Kerüljük, amit nem óhajtunk látni; süketek vagyunk arra, amit nem óhajtunk meghallani; ügyet sem vetünk arra, amit nem óhajtunk tudni. Az önáltatás, önnön felfogásunk manipulálásának mesterei vagyunk.

BENE GESSERIT ÖSSZEFOGLALÓ, A WALLACH IX ARCHÍVUMÁBÓL

A Salusa Secundus után Jessica örömmel tért vissza a Caladan-kastély szemgyönyörködtető nyugalmába, ahol belélegezhette a páradús, sós levegőt, és elnézegethette a kikötőben horgonyzó színes halászhajókat. Csani és Irulan az Arrakisra tértek vissza jelentéseikkel, valamint a Jessica benyomásait rögzítő beszámolóval.

Ismét elfeledkezhetett a dzsihadról és arról, miket cselekszik Paul.

És mégsem tudott.

Fia évek óta egyre távolodott tőle, lassanként idegenné vált, magával ragadta saját legendája. Jessicát mindig is aggasztotta, Paul mennyire könnyedén magára öltötte a vallásos gúnyát, hogy a fremenek a híveivé szegődjenek. Talán mégis a Dűnén kellett volna maradnia tanácsadóként; Paulnak szüksége volt édesanyja tanácsaira és erkölcsi útmutatására.

Jessica mindig az ő pártjára állt inkább, de ahogy a szüntelenül csepegő víz kivájja a homokkövet, a kérdések úgy ásták be magukat egyre mélyebben az elméjébe. Paul igencsak kevés tettére adott magyarázatot neki. Amit fia előre látott, talán nem az egyetlen út, amely elvezet az emberiség fennmaradásához. És ha már eltévedt, és egyszerűen vad kinyilatkoztatásokat tett, és elvárta híveitől, hogy feltétel nélkül fogadják el azokat, úgy, ahogy az egykor Shaddam szokása volt? És ha Paul valóban elhitte, amit a talpnyalói mondtak róla?

Mielőtt kiélvezhette volna, hogy ismét otthon lehet, Horvu polgármester és a falu papja, Abbo Sintra érkezett az audienciaterembe, hogy előre nem egyeztetett kihallgatást kérjenek. Megint. Nem meglepő módon azt állították, hogy vészhelyzet állt elő. E két férfinak, akik egész életükben nem hagyták még el a bolygót, nem állt rendelkezésükre hiteles mérce, amihez viszonyíthatták a valódi vészhelyzeteket.

A házi szövésű kelmékbe öltözött pap láthatóan feszengett a teremben, ahol egykor Leto balvégzetű esküvői szertartását kellett volna levezetnie tizenhárom esztendővel azelőtt. A maga részéről Horvu a rendkívüli ceremóniák, kiemelkedő jelentőségű ünnepségek és udvari temetések alkalmával viselt hivatali ruháját öltötte fel.

Jessica rögtön elővigyázatosabban viselkedett.

– Nemes hercegnőnk – kezdett bele Horvu –, nem hagyhatjuk, hogy ez megtörténjen. Hagyományaink legbelső lényegébe tapos bele.

Jessica íróasztala mellé ült le, ahelyett hogy trónszékén foglalt volna helyet. – Kérlek, konkrétumokat mondj, polgármester uram! Mely problémáról beszélünk itt?

A polgármester értetlenül bámult Jessicára. – Hogyan felejthetted el ilyen hamar a pap proklamációját? Hogy a Caladant átkereszteljék... – Szemöldöke összeszaladt, és a falu papjára pillantott. – Mi is lenne a neve, Abbo?

– Chisra Sala Muad-Dib.

– És ki tudná megjegyezni ezt? – folytatta Horvu gúnyos horkantás kíséretében. – Ezt a bolygót mindig is Caladannak hívták.

Sintra kiterítette az űrkikötő egyik szállítmányjegyzékét, a beérkező hajók és a távozó rakományok listáját. Minden bejegyzés az új és idegenül hangzó nevén említette a bolygót. – Nézd, mit tettek!

Jessica elrejtette aggodalmas tekintetét. – Ez semmit nem jelent. Azok, akik kézbesítették a proklamációt, nem itt élnek. A fremenek Dűneként emlegetik az Arrakist; ezt a bolygót pedig Caladannak hívjuk. Ha beszélek a fiammal, meg fogja gondolni magát.

Horvu arca felragyogott. – Tudtuk, hogy támogatni fogsz bennünket, úrnőm. Ha mellénk állsz, kellően erősek leszünk. A távollétedben már hozzáfogtunk a probléma rendezéséhez. Ahogy te magad is elzárkóztál attól, hogy részt vegyél a dzsihadban, ugyanígy fog cselekedni a Caladan egész népessége.

Jessica homloka ráncokba futott. – Miről beszélsz?

