcán lépkedett, hegedűhangú énekesmadarak dalához hasonló muzsika, egyszerre felcsendülő melódiák kakofóniája ütötte meg a fülét. A nyitott kapukon áradt ki a zene, hangszereiken játszó utcai muzsikusokat látott.

Finom fűrészpor és a hozzá tapadt édes sellak illata csapta meg az orrát. Az egyik balisetkészítő obszidiánból kifaragott hangolókulcsokat használt; egy másik selyemmel betekert nemesfém húrokat hirdetett. Egy színpompás ruhába öltözött férfi azzal dicsekedett, hogy bundjai és húrakasztói emberi csontból készültek, egy olyan kiváló muzsikus csontvázának darabkáiból, aki egykor e nemes célra ajánlotta fel a tetemét, hogy jóval halála után is zenélhessen.

Séta közben Gurney elismerően bólogatott, ám semmit sem vásárolt. Az árusok azonban látták, hogy nem egyszerű kíváncsiskodó, és unszolták, hogy próbálja ki a balisetjeiket. Bemutatták neki az általuk termesztett konszonafafajta állítólagosan kiváló tulajdonságait, és hogy mind zengése, mind hangszínének tisztasága felülmúlhatatlan. Ahogy sorra kipróbálta a hangszereket, Gurney némelyikből csodálatos dallamokat csalt ki, míg másokból csupán hamis hangokat sikerült kifacsarnia.

Amikor megemlítette a legutóbbi énekmondó előadást, azon nyomban megváltozott a viselkedésük. – Nos, akadnak énekmondók, akik tudják, hogyan kell játszani, de ettől még nem lesz belőlük muzsikus – fejtegette az egyik balisetkészítő. – Egyszerű színészek, akik manipulálják a közönségüket. A Jongleur-háznak száműzetésben kellett volna maradnia. Nem értem, Shaddam császár miért hagyja őket fellépni a merényletkísérlet után, amit a féltestvére követett el ellene úgy, hmm, tizenkét évvel ezelőtt.

Gurney emlékezett rá, hogy Tyros Reffa IV. Shaddam elleni meghiúsított támadására valóban egy énekmondó előadás alatt került sor. És most az egész Ollic-ligát meggyilkolták. – Úgy tűnik, az énekmondók fellépéseinek szinte velejárója a merénylet.

Paul pedig egy énekmondó társulattal utazott?

Különösen az egyik utcát kavarták fel az események. A hangszerkészítők bódéi lehúzott redőnyökkel álltak. Mindössze egy üzlet ponyváját húzták ki, ám a portékát rendkívül magas áron kínálták. A tulajdonos, egy magas, vékony férfi arca furcsán puffadtnak hatott. – Ezek a balisetek az Ollic-liga klónfájából készültek! Telten zengő, elsőrangú fa.

– Ma több kereskedőtől épp az ellenkezőjét hallottam ennek – szólalt meg Gurney.

– Ezt nem is kétlem, jó uram. – A fapult fölé hajolt, lehalkította hangját. – De gondolj csak bele: ha az Ollic-féle klónfa nem múlná oly egyértelműen fölül a többit, akkor miért égette fel valaki az összes ligetet, és miért végzett az egész családdal?

Gurney kezébe vette az egyik hangszert, hogy megbecsülje a súlyát, ujjait végigfuttatta a húrokon. Lehetett valami abban, amit a férfi mondott. Megpörgette a lendkereket, hogy a dörzshenger megzengesse a fát. Amikor a húrokhoz érintette a balisetpengetőt, a zene mintha magától áradt volna az ujjaiból. Korábban is játszott már kilenchúroson, de nem ehhez a hangszerhez szokott.

– Kilenc húr kell, barátom. Egy-egy az oktáv hangjaihoz, és még egy a teltebb hangzáshoz.

Ujjaival Gurney csodálatos akkordot pengetett meg. A fa minősége valóban vetekedett az elmúlt egy órában kipróbált hangszerekével, ha nem egyenesen felülmúlta azokat. – Az én balisetem már öreg és javításra szorul. A mostani a negyedik.

– Keményen bánik a hangszereivel.

– Az élet bánik keményen velem. – Ujjai egyre jártak, aztán Gurney belefogott egy komolyabb dallam kipengetésébe. A hangzás kellemesnek bizonyult.

A kézműves látta, hogy Gurney egyre jobban megkedveli a hangszert. – Azt tartják, a balisetek választják ki a játékosukat, és nem fordítva.

