A száműzetés a legkegyetlenebb cselekedetek egyike, mivel elválasztja a lelket a testtől.

IV. SHADDAM CORRINO

Noha szívesebben került volna távolabb a Nővérek fürkésző tekintetétől, Mohiam ragaszkodott hozzá, hogy Jessica részt vegyen a két nap múlva esedékes éjszakai virrasztáson. És Jessica tudta, hogy a Bene Gesseritek továbbra is igyekeznek majd meggyőzni őt.

Eltökélte, hogy nem adja fel a fiába vetett bizodalmát, de könnyebben tarthatta volna magát elhatározásához, ha nem osztja a kételyeket, melyeknek a többiek hangot adtak. Bárcsak jobban értette volna Pault! Intellektusa felül tudott kerekedni érzelmein, ám csak akkor, ha okkal tehette ezt. Megvetette azokat, akik elvakultan hittek, most azonban ugyanúgy viselkedett, akár azok a fanatikusok, akik nem hallgattak a józan ész szavára, és meg sem kérdőjelezték Paul csalhatatlanságának mítoszát. Ha Jessica eleve elvetette, hogy Paul tévedhet, hogy félrevezethetik saját tévhitei, vajon az anyai odaadás mennyiben különbözött a hívekétől?

Mert ő Paul, gondolta Jessica. Rájött, mennyire ostoba volt eddig, mennyire nem látta a valóságot. Mert ő Paul.

Jessica magába fordult, nem társalgott a többi nővérrel. A Bene Gesserit Rend székbolygóján beköszöntöttek már a hűvös napok, a szél itt-ott hópelyheket sodort, melyek tüstént el is olvadtak, ahogy földet értek. Jessica vastag bundába burkolózva lépdelt egy gyalogösvényen a ritka orchideákkal, csillagrózsákkal és a Grand Hainról származó robusztus, ám egzotikus növényekkel teli alsó kerteken át, melyek kivétel nélkül jól viselték a hideg éghajlatot. A virágok a levegő fagyossága ellenére sorra széttárták szirmaikat a gyenge reggeli napsütésben.

Amikor hirtelen rikoltozásra figyelt fel, Jessica behúzta a nyakát, hogy kitérjen a leszállni készülő énekes madarak raja elől, mely elsuhant mellette, aztán egy cserjés sűrűjében állapodott meg. Mielőtt megállapíthatta volna, mi riasztotta meg az apró szárnyasokat, erős szél kapott bele a hajába és a ruhájába, és mintha teljesen körülvette volna őt.

Nálánál kétszer magasabb, vékony széltölcsérek örvénylettek felé egy árnyékos zug felől, egyre fényesedve, ahogy magukba gyűjtötték és energiaforrásként használták a kevéske napfényt. Jessica még több örvénylő jelenséget pillantott meg, ahogy közeledtek felé. Forgószelek lehettek? Zárt szélörvények? Valamiféle bizarr támadás, a Nővérek ármánya?

Hasra vetette magát az ösvényen, óvatosan de kíváncsian oldalra pillantott, az örvénylő tölcsérek pedig körültáncolták, nem haladtak tovább. A kisméretű tornádók elképesztő látványt nyújtottak a kristályszerű létformákra emlékeztető, egymásba áttűnő árnyalatok hipnotikus szivárványaival. További tölcsérek pörögtek és forogtak a közelben álló belső kert épülete, az egyetlen lehetséges menedék felett, és itt-ott kimozdították helyükből a plázablaktáblákat.

Jessica felpattant, majd fejét behúzva megiramodott az épület felé, átlendítette magát a tölcsérek közti sötét területeken. Ahogy keresztülhaladt közöttük, a szelek belemartak, egyik vagy másik irányba igyekeztek félrerántani, de Jessica átküzdötte magát az üvegházig. Épp amint behúzódott az ajtómélyedésbe, egy elszabadult plázablaktábla zúgott el mellette, és tört apró darabokra a kemény falon.

