Egy civilizált társadalom elvárásainak megfelelő védelmet kell nyújtania az egyén számára. Ám ez a páncél a papírnál is vékonyabbnak bizonyul, amint civilizálatlanokkal kerülünk szembe.

BENE GESSERIT ARCHÍVUM

Egy oroszlán barlangjába lépünk most be... egy Corrino oroszlánéba.

A Liga formaságokkal való mesterkedéseinek köszönhetően Jessica Csanival és Irulannal egyszerre érkezett meg a bolygóra, és ugyanakkor indultak meg az új épületegyüttes felé, amit a száműzetésben élő Corrinok építtettek. Shaddam új városa összekapcsolódó kupolákból állt, melyek mindegyikében pajzzsal védett épületek sorakoztak, hogy a bennük lakók némi képzelőerővel elhitethessék magukkal: még mindig a Kaitainon élnek.

Valaha régen a Salusa Secundus töltötte be az Impérium fényűző székhelyének szerepét, ám egy kegyvesztett nemesi család elegendő atomtöltetet zúdított a bolygóra, hogy évszázadokra lakhatatlanná tegye, felbolygassa az éghajlatot, nukleáris csapadékkal és fékezhetetlen tűzvészekkel terítse be az egész planétát. A Salusa hosszú, nagyon hosszú ideig halott világ maradt, ám mostanra a háttérsugárzás az előírt szintre csökkent, és gyengén ugyan, de kisarjadt a kellően szívós élet. Jessica arra számított, hogy Paul terraformáló csapatainak erőfeszítései nyomán a Salusa hamar ismét magára talál.

A száműzött udvar hatalmas csinnadrattával üdvözölte Muad-Dib császár küldötteit. Miközben azt figyelte, ahogy Csani és Irulan látványos felvonulásokhoz tervezett szuszpenzorpárnás bárkákon bevonul, Jessica eltöprengett, vajon Shaddam mi másra használhat még itt efféle járműveket. Figyelte, ahogy a bukott császár mosolyogni próbál; Jessicában felötlött, hogy miután Shaddam oly sok éven át uralkodott a Kaitainon, mostanra jobban el kellett volna sajátítania ennek művészetét. Mintha egész lényével meghunyászkodott volna. Jessica ősz szálakat fedezett fel a nemes úr vörös hajában, és látta kiülni vékony arcára a leplezetlen, forrongó bosszúvágyat is. Ez cseppet sem lepte meg Jessicát, hiszen Paul Muad-Dib képviseletében érkezett, ama férfiéban, aki egykor legyőzte Shaddamot.

Jessica megfigyelte Fenring grófot és grófnét, akik mindketten a fogadóbizottság számos tagjával vetették körül magukat. Shaddam leányai a társaság élén csoportosultak. Josifa és Chalice láthatóan alig várták már, hogy viszontláthassák nővérüket, vagy legalábbis némi udvari ceremóniában és pompában lehessen részük. Wensicia arcára viszont keserű kifejezés ült ki, és oly erősen szorította a kisfia kezét, hogy az kényelmetlenül izgett-mozgott.

A zenekar drámai hangvételű kaitaini indulót játszott harsányan, majd hirtelen elnémult. Sárga köpönyeges papoktól és egyenruhás fedaykin testőröktől övezve Irulan és Csani lépett ki a díszes bárkából.

Csani hátracsúsztatta csuklyáját, hogy előtűnhessenek tündéri vonásai, sötét arcbőre, sötétvörös haja és telikék szemei. Sivatagi körülményekhez alakított ruhát viselt, inkább praktikus, mint mutatós darabokat. Az alkalomhoz illően öltözött Irulan mellett Csani idegesnek látszott, akár egy fremen harcos az ismert ellenségei közt. Jessica tudta, hogy a két asszony cseppet sem szíveli egymást, de most közös cél kötötte össze őket.

Irulan fagyos tekintettel és merev arckifejezéssel mérte végig családját. Nem tűnt túlzottan boldognak, amiért viszont kell látnia őket, és Jessica hasonló, alig leplezett ellenségességet fedezett fel a Corrinok tekintetében is. Mennyire bonyolultak az itteni kapcsolatok...

A csend a kelleténél egy pillanattal tovább elhúzódott, mintha senki sem tudta volna, kinek kell elsőként megszólalnia. Aztán némi ösztökélésre a valószerűtlenül fiatal kamarás szólalt meg, hogy hivatalosan fogadja a vendégeket: – IV. Shaddam Corrino üdvözli Muad-Dib császár küldötteit.

