Bizonyos tetteket a könyörület, szükség vagy bűntudat vált ki. Lehet kifogástalan és cáfolhatatlan a logika... ám a szív nem ismeri a logikát.

GURNEY HALLECK: BEFEJEZETLEN DALOK

Gurney imádta az adrenalinlöketet, amit akkor érzett, amikor a fürkészagarak szimatot fogtak. Ahogy szaladt az ebekkel, olyannyira elkapta őt az üldözés heve, hogy már-már elfeledkezett az egész élete során felhalmozódott fájdalmas emlékekről. Mivel Jessica a Salusa Secundusra utazott, Muad-Dib dzsihadjának frontvonalai pedig messze innen húzódtak, úgy gondolta, ideális alkalma nyílik most a vadászatra.

Egészen mostanáig olyannyira zűrzavaros volt az élete, hogy eszébe sem jutott kutyát tartani, most azonban, a Caladan őrgrófjaként, nemes úrként megtehette ezt. A szokásrend szerint magánbirtokot, kúriát kellett fenntartania szolgák seregével – és természetesen vadászkutyákkal körülvéve.

Gurney nem akart ennyire kötődni az állatokhoz, sőt még nevet sem akart adni nekik, de mégsem hívhatta őket egyszerűen Blökinek vagy Morzsának. Ám mivel nem jutott eszébe jobb ötlet, hat olyan bolygóról nevezte el őket, melyeken egykor harcolt a dzsihadban – Galaciának, Giedinek, Jakarnak, Anbusnak, Havirinak és Ceelnek. Mindegyik eb saját egyéniséggel bírt, és mindegyik élvezte, ha Gurney azzal mutatta ki a szeretetét, hogy megpaskolta a fejüket, megdörgölte a szügyüket, kikefélte a szőrüket, finom falatokkal etette őket.

A fürkészagarak akár órákig is bírták a futást, hogy a lápvidéken kiugrassanak rejtekhelyükről egy-egy mocsári nyulat, aminek aztán vadul csaholva a nyomába eredtek. Ma viszont a hosszú és kimerítő üldözés ellenére elszelelt előlük a zsákmány Ám legalább a kutyák kimozoghatták magukat, ahogy Gurney is. Ruhája csatakos volt a verítéktől, tüdeje égett.

Amikor visszavitte az ebeket az udvarukba, és egy ráadás tál ételt adott nekik, a kutya, melyet Giedinek hívott, morgott és duzzogott, ahogy falta az ételt. Ma, miközben a nyulat üldözték, rá nem jellemező módon elmaradt a többiektől. Gurney aggódva lépett az udvarba, és látta, hogy az állat szeme váladékozik és vörös. Giedi védekezőn felmordult, amikor gazdája hozzáért.

– Betegnek tűnsz, kölyök. Jobb, ha elkülönítelek a többiektől. – Megragadta Giedi nyakörvét, és átvonszolta a kelletlen, fekete-barna foltos ebet egy másik kifutóba. Ha a kutya állapota nem javul holnapig, Gurney kénytelen lesz elvinni őt egy képzett állatorvoshoz Cala Citybe.

Másnap reggel a fürkészagár észrevehetően rosszabbul nézett ki, a szeme skarlátvörös volt az ínhártya bevérzéseitől. Giedi ugatott és vonított, majd szűkölni kezdett, mintha rettenetes fájdalom gyötörné. Amikor Gurney közelebb lépett az udvarhoz, a szerencsétlen állat morogva és fogát csattogtatva nekivetette magát a kerítésnek.

A kutyák közül három másik – Jakar, Anbus és a krémszínű Haviri – szeme széle is kivörösödött, és az udvar végébe húzódva duzzogtak. Gurney gyomra összeszorult a félelemtől, és tüstént állatorvost hívatott a birtokra.

A férfi egyetlen pillantást vetett az állatokra, a fejét ingatta. – Vérláz vírus. A tünetek egyértelműek, és magad is tudod, hogy gyógyíthatatlan, nagyuram. Bármennyire szereted a kutyáidat, a helyzet csak rosszabbodni fog. Szenvedni fognak, aztán egymásra támadnak, talán rád is. El kell altatnod mind a négy beteg ebet, mielőtt a másik kettőre is átragad a kór. Megtehetem helyetted, ha úgy kívánod.

– Nem! Bizonyosan lehet tenni valamit.

Az állatorvos elnehezült szempillákkal nézte őt. – A vérláz ritkán támad meg caladani állatokat, ám ha már elkapták a betegséget, mindig halálos kimenetelű. Haladéktalanul különítsd el a két egészséges ebet, különben őket is el fogod veszíteni. A többiek viszont... – Az orvos a fejét ingatta. – Most szabadítsd meg őket a szenvedéstől! A veszett kutyát el kell altatni. Mindenki tudja ezt.

Gurney gyakorlatilag belökte a férfit talajjáró kocsijába, majd visszament az udvarba. A két egészséges kutya, Galacia és Ceel a saját óljából gyászosan szűkölve figyelte beteg társait.

