Leghatásosabb jelmezeink: a közönség rólunk kialakított feltevései és előítéletei.

MAGASZTOS RHEINVAR

Két nappal később, a nagy záró előadás végeztével lassan kiürült a színház, ahogy a közönség kiáramlott az éjszakai utcákra. Rheinvar nem szakított időt arra, hogy az ismertebb balisetkészítőkkel vagy a különböző konszonafaligák képviselőivel társalogjon. Amint véget ért a produkció, az énekmondók vezetője keménykezű hajcsárrá vedlett át. – Ideje indulni... egy percet sem szabad elvesztegetnünk. Újabb helyszíneken kell fellépnünk, újabb bolygókra kell ellátogatnunk, ám nem juthatunk el máshova, amíg innen el nem mentünk.

Rheinvar, aki még mindig tündöklő öltönyét és cilinderét viselte, utasította Pault és Bronsot, hogy szereljék le a díszleteket és a holokivetítőket, tereljék ketreceikbe az állatokat, pakolják el az utazóládákba a jelmezeket, és mindent rakjanak fel a szuszpenzoros kocsikra, hogy az űrkikötőbe szállíthassák a poggyászukat. Komoly kenőpénzt fizetett azért, hogy érkezésükig tartsák vissza az esti utolsó teherkompot, és így elérhessék a bolygó körül keringő csillagbárkát, amely néhány óra múlva elhagyja a rendszert.

Amikor félre kellett húzódniuk, hogy utat adjanak hat hatalmas férfinak, akik súlyos ketrecet emeltek rá egy széles szuszpenzoros pőrekocsira, Paul Bronsohoz fordult: – Nem láttad Sieltot? Vagy bármelyik Arctáncoltatót az előadás után?

– Hogy tudhatnám, ki kicsoda? Itt bárki könnyedén Arctáncoltató lehet.

Paul nem így gondolta. – A munkások arcát többségében már ismerem. Azóta nem láttam a táncosokat, hogy utoljára meghajoltak a színpadon, és visszasiettek a sátorba.

– Talán Rheinvar más feladatot bízott rájuk.

A társulatvezető ráordított a két fiúra. – Igyekezzetek! A csillagbárkán annyit cseverészhettek, amennyit csak akartok, de ha nem érjük el a teherkompot a menetrend szerinti indulásig, a pilóta száz solarist számol fel nekem minden perc várakozásért. A béretekből fogom levonni a pénzt!

– Nem is fizetsz nekünk – vágott vissza Bronso.

– Akkor más módot találok rá, hogy kivasaljam belőletek!

A fiúk sietősen hozzáláttak a munkához, habár továbbra is nyitva tartották a szemüket, hátha felbukkannak az Arctáncoltatók. Amikor az utolsó talajjárókat és kerekes kocsikat is magasan megpakolták ládákkal és csomagokkal, Paul és Bronso felmászott az egyik halom tetejére, a kerekes kocsi pedig kivitte őket a sonance-i űrkikötőbe. Kiszolgált és koszos teherhajó várt rájuk ott, a felszálláshoz felkapcsolt reflektorok fehér fényében. Apró alakok sürgölődtek körülötte, a társulat poggyászának utolsó darabjait helyezték el a rakterekben.

Ám Paul még mindig nyomát sem látta Sieltonak, pedig a hajó indulásra készen állt. Az utolsó szuszpenzoros kocsi után Rheinvar mögött ment fel a rámpán. – Elnézést, uram. De az Arctáncoltatók...

– Ha nem érnek ide időben – egészítette ki a mondatot Bronso nem sok marad a társulatból.

Rheinvart, aki épp lehúzta a fejét a zsilipajtóban, láthatóan cseppet sem zavarta a dolog. – Ők teszik a saját dolgukat. Felesleges aggódni... abszolút profik.

Miután még egy pillantást vetett a fényárban úszó űrkikötő peremére, Paul egyforma férfiak csapatára lett figyelmes, akik szédületes iramban szaladtak a hajó felé. Hirtelen a leszállómező fénykévéjébe értek, és átrohantak a pajzsaszfalt felületen.