Gurney visszatette helyére a hangszert, majd a zsebéből előhúzta Paul és Bronso képét. – Az igazság az, hogy nemcsak a balisetek miatt jöttem el a piacra. Ezt a két fiatalembert keresem. Az egyikük a gazdám fia. – Csábítóan végigsimította a hangszer ívelt oldalát. – Jócskán a rendes ár felett meg tudnálak fizetni ezért, ha segítenél nekem megtalálni őket.

A kézműves szemügyre vette a képeket, de csak a fejét csóválta. – Errefelé mindenkinek van segédje, de mind egyformának tűnik nekem.

– Ezek a fiúk nem segédek. Az énekmondók társulatával jártak itt.

– Ó, igen, hallottam az előadásról. Aznap éjjel gyilkolták meg Ombar Ollic gazdámat is. – Meglátott egy járókelőt, a magasba emelt egy simára csiszolt fadarabot, és odakiáltott neki: – Ollic-féle klónfából készült balisetek! Utolsó vételi lehetőség... most, hogy az Ollic családot megölték, ligeteiket pedig felperzselték, többet nem készülnek már ilyen hangszerek. – Mivel a járókelő a legcsekélyebb érdeklődést sem mutatva tovább bandukolt, az árus újfent lehalkította a hangját, és konspiratív mozdulattal közelebb hajolt Gurneyhez. – Ezért a magas ár. Ezek a hangszerek nemsokára ritkaságnak fognak számítani, barátom. Nem hiszem, hogy még egyszer hozzájuthatsz egy ilyen balisethez.

Miközben az árus ismét tanulmányozni kezdte a fiúk vonásait, Gurney tovább cirógatta a hangszert. – No és az énekmondók tartanak még előadást errefelé?

– Ó, már régen elutaztak a Csuszukról. A gyilkosságok után senkinek nem lenne kedve megnézni az énekmondók fellépését.

Gurney összevonta a szemöldökét. Ki kell derítenie, mely hajók hagyták el a bolygót aznap este, mielőtt felfedezték a gyilkosságokat, hiszen a csuszuki biztonsági erők nyomban ezután lezárták az űrkikötőket. Hogyan keveredhetett Paul és Bronso efféle merénylők közé?

– Megveszem a balisetet. – Noha fogalma sem volt, hová indulhatott tovább az énekmondó társulat, a zenével legalább elszórakoztatja magát útközben.

A Vernius-ház hivatali központjában Rhombur magába roskadva ült, láthatóan nem tudta, mitévő legyen. Jessica és Leto vele maradtak, együtt várták a fejleményeket. Immár több mint egy hónapja mindent tűvé tettek a fiúkért, ám az összes nyom zsákutcába vezetett; minden riasztás hamisnak bizonyult; minden pletykáról kiderült, hogy valóban csupán mendemonda. Jessica úgy érezte, ahogy telik-múlik az idő, lassan végleg elhagyja a remény. Paul továbbra sem üzent, semmiféle jelet nem küldött.

Egyik szótlan szárnysegédje kíséretében Bolig Avati szaporázta lépteit a Grand Palais felé, kezében vastag paksaméta, a Technokrata Tanács Vernius őrgróf számára készült heti jelentése. Önhitt alak, állapította meg magában Jessica; Avati testbeszéde arról árulkodott, mennyire feleslegesnek tartja, hogy Rhomburral bármit megvitassanak. – Nehéz napjaidban mindent mi igazgatunk, nagyuram. Kérlek, nézz bele ezekbe az iratokba, amint időd engedi, hogy ne gátoljuk az új fejlesztéseket. – Amikor már épp távozni készült, még megfordult és hozzátette. – Ja, igen, ma reggel üzenethenger érkezett az Atreides-ház két emberének közleményével. – Intett a kezével, a szárnysegédje pedig közelebb lépett, hogy átadja a hengert.

– Jobban örültem volna, ha azonnal elhozzák, amint megérkezett! – csattant fel Rhombur, és kitépte a férfi kezéből az üzenetet. – A cinóbervörös ördögét! Ez lényegbevágó lehet...

Avati fejet hajtott, de gesztusából hiányzott mindenféle őszinteség. – Elnézésedet kérem. Sürgetőbb ügyek kötöttek le minket. – Majd tüstént távozott.

Rhombur olyan gyorsan tekerte le kiborg kezével a henger fedelét, hogy mozdulatával el is törte azt. Ahogy átfutott a ronthatatlan papírra rótt sorokon, válla megereszkedett. – Az embereid túl későn értek a Csuszukra. Az énekmondók társulata egyetlen előadást adott, majd rögvest távoztak is az első induló Liga-hajóval. Nem tudni, hova utaztak ezután.

