Miféle viszonyrendszer szerint határozzuk meg egy adott személy épelméjűségét? Ha ezt a személyt tébolyodottnak mondjuk ki és letaszítjuk, ebből kinek származhat előnye?

IRULAN HERCEGNŐ: MUAD-DIB ÉLETE, 3. KÖTET

Jessica beleegyezett, hogy a Wallach IX-en töltött utolsó estén részt vesz a Virrasztás Éjszakáján. A hagyomány szerint ő és az Anyaiskolához tartozó többi nővér egyedül töltötték a napot, és Raquella Berto-Anirul életén és munkásságán elmélkedtek, aki egykor a Butleri Dzsihad romjain alapította meg Rendjüket, sok-sok ezer esztendővel ezelőtt.

Jessica alig várta, hogy kivonhassa magát a Bene Gesseritek néma nyomásának hatása alól. Már megpróbálták megvesztegetni azzal, hogy felajánlották neki a Főtisztelendő Anya pozícióját – melyik Bene Gesserit ne tűzte volna ki maga elé e célt? Eddig elkerülte a válaszadást, ami önmagában meglehetős gyanút keltett a Nővérekben. És mivel tudta, mit tettek Tessiával azért, mert ellenkezett, Jessica komoly veszélyben érezte magát.

Amikor leszállt az éj – noha még mindig nem szívesen elegyedett beszédbe senkivel –, Jessica beállt a fekete köpönyeges, kezükben gyertyát tartó nők hosszú sorába, ahogy felfelé lépdeltek a Campo de Raquella, az Anyaiskola épületeitől nem messze magasodó domb hosszú emelkedőjén. Ahogy a menet egy köves gyalogúton haladt, a gyertyák felfelé kígyózó sora a csillagos égen ragyogó szemekre emlékeztetett. Egy párhuzamos lejtőn lobogó lángocskák másik sora tartott lefelé.

A nővérek felvonultak a széles, kerek dombtetőre, rajta a kőhalom azon a megszentelt helyen, ahol egykor régen Raquella állt, és ahol kis híján idő előtt véget vetett az életének. Frissítő fuvallat támadt, épp amikor Jessica felért a csúcsra. Lepillantott az iskola épületegyüttesének gyémántszerűen tündöklő fényeire, és elmerengett a Rend történelmén, a hatalom több ezer évén és a döntéseiken.

Ám ellentétben az agymosott ministránsokkal, Jessica tudta, hogy némely döntése tévedésnek bizonyult. Súlyos tévedésnek.

Húsz nővér állt a domb meredek lejtőjénél a szakadék szélén, közvetlenül a hirtelen alázuhanó szirtfalnál, ahol Raquella egykor a mélybe akarta vetni magát. Akkoriban teljesen elcsüggedt, képtelen volt egyben tartani szervezetének eltérő véleményeket hangoztató frakcióit, nem látta, miként terelheti őket egyazon úton az emberiség jövője felé. Azt remélte, személyes áldozathozatala majd ráveszi őket arra, hogy együttműködjenek.

Ám épp ezen a helyen történt, hogy Raquella női őseinek belső hangjai először szóltak hozzá. Aznap rengeteget elfogyasztott a rossaki méregből, de a titokzatos belső hangok nem a tudatmódosító vegyület által keltett hallucinációk voltak; távoli ősei egész sorának szavai arra buzdították, hogy éljen még, és példájával ihlessen meg másokat.

Kezében a gyertyával Jessica most mélyen beszívta az éjszakai levegőt, hogy teljességében élhesse meg a pillanatot. A szertartás az elmélkedést és az önvizsgálatot szolgálta, alkalmat adott arra, hogy megszemlélhessék a Bene Gesserit befolyásának széles, kiterjedt vásznát.

Jessica kifelé fordult a sziklaperemen, ahogy egykor Raquella tette, sokkal közelebb állt a meredély falához, mint a vele együtt elmélkedő ministránsok vagy Tisztelendő Anyák. E pillanatban úgy érezte, szoros kötelék fűzi őt a Rend magjához, az eredeti célhoz, amely valaha oly sok kiváló képességű nőt együvé terelt, szemben a korrupt önérdekkel, ami később oly messze eltérítette a helyes útról a Nővéreket.

Egy új Főtisztelendő Anya megváltoztathatná mindezt... Valószínűleg ezt az érzést akarta kihozni belőle Harishka: a Bene Gesserit dicsőségének és a történelem alakításában játszott szerepüknek további csábítását. Ám hiába éledeztek lelkében a Bene Gesserit tanítások révén kialakított érzelmek, Jessica nem volt hajlandó meggondolni magát.

Amikor abbahagyták a meditációt, a nővérek egy-egy csoportja továbbhaladt, hogy újabbak válthassák fel. Azoknak, kikben kételyek vagy más aggodalmak munkálkodtak, több időre volt szükségük; mások gyorsan megkapták a megerősítést, és átadták helyüket.

Egy árny lépett mögé, egy másik fekete köpönyeges Tisztelendő Anya. Mohiam. – Örülök, hogy itt maradtál a virrasztásra, Jessica. Biztosra veszem, hogy érzed. – Hangja szárazan zörgött, akár a szél az Arrakison. – Minden nővérnek részt kell vennie ebben, hogy tisztába tegye a gondolatait és a lelkét.

– Valóban eszembe juttatja a Rend valaha nemes céljait... szemben a jelenlegi eljárásaival... szemben azzal, ami most folyik itt.

Mohiam a homlokát ráncolta a gyertya halvány fényében. – Harishka Főtisztelendő Anya nagylelkű ajánlatot tett neked. Tudom, hogy sok mindent kifogásoltál és bíráltál a Rendet illetően, de most mindent kiigazíthatsz, és roppant keveset kérünk ezért cserébe. – Az idős asszony kibámult a sötét, elmosódó tájra. – E pontról messze ellátsz a jövőbe... a döntésednek pedig egyértelműnek kell lennie.

– Egyértelműnek? Arra kértek, hogy öljem meg a fiamat. – Jessica egyre inkább elveszítette a türelmét. A szirt pereme mintha az előtte álló döntést jelképezte volna. Elfogadni vagy leugrani. Ám vajon volt más választása is?

– A fiút, akit meg sem szabadott volna szülnöd.

Jessica elfordult, és lesétált a göröngyös ösvényen, óvatosan lépkedett lefelé a domboldalon. Nem lassított le, amikor idősebb társa utánaeredt. – Így vagy úgy, de le fogjuk taszítani Muad-Dibet. Saját erőszakosságát fogjuk felhasználni ellene. – Amikor a meglepően fürge asszony beérte őt, két szeme ragyogott a gyertyafényben. – Ezt mind tudnod kell, ha te leszel az új Főtisztelendő Anyánk. Tudnod kell, hogy sikerrel fogunk járni. Velünk kösd össze a sorsodat!

Ahogy mellette haladt, az idős nő suttogóra fogta, de hangjából izgalom érződött ki. – A Bene Gesserit titkos ügynökei Impériumszerte több bolygón forradalmakat készítenek elő. A Caladan lesz az első szikra. Már semmit nem tehetsz, hogy megakadályozd. Ha ott fellobban a láng, több mint száz világ fog egyszerre fellázadni, és fogja kikiáltani a függetlenségét.

A császárnak ki kell majd vonnia seregeit más frontokról, hogy megbirkózhasson e váratlan problémával, és – ha fanatikusai úgy járnak el, ahogy szokásukká vált – a megtorlások puszta brutalitása újabb forradalmakat robbant ki, valódiakat, melyekhez már szükségtelen lesz a mi ösztökélésünk.

A Landsraad képviselői azonnali kártérítési igénnyel lépnek fel, és egyhangúlag elfogadják majd a korlátozó törvényt. Ha Muad-Dib semmibe veszi, vagy megvétózza azt, akkor elveszíti minden olyan nemes támogatását, akik addig az ő oldalán álltak. A kormányzása nem lesz képes mindannyiukat megfékezni. Érted, Jessica? Akár veled, akár nélküled, mindenképp sikert érünk el.

Horvu polgármester meglepő és naiv ötlete, hogy kikiáltsák a Caladan függetlenségét, hirtelen értelmet nyert. Egy mesterkedő Bene Gesserit titkos ügynök plántálta belé a gondolatot. Jessica szavai úgy záporoztak Mohiamra, akár a lövedékek. – Hogy merészelsz lázadást szítani a Caladanon? Az én Caladanomon!

– A Rendednek többet kellene számítania neked egyetlen közönséges bolygónál. Azt szeretnénk, hogy megfossz hatalmától egy zsarnokot, aki már most több embert pusztított el, mint bárki más az írott történelem folyamán. Mit ér egy anya szeretete ezzel összevetve? – Mohiam szippantott egyet, mintha az önérzetét sértette volna, hogy egyáltalán meg kell győznie Jessicát. – Bárhogy is döntesz, le fogjuk taszítani őt.

Jessica próbálta lerázni, de Mohiam lépést tartott vele. A Nővérek kizárólag veszélyes és pusztító erőt láttak Paulban... ő azonban kedves, törődő, intelligens és okos embernek ismerte, tele kíváncsisággal és szeretettel. Ez volt Paul igazi arca, nem a dzsihad utóhatásaként róla kialakult irtóztató kép!

A két nő megtorpant, elengedték maguk mellett a lefelé tartó nővéreket. Jessica a gyertyája lángjába bámult, beszívta a füstöt, és küszködve igyekezett kordában tartani érzelmeit.

Mohiam meghökkentő erővel karon ragadta őt, és érdes hangon odasúgta neki: – Ennyivel tartozol a Rendnek. Az életed a miénk! Emlékezz, hogy a vízbe fúlástól mentettünk meg gyermekkorodban! Egy asszony az életét adta érted. Hogyan feledkezhetsz meg erről? Emlékezz!

Mintha a Tisztelendő Anya hangja régóta elfojtott emlékeket hívott volna elő, Jessicának hirtelen eszébe jutott, ahogy az életéért küzd, a víz alá rántja és magával sodorja a sebes sodrású folyó árja, mely körülörvényli, a szájába és a tüdejébe tolul... és rettenetesen hideg. Nem tudott úszni a gyors sodrás ellenében, eszébe jutott, ahogy egy hatalmas sziklának csapódik, beveri a fejét. Nem tudta felidézni, miként esett a folyóba, de kisgyermek volt még, alig öt-hat éves.

Két bátor nővér vetette utána magát a tomboló folyóba, hogy kimentse őt. Jessica emlékezett rá, hogy kivonszolják a partra és újraélesztik. Később megtudta, hogy az egyik nővér az életét vesztette a mentési kísérlet során. Mohiamnak igaza volt; aznap meghalhatott volna, ha az a két nő nem siet a segítségére.

Ám Jessica furcsamód nem emlékezett a nővér nevére, aki odaveszett, ahogy arra sem, hol volt a folyó. Váratlanul, ahogy féket vetett a gondolataira, és kikristályosította az eseményről őrzött emlékeit, tisztán fel tudta idézni, hogy két nővér vonszolta partra őt, és felváltva préselték ki tüdejéből a vizet, fújtak levegőt a szájába.

Két nővér? Akkor az egyikük hogyan halhatott meg mentés közben?

És miért maradtak homályosak más részletek? A Rend semmit sem bízott a véletlenre. Az emlékeit valamiképp megmásították.

– Talán vallóban a Bene Gesseritnek köszönhetem az életemet, de az is lehetséges, hogy ti ültettétek el elmémbe a történetet, hogy pontosan az ilyen helyzetekben bevethessétek.

Az idős nő arcán átfutó árnyból Jessica úgy látta, gyanúja beigazolódott. Hogy kis híján megfulladt, csupán koholmány volt! Vajon miféle terveket szövögetett még ez a vénasszony a társaival, és miféle hamisságokat titkolhattak?

