Subakh ul kuhar, Muad-Dib! Jól vagy? Odakint vagy?

FREMEN FOHÁSZ A SZÉLHEZ ÉS HOMOKHOZ

Szüksége volt a sivatagra, a víztelen óceánra, amely befedte a bolygó nagy részét. A túl sok idő, amit a városban töltött a Muad-Dib temetési szertartása felett vitatkozó papokkal és Landsraad-képviselőkkel, lassan kikezdte az idegeit. No és a más bolygókról érkező, hangoskodó zarándokok! Mindenfelé előfordultak, zajongtak és tülekedtek, nem hagytak neki helyet és időt a gondolkodáshoz.

Végül, miután IV. Shaddam követe tragikus balesetet szenvedett, Stilgar úgy határozott, hogy elindul a Tabr sziecsbe, hogy megmártózzon a fremen életvitel romlatlanságában. Azt remélte, ezzel megtisztíthatja szellemét, és ismét valósnak érezheti magát: naibnak, Alia udvarának palástot viselő dísze helyett. Egyedül tette meg az utat, feleségét, Harahot a citadellában hagyta, hogy gondoskodjon az Atreides ikrekről.

A Tabr sziecsben azonban számos olyan változást tapasztalt, amelyek elkeserítették őt. Akár egy homokdűne meredek fala, ahol a különálló homokszemek túl kicsik, ám összeadódva jelentős változást idéznek elő. A dzsihad hosszú évei után a külvilági hatások puhányabbá tették a fremeneket. A nehézségek enyhültek, az életük immár nem ugyanolyan kemény küzdelem volt, mint valaha. A kényelem pedig gyengeséget hoz magával. Stilgar jól látta a jeleket. Figyelte a változásokat, és a sziecs többé nem nyújthatta neki azt a tisztaságot, amit keresett. Végül mindössze egy éjszakát maradt.

Másnap kora reggel már a nyílt sivatagban lovagolt meg egy hatalmas férget. Miközben a behemót az arrakeeni Pajzsfal felé vitte őt, Stilgar azon tűnődött el, vajon Muad-Dib édesanyja eljön-e fia temetésére. Jessica saját jogán nevezhette Sayyadinának magát, és Stilgar úgy érezte, a Dűne lelke egy részét veszítette el, amikor Jessica, ahelyett hogy ott maradt volna, úgy döntött, visszatér óceánbolygójára. Mennyire jó lesz viszontlátni őt, még akkor is, ha biztosan sokat változott.

Elővigyázatosságból Arrakeenban fogja összegyűjteni legkiválóbb fedaykinjait, ahol Alia katonáival együtt állhatnának sorfalat, hogy üdvözöljék a messiás édesanyját – amennyiben úgy dönt, hogy visszatér. Jessicának talán nem lesz szüksége a külsőségekre és a ceremóniára, a védelmére azonban igen.

Stilgar úgy érezte, magányos útja a sivatagon át felélénkíti és megtisztítja őt. A homokféreg szürkésbarna szelvényein ült, és a homok sistergését hallgatta, ahogy a hatalmas, kígyószerű test tovasiklott. Forró sivatagi szél cirógatta Stilgar arcát, szelek, melyek hamar eltüntetik majd a féreg nyomait, szelek, melyek visszaállítják a sivatag érintetlen tisztaságát. Az élménytől ismét egésznek érezte magát – ő maga helyezte el a dobolót, mászott fel a mesterhorgok segítségével a féregre, és feszítette szét a szelvényeit, kedve szerint irányította a szörnyeteget.

Mióta Muad-Dib elindult, hogy szembenézzen sorsával, a teknők és grabenek népe egyre azt hajtogatta, hogy megtért Shai-huludhoz – szó szerint és lélekben is. Néhány falubeli üres edényeket rakott a polcokra és az ablakokba, ami azt jelképezte, hogy Muad-Dib vizére nem találtak rá; eggyé vált a homokkal, Shai-hulud istenséggel...

