Egy emberi lény rettenetes fegyverré válhat. Ám mint minden fegyver, elsülhet visszafelé is.

BENE GESSERIT MINISTRÁNSOK KÉZIKÖNYVE

Tessia gyakorta töltötte az éj legsötétebb, legcsendesebb óráit lakosztályuk magányában. Mivel Rhomburnak csupán kevés alvásra volt szüksége, a nyughatatlan kiborg fejedelem épp ezért a Vernii boltozatát behálózó alagutakban és a cseppkőoszlopokat összekötő, áttetsző falú kezelőhidakon sétálva töltötte az éjszakáit.

Tessia zaklatott álomból ébredt a mélységes, baljós sötétségben, és nem tudta elhessegetni a gondolatot, hogy valami nincs rendjén. Ahogy pislantott egyet, riadtan vette észre, hogy valaki áll mellette – egy betolakodó! A sötéthez alkalmazkodó pupillái kitágultak, ahogy kinyitotta a száját, és levegőt vett, hogy felsikoltson.

A Hang tökéletesen precíz modulációjával kimondott parancs úgy hasított tudatába, akár egy fejszecsapás. Egy nő hangja: – Csend!

Tessia gégéje megdermedt, hangszálai megmerevedtek. Még a tüdeje sem engedelmeskedett neki, hogy kipréselje magából a levegőt. Bene Gesseritként egykor megtanították neki, miképpen álljon ellen a Hangnak, ezt a szónikus csapást azonban egy mesteri használó mérte rá, olyasvalaki, aki korábban felmérte, feltérképezte Tessiát, és pontosan ismerte a gyenge pontjait.

Ahogy szeme hozzászokott a sötétséghez, Stokiah Tisztelendő Anya fenyegető alakját ismerte fel. Tessia úgy érezte magát, mint egy hosszú gombostűvel mintatáblára tűzött rovar. Mindenáron szeretett volna sikoltani, de akarattól vezérelt izmai nem működtek.

Stokiah közelebb hajolt, lehelete halk suttogás volt. – Az a tévképzet alakult ki benned, hogy szabadon dönthetsz. Állj fel!

Tessia teste önmagától lendült ki az ágyból, akár egy marionettfigura. Lába kiegyenesedett, két térde pedig összezáródott, ahogy kihúzta magát a Tisztelendő Anya előtt.

– A Rend szabályai felülírják az egyén óhajait. Ezt mindig is elfogadtad. Kénytelenek vagyunk emlékeztetni téged a világunkban... a Bene Gesseritek világában betöltött fontos, ámde egészen parányi szerepedre.

Tessiának sikerült kipréselnie magából egy rekedtes „Megtagadom”-ot, és maga is meglepődött saját erején.

– Nem tagadhatod meg. Ezt már egyértelművé tettem. – Stokiah arcának ráncai fekete hasadékok szabdalta térképnek tűntek a sötétségben. – Mindig valamely célt kellett szolgálnod, és mostantól új feladatra foglak használni téged. A Rend nem engedheti meg, hogy következmények nélkül dacoljanak vele. Épp ezért szükséges, hogy mindenki előtt egyértelművé tegyük a bűnösségedet, neked pedig érezned kell azt. Sőt tudnod. – Pergamenszerű ajkai mosolyra húzódtak. – A Rend új fegyvert fejlesztett ki, egy olyan technikát, amely a lélektani és az énekmondói képzést kombinálja. Egyike vagyok az első, és persze a leghatékonyabb Bene Gesserit bűntudat-kivetőknek, te pedig engedelmeskedni fogsz nekem.

Bűntudat-kivetők... olyan nők, akik képesek manipulálni egy személy gondolatait és érzelmeit, hogy felerősítsék benne saját kétségeit és bűnbánatát, és úgy vetítsék vissza ezeket, ahogy a lézersugarat veri vissza a tükörfelület. Tessia eddig úgy vélte, hogy csupán proktorok által kiszivárogtatott rémhírekben léteztek, melyekkel az engedetlenkedő ministránsokat igyekeztek megregulázni.

– Bánni fogod, amit tettél. – Stokiah hangja síkosnak és méreggel teltnek hatott, hiányzott belőle bármiféle együttérzés. – Rettenetesen bánni fogod, és rettenetes bűntudat mardos majd.

Tessia érezte a szellemi hullámokat. Szíve hevesen kalapált, lelkiismerete kézzelfogható súlyként nehezedett rá. Levegőt is alig kapott.

– Hogy árulhattad el a Rendet azok után, amit érted tettünk? Mindent, amit tanítottunk neked? – Stokiah ármányos hanghordozása az emlékek és bűnbánat zsilipkapuit nyitotta meg Tessia elméjében. – Küldetést bíztunk rád, és te cserbenhagytál minket. – Minden szó belemart az idegeibe, akár a horgas hegyű acélszegek. – Hátat fordítottál nekünk. Nem teljesítetted a nekünk tett ígéretedet. És ami a legrosszabb, megadtad magad a szerelemnek.