– Megkérdezhetjük a Ligát – mondta Leto. – Egy ellenőr érkezését várjuk ma délután.

– Megkérdezhetjük őket, igen – értett vele egyet Jessica de legutóbb nem mutatkoztak túlzottan együttműködőnek.

Mielőtt a csillaghajó-építő telepre indulhatott volna, a Liga-ellenőrt feltartóztatta és a Verniusok hivatali központjába kísérte Rhombur házi testőrsége. A Liga-képviselő felháborodottan kifogást emelt tervei megzavarása ellen. – A programomba nem férnek bele efféle felesleges kitérők.

– Információra van szükségünk – mondta Rhombur, és elmagyarázta, mit kell megtudniuk.

– Az információ nem ingyenes, és nem is szolgálhatunk vele bármikor. A fiaitokról legutóbb csupán azért beszélgettünk veletek, mert tartoztak nekünk a viteldíjukkal. Efféle megbeszélésekre ezentúl nem kerülhet sor, mivel az Űrliga mindennél többet ad a diszkrécióra.

Rhombur sebhelyes arca elkomorodott. – Akkor hadd fogalmazzam meg úgy a kérdést, hogy te is megértsd. Azonnali hatállyal elrendelem, hogy a csillaghajótokon végzett mindenféle munkát szüntessenek be! A munkásaim egyetlen fedőlemezt, egyetlen szegecset sem mozdítanak, vagy illesztenek a helyére, amíg választ nem kapunk a kérdéseinkre.

Jessica keblét megelégedett melegség öntötte el. Leto szigorú mosolya azt mutatta, büszke Rhomburra, amiért így kiállt magáért.

A Liga ellenőre megrémült. – Ennek üzletileg semmi értelme sincs. Tiltakozom.

– Tiltakozz csak, amennyit akarsz! Én vagyok a Vernius-ház, és itt az én parancsaimnak engedelmeskednek.

Jessica közelebb lépett a Liga-taghoz. – Neked ugye nincs gyermeked, uram?

A férfi mintha csak most figyelt volna fel a hercegi ágyas jelenlétére. – Ennek mi köze a jelen helyzethez?

– Ez megmagyarázza teljes tudatlanságodat és az együttérzésed hiányát.

Rhombur súlyos léptekkel a fali kompanelhez vonult, és utasította a barlangműhelyben dolgozó brigád vezetőjét: – Azonnal függesszetek fel minden munkafolyamatot! Amíg másként nem rendelkezem, semmiféle munkát ne végezzetek a csillaghajón! Szólj a munkásaidnak, hogy pihenjenek... lehetséges, hogy hosszabb szünetre kell számítani. – Kikapcsolta a hangszórót, és az ellenőrhöz fordult. – Menjen csak vissza a csillaghajójára, és vitassa meg a dolgot a feletteseivel. Én itt várom majd, amikor visszatér.

A megdöbbent Liga-tag sietve távozott az üzleti központból. Jessica kipillantott az ablakon a szerelőcsarnokra, ahol apró alakok szuszpenzoros szerelőállványokon hagyták el az épülő csillaghajó szerkezetének felső fedélzetét. A tágas csarnok izgatott hangyabolyra emlékeztetett, mivel a munkások nem tudták, mi máshoz kezdjenek.

Ahelyett hogy a csillaghajójára indult volna, az ellenőr azonnali találkozót kért a technokratáktól. A Tanács tagjai elképedve hallgatták a beszámolót Rhombur viselkedéséről, majd sűrűn elnézést kértek a Liga-tagtól.

Avati nyugtatni próbálta. – Egyszerű félreértés az egész. Rhombur gróf elméjét elhomályosítják a személyes gondjai, ezért képtelen tiszta fejjel gondolkodni. Döntése nyilvánvalóan nem szolgálja az ixi gazdaság érdekeit.

A Tanács tagjai rendkívüli ülésükön egyhangúlag az Ixi Alkotmány egyik obskúrus passzusára hivatkozva határoztak: Mivel Rhombur meggondolatlan döntése jóvátehetetlenül megtépázhatja az Ix hírnevét, megszavazták, hogy visszavonják a rendeletét, és haladéktalanul újraindítják a termelést. A bizalom jeleként megerősítették a leszállítás dátumát, és újfent ígéretet tettek rá, hogy a csillaghajó határidőre elkészül majd.

Rhombur ugyan tiltakozhatott, ám mivel hatalma napról napra gyengült, semmi érdemlegeset nem tehetett a határozat ellen.