Kevés erő vetekedhet a fanatizmussal. Az egyik, mely közel hasonló ehhez, a sértett büszkeség.

IRULAN HERCEGNŐ: BESZÉLGETÉSEK MUAD-DIBBEL

Az elmúlt hét esztendőben Jessica épp eleget hallott a dzsihad során elkövetett kegyetlenkedésekről, olyan atrocitásokról, melyeket Paul hagyott, hogy a nevében elkövessenek. Ám még több történet jutott a fülébe, ha meg akarta hallgatni – és el akarta hinni azokat –, ha nem.

Valahányszor egy csillaghajó elhaladt a Caladan felett, Horvu polgármester és a félelmetes falusi pap, Abbo Sintra a kastélyba sietett, hogy jelentsék, miféle történeteket meséltek az utazók. A két férfi jó szándékúan megmutatta Jessicának a Kvizarátus hivatalos kiadványait, meg a nem hivatalos röpiratokat is, melyeket a dzsihadisták támadásainak elborzadt túlélői terjesztettek.

– Esdeklünk, olvasd el ezeket a történeteket, és tégy valamit, úrnőm! – könyörgött Horvu. – Ő a te fiad!

– Segíts neki, hogy visszatérhessen az igaz és tisztességes útra! – tette hozzá a pap, aki annak idején Leto herceg katasztrófába torkollott esküvői szertartását vezette volna le. – Paul hallgatni fog az édesanyjára. Segíts neki az eszébe idézni, hogy mielőtt e fanatikus sivatagi vezérré vált volna, az Atreidesek közé tartozott.

Miután Jessica elhessegette a két férfit, hosszú ideig nem mert belepillantani a jelentésekbe. Végül visszavonult magánlakrészébe, és magához hívatta Gurneyt. Zaklatott ábrázattal ültek, ahogy együtt végigolvasták a jelentéseket.

Újabb három bolygót tettek meddővé, égettek fel rajtuk minden életet, semmisítették meg teljes népességüket. Mindent, mi élt, elpusztítottak rajtuk. És mindezt jóváhagyta Paul, az a férfi, aki az Arrakis ökológiai ébredését és átgondolt terraformálását támogatta, az a férfi, aki nemrégiben alapított egy új planetológiai iskolát Csani édesapja emlékének tisztelegve.

Ezekkel együtt már négy bolygó pusztult el. És minden rémtetthez mintha egyre könnyebben járult volna hozzá. Jessica fagyosan szűrte foga között a szavait. – Mit képzel? Ez gyilkosság!

– Paul akkor lépett rá a csuszamlós lejtőre, amikor azzal büntette Thorvald grófot és lázadóit, hogy örökre lakhatatlanná tette az Ipyr bolygót, úrnőm.

Jessica összevonta a szemöldökét. – Abban az esetben Thorvald épp a Caladan felé tartott, hogy megsemmisítsen minket. Caladan egészét fenyegette, az Atreidesek szülőbolygóját. Közvetlenül Paul ellen indított támadást, amit nem lehetett figyelmen kívül hagyni.

– A legtöbben, akik meghaltak az Ipyren... nők, gyerekek, egyszerű emberek... kétségkívül ártatlanok voltak. – Gurney nem tudta elszakítani tekintetét attól, amit most látott.

Jessica hangja elcsuklott a szomorúságtól. – Iszonyatos árat kellett fizetniük, de félig-meddig el tudom fogadni Paul válaszlépését. Olyan üzenetet kellett küldenie, ami megakadályozza a további zendüléseket. Ezek a mostani bolygók viszont... – rázta a fejét, és összeszorította az állkapcsát. – Biztosan megvolt rá az oka. Ismerem a fiamat... én neveltem fel, és képtelen vagyok elhinni, hogy szeszélyből vagy bosszúból tette volna. – Megnehezítette a dolgukat, hogy a császár nem adott magyarázatot, híveit pedig hitük vezette arra a meggyőződésre, hogy amit Muad-Dib előre látott és kinyilatkoztatott, az nyilvánvalóan szükségszerű.