A polgármester láthatóan büszke volt magára. – Kikiáltottuk a függetlenségünket Muad-Dib Impériumától. A Caladan elboldogul magában is.

Sintra hevesen bólogatott. – Az ügy sürgőssége miatt nem várhattuk meg a hajód visszaérkezését. A nép már aláírt egy petíciót, a nyilatkozatot pedig elküldtük az Arrakisra.

A két férfi dübörgő ökrökre emlékeztetett, akik a politika porcelánfinomságú mezejére törtek be. – Nem lehet csak úgy kilépni az Impériumból! Az esküitek, a Landsraad Bullája, az ősi törvények...

A pap legyintett, láthatóan nem idegeskedett ilyesmik miatt. – A végén minden jól fog alakulni, úrnőm. Nyilvánvalóan nem jelentünk veszélyt Muad-Dibre. Voltaképp a Caladannak nem sok hasznát veszi, legfeljebb a zarándokai gyülekezőhelyeként... akiknek többségét mostanra kiebrudaltuk innen.

Vad gondolatok cikáztak Jessica elméjében. Egy jelentéktelennek ígérkező probléma immár vízválasztóvá válhat. Ha a bolygó népe csendben tudomást sem vesz a névváltoztatásról, Muad-Dib talán szemet hunyt volna engedetlenségük felett. Így azonban, hogy nyíltan szembeszegültek Muad-Dibbel, ezt nem teheti meg. Ezek a bolondok lehetetlen helyzetbe hozták a fiát, amiből már nem hátrálhat ki.

– Fel sem fogjátok, a javaslatotok miféle válaszreakciót válthat ki! – Jessica csupán a leghatásosabb Bene Gesserit technikák révén tudta kordában tartani dühét. – A hercegnőtök vagyok, ti pedig a hozzájárulásom nélkül jártatok el! Némely uralkodó ezért kivégeztetne benneteket.

Sintra felhúzta az orrát. – No de, úrnőm, a Caladan egyetlen uralkodója sem büntetne meg minket azért, mert kiálltunk az igazunkért. Ilyet csak a Harkonnenek tennének.

– Talán nem ismeritek elég jól a Harkonneneket – jegyezte meg Jessica. A két férfi fejében meg sem fordult, hogy hercegnőjük apja maga Harkonnen báró volt.

– Ó, csupán egyetlen bolygó ez, egészen jelentéktelen – felelte Horvu polgármester. – Paul be fogja látni ezt.

Jessica tekintete türelmetlenül megvillant. – Azt fogja látni, hogy az egyik bolygója ellene szegült... ráadásul épp a szülőotthona. Ha nem torolja meg, vajon hány világ fogja úgy értelmezni ezt, hogy hallgatólagosan engedélyezi az elszakadásukat? Egymás után törnek majd ki a lázadások, és mindez miattatok.

Horvu kuncogni kezdett, mintha épp Jessica nem fogná fel a helyzetet.

– Emlékszem, amikor fiatal Bene Gesseritként megérkeztél ide, úrnőm, mi viszont évszázadok óta szolgáljuk az Atreides hercegeket. Ismerjük jóindulatukat.

Jessica nem akart hinni a fülének. Ez a két férfi semmit nem látott még az Impériumból, semmit nem tudott a galaktikus politikáról. Azt feltételezték, hogy minden uralkodó egyforma, hogy egy-egy tett nem kapcsolódott másokhoz, az pedig még másokhoz. Lehet, hogy jól emlékeznek az ifjú Paul Atreidesre, de egyiküknek sem lehetett fogalma arról, hogy azóta mennyit változott.

– Hol van Halleck őrgróf? Tudja, mit tettek?

A polgármester és a pap egymásra pillantottak. Horvu megköszörülte a torkát, amivel azonnal elárulta Jessicának, hogy Gurney tudta nélkül cselekedtek. – Az őrgróf a birtokán tartózkodik, és már... napok óta nem járt Cala Cityben. Úgy éreztük, nem szabad zavarnunk ezzel az üggyel.

– Egyszerű ügy, úrnőm – magyarázta Sintra. – Nem veszünk részt a dzsihadban, és soha nem is tettük. A külvilági politikához és a külvilági háborúkhoz semmi közünk. Mindössze azt akarjuk, hogy a világunk ismét az legyen, ami az Atreides hercegek huszonhat nemzedékén át volt.

– Paul már nem csupán Atreides. Ő már Muad-Dib is, a fremenek megváltója és a szent császár. – Jessica összefonta karját maga előtt. – Mit fogtok tenni, amikor fedaykin seregeket küld majd ide, hogy átvegyék a hatalmat, és kivégezzenek mindenkit, aki nyíltan bírálja őt?