Miután Muad-Dib kisétált a homokdűnék közé, órák teltek el, mire az édes és bátyjától megfosztott Alia megkérte Stilgart, hogy teljesítse parancsait, melyekről a naib tudta, hogy Paul kifejezett óhaja ellen valók. Alia Stilgar legmélyebb hitét és bosszúvágyát használta ki, mígnem végül Stilgar meggyőzte önmagát, hogy Muad-Dib ellentmondásos szándékait puszta próbatételnek kell tekinteni. A sok fájdalom és halál után Stilgar akarta, hogy vér tapadjon a kezeihez. Naibként már rengeteg életet oltott ki, ahogy Muad-Dib dzsihadjának harcosaként is, és számtalan más emberrel úgyszintén végzett.

Egész éjszaka ölt, ahogy kibomlottak a bonyolult összeesküvés szálai. Korbára, a bátor fedaykinra, aki hagyta, hogy papként túlzott fontosságra tegyen szert, elsőként vetült a gyanú árnyéka, és a fremen naibok tanácsa egyértelműen bűnösnek találta. Stilgar keze általi kivégzése könnyűnek, szükségesnek és véresnek bizonyult.

Stilgar korábban sosem végzett még Liga-navigátorral, sem a Bene Gesserithez tartozó Tisztelendő Anyával. Ám amikor Alia utasította rá, mégis gondolkodás nélkül megtette, amit úrnője megparancsolt neki.

Az elfogott navigátor, Edric az Űrliga bármely tagjának kijáró hatalmat gyakorolhatott, és egy kinevezett nagykövet politikai súlyával rendelkezett, de biztonsága a civilizált normák betartásától függött, melyek Stilgar számára semmit nem jelentettek. A tartályt betörnie egyszerű feladat volt. Mikor a fűszergáz már kiszökött, a navigátor pedig úgy vergődött, akár egy rideg partra kivetett, csenevész vízi lény, Stilgar megragadta a mutáns gumiszerű testét, és kettéroppantotta a porcos nyakat. Örömét nem igazán lelte benne.

A Bene Gesserit boszorkány Mohiammal már egészen más volt a helyzet. Jóllehet Stilgar kiváló fremen harcosnak számított, a vénasszony olyan képességekkel bírt, melyeket a naib nem érthetett, s félelmetes technikákat ismert, melyek révén jócskán megnehezíthette volna ellenfele dolgát, ha Stilgar nem meglepetésszerűen támadt volna rá. A naibnak kizárólag azért sikerült végezni vele, mert Mohiamnak meg sem fordult a fejében, hogy ténylegesen megszegi Paul parancsát, miszerint egy ujjal sem szabad hozzányúlniuk.

Célja eléréséhez Stilgar ravasz ürügyet talált, hogy kipeckelhesse a nő száját – nehogy Mohiam a Hangot használja ellene, a vén boszorkány pedig nem ellenkezett. Ha gyanította volna, hogy az életére törnek, minden erejét bevetve harcolt volna. Stilgar nem viadalra vágyott; kivégzést akart.

Amikor a szájpecek mozdíthatatlanul a helyére került, és Mohiam kezét a székhez kötözték, Stilgar megállt az agg asszonnyal szemben. – Csani, Liet leánya és Muad-Dib kedvese, meghalt, miután világra hozta ikreit. – Mohiam szeme elkerekedett; Stilgar látta, hogy mondani szeretne valamit, de nem képes rá. – A Hayt nevű ghola megtörte a kondicionálását, és nem volt hajlandó megölni Paul Muad-Dibet. – A boszorkány arckifejezése vadul váltakozott, ahogy gondolatok cikáztak végig elméjén. – Muad-Dib ennek ellenére Shai-huludnak ajánlotta fel magát, ahogy az egy vak frementől elvárható.

Stilgar előhúzta kriszkését az övéből. – Az igazságszolgáltatás feladata rám hárul. Mind ismerjük az összeesküvésben betöltött szerepedet. – Mohiam megpróbált kiszabadulni kötelékeiből. – A Liga navigátora már halott, és Korba is. Irulan hercegnőt tömlöcbe vetettük, és a kivégzésére vár.