Tessia szeretett volna eloldalogni, kétségbeesetten elillanni a vádak elől, de mozdulni sem tudott. Ahogy a súly körülötte dobolt, szíve vadul zakatolt, gondolatai eltompultak.

– A fiadat is elárultad. Bronso tudja, hogy Rhombur nem a valódi apja? Szerelemből hagytad, hogy egy másik férfi spermája termékenyítsen meg; nekünk mégsem vagy hajlandó megtenni ugyanezt?

Noha Stokiah változatlan tónusban beszélt, a szavak hangereje egyre növekedett Tessia fejében. Minden mondat üvöltéssé erősödött. Tessia lehunyta a szemét, reszketett, megpróbált behúzódni egy sarokba. Stokiah úgy gyakorolta a hatalmát, akár egy énekmondó mester, aki hallgatósága minden egyes tagját befolyásolni tudja, rettenetet megidézve elakasztja a lélegzetüket, vagy könnyeket csal ki a szemükből.

Az a kevéske racionalitás, ami még megbújt Tessia elméjének egy apró zugában, kitartott amellett, hogy a szavak túloztak, hogy nem érdemes komolyan venni őket. Tessia önbecsülésébe kapaszkodott, a Rhombur iránt érzett szerelmébe, a Bronso iránti szeretetébe. És szégyenteljes kudarcot vallott.

Keserű lehangoltság borult rá Tessiára, és akár egy fekete fantom, fojtogatta őt, ahogy a földre rogyott. Tessia már semmit sem hallott, ám az imént elhangzott szavak visszhangként zúgtak elméjében. Testét mozdítani sem volt képes, nem tudott elfutni, nem tudott felsikoltani. Megpróbált hátrébb húzódni, fejében enyhelyet, egy zugot keresett, bizonyosra vette, hogy többet képtelen elviselni ebből.

Ám a szóáradat nem apadt... egyre zúdult rá.

Ekkor villanásnyi megnyugvás lepte meg, és ismét látott. Stokiah az ajtóban állt indulásra készen. – Sose feledd, hogy a Rendhez tartozol, teljes szíveddel, elméddel, lelkeddel és testeddel. Azért létezel, hogy szolgálj. Elmélkedj efelett személyes poklod magányában! – Elutasítóan intett, és kimondott egy szótagot, és ezzel Tessiára ismét rázuhant a bűntudat súlyos függönye.

Tessia lelki gyötrelmek közepette egyre mélyebbre zuhant önmagában, tudata egyetlen fekete pontba sűrűsödve rejtőzködött. Ám még ott sem érezhette biztonságban magát. Közel sem.

Amikor visszatért lakrészükbe, Rhombur a földön lelt rá tudatánál lévő, ám reagálni teljesen képtelen hitvesére. Tessia tekintete üveges volt, semmit sem látott; bőre időnként megrándult és megremegett, mintha idegvégződései véletlenszerűen érzékeltek volna. Rhombur rázni kezdte, a nevét szólongatta, de semmiféle választ nem kapott.

Hitvese önmagába csuklott, akár egy haldokló pillangó. Miután az ágyra emelte őt, Rhombur sürgős orvosi segítségért küldetett. Elrendelte a Grand Palais azonnali teljes lezárását, majd csapatokat küldött ki, hogy merénylők után kutassanak, mivel attól félt, hogy Tessiát megmérgezték.

Dr. Yueh lélekszakadva rohant oda, orvosi műszereivel ellenőrizte az asszony pulzusát és agyi tevékenységét. Vérmintákat futtatott át egy vegyelemző detektoron, hogy kiderítse, került-e drog vagy mérgező anyag a szervezetbe. – Nem észlelek látható okot erre, nagyuram. Nincs fejsérülés, nincsenek tűszúrásról vagy bármely más ismert méregbeviteli módszerről árulkodó jelek.

Rhombur egy felrobbanni készülő, túlhevült motorra emlékeztetett. – A cinóbervörös ördögét, valami mégis kiváltotta ezt!

Miközben tovább vijjogtak a szirénák, Vernius-testőrök siettek a fejedelem lakótermeibe. Gurney Halleck Duncan Idahoval együtt érkezett, s nem sokkal ezután Jessica is követte őket. Bronso szaladt be a szobába Paul Atreidesszel az oldalán, a két fiú sajnálkozva roskadt össze, amint meglátták az összeszorított állkapcsú, reszkető és rángatózó szemű Tessiát.

A riadt és feldühödött Bronso azonnal levonta a következtetést. – A technokraták nem tudtak eltenni engem láb alól, ezért édesanyámra támadtak rá!