A polgármester kacajából nem érződött ki aggodalom. – No de, nagyasszonyom, túldramatizálod a helyzetet. A Caladan a vérébe ivódott. Kizárt, hogy ártani akarna nekünk.

Jessica rájött, hogy a két férfi egyáltalán nem látja, miféle veszedelmeket szabadítottak saját fejükre. Szinte suttogva szólt hozzájuk. – Félreismeritek őt. Immár magam sem tudom, mire képes a fiam.

Az ismét otthon töltött első éjszaka sűrűsödő sötétségében Jessica felállt hálókamrájának íróasztala mellől, félbehagyta a papírok és feljegyzések átnézését. A kőfalhoz lépett, szélesre tárta az ablakokat, hogy beengedje a hűvös, esti levegőt. A köd és a jód meg a só, a hínár és a habok ismerős illata csapta meg az orrát.

Tajtékzó hullámok csapódtak a szirt aljának, ahogy a tenger ritmikusan előrenyomult és visszahúzódott. Jessica látta a dagadó holdtól és a csillagoktól megvilágított hullámtörők ezüstszínű vonalát. A morajló habok dübörgése és döngése, a parton egymásnak koccanó kövek kopogása megnyugtatta őt állandóságával, mely a világokon végigsöprő zűrzavar éles ellentéte volt.

Fiatalon Paul mindig a Caladan tengereinek halk suttogását hallgatta, ami békességgel, a család történetének és helyének tudatával töltötte el. Most, Muad-Dibként a homokviharok sercegő sistergését hallgatta ehelyett – a Hulasikali Walát, ahogy a fremenek hívták, vagyis „a szelet, mely lerágja a húst a csontokról”. És fanatikus seregeinek bősz kiáltásait...

Jessica nem tudta meggyőzni magát arról, hogy Paul papjai az ő hallgatólagos beleegyezése nélkül nevezték volna át a Caladant. Talán mostanra oly hatalmas uralkodóvá vált, hogy tanácsadói többé nem mertek őszintén beszélni vele?

Vagy tán nem is kellettek neki valódi tanácsadók? Paul a jövőbelátás képességével bírt; ő volt a Kwisatz Haderach, olyféle távlatos bölcsességgel, amit Jessica nem érthetett. Ám vajon az efféle képességek szükségszerűen tévedhetetlenné tették Pault? Az asszony gondolataiban folyton visszatért erre a kérdésre, és eltűnődött, vajon az Élet Vize miféle károkat okozott fia lelkében a fremen szertartás alatt, amely örökre megváltoztatta őt.

Nemrégiben Mohiam Tisztelendő Anya figyelmeztette őt fia, az ember feletti Kwisatz Haderach veszélyességére, mert idő előtt bukkant fel, és kicsúszott a Nővérek irányítása alól. Amikor az idős asszony próbának vetette alá a tizenöt esztendős fiút, több történt egyszerű vizsgálatnál. És ha a Bene Gesserit Pault illető vádjai igazak? És ha Jessica valóban hibát követett el, amikor leány helyett fiúgyermeket szült? És ha végül kiderül, hogy Paul nem messiás, csupán egy rettenetes botlás... egy történelmi léptékű, szörnyű tévedés?

Ahogy a hullámokat figyelte, fénylő halvány tömeg, sötétben világító planktontömb sodródott a habokkal. Felette csapkodó szárnyakkal, távolba vesző rikácsolással tengeri madarak csaptak le, hogy bekebelezzék a halakat, melyek viszont a planktonból csipegettek. Újabb világító tömeg úszott közelebb, elkapta egy örvény, amely egymásnak hajtotta a két csoportosulást, hogy azok színek kavalkádjában egyesüljenek.

Ez a dzsihadra emlékeztette Jessicát...

Számtalan szemtanú beszámolóját nézte már át a harctéren történt szörnyűségekről. Nem áltatta magát olyasmivel, hogy a buzgó hívek tetteire fia semmi befolyással nem lehetett, hogy Paul nem tudta, mit művelnek a nevében. Hiszen személyesen járt a csatatereken. Látta a rémtetteket, és nem emelte fel a szavát ellenük. Ehelyett tovább hajtotta, lelkesítette híveit.

– A fiad már elfelejtette, ki is ő valójában? – Horvu akkor megfáradt, könyörgő tekintettel nézett Jessicára, azonnali és őszinte választ várva tőle. Ám Jessica maga sem tudta.

A közeli vízbe nyúló szirteken örömtűzre lett figyelmes, ami eszébe juttatta a nemrégiben kénytelenül félbehagyott Üres Ember ünnepségét. Hátán végigfutott a hideg, amikor eltűnődött azon, vajon a fiából a helyi legenda Üres Embere lett-e.

Szörnyeteget teremtettem?

