Áldott legyen a mester és vize! Áldott legyen az ő járása és kelése! Elhaladása tisztítsa meg a világot! Tartsa meg a világot az ő népének!

FREMEN VÍZSZERTARTÁS

A kőfalból kivájt barlang ideiglenes táborként szolgált, nem tényleges sziecs volt, csupán a sivatagban vándorló fremenek körében ismert pihenőhely. A Gipszmedencében található sziklaodú messze helyezkedett el Arrakeen kulturális szolgáltatásaitól: üzletektől, éttermektől és az űrkikötőtől. És messze minden más emberlakta településtől.

Annak idején Stilgar a tökéletes helyet választotta ki Csani vízszertartásához, Jessica pedig egyetértett a döntésével. Míg Alia hozzálátott az esküvői előkészületekhez, közben pedig Ixi Bronso újabb gyújtó hangú kiáltványára adott megfelelő választ, Jessica és a naib észrevétlenül elszöktek a sivatagba, hogy ismét a fremenek között lehessenek.

Jessica tudta, hogy oly sok év után idegennek fogja érezni magát közöttük, egyszerű betolakodónak, mégis tudta, hogy mindenben hozzájuk tartozik. Stilgar a megfelelő fremeneket választotta ki, megszervezte a ceremóniát, Jessica pedig a mélységes tisztelet és bensőségesség légkörét érzékelte itt. Igen, a Paul temetését övező cirkusz után ez tűnt a dolgok helyes menetének, ami sokkal jobban hasonlított a Tabr sziecsben megszervezett szűk körű megemlékezéshez. Biztosra vette, hogy Csani helyeselte volna ezt. Csani másik búcsúztató szertartása pedig, melyhez Alia közönséges vizet használt, lényegtelennek tűnt a valódi gyászolók szemében.

Az a néhány lakható grotta, mely megmaradt a Gipszmedence barlangjaiból, egykor egy jóval nagyobb üregrendszer részét képzete, amit biológiai kísérletek helyszíneként használt Kynes, az Umma, más néven Pardot Kynes, Liet atyja és Csani nagyapja. Az idősebb Kynest egészen mostanáig alig ismerték az Impériumban, ám az Arrakisra gyakorolt hatása révén ma már mindenfelé emlegették a nevét.

Egykor Pardot buzdított fel a Dűne terraformálására, igazi látnok volt. Az idősebb Kynes közel fél évszázada fogott hozzá a munkához, amihez az elhagyott birodalmi kutatóállomásokból összegyűjtögetett felszerelését használta. Tudásának egy részét intézményes birodalmi ökológiai tanulmányaiból merítette, és számos, a túléléshez cseppet sem kedvező klímájú bolygón szerzett tapasztalataival egészítette ki. Itt, a Gipszmedence mély barlangjaiban Pardot egykor földalatti oázist teremtett, hogy bebizonyítsa: zöldellhetnek kertek a Dűnén is. Ám az évek során a túlnedvesedés meggyengítette a barlangfalakat, és ez a grották beomlásához vezetett, ami elpusztította az oázist és vele együtt a megteremtőjüket.

Ám nem az álmait. Az álmait nem lehetett.

Kynes víziójának elkötelezett hívei visszatértek ide, hogy újraültessenek néhány ágyásnyi kandeláberkaktuszt, miszkító babot, alacsony növésű, tövises körtekaktuszt, sőt még két vízfaló törpe portigult is. Igen, állapította meg magában Jessica, megfelelő hely ez ahhoz, hogy fremenek módjára adják meg a végtisztességet Csaninak. Ez nem idegeneknek szánt látványosság.

Stilgar sokat tanult politikáról és az emberi természetről az elmúlt években, mióta Muad-Dib követője lett. Ezúttal azonban politikamentesen készült megtenni valamit csapata egyik nőtagjáért, aki egykor az unokahúga volt, sokaknak pedig még ennél is fontosabbnak számított.