Az épületbe jutva az eget pillantotta meg a törött vagy hiányzó ablaktáblák miatt a mennyezeten keletkezett réseken át. A zsákmányra lecsapni készülő forgószelek tovább köröztek a magasban, mígnem a tölcsérek hangos, csattanásszerű zaj kíséretében hirtelen eltűntek. Előtűnt a kék ég, a kertben mindenütt letört ágak és törmelékdarabok hevertek.

– Látványos kis műsor – szólalt meg egy női hang. – Visszamaradt pszichoenergia. Mostanában sokszor előfordul ilyesmi errefelé.

Jessica egy barna hajú nőt pillantott meg, ráncos bőrű, világosbarna szemű, meggyötört tekintetű arcot... régről ismerős vonásokat. Elakadt a lélegzete, annyira meglepődött, hogy időbe telt, míg felismerte az asszonyt. – Tessia? Tessia!

Rhombur hitvese észrevehetően megöregedett, mintha alig élt volna túl valamely személyes megpróbáltatást. Közelebb lépett, hogy megragadja Jessica kezét. Tessia reszketett; vagy a félelemtől, vagy a kimerültségtől. – Felesleges leplezned a meglepetésedet. Tudom, mi történt velem.

– Nem esett bajod? Oly sokszor érdeklődtünk utánad, de senki nem árulta el nekünk, mi lett veled. A Rend visszautasította az információkérelmemet. Mióta vagy... ébren? És azok után, ami szegény Rhomburral történt, Bronso tizenkét éve minden kapcsolatot megszakított az Atreides-házzal. – Eltűnődött, vajon Tessia hallotta-e egyáltalán, a kiborg herceg miként veszítette életét a baluti Kristályszínházban.

És vajon mit érthetett visszamaradt pszichoenergián? A Nővérek kontárkodtak és kísérleteztek, új képességeket fejlesztettek ki? Valamiféle fegyvert? És ezt a fegyvert vajon Paul ellen akarták bevetni? Jessica nem bízott bennük.

Mielőtt kérdést tehetett volna fel, két Bene Gesserit proktor sietett oda a gyalogösvényen, ahol az imént a bizarr szélvihar tombolt. Láttukra Tessia még beljebb húzódott vissza a félhomályosán megvilágított üvegházba. – Ez az én bársonyfalú börtönöm. Felépültem, de nem teljesen oly módon, ahogy a Nővérek várták volna. Mindeddig egyedül nekem sikerült visszatérnem a bűntudat-kivetés poklából. – Nyugtalanul körbekémlelt.

Mindössze néhány pletyka szivárgott ki eddig a Bene Gesserit bűntudat-kivetőkről, és a legtöbben nem is hittek a létezésükben. – Mi azt hittük, hogy az ixi technokraták vetettek be valamilyen fegyvert ellened. – Jessica most már értette, mi történt Rhombur hitvesével aznap este a Grand Palais-ben. Ha nem lettek volna a bűntudat-kivetés következményei, Bronso sosem különbözött volna össze az édesatyjával, nem szökött volna el Paullal, és így tovább, egyik következmény úgy terjedt szét a másik után, ahogy a vízbe dobott kőtől távolodó hullámkörök. Mélységes düh hatotta át Jessica szavait. – Rhombur abban a hitben küldött ide, hogy itt talán megmenthetnek.

Tessia a fejét rázta. – Stokiah Tisztelendő Anya volt az... telepatikus arzenáljuk egyik fegyvere. A saját Rendem tört össze és szakított el a férjemtől... és ő most halott. – Hangja elcsuklott, Jessica pedig hallotta, ahogy odakint feltámad a szél.

– Mit akartak, ami annyira fontos lehetett? Miért volt érdemes meghozni ekkora áldozatot?

– Valójában csak egy apróság volt. Mindössze azt akarták, hogy tenyésznővér legyek, de ellenszegültem a parancsuknak, ezért megbüntettek. Feleslegesen ellenkeztem. Csak a testemre volt szükségük, a méhemre. Nem az elmémre. Már miközben öntudatlanul feküdtem, teherbe ejtettek. A testemtől megkapták a gyermeket, akit akartak. – Hangjából rettenetes keserűség érződött ki. – „Bene Gesserit vagyok: kizárólag azért élek, hogy szolgáljak.” Legalább Rhombur nem érte meg, hogy ez nyilvánvalóvá váljon. Nem tudta meg. Ó, mennyire hiányzik!