Az ifjú férfi hangja kissé túl magasnak, túl erőtlennek tűnt, és megremegett, mintha saját felerősített szavai megrémisztették volna őt. Jessica megállapította, hogy bizonyosan csak belebújtatták az uniformisába, majd anélkül hogy különösebben felkészítették volna a szerepére, elmondták neki, hogy mit tegyen. Shaddam utolsó hivatalos kamarását, Beely Ridondót hat évvel ezelőtt Alia színe előtt végezték ki, mivel túl sok követeléssel állt elő a Salusa Secundus ökológiai helyreállítását illetően.

E mostani ügyetlenül meghajolt. – Adja Isten, hogy buzgalmatokkal felgyorsítsátok a bolygó lakhatóvá tételének munkálatait!

Jessica könnyeden előrelépett és kinyújtotta kezét, hogy köszöntse a két újonnan érkezőt. Ahogy jobb kezével megragadta Csani, baljával Irulan kezét, e mozdulattal kis híján a bukott császár elé került. – A fiam megkért, hogy csatlakozzam kettőtökhöz, ezzel biztosítva látogatásunk eredményességét.

Csani meghajolt, tekintetéből őszinte barátság sugárzott. – Köszönöm, Sayyadina. Fájdalmasan hosszú ideje nem találkoztunk, és örülök, hogy most itt vagy velünk.

Irulan inkább Shaddamhoz intézte szavait, és nem hajtott fejet előtte.

– Örömmel fogadtuk meghívásodat a Salusa Secundusra, atyám. Viszonzásul fogadd szeretett férjem, a valódi császár üdvözletét.

Mennyi tüskét belesűrített egyetlen megnyilatkozásba, melyek Csaninak éppúgy fájdalmasak, mint a Corrinoknak! – állapította meg magában Jessica. És Irulan pontosan tudta, mit tesz.

A sudár termetű Margot Fenring grófnő a kupolavárosban található szállására kísérte Jessicát, amivel ügyesen megoldották, hogy őt, Csanit és Irulant elkülöníthessék egymástól. – Örülök, hogy egy kis időt eltölthetek veled, Lady Jessica. Úgy látom, útjaink újra meg újra keresztezik egymást.

Jessica szigorú önuralommal válaszolt. – Ezúttal a szövetségesemet vagy az ellenségemet kell látnom benned, Lady Fenring? Korábban mindkettő voltál már. – A gróf hitvese egykor titkos üzenetet küldött Jessicának az arrakeeni rezidenciára, melyben figyelmeztette őt a Harkonnenek árulására... később azonban szörnyeteg kislányát, Marie-t küldte el hozzájuk hatalmi játékszerként, hogy megölje Pault.

– Ezúttal csupán a Rend segítője vagyok – válaszolta Margot, és a szobájába kísérte Jessicát. – Mindketten megválasztottuk, mely útra lépünk, legyen bár helyes, vagy helytelen e döntés.

Miután magára maradt, hogy kissé felfrissülhessen a tervezett esti fogadás előtt, Jessica szemügyre vette a hivalkodó berendezést: a tekervényes faragványokat, az áttört aranydíszítéseket, az összekapcsolt, színes plázablakokat. A dekoráció összecsapottnak és magamutogatónak hatott, mintha elkeseredetten igyekeztek volna bizonyítani, hogy a Corrino-ház dicsősége még nem kopott meg teljesen. A falakon elszórtan festmények függtek. Jessicában az a benyomás alakult ki, hogy a Corrinok nem rendelkeztek elegendő értéktárggyal ahhoz, hogy minden szobába jusson valami. Aztán azon töprengett el, vajon nem éppen gondosan megtervezett látszat-e ez, amivel azt akarják elhitetni vele, hogy a trónfosztott császárnak a valóságosnál sokkalta rosszabb körülmények között kell élnie. Vajon azt akarták elérni, hogy erről számoljon majd be Paulnak?

Később Fenring gróf és grófnő széles mosollyal fogadták a belépő Jessicát. Az asztal túlsó végében IV. Shaddam Corrino foglalt helyet vele maradt leányai: Chalice, Josifa és Wensicia oldalán. Irulant és Csanit egymás mellé ültették – talán azért, hogy feszültséget gerjesszenek kettejük között, tűnődött Jessica.