Vigyázva, nehogy egyetlen csepp is kiloccsanjon, Jessica és a naib együtt ürítették ki a több literkannányi vizet, amit Muad-Dib fellegvárából csempésztek ki az elmúlt hetek alatt. A folyadékot egy nagy közös vízgyűjtőbe öntötték át, melyet egy sziklaperemen alakítottak ki. A barlang bejáratait nedvzárókkal szigetelték, és így a bent lévők levehették orrdugóikat és szűrőmaszkjukat. A víz levegőben terjengő illatától hevesebben vert Jessica szíve.

Akár ha papnő lenne – amint Alia valóban azzá vált Jessica a száz összegyűlt fremen felé fordult. Stilgar oszlopként állt mellette, mogorván és tiszteletteljesen. Korábban Jessica segített neki alapos megfontolás után kiválasztani a résztvevőket, csupa Tabr sziecs-belieket, akik egykor Csanival és Paullal együtt utaztak a Vadállat Rabban és a Harkonnenek elleni gerillaharcok idején. Jóllehet hosszú évek teltek el, Jessica emlékezett minden arcra és névre. Meglepő módon Harah – Stilgar felesége és Csani barátja – is eljött. Alia előtt ellenben el kellett titkolniuk a szertartást.

Ezek a fremenek fremenként tisztelték Csanit, nem pedig csupán a Paulhoz fűződő kapcsolata miatt. Jessica tudta róluk, hogy egyikük sem vallásos talpnyaló, nem a Kvizarátus felfuvalkodott tagjai. Több törzset képviseltek, és magukkal fogják vinni az esemény emlékét, hogy megosszák népükkel.

Amikor minden jelenlévő elhallgatott, a termet súlyos várakozás töltötte meg. Stilgar kivárt, és Jessica szólalt meg elsőként. – Azért gyűltünk ma össze itt, hogy elbúcsúztassuk Csanit, Liet szeretett leányát, Kynes, az Umma unokáját és Muad-Dib gyermekeinek édesanyját.

Halk moraj szaladt végig az összegyűltek között, akár egy fuvallat napszálltakor. Jessica felnézett és látta, hogy Harah szeme ragyog, komoly tekintete fel-le jár, ahogy bólogat.

Stilgar megérintette a vízgyűjtő peremét, ujját végighúzta a díszes domborműveken. Gyors mozdulattal lecsavarta a zárófedelet, hogy szétoszthassa a drága nedvet. – A test az egyéné, de a víz az egész törzset illeti, és a törzs álmainak része. Ezért Csani visszaadja nekünk vizét.

– „A test az egyéné, de a víz az egész törzset illeti.” – Az összegyűlt szemtanúk, mintha imádságot mormoltak volna, elismételték a szállóigét. A barlang zárt terében Jessica érezte a por, a megszáradt veríték és a melanzs részegítő keverékének nyirkos illatát.

Amikor Stilgar elhallgatott, Jessica vette át a szót. – Habár az Arrakis zöldbe borításáért a fremenek felkortyoltak, összegyűjtöttek és elcsentek minden csepp vizet, e helynek itt a Gipszmedencében különös jelentősége van. Az itt elültetett növények jelképek, arra emlékeztetnek, milyen jövőt álmodott meg a Dűnének Csani nagyapja és atyja. Csani vizét most arra használjuk, hogy tápláljuk őket. A zöld a gyász színe, e helyt azonban a remény szimbóluma is.

Stilgar félkehelynyi vizet vett a gyűjtőből, aztán a legközelebbi miszkító babhoz lépett, melynek élénk, összetett illata suttogásszerűen áradt a levelekből és a kéregből. – Csani a barátom volt. A fremen csapatom tagja, harcos és kellemes társaság. Velem volt, amikor a sivatagban egy fiúra és az édesanyjára találtunk. Akkor még nem tudta, de addigra a Harkonnenek végeztek atyjával... mégis rálelt igaz szerelmére. – A növény tövéhez öntötte a vizet, hagyta, hogy a szomjas gyökerek mind magukba igyák. – Egy nő ereje határtalan lehet. Csani, Muad-Dib hőn szeretett társának szent ruh-lelke immár örökre a Dűne részévé vált.

