Még amikor szerelmet érzek is, az olyannyira bonyolult, hogy mások nem ismernének rá. Noha őszintén beismerem ezt, csupán e kizárólag magamnak szóló oldalakon teszem.

LADY ALIA, SZEMÉLYES NAPLÓBEJEGYZÉS IRULAN HERCEGNŐ STÍLUSÁBAN

Amikor Bronso egy újabb kiáltványa megjelent, alig pár nappal az esküvő előtt, Alia gyorsan és dühösen reagált, és elrendelte az összes példány megsemmisítését. Utasításba adta, hogy bárkit, aki terjesztette vagy akár csak birtokolta a röpiratot, gondolkodás nélkül végezzenek ki.

Mivel mélységesen aggasztotta az ügy, és azt remélte, mérsékelheti a károkat, Jessica rögtön a lányához sietett, hogy kettesben beszélgethessenek. – Az efféle vérontás visszaütne rád. Már csak két nap, és összeházasodtok Duncannel... azt szeretnéd, ha az emberek gyűlölnének és félnének téged?

Miután kifejezésre juttatta a helyzet iránt érzett undorát, Alia megenyhült. – Rendben van, anyám... de csak, hogy a kedvedre tegyek. Úgy vélem, az elkövető kezének levágása kellően kíméletlen büntetés ahhoz, hogy megértethessük magunkat. – Édesanyja közel sem elégedetten távozott.

Alia a trónteremben töltötte a nap hátralévő részét, aztán egy őrzött kijáraton keresztül lépett ki onnan, és félrehúzott egy fremen falikárpitot, pontosan úgy, ahogy annak idején a bátyjától látta számtalan alkalommal. Nehéz volt elhinnie, hogy Paul már nincs közöttük. Alia lelke a tehetetlenség érzetétől háborgott, ami csupán feldühítette. Miért kellett Paulnak magára hagynia őt ennyi megoldatlan problémával? Talán azt várta el tőle, hogy az újszülött ikrek pótanyja legyen? Vagy talán Harah vállalhatná magára ezt a szerepet? Esetleg Irulan hercegnő? Vagy Jessica? Hogy tehette meg az ismert világegyetem legfontosabb személyisége, hogy egyszerűen hátat fordít nekik... és örökre otthagyja őket?

Alia azt kívánta, bárcsak a bátyja most vele lehetne.

A keserűség és vágyakozás rettenetes érzése olyannyira elhatalmasodott rajta, hogy úgy érezte, mindjárt elsírja magát, ám Alia még nem hullatott könnyeket a bátyjáért, és nem is tartotta valószínűnek, hogy valaha fog, különösen nem a Dűnén. Pedig szerette Pault, míg élt... és talán még jobban fogja szeretni most, hogy halott.

A jelenléte egy szuperóriás csillagra emlékeztetett, melynek tömegvonzása mindenre hatással volt a környezetében. Paul oly vakítóan ragyogott, hogy a konstelláció minden más önálló csillagát teljesen elhalványította. Muad-Dib császár, a fremenek messiása, a Lisan al-Gaib. Megdöntötte egy császár uralmát, meghódított egy galaxist, dzsihadjával pedig tízezer év zűrzavaros történelmét söpörte félre.

Ám most, hogy Paul karizmatikus személyisége nem határozta meg a kormányzat és az Atreides család mindennapi munkáját, Alia egészen más szemszögből kezdte látni bátyját, és valóban új megközelítésből ismerhette meg és tisztelhette őt.

Miután Csani vizét titokzatos módon ellopták – és szerencsére egyetlen zsaroló sem jelentkezett –, Alia lezárta Paul magánlakosztályát a fellegvárban, és senkit nem engedett be bátyja szobáiba. Inkább egyedül jött el ide, hogy elmerengjen, és néha azt képzelte, hogy Paul még mindig vele van.

Paul Muad-Dib tekintélyes örökséget hagyott hátra, régensként és a húgaként pedig Alia volt mindennek a letéteményese. Nem vette félvállról a feladatot. Idővel és ha már adottak a megfelelő körülmények, egy napon Aliát Muad-Dibbel egyenrangúként említi majd a történelem. Már most is krónikások gyűjtötték egybe tetteinek történetét, hátha szükség lesz rájuk.

Ahogy a terem bejáratán belépve megállt a kőpadlózaton, Alia az egykor ott lakók illatát és némi állott szagot érzett a levegőben. Nem is oly régen még Paul és Csani töltötték meg jelenlétükkel, álmaikkal, reményeikkel és egymáshoz intézett titkos szavaikkal e szobákat. Itt szerelmeskedtek, és itt nