Minden lélegzetvétel azzal a kockázattal jár, hogy újabb nem követi majd.

ŐSI MONDÁS

Miután kisurrantak a barlangvárosból, és egy kisegítő űr kikötő közelében nyílt rájuk a csillagos égbolt, Paul egy nagy és csendes teherhajóhoz settenkedett Bronso után, amely nyitott raktérrel várta őket a leszállópályán. – Siessünk fel a rámpán, és keressünk búvóhelyet a fedélzeten! Miután reggel befejezik a berakodást, ez az izé felszáll majd, és egy csillagbárka szállítóterébe fog bedokkolni... hogy ismeretlen úti célok felé induljon.

Paul háborgott barátja döntése ellen, de nem talált módot rá, hogy becsületszegés nélkül otthagyja őt, vagy felfedje mások előtt a fiú szándékait. Duncannek és Gurneynek eszébe sem jutna, hogy Paul valaha is efféle meggondolatlanságra vetemedjen. Nem köszönhetett el tőlük, sem az édesanyjától. Ha találkozna vele, Jessica tüstént megérezné a veszélyt...

A fiúk a kemény, éles szegélyű tárolók között rejtőzve pár órányi nyugtalan álomra hajtották fejüket, mígnem a zajok felverték őket: az egymásnak ütődő fém, a férfihangok és a sürgölődés, a hajtóművek duruzsolása, a rakodógépek zúgása.

– Ne aggódj, ezt a fülkét már feltöltötték – súgta oda Paulnak félhangosan Bronso. – Semmi okuk idejönni. Nincs miért nyugtalankodnod. – Paul a rakodók hanghordozására összpontosított, de nem figyelt fel üldözőkre, elszánt kutatócsapatokra. Egyszerű, serénykedő munkások végezték dolgukat.

Két óra elteltével a raktér megtelt, a súlyos zsilipajtók lezárultak, a kamrákat nyomás alá helyezték. A hajtóművek felzúgtak, nem tompította hangjukat bordázat vagy szigetelés, és mivel a lezárt raktér nem rendelkezett hajóablakokkal, a bolygó körüli pályáig vezető út hosszúnak, hangosnak és idegtépőnek bizonyult. Végül fémes kondulások sorát követően a fedélzet és a választófalak megremegtek, éles sziszegés kíséretében megtörtént a nyomáskiegyenlítés, aztán a teherhajó megállapodott és elcsendesedett.

– Szerintem már a csillagbárka rakterében vagyunk – szólalt meg Paul.

Bronso nyújtózkodott egyet, aztán körbepillantott a válaszfalakon végigfutó parázscsíkok halvány fényében. – Gyere! Egy csillagbárka fedélzetén ennél sokkal érdekesebb helyek várnak ránk.

Amikor Bronso rájött, hogy a szerelőajtókat kívülről zárták be, óvatosan felmászott az egyik létrán, felnyomta a teherhajó mennyezetén nyíló zsilipajtót, és intett Paulnak, hogy menjen utána. Mindketten négykézláb másztak ki a központi fedélzetre. Paul korábban már járt Atreides-teherhajókon, így általánosságban kiismerte magát a járművön. A dokkolószerkezet ismeretében innen könnyen és észrevétlenül kijuthattak a hatalmas Liga-hajó emeletes fedélzeteire.

Bronso határozott léptekkel megindult a fő zsilipajtó felé, de Paul karon ragadta. – Ha kijutottunk az utazófedélzetre, hogyan fogjuk bizonyítani, hogy fizettünk az utazásért? Lehet, hogy szerencsésebb lenne a rejtekhelyünk biztonságában maradnunk.

Az ixi fiú elutasító pillantást vetett hátrafelé. – Addig a teherhajóban akarsz bujkálni, amíg meg nem érkezünk, vagy szívesebben utaznál rendszerről rendszerre a csillaghajón? Az egész Impériumot látni szeretném, nemcsak az ixi vásárló székbolygóját.