A komp hajtóművei felzúgtak és lüktetni kezdtek, miközben a pilóta elvégezte a rendszerellenőrzést, a kiáramoltató csövekből sziszegve törtek elő az égési gázok. Paul megállt a zsilipajtóban, intett a csapatnak, hogy siessenek, az Arctáncoltatók pedig, nem zavartatva magukat, felszaladtak a rámpán. Bronso nézte, ahogy sorra elhaladnak mellette. – Fogalmam sincs, melyikük lehet Sielto, de bizonyára ő is köztük van.

– Én vagyok az, akit Sieltonak hívtok. – Amelyikük megszólalt, lefékezett mellettük, míg a többi alakváltó pillanatnyi megállás nélkül futott tovább, és tűnt el a teherszállító hajó alig megvilágított rakterében. Kettejükből erős füstszag áradt.

Sielto sápadt bőrén vékony verejtékréteg csillogott; Paul észrevette, hogy a keze csupa vér, a sötétvörös foltok beterítették az ingujját is. – Megsérültél?

– Nem az én vérem.

Amikor behúzták a teherrámpát, a zsilipajtó automatikusan bezárult, így kénytelenek voltak beljebb húzódni a hajóban. A többi Arctáncoltató addigra mind eltűnt a folyosókban, még csak nem is köszöntek a fiúknak; egyedül Sielto maradt velük. – Tudjátok, még egy előadást meg kellett tartanunk... el kellett végeznünk egy fontos feladatot.

A vérből és füstszagból Bronso összerakta a képkirakós darabjait, és kibökte a következtetést, melynek Paul addig nem mert hangot adni: – Valakit megöltetek, ugye?

Sielto arca továbbra is kifejezéstelen maradt. – A szakmánk szabályai szerint a szükségszerű merénylet nem számít gyilkosságnak. Pusztán politikai eszköz.

A fedélzet rázkódni kezdett, Paul pedig a válaszfalba kapaszkodott, nehogy elessen. Ellentétben a személyszállítókkal, ahol mindenkinek biztonságos helyet kellett keresnie, és be kellett csatolnia magát, a teherhajókon nem vesződtek efféle apróságokkal. Ahogy a jármű meglódult a magasba, Paul a Sieltotól az imént hallottakra összpontosított. – Politikai eszköz? És mi számít „szükségszerű” merényletnek? Hiszen... hiszen tleilaxi Arctáncoltató vagy. Azt hittem, nincsenek politikai kötődéseitek.

– Ez így is van, minket valóban nem érint a politika. Mindössze színészek agyunk, akik szerepet játszanak. Megbízásokat teljesítünk.

– Bérgyilkosok – állapította meg Bronso keserű mosollyal az arcán. – Zsoldos katonák.

– Előadók – javította ki Sielto. – Mondhatni persze, hogy bérgyilkosok szerepét játsszuk el... mégpedig valós szerepeket. Mindig akadnak kellemetlen alakok, akiktől meg kell szabadulni, mi pedig ezt az igényt elégítjük ki.

– De kit tettetek el láb alól? Ki bérelt fel benneteket és miért? – kérdezte Paul.

– Ó, neveket és részleteket nem árulhatok el. A megbízás mögötti okok lényegtelenek, mi pedig nem foglalunk állást egyik fél mellett sem.

Sielto sem bűntudatot, sem megbánást nem mutatott amiatt, hogy embert ölt, kijelentései pedig mélyen felkavarták Pault. Nagyapját, Paulus herceget egykor a bikaviadal-arénában merénylők gyilkolták meg a Caladanon. Paul emlékezett még Hundro Moritani őrgróf sokkoló támadásaira is, melyek édesapja esküvői ceremóniáját változtatták vérfürdővé, és az ezt követő orgyilkosháborúra, melynek során oly sok vér folyt az Ecazon, a Caladanon és a Grummanon. – A merénylet nem egyszerűen politikai eszköz... furkósbot, nem precíz fegyver. Túl sok a járulékos veszteség.

– Ennek ellenére a Landsraad-rendszer része. A módszert, ha másként nem, hallgatólagosan, de nemzedékek óta megengedhetőnek tartják. – Sielto szétfeszítette egymáshoz ragadt ujjait, és ahogy megindult a legénység szállása felé a komp szűk folyosóján, megvizsgálta a kezéhez tapadó vérmocskot.

– Ha szeretnéd felszámolni a merényletek gyakorlatát, fiatalember, meg kell változtatnod az egész Impérium arculatát.

Paul felszegte az állát. – Egy napon talán meg is teszem.