Jessica szúrós tekintettel meredt Mohiamra, és kijelentette: – Köszönöm, hogy segítettél határoznom. Ma este valóban kitisztult bennem minden. Semmivel sem tartozom a Rendnek!

Mohiam megragadta Jessica köpönyegének ujját. – Meg fogsz hallgatni. A helyes döntést fogod meghozni. – Jessica meghallotta a Hangot, a parancsoló tónust, melynek nem szabadott volna ellenállnia. Mivel oly jól ismerte Mohiamot, felismerte a felhangokat, a veszélyes színezetet, és tudta, hogyan készítse fel magát a támadásra.

Újabb Tisztelendő Anya lépett elő a faágak sötét csipkézete mögül, egy fenyegető alak, kinek ráncos arca rögtön felismerhetővé vált a gyertyafényben. Stokiah, akivel valaha régen az Ixen találkozott... akinek mesterkedéseire Tessia figyelmeztette őt. Jessica szíve hevesen kalapált az ösztönös félelemtől. Nem szabad félnem...

Stokiah hangja durva csontfűrészre emlékeztetett. – Még inkább kiábrándítasz minket azzal, hogy nem vagy hajlandó helyesbíteni a hibáidat, Jessica. Hogy tudsz elviselni ily mérvű bűntudatot? – A szavak elnyúltak, akár egy hosszú, erőltetett hang egy megkínzott hegedűn.

Pszichoenergia erőteljes hullámai csapták meg Jessicát, lelkét szörnyű, mélységbe rántó kétségbeeséssel töltötték el, mely elszívta minden erejét és szégyenérzettel bombázta őt. Több más nővér is odalépett hozzájuk az ösvényről, körbevették őt és Mohiamot, és csatlakoztak a támadáshoz. Stokiah közelebb nyomult.

Jessica éles fájdalmat érzett a fejében, egyre határozottabban érezte, hogy meg kell tennie, amit Harishka Főtisztelendő Anya követel tőle, és saját fia ellen kell fordulnia.

Ám Tessia felkészítette őt, megmutatta neki, mit kell bevetnie a túléléshez. Rhombur hitvestársát folytonosan ütlegelték és tönkreverték, de le nem győzték; magában rálelt arra, amibe kapaszkodhatott, ellenállt a nővéreknek, miközben próbálták megtörni őt. És Jessica most ugyanennek a tudásnak volt birtokában.

Miután összegyűjtötte minden erejét és dühét, hogy ellenállhasson annak, amit Stokiah, Mohiam és a többiek megtenni igyekeztek vele – és Paullal! –, Jessica megacélozta elméjét, és elindult azokon a tudati csatornákon, melyeket Tessia segítségével előkészített, aládúcolta lelki védfalait, és saját erejére támaszkodott.

Visszaverte a bűntudatot, lénye legszívósabb oldalát vetette be, életének fundamentumát. A Leto Atreides herceg és a fia iránti kitartó szeretetével harcolt – ezekből merített erőt. Emlékeiből felidézte Leto markánsan jóképű arcát, fafüstszürke szemét, ahogy gyengéden, védelmezőn figyeli őt – és egy pillanatig erre összpontosított. Leto emlékével az oldalán, ahogy a férfi nemessége és ereje megtöltötte Jessica testének minden sejtjét, olyan páncélra tett szert, melyen a nővérek nem hatolhattak át.

Jessica hatalmas erőfeszítéssel felkiáltott: – Tartsátok meg... a bűntudatotokat... magatoknak!

Egyetlen rövid rohammal visszaverte a támadást, és ahogy egyre keményebben összpontosított, Jessica érezte, hogy a lelki ütlegelés gyengül, aztán fájdalmas kiáltásokat hallott, ahogy a bűntudat visszhullámait támadóira irányította. Ahogy múltak a percek, és végül fölébük kerekedett, elindult lefelé az ösvényen, magukra hagyta a tántorgó és jajgató nővéreket.