Hirtelen úgy hallatszott, szétpattantak a kötelékek... ám csuklócsontok reccsenése ugyanúgy lehetett. Mohiam mindenesetre kiszabadította az egyik kezét. Egy szempillantás alatt a szájpecekhez kapott, de Stilgar kriszkése gyorsabbnak bizonyult. A naib mellbe szúrta a nőt. Tudta, hogy halálos a seb, Mohiam mégis tovább küzdött, erőnek erejével igyekezett kitépni szájából a pecket.

Stilgar ismét lesújtott, átdöfte a nő gégéjét, és elmetszette a torkát, mire Mohiam előreroskadt. A naib felrúgta a széket és a tetemet, majd vértől ragadó ujjaira meredt. Miközben a Tisztelendő Anya sötét köpönyegébe törölte kriszkését, rájött, hogy a boszorkány vére semmiben sem különbözik másokétól...

Alia nem kizárólag ezeket a gyilkosságokat rendelte el. Hosszú és fáradságos éjszaka volt.

Most, hogy a hatalmas féreg egyre közelebb ért a réshez, melyet egykor Paul atomfegyverei ütöttek a Pajzsfalon, Stilgar vízzel telt kvanatok barikádját pillantotta meg, melyeken egyetlen féreg sem törhet át – különösen egy ennyire fáradt példány nem. Jobban teszi, ha még itt, a nyílt sivatagban szabadon engedi az állatot. Mostanra oly sok homokférget meglovagolt és útjára engedett, hogy számon tartani sem tudta volna őket. Noha a szent teremtmények végigvezérlése a sivatagon mindig is veszélyesnek számított, fremenként nem kellett félnie. Amennyiben megfelelően járt el.

A rés közvetlen közelében mozgásba hozta a lényt, lecsúszott a kavicsokkal borított szelvényekről, és a homokra bukfencezett. Ezután lábra állt, egy ideig mozdulatlan maradt, hogy a féreg ne észlelje a jelenlétét. A homokférgeknek nem volt szemük, pusztán a rezgéseket érzékelték.

A behemót azonban megtorpant és visszafordult, amint Stilgar eleresztette őt. A meglovagolt, majd szabadon engedett férgek rendszerint meglódultak a sivatag irányába, befúrták magukat a homokba, és magukban duzzogtak. Ám ez a helyén maradt, fenyegetőn, félelmesen. Fejét a magasba emelte, lefelé fordította, Stilgar felé. Szája kristálytőrökkel teli kerek barlang.

Stilgar kővé dermedt a fölébe tornyosuló lény láttán. A féreg érzékelte a fremen jelenlétét, mégsem indult meg felé, nem támadt rá. A reszkető naib nem tudta kiverni fejéből, amit mindenfelé pusmogtak: hogy miután Muad-Dib belevetette magát a sivatagba, eggyé vált Shai-huluddal. A homokféreg szem nélküli feje hátborzongatón, világtalanul meredt Stilgarra... Muad-Dibre emlékeztette. Megvakult ugyan, a hatalmas uralkodó – jósképessége révén – mégis látta őt.

Stilgar hirtelen megborzongott. Valami megváltozott. Lassan lélegzett, fejében szavakat formált, ám kiszáradt ajkait alig hagyta el hang. Mégis látta őt. – Muad-Dib, te vagy az?

Bolondságnak tűnt, mégsem tudta elhessegetni a gondolatot. A homokféreg egy szemvillanás alatt lecsaphatott volna, és felfalhatta volna őt, mégsem tette meg.

Pár hosszú, feszült pillanat múltán a roppant lény megfordult és tovasiklott a homokdűnék irányába, magára hagyta az egész testében remegő Stilgart. A naib nézte, ahogy a féreg egyre távolabb kerül, aztán mélyen befúrja magát a homokba, haladását csupán az alig fodrozódó homok jelezte.

Stilgar az áhítattól borzongva, az imént megélteken merengve, a rég vérévé vált ritmustalan lépésekkel megiramodott a homokon a Pajzsfal és a mögötte húzódó hatalmas város felé.