Jessica nem tudta leplezni undorát. Hogy tehetett ilyet a Rend ezzel a nővel, a barátjával! És most ugyanők arra próbálnák rábeszélni Jessicát, hogy pusztítsa el Pault? Ugyanők a Főtisztelendő Anyájukká szeretnék tenni őt? Ha elfogadná az ajánlatukat, véget vethetne a nemesítési visszaéléseknek... ám ha elfogadná a feltételeiket, szörnyeteget csinálnának belőle.

Tessia ábrándos hangon folytatta, mintha gondolatban messze járna. – Évekbe telt. Önmagamat mentettem meg... kitaláltam a sötétségből, ahová a bűntudat-kivető vetett engem.

Jessica gyomra összeszorult. – Bronso tud róla, hol vagy? Segíthetek valahogyan?

– Több üzenetet is sikerült kicsempésznem. Tudja, mi történt velem, de mégis, mit tehetne? Ma már névelegesen is alig uralkodik az Ixen. Nincs valódi hatalma, esélye sem lenne a Nővérekkel szemben. Éppúgy csapdában vergődik, mint én. – A fejét rázta. – A Vernius-ház elbukott.

Jessica átölelte, hosszú ideig a karjaiban tartotta őt. – Bárcsak kivihetnélek innen, de sajnos, nem áll hatalmamban megtenni ezt.

Ha ellenben Főtisztelendő Anya lenne, megtehetné...

Tessia titokzatosan elmosolyodott. – Egy napon megtalálom a módját. Az elmebörtönből, amelybe bezártak, már kitörtem, és ó, mennyire szeretnék megtudni, hogyan sikerült! Most rajtam próbálják ki az új technikáikat, felváltva mutatnak együttérzést és gyötörnek bűntudat-csapásaikkal. Még a bűntudat-kivetők sem értik.

– Még mindig kísérleteznek rajtad?

– Yohsa medikusnővér folytonosan darabokra szedi az elmémet, majd újraépíti úgy, ahogy a Rend szeretné látni, nem úgy, ahogy nekem megfelel. De ismerek módszereket, amelyekkel kivédhetem a mesterkedéseiket. E mentális önvédelmi eszközök a sajátjaim, és nem fogom elárulni a mibenlétüket – azok után, amit velem műveltek, semmiképp sem.

Tessia körülnézett. Az udvarban süvítő szél zúgásából Jessica arra következtetett, hogy újabb kicsiny, különös tornádó kerekedett, és hallotta a rémült Bene Gesseritek szapora lépteit. Úgy tűnt, a visszamaradt pszichoenergiát még nem sikerült teljesen megzabolázni.

Tessia közelebb hajolt, suttogva kérdezte: – Tőled mit akarnak, Jessica? És meg fogod adni nekik? Ha nem, magad is célponttá válhatsz. Szembeszálltál velük? Ezt fogod tenni; ismerlek. Aztán eljönnek érted a bűntudat-kivetők. – Tessia szavai elkeseredetten áradtak, miközben megragadta Jessica vállát. – Figyelj rám! El kell rekesztened a gondolataidat, és előre fel kell készülnöd. Építs bástyát hatásos emlékekből, pajzsot a jó dolgokból! És ez mindig legyen az elméd arcvonalában! Ezt használd, hogy megvédhesd magad! Eszükbe sem jutna, hogy ellen tudsz állni nekik akár egy pillanatig is. A bűntudat-kivetés telepatikus vihar, de át lehet vészelni.

Jessica tudta, hogy szüksége lehet az információra. – Taníts meg rá, hogyan... kérlek!

Tessia megérintette a homlokát, lehunyta a szemét, ajkait hosszú sóhaj hagyta el. – Megmutatom, amit tudnod szükséges.