Gurney egyik bajtársát kérte meg, hogy segítsen elszigetelt ólakba vinni a három szeszélyes és letargikus kutyát. Haviri nekirontott, és megpróbálta megharapni őt, de harcos reflexeinek hála, Gurney még időben kitért előle. Elborzadva eszmélt rá, hogy ha ő is elkapná a betegséget, hosszas és fájdalmas gyógykezeléseknek nézne elébe – a siker biztosítéka nélkül.

A Giedi nevű kutya, mely beteg volt ugyan, de nem búskomor, rárohant az udvar kerítésére, ugatott és kapart, míg pofája vérben nem úszott, karmai fel nem szakadtak. Váladék folyt a kutya szeméből, Gurney pedig sírva fakadt. Az állat már nem ismerte fel őt, semminek nem volt tudatában, kizárólag a fájdalmának és a vírus kiváltotta veszett dühnek.

Gurney már rengeteg iszonyatos tragédiával szembesült életében: attól kezdve, hogy ifjúkorában a Harkonnenek rabszolgatelepein kínozták és kényszerítették munkára, aztán megerőszakolták és meggyilkolták a nővérét, az Atreides-ház szolgálatában eltöltött időszakig, amikor megpróbált véget vetni a Leto herceg esküvőjén rendezett vérfürdőnek, majd a Grummanon és a Dűnén harcolt, aztán Paul dzsihadjának megszámlálhatatlan csataterén. Gurney az elviselhetetlen fájdalom tűzpróbáiban edződött és alakult.

És ez csak egy kutya volt... csak egy kutya.

Gurney reszketett, ahogy ott állt, nem látott át könnyei sűrű fátyolán. Térde elgyengült; szíve úgy zakatolt, mintha szétrobbanni készülne. Gyávának érezte magát, képtelen volt megtenni, amit a józan ész diktált. Saját kezével ölt már meg rengeteg embert, de ez, amit egy hűséges állattal kellett volna tennie...

Lassú léptekkel, akár egy kimustrált automata, a vadászszekrényhez ment, és egy repeszpisztollyal tért vissza. Időről időre le szokta lőni a sarokba szorított zsákmányt, hogy gyorsan megszabadítsa a felesleges szenvedéstől. Most azonban ujjai mintha megbénultak volna. Célra tartotta a pisztolyt, de keze remegett, hiába, hogy a kutya rávicsorgott.

Valahogy sikerült egy repeszlövedéket eresztenie Giedi szügyébe. A kutya még egyet vakkantott, aztán irgalmas némaságba ájult.

Gurney a másik kutyaólhoz tántorgott, ahol a többi beteg eb bújt egymáshoz bizonytalanul. Ám Gurney nem tudta rászánni magát, hogy végezzen velük. Még nem jutottak el addig a pontig. A földre dobta a repeszpisztolyt, majd visszabotorkált az épületbe.

Csupán két fürkészagarát nem fertőzte meg a kór. Karanténba helyeztette őket.

Másnapra Ceel szeme is bevörösödött, Gurney pedig kivonszolta őt a Galaciával közös kutyaólból. Hatból öt! Túlságosan félt, túl sokáig nem ismerte be az igazságot, és most megacélozta magát.

Még négyszer volt kénytelen használni a repeszpisztolyt. Semmivel sem ment könnyebben. Egész testében remegve, kábán, cselekvésképtelenül állt.

Ezután már csak Galacia maradt neki, a legszelídebb agara, amelyik a leghálásabban fogadta, ha Gurney foglalkozik vele, a nőstény, amelyik arra vágyott, hogy hercegnőként kényeztessék.

Amikor magára maradt az udvar csendjében, orrában a vér szagával, Gurney becsúszott mellé a kutyaólba, és a földre rogyott. Galacia lefeküdt, fejét a férfi ölébe hajtotta, füle lekonyult. Gurney megsimogatta az eb sárgásbarna szőrét, érezte, hogy harag tombol testében. Legalább őt megmentette. Legalább egyet...

Ha gyorsabban cselekszik; ha rögtön az után, hogy felmerült a betegség gyanúja, elkülönítette volna az elsőként megfertőződött kutyát; ha korábban küldetett volna az állatorvosért; ha... ha... ha elég bátor lett volna hozzá, hogy felvállalja néhány kutyája elvesztését, talán megmenthette volna a többit. Ám ő tétovázott, nem tette meg, amit kötelessége lett volna megtenni – és a fürkészagarak fizettek meg ezért.

Nem számít, mennyire szerette őket, kizárólag a kutyák elaltatásával csökkenthette volna a veszteségeket, akadályozhatta volna meg, hogy további károkat okozzanak, minimalizálhatta volna az elkerülhetetlenül egyre nagyobb fájdalmat. Amint a vírus terjedni kezdett, megszűntek a választási lehetőségei.

Gurney hatalmas lélegzetet vett. Oly gyengének, oly végtelenül letörtnek érezte magát. Galacia felnyüszített, Gurney pedig megpaskolta a kutya fejét. Az eb tehetetlenül nézett fel rá.

Szeme már kezdett vörösödni.