Jessica elméjében ellenállhatatlanul feltolultak az élénk emlékképek, melyeket a koraérett kisgyermek-Paulról őrzött, a tehetséges fiúról, akinek számtalan csapással kellett megküzdenie, mégis győztesen, megerősödve élte túl a viszontagságokat, és – Jessica legalábbis mindig így hitte – az Atreidesekre jellemző tisztessége is sértetlen maradt. Mivel az édesanyja volt, nem ítélhette el azonnal... ugyanakkor figyelmen kívül sem hagyhatta tetteit, nem kereshetett színlelt mentséget vagy magyarázatot rájuk.

– Jobban érezném magam, ha átlátnám az átfogó tervét. Attól tartok, hogy Paul a feledés felé araszol vagy rohan, újabb és újabb ürügyeket talál, amint új célpontokra lel, úrnőm.

Füstölgő csataterekről készült képeket nézegettek. A Kvizarátus szóvivője a képalkotóba beszélve büszkén mutatta a mezőkön szétszórt tetemeket, mint „akik elutasították Muad-Dib áldásos cselekedeteit”. Minden egyes csatatéren tízezrek estek el.

Jessica látta, hogy az ünneplők serege, mely a mezőkön rohant, és kifosztotta a halottakat, Paul dzsihadistáiból állt. Az előtérben egyértelműen az egészségügyi járművek jelével ellátott hajókat látott, melyek gyógyászcsapatokat és hadsebészeket szállítottak. Ám Jessica valami olyasmit vett észre a nagyfelbontású kép hátterében, amire a Kvizarátus vagy nem figyelt fel, vagy eszükbe sem jutott, hogy bárkit érdekelhet. Kinagyította a képet, és ráközelített néhány hatalmas, jelöletlen hajóra, melyek a véráztatta csatatér peremén lebegtek. Apró termetű férfiak szaladtak ki a járművekből, hogy megvizsgálják az elesetteket, némelyik tetemet érintetlenül hagyták, másokat megjelöltek. Ezek után kezelők érkeztek szuszpenzoros raklapokkal, és egymásra halmozva felpakolták a holttesteket, akár egy farakást, aztán a jelöletlen hajókra vitték hátborzongató rakományukat.

– A mélység isteneire, azok ott tleilaxiak. Holttesteket begyűjtő tetemkezelők.

– De nem minden holttestet visznek el – jegyezte meg Jessica a homlokát ráncolva. – Valamilyen rendszer szerint válogatnak. Ha egyszerűen halottasházi hajók lennének, a tleilaxiak az összes tetemet begyűjtenék. Miért választanak ki bizonyos testeket? És mihez kezdenek velük?

Amint egy-egy tetemszállítót megpakoltak, bezárultak a rakterek ajtajai, és a hajó a rengeteg holttest súlyától nyögve a magasba emelkedett. Alighogy egy elindult, újabb jeltelen hajó szállt le a csatatéren, és fogott hozzá ugyanehhez.

Mielőtt akár Jessica, akár Gurney valamilyen válasszal állhatott volna elő, sürgető kopogás zavarta meg őket. A kastély egyik ifjú apródja szólalt meg halkan: – Liga-hírvivő érkezett, úrnőm, aki a fiadtól, a szent császártól hozott üzenetet.

Az egyenruhás Liga-alkalmazott, aki pár pillanattal később megjelent az ajtóban, nő volt, noha rövid haja és laza egyrészes overallja androgün jelleget kölcsönzött neki. Könnyed és gyors meghajlás kíséretében átadott egy üzenethengert. – Muad-Dib bízott meg vele, hogy ezt átadjam neked, Lady Jessica.