Amikor elkapta Shaddam tekintetét, miközben leült, elbizonytalanodott. Rájött, hogy még nem döntötte el, miként fogja megszólítani a férfit. Shaddam továbbra is valamelyes tiszteletet érdemelt, ám nem túlzottan sokat. Jessica körbepillantott az egész asztaltársaságon. – Köszönöm a szíves fogadtatást... mindnyájatoknak.

Irulan a kisfiú felé fordult, aki Wensicia mellett foglalt helyet. Az alig több mint egyesztendős fiúcska tekintetéből vidámság és értelem sugárzott. – Ő a te kisfiad, Wensicia? Hol van az apja?

A teremben mintha megfagyott volna a levegő. – Immár Farad’n az egyedüli örököse mindannak, ami a Corrino-házból megmaradt.

Shaddam savanyú ábrázattal jobbra pillantott, ahol Fenring gróf ült. – A fiú édesapja sajnálatos módon elhunyt a szolgálatomban.

Jessica hirtelen felszínre törő bosszúságot fedezett fel Fenring gróf tekintetében, amit éppoly gyorsan el is rejtett. Érdekes. Vajon mit kellett tennie Fenringnek a gyermek édesapjával?

Csani módjával kortyolgatta a vizet az eléje helyezett kehelyből. A borhoz hozzá sem nyúlt. – Őszentsége, Muad-Dib császár azért küldött minket ide, hogy ellenőrizzük, a terraformáló tevékenységeket megfelelő ütemben végzik-e, és a Salusa hamarosan azzá a zöldellő, nemes növényekkel teli kertbolygóvá válhat-e, amelyet elképzelt magának.

Jessica még egyet csavarintott a tőrön. – Paul mindig betartja a szavát.

Shaddam nem is próbálta leplezni indulatát, és szólt, hogy felszolgálhatják az első fogást, mivel láthatóan mielőbb szeretett volna túlesni a vacsorán. Jessica gyorsan kiértékelte Shaddamot. A Corrinok pátriárkája kizárólag azt látta, mit veszített, nem azt, ami megmaradt neki. Tekintve, hogy Muad-Dibre komoly veszélyt jelentő fenyegetésként ki is végezhették volna, Shaddam meglehetősen kényelmes körülmények között élhetett, a férfi mégis láthatóan kaitaini palotájának elvesztése miatt bánkódott, melyet rég porig égettek Muad-Dib fanatikus híveinek hordái.

Fenring gróf ügyesen egy kényes kérdést hozott elő. Előbb Csaniról Irulanra pillantott, aztán tekintete végül Jessicán nyugodott meg. – Aaaahm, áruld el nekem: most, hogy már hét éve tart... ez, valóban úgy hiszed, hogy az emberiség jobban járt a fiad uralkodásával, hmmmm?

Shaddam az asztalra könyökölt. – Vagy inkább úgy látod, hogy több ember boldogult a Corrinok alatt? Te mit mondasz, Irulan? Számomra egyértelmű a válasz.

– Meggyőződésem, hogy nem egy bolygó népessége tette fel már magának ezt a kérdést – tette hozzá Lady Fenring.

– És pontosan tudjuk, mi a válaszuk. – Wensicia felemelte a hangját, hogy magára vonja a figyelmet. Aztán apja rosszalló pillantását látva ismét elhallgatott. Hogy zavarát palástolja, rápirított Farad’nra, amiért kisfia nem bírt nyugodtan megmaradni a helyén.

Csani szólalt meg. – Itt, a száműzetésben nyilván végtelen estéken át diskuráltok ugyanerről, ám a kérdés csupán hipotetikus mindnyájatok számára. Immár Muad-Dib a császár, és többé nem a Corrino-ház uralkodik.

Shaddam az ujjaival dobolt az asztalon, és hosszan, unottan sóhajtott, mintha begyakorolta volna. – Előre kellett volna látnom. Szégyenkezve ismerem el, hogy uralkodóként hibákat követtem el. – Úgy kellett kipréselnie száján a szavakat, mivel sehogy sem kívánkoztak ki. Jessica nem tudott felidézni olyan alkalmat, amikor a Padisah Császár beismerte volna a saját tévedéseit. Azt azonban egy pillanatig sem hitte, hogy Shaddam alázatot tanult volna. – Sajnos, nem figyeltem eléggé a népemre, és nem figyeltem fel az engem szolgáló bolygók egyre gyarapodó gyengeségeire. Viharfelhők gyülekeztek, mégsem vettem észre a jeleket.

Amikor apró, helyeslő mosolyt fedezett fel Fenring gróf arcán, Jessica rájött, ki készítette fel a bukott császárt erre a beszélgetésre.

– Hibáim talán elpuhították az Impériumot, és lehetővé tették, hogy hatalmasra duzzadjon a bürokrácia, de amit Muad-Dib tett, sokkal károsabb a KHAFT, a Landsraad, az Űrliga, mindenki számára. Még a bolond is látja ezt.

Fenring gróf rögtön bekapcsolódott a társalgásba, amikor látta, hogy Csani mindjárt felpattan és előrántja a kriszkését. – Ahhh, hölgyeim, elnézéseteket kérem, de Shaddam barátommal számtalanszor vitatkoztunk már ezen. És nem találunk kielégítő választ arra, vajon mindezzel mit óhajt elérni Muad-Dib. Mintha a káosz erői testesülnének meg benne, és vallási fanatikusainak vak energiája tüzelné őt. Hosszú távon hogyan lehet ez az Impérium hasznára?

Jessica egy pillantást vetett az első fogásra, amit elébe helyeztek – mely fenséges, más bolygókról származó gyümölcsökből és pár szelet nyers húsból állt. Belepiszkált az ételbe, de nem evett belőle. – Nem tagadhatom, hogy a dzsihad rengeteg kárt okozott, de Paulnak több nemzedéknyi hanyagság eredményét kell helyrehoznia. Ez szükségszerűen fájdalmas folyamat.

– A Corrinok hanyagságát érted ez alatt? – kérdezte feldühödött ábrázattal Shaddam.

– Minden nagy Ház felelős volt ezért, nemcsak ti.

Akár egy lecsapni készülő kígyó, Fenring most előrehajolt, egymásba fonta ujjait. – Ahhhh, hmmmm, el tudnád magyarázni nekünk, a dzsihadisták szüntelen mészárlásai miképp szolgálják az emberiség javát, akár rövid, akár hosszabb távon? Hány bolygót tett már meddővé a fiad? Hármat, vagy tán négyet? És még hányat szándékozik elpusztítani?

– Muad-Dib császárnak nehéz döntéseket kell meghoznia uralma szigorú szükségszerűségeit figyelembe véve – vetette közbe Irulan –, ahogy te is jól tudod, atyám. Nem lehet tudomásunk minden egyes lépésének indokairól.

Az asztal körül senki sem evett. Mindenki a beszélgetésre figyelt, még a kis Farad’n Corrino is.

Fenring gróf vállat vont. – Még ha így van is, mindegyikőtöknek meggyőződése, hogy Muad-Dib tevékenysége szükséges? Áruljátok el, mivel kíváncsiak vagyunk a válaszotokra. Egész bolygók lakhatatlanná tétele és népességük elpusztítása miként szolgálhatja az emberiséget? Lennétek olyan szívesek, és elmagyaráznátok ezt nekünk, hmmmm?

– Muad-Dib olyasmiket lát, amit senki más nem. Tekintete a messzi jövőt is képes kikémlelni – felelte Csani.

Leszedték a tányérokat, az étel javarészt érintetlen maradt, és felszolgálták a második fogást – savanyú citrusszósszal leöntött, sült galambfiókákat frissen leszedett virágszálakkal körítve. Mivel mindenképp választ akartak kikényszeríteni belőle, Jessica az egyik megszokott magyarázatával felelt, noha jó ideje már maga sem találta meggyőzőnek azt.

– A fiam előre látja a ránk váró csapdákat. Egyszer elmondta nekem, hogy kizárólag úgy vezethetjük tovább az emberiséget, ha hidakat építünk e csapdák felett. Ha úgy határozott, hogy ennek eléréséhez a folytonos háborúskodás szükséges, akkor is feltétlenül megbízom a döntésében.

Wensicia gúnyosan felkacagott. – Mintha az egyik fanatikust hallanám! Mindhárman hozzájuk hasonlítotok. – Dühös tekintetével Irulanét kereste, aki azonban ügyet sem vetett rá.

Shaddam durván felhorkantott, aztán észbe kapott, és szalvétájába törölte a száját, úgy tett, mintha a hang nem lett volna több kellemetlen böffentésnél. – Paul Atreides azt sugallja, jó oka van minderre, mégsem árulja el az indítékait? Tudjátok meg, mindannyian: aki a császári trónon ül, bármit mondhat, amit csak akar, és elvárhatja, hogy mások higgyenek neki. Ezt teszik a hívők. Hisznek. Jól tudom; magam is kihasználtam ezt, méghozzá nemcsak egyetlen alkalommal.