Rhomburnak már megmutatták, hogyan szabotálták, méghozzá minden valószínűség szerint a Technokrata Tanács ügynökei, a falmászó felszerelést. – Ismét csapást akarnak mérni rám; a feleségem révén?

Yueh felpillantott hordozható diagnosztizáló berendezéseiről, átfutotta a vérelemzés eredményeit, majd a fejét ingatva elismételte: – Nincs kimutatható méreg a vérében.

– Mi más juttathatta őt ilyen állapotba? – kérdezte Duncan.

Paul szólalt meg. – Valamiféle kábító vagy idegzavaró szerkezet? Az Ix rendelkezik olyan fegyverrel, amely magyarázatul szolgálhat erre?

Rhombur úgy érezte, mesterséges rendszerei bármelyik pillanatban felmondhatják a szolgálatot. – Nem tudhatok minden kutatásról, amibe tudósaim belefognak. Csupán a végeredményt látom, mielőtt a termék piacra kerül. De... lehetséges, elismerem. – Egyre nagyobb hangerővel beszélt, mígnem az ablaktáblák is beleremegtek. – Rendeljétek ide Bolig Avatit! Közöljétek vele, a grófja hívatja, hogy elbeszélgessen vele. És ez nem kérés!

Rhombur ekkor Jessicához fordult. – Mit tudsz a három Bene Gesserit nővérről? Azért jöttek ide, hogy tenyésznővérként visszarendeljék Tessiát. Lehetséges, hogy ők tették ezt? Rendelkeznek ilyen módszerekkel?

Jessica kellő ideig kivárt, hogy biztos lehessen a válaszában. – Még nem hallottam efféle képességekről.

Mivel mindenáron válaszokat akart, Rhombur magához hívatta a Bene Gesseriteket, kiket aztán olyan hévvel tuszkoltak befelé, hogy kis híján orra buktak köpönyegük szegélyében. Nem tűntek túlzottan zaklatottnak, amikor szemügyre vették Tessiát, aki összegömbölyödve, remegve, a fájdalom labirintusában tévelyegve feküdt a földön.

Rhombur dörgedelmesen kérdezte tőlük: – Nos? Ti vagytok a felelősek ezért?

Stokiah dölyfösen felszegte az állát. – Már láttunk effélét. Kizárólag a Rendünkben fordul elő, de felettébb ritka. A Tessiától általad megkövetelt szolgálatok és a Bene Gesserit Rend iránti kötelezettségek összebékíthetetlenségének nyomása túl soknak bizonyult neki. Ám a Wallach IX-en módunkban áll kikúrálni őt.

A három Bene Gesserit nővér legifjabbika Yuehhez intézte szavait: – Az orvosi tudományod ismeri a betegségek és mérgek ellenszerét, Wellington, de ez... úgy tűnik, az elme kóros állapota. Az elme valamiféle gordiuszi csomóhoz köti magát, és igencsak ügyes kardforgató kell ahhoz, hogy az elme elpusztítása nélkül szakítsa fel az összegabalyodott szálakat. – Aztán a kiborg fejedelemhez fordult. – Vernius őrgróf, Stokiah Tisztelendő Anya azt javasolja, engedd, hogy magunkkal vigyük Tessiát a Wallach IX-re. Kizárólag a Nővérek ismerik annak módját, hogyan kezeljük őt.

– Egy tapodtat sem mozdulok mellőle! Ha oda megy kezelésre, akkor én is vele megyek.

– Nem látunk szívesen a Wallach IX-en, Rhombur Vernius – jelentette ki Stokiah. – Tessiát bízd a gondjainkra! Nem tudhatjuk előre, meddig tart majd a kezelés, és egyáltalán sikerrel járunk-e. Itt azonban biztosan nem gyógyíthatjátok meg. Ha szereted ezt a nőt, ahogy folyton hangoztatod, akkor esélyt adsz nekünk, hogy megpróbálkozzunk vele.

A Suk-orvos továbbra is tanácstalanul állt. – Elvégzek még néhány vizsgálatot, nagyuram, de az a gyanúm, hogy a diagnózis nem fog változni. Ha lehetőség van rá, és az idő is sürget...

– Ne aggódj, Rhombur. Majd én velük megyek, és figyelemmel követem a kezelést – ajánlkozott Jessica. – A Rend gondját viseli a sajátjainak.

Bronso letérdelt Tessia mellé, vöröses haja verejtéktől csatakosan, szanaszét állt. – Anya, gyere vissza hozzánk! Nem akarom, hogy elvigyenek innen.

– De Tessia nem reagált.

Rhombur rájött, hogy már elveszítette a csatát. Úgy érezte magát, mint akit kivetettek, mintha az űrben sodródna mesterséges köldökzsinór és oxigénpalack nélkül. – Mindenesetre próbálkozz, Yueh! Még két napot adok. Ha addig mégsem sikerül megmentened, akkor kénytelen leszek a boszorkányokra bízni őt.