Jessica átvette a hengert, és útjára eresztette a nőt. Miután bezárult az ajtó, Jessica rögvest feltörte az Atreidesek harci nyelvén írt üzenet pecsétjét. Személyes levél Paultól. Jessicának nem voltak titkai Gurney előtt, ezért hagyta, hogy a férfi átnézzen a válla felett:

„Drága édesanyám, tudom, hogy szívesebben maradsz a Caladanon, távol a birodalmi politikától de fontos szívességet szeretnék kérni tőled. Rengeteget jelentene nekem, ha megtennéd. Az Arrakison aratott győzelmem után ígéretet tettem Shaddamnak, hogy terraformálókat küldök majd a Salusa Secundusra. Amint megalapítottam a planetológiai iskolámat, képzett munkásokat küldtem oda, hogy lássanak hozzá a feladathoz, és most elérkezett az ideje egy alapos ellenőrzésnek.

Csanit és Irulant is odaküldöm, akik szólhatnak és mindent megfigyelhetnek helyettem, de nagyra értékelném a te jelenlétedet. Te más szemszögből látod a dolgokat, anyám. Azt szeretném, ha te lennél az én független szemem és fülem.”

Jessica gondolataiba merülve feltekerte az üzenetet. – Természetesen elmegyek. Ám előbb fontos feladatom lesz még ma este a Caladanon.

Ahogy a lenyugvó nap sugarai egyre sötétebbre festették a felhőtlen égboltot, Jessica falubeliek kis csapatának élén vonult fel a vízparti hegyoldalra az Üres Ember éves ünnepségére. Az emberek minden évben, az őszi napforduló éjszakáján összegyűltek, hogy a hegyormok magasán gyújtott örömtüzekkel és bábuégetésekkel emlékezzenek meg a gonosz felett aratott legendás győzelemről. A korábbi évekhez képest sokkal gondosabban kellett ügyelni, hogy a felvonuláson idegenek ne vegyenek részt, mivel a caladaniak nem akarták, hogy zarándokok szennyezzék be a kultúrájukat. A külvilágiak hadd tanakodjanak, miféle ceremóniára került sor, és őket miért nem invitálták meg, hogy részt vegyenek rajta.

A falusiak egy sziklaösvényen vonultak fel sorban a füves oromra, s maguk mögött hagyták a kikötőt és a települést. Miután besötétedett, meggyújtott végű faágakat vittek magukkal, hogy lássanak. Jessica királynőhöz méltó tartással, állát felszegve, legelöl lépdelt.

A szirt peremén göcsörtös uszadékfa és gyújtós állt hatalmas halomban, akár egy sziget. A tetején egymáshoz kötözött vesszőkre aggatva rongyos öltözék csüngött – az Üres Embert jelképező bábu.

Miután a falubeliek letelepedtek, és elénekeltek egy vidám, pattogó ritmusú dalt, hogy elűzzék vele a gonoszt, Horvu polgármester meggyújtott egy száraz fadarabot, majd a farakás szívéhez tartotta a lángot. Szülők léptek közelebb a gyermekeikkel együtt, hogy az egyre terebélyesedő tűzben meggyújtsák botfáklyáikat, aztán hátrébb húzódtak. Amikor kezükben a parázsló botokkal az összes körülálló elhallgatott, minden tekintet Jessica felé fordult.

Most Jessica feladata volt elmesélni a történetet, amit egykor a megboldogult Leto herceg adott elő esztendőről esztendőre.

– Réges-rég egy csendes halászfaluban élt egy férfi, akinek lelkét kioltotta egy szörnyű láz, teste azonban nem követte azt a halálba. Habár mindenki úgy gondolta, hogy felépült, a belső üresség nőtt, egyre nőtt... és senki sem látta a változást, mivel a teste emlékezett rá, hogyan kell embernek mutatkoznia.

A férfi rájött, hogy egyedül úgy állíthatja meg az üresség szétterjedését, ha fájdalommal tölti meg azt. – Jessica hatásszünetet tartott, körbepillantott a ragyogó tekinteteken. – Gyermekek tűntek el a partról, halászhajókra leltek rá, ahogy legénység nélkül sodródnak a hullámokon. Apálykor holttestekre bukkantak a fövenyen. Fiatalok indultak dolgukra, de nem tértek vissza soha.

És ahogy az üresség egyre mohóbbá vált a férfiban, oly vakmerőn kereste már az új áldozatokat, hogy egyszer csak elkapták. – Jessica suttogott, egészen közel hajolt a közvetlenül előtte álló három fiúhoz. – A falubeliek egy vízbe nyúló sziklaoromra kergették fel, és a peremnél sarokba szorították a férfit. Ám amikor közelebb léptek, hogy őrizetbe vegyék, és átadják a hercegnek, aki majd igazságot szolgáltat, a férfi a mélybe vetette magát a szirtről, le a hullámokat megtörő sziklák közé.

Jessica hátrafordult a tűz mögött sötétlő tenger felé. – Másnap, amikor kihalászták a tetemet a vízből, mindössze üres bőrt találtak, akár egy levetett ruhát, amiben semmi sem volt. Az Üres Embert.

A hallgatóságból néhányan kuncogni kezdtek, mások idegesen dünnyögtek maguk elé. Jessica felemelte a kis ágat. – És most gyújtsuk meg a mi...

A csoport mögött mozgolódás támadt. Öttagú csapat vonult fel a sötétben a sziklaúton, rajtuk Muad-Dib papságának egyenruhája, mind sárga, kivéve a vezetőjükét. A narancsvörös köpönyeges férfiból önhittség áradt, mintha bármely magánjellegű szertartáson, amelyen csak akar, joga lenne részt venni. – Muad-Dib nevében érkeztem egy proklamációval. E szavak a Caladan népéhez szólnak.

Jessica odalépett hozzá. – Nem várhatna ez? Épp ünnepelünk.

– Muad-Dib kinyilatkoztatása nem várhat holmi helyi érdekek miatt – jelentette ki a pap, mintha magyarázata magától értetődő lenne. – A proklamáció Korbától, a Magasztalótól származik, aki a papság hivatalos szószólója és a szent Muad-Dib császár képviselője:

Mivel Muad-Dib gyermekkori otthonaként a Caladan szent helynek nyilváníttatott, nevének a hely fontosságát kell tükröznie. A régi korok emberei Caladannak hívták, ám e név már nem tükrözi a jelentőségét. Ahogy a hívek ma Dűnének hívják az Arrakist, úgy kereszteltük át a Caladant is Chisra Sala Muad-Dibnek, ami a sivatag nyelvén annyit tesz: Muad-Dib Dicső Eredete. Korba ezennel elrendeli, hogy az Impérium jövőben készülő térképei figyelembe vegyék e változást. Mától fogva népetek büszkén használhatja az új nevet minden írott és szóbeli megnyilatkozásában.

Jessicát megdöbbentette a férfi arcátlansága. Eltűnődött, vajon Paul tud-e egyáltalán erről a nevetséges ötletről; a kevély Kvizarátus valószínűleg Muad-Dib figyelmére méltatlannak találta az ügyet. Jessica hercegnői pozíciója teljes hatalmával vágta rá: – Ez elfogadhatatlan. Nem engedem, hogy megfosszátok e népet az örökségétől. Nem tehetitek meg...

A pap Jessica legnagyobb megrökönyödésére és bosszúságára félbeszakította őt. – Itt többről van szó az ő örökségüknél. – Sorra végigmérte a körötte állókat, akik kezükben égő botot tartottak, hogy azzal tartsák távol maguktól a gonoszt. A pap mintha csupán önmaga fontosságát érezte volna.

– Több példányban elküldjük majd a proklamáció szövegét, hogy szétoszthassátok azok között, akik most nincsenek jelen. Muad-Dib szavának mindenkihez el kell jutnia.

Horvu polgármester reszkető kezébe nyomta a proklamáció egy példányát. Adott egyet Gurneynek is, aki a földre hajította azt, a kósza fuvallatok pedig felkapták és a lesodorták a szirtről. A pap úgy tett, mintha észre se vette volna.

A lobogó örömtűz még hevesebben felragyogott, ahogy az öt pap lefelé irányította lépteit az ösvényen, és a csapat folytathatta a szertartást. Ám Jessicának már nem volt kedve az ünnepléshez.