Jessica egy másik, parányi pohárnyi vizet vitt az egyik haldokló portigulhoz. A hat kemény, zöld gyümölcs, mely az ágain csüngött, ahogy megérik, narancssárgán fog izzani, akár a lenyugvó nap. – Csani a barátom volt. Ő volt az unokáim édesanyja és fiam igaz szerelme. – Eleinte nehezen ment, de Jessica végül valóban elfogadta Paul fremen asszonyát, és elárulta fiának, hogy maga is megszerette Csanit. Most mély levegőt vett. – Amikor az egész emberiség az ő nevét dicsőítette, Csani még akkor is emlékeztette őt emberi mivoltára.

Stilgar intett Harahnak, hogy ő következik. Felesége, aki általában szókimondó volt, most idegesnek tűnt. Jessica a merev vonásokból olvasta ki a feltolulni igyekvő érzelmeket. – Csani a barátom volt, fremen asszony és fremen harcos. Amiként... – hangja megbicsaklott. – Amiként Usul volt az oszlop talapzata, Csani az ő talapzata, az ő támasza volt.

A száz meghívott sorra odalépett hozzájuk, mintegy úrvacsorára, hogy a visszafogott és tiszteletteljes szertartás során magukhoz vegyék Csani esszenciájának kortyait. Merítettek egy keveset Csani vizéből, hogy megöntözzék vele a növényeket, míg ami megmaradt, a közös vízgyűjtőbe kerül.

– Úgy tartják, Muad-Dibre már sosem fognak ráakadni, mégis mindenki megleli őt – jelentette be Stilgar, amikor az utolsó meghívott is kiürítette apró edényét. – Csani vizét sem lehet megtalálni, a törzsekben mégis minden fremen rálelhet majd.

Jessica hozzátette még: – Csani nem akarta, hogy istenként kezeljék. Liet leánya a maga módján lesz szent a szemünkben. Ennél több nem kell neki, és nekünk sem.

A jelenlévő fremenek egyike sem foghatta fel Muad-Dib birodalmának roppant méreteit, sem dzsihadjának mögöttes bonyodalmait, Csanit azonban ismerték, és megértették, hogy ez a szertartás fremenként mit jelent neki.

Amikor véget ért a komor összejövetel, Jessica suttogva állapította meg. – Ma jót cselekedtünk, Stilgar.

– Igen, és most visszatérhetünk Arrakeenba, hogy folytassuk megszokott életünket, de úgy érzem magam, mint aki megfiatalodott. Be kell vallanom neked, Jessica Sayyadina, régóta vágyat érzek rá, hogy otthagyjam a kormányzatot, hogy távolabb kerüljek attól a tágabb és kellemetlenebb valóságtól, amit megismertem... épp úgy, ahogy Muad-Dib is feladta a történelemben elfoglalt helyét azzal, hogy kivonult a sivatagba.

– Néha bátor gesztus a visszavonulás. – Jessicának eszébe jutott, hogyan fordított hátat a dzsihad fellángolásakor, és nem sokkal később hogyan tért meg haza, a Caladanra, hogy ott kormányozza a népét. – És néha bátrabb döntés maradni.

Stilgar nekilátott, hogy megigazítsa cirkoruháját, helyére csavart egy orrdugót, és leporolta a köpenyét. – Továbbra is tanácsokkal szolgálom Alia régensnőt, és őrködni fogok Muad-Dib gyermekei felett. A feladatok teljesítésében mindig is hű maradok majd fremen énemhez. Most gyere, vissza kell érnünk Arrakeenba, mielőtt a leányod észrevenné, hogy távoztunk.