Aznap éjjel Jessica zaklatottan aludt, nem hagyta nyugodni az aggodalom és a felismerés, hogy a fia mihez járult hozzá, és miért tette ezt. Valóságosnak tűnő lidérces álmot látott, amely eleinte önmagáról őrzött emléknek hatott, ahogy ifjú édesanyaként besurran Paul hálókamrájába, és letekint az ötéves kisfiúra. Paul mélyen aludt, oly ártatlannak látszott, mégis komor lehetőséget rejtett magában.

Bárcsak már akkor tudta volna, hogy fia azzá a férfivá lesz majd, aki egész bolygókat tesz meddővé, akinek kezéhez milliárdok ártatlan vére tapad, aki elindította a végeérhetetlennek mutatkozó dzsihadot...

Álmában Jessica ifjú édesanyaként lepillantott alvó gyermekére, majd megfogott egy párnát. Erősen a fiú arcához szorította, miközben a fiúcska kapálózott és küzdött vele. Még erősebben nyomta lefelé a párnát...

Jessica verejtékben úszva, hirtelen felült az ágyában. Gyomra felkavarodott az undortól. Vajon egyszerűen a félelmei határozták meg az álmait, vagy maga az álom arra figyelmeztette, mit kell megtennie – amit Mohiam Tisztelendő Anya mindig is elvárt volna tőle?

Én adtam életet Paulnak – ugyanígy el is vehetem tőle.

Amikor megérkezett az üzenet az Anyaiskolából, mintha még az írott szavak is a Hang ellentmondást nem tűrő erejével hatottak volna. A Nővérek utasították Jessicát, hogy „rendkívül fontos ügyben” sürgősen utazzon a Wallach IX-re, a parancsot pedig maga Mohiam Tisztelendő Anya írta alá.

Életre szóló képzésének és kötelességtudatának köszönhetően Jessica azonnal sietett volna, hogy eleget tegyen a felszólításnak. Ám megtorpanásra kényszerítette magát, és erőnek erejével felülírta a kondicionált reakciót; bosszantotta, ahogy a Nővérek manipulálni igyekeztek őt, ahogy mindig is manipulálni próbálták. Akartak tőle valamit. És ha nem megy hozzájuk önként, a saját feltételei szerint, majd más, kevésbé kézenfekvő módot találnak rá, hogy odavigyék.

Jessica még csak egy napja tért vissza a Salusa Secundusról, alig értesült Horvu polgármester ostoba és naiv nyilatkozatáról, és máris újabb kötelesség szólítja el. Ismét Gurney Halleckre kell bíznia a Caladant. Ám előbb figyelmeztetnie kellett a férfit.

Amikor Halleck eljött hozzá, Jessica épp az utazáshoz szükséges ruhadarabokat válogatta össze. – Amilyen gyorsan csak tudok, visszajövök, Gurney, de addig a caladaniak sorsát a kezedbe adom. – Ahogy jobban megnézte a férfit, mintha űzöttebbnek tűnt volna a tekintete. Valami mélységesen megrázhatta. – Gurney, mi történt?

A férfi a falra szegezte a tekintetét, nem nézett Jessica szemébe. – Személyes ügy, úrnőm. Nem olyasmi, amivel törődnöd kellene.

– Hagyjuk ezt, barátom. Talán segíthetek, ha engeded.

Gurney hosszasan habozott, majd fagyos hangon megszólalt. – A fürkészagaraim... vérláz vírus. Ha gyorsabban cselekedtem volna, talán megmenthettem volna néhányukat. De túl sokáig kivártam.

– Ó, Gurney, nagyon sajnálom.

A férfi esetlenül egy lépést tett hátrafelé, eltávolodott Jessicától. – Csak kutyák voltak. Rosszabb is megesett már velem, úrnőm, valahogy túlteszem magam ezen is. – Jessica már értette, Gurney miért nem értesült Horvu polgármesternek az Arrakeenra küldött meggondolatlan üzenetéről. Ám a férfi inkább magában szeretett megbirkózni az érzéseivel, Jessica együttérzése pedig csupán megnehezítené a dolgot. – Mindez a múlté, és mindkettőnkre feladat vár. Menj, ahova menned kell, én pedig távollétedben elkormányzom a bolygót.

Jessica biccentett, Gurneynek azonban tudnia kellett, hogy mi vár rá. – Néhány helybéli veszélyes és botor ötletet vett a fejébe. Amíg te a birtokodon időztél, ők egyoldalúan kikiáltották Caladan függetlenségét az Impériumtól.

Gurney most jobban kihúzta magát. – A mélység isteneire, ezt nem tehetik meg!

– Már megtették. Petíciót küldtek Muad-Dibnek. Amíg távol leszek, kérlek, ne hagyd, hogy kezelhetetlenné váljon a helyzet.

– Úgy tűnik, már most is kezelhetetlen, úrnőm. De mindent meg fogok tenni, hogy korlátozzam a károkat.