Paul megadta magát, és a teherhajó dokkajtajain át kiléptek a fogadófedélzetre. Odakint nyüzsögtek az emberek, sorra szálltak ki a hatalmas hajó gyomrában pihenő több száz járműből. A két ifjú, mintha üzleti ügyben járnának, gyorsan elsétált.

Bronso a hátizsákjában kotorászott a kristálylap-olvasója után, és egy csendesebb benyíló felé vette az irányt. Szerkezeti ábrákat keresett, és kivetítette azokat maga elé, hogy Paul is jól láthassa. – A csillagbárkát egy ixi hajógyárban készítették. Szerintem most itt vagyunk, és annak a szintnek, amelyikre el akarunk jutni... – a rámpák és elválasztófalak raktérben kanyargó útvesztőjére mutatott – ...ebben az irányban kell lennie.

Elvegyültek a többi utas közé, és velük együtt felkaptattak a rámpákon a nyilvános sétafedélzetekre, melyek méreteikben Vernii barlangvárosával vetekedtek. Bronso egy fényűzően berendezett társalgó felé mutatott, ahol az utasok étellel rakták tele tálcáikat egy bőséges svédasztalról. Paul rájött, hogy a gyomra hangosan korog, társa pedig egy pillanatig sem habozott. Két úriember után határozottan beléptek a társalgóba, majd egyenesen az étellel megrakott asztalhoz mentek. Mintha mi sem lenne természetesebb, mindketten megpakoltál a tányérjukat, aztán leültek egy üres asztalihoz.

A cingár wayku felszolgáló szinte azon nyomban ott termett, orrán sötét, átlátszatlan szemüveg. Rendkívül sápadt arcát fekete kecskeszakáll ékítette; fülében mikrofonnal összekötött fejhallgató, melyből Paul hangos zajokat – zenét? hangokat? – vélt kiszűrődni. A pincér rögtön a lényegre tért. – Az ételt egy zártkörű KHAFT-rendezvényhez szolgáljuk fel. Benneteket senki sem hívott meg.

Bronso még egy falatot bekebelezett, mielőtt felállt a székből. – Nem tudtunk róla. Visszavigyük az ételt az asztalra? A nagy részéhez hozzá sem nyúltunk.

– Potyautasok vagytok. – A wayku sötét szemüvege eltakarta előlük az utaskísérő tekintetét.

– Dehogy – jelentette ki Bronso. – Fizettünk az útért.

– Az a hivatásom, hogy felfigyeljek bármi rendkívülire. Nem lehetett könnyű feladat feljutnotok a csillagbárkára.

Bronso dühösnek mutatta magát, mintha a felszolgáló megsértette volna.

– Gyere, Paul! Menjünk innen!

A fedélzet megremegett és duruzsolni kezdett, egy pillanatra elveszítették a térérzetüket. A wayku férfi arckifejezése megváltozott, ajkát beletörődő sóhaj hagyta el. – A Holtzman-hajtómű volt. Már elhagytuk a rendszert, ezért nem sok értelme lenne visszaküldeni benneteket az Ixre. Az a feladatom, hogy az utasok minden igényét kielégítsem, és biztosítsam a zavartalan kiszolgálásukat.

– Nem fogunk gondot okozni – tett ígéretet Paul.

– Persze, hogy nem, feltéve, hogy tartjátok magatokat bizonyos szabályokhoz. Nem áll szándékomban feladni benneteket. Ennzyn vagyok, az egyik fő utaskísérő, és mindkettőtök számára tudok feladatot adni. Elkelne még néhány dolgos kéz. – Levette sötét szemüvegét, mely mögül előbukkant fakókék szeme. Hanghordozása azt sejtette, hogy nincs sok választásuk. – Szükségem lenne segítségre a takarításhoz.

Paul és Bronso tekintete találkozott, és belegyezőn biccentettek.

– Előbb fejezzétek be a vacsorát. – Ennzyn intett, hogy üljenek csak vissza. – Gyűlölöm a pazarlást. Ha végeztetek, megmutatom, hol tehetitek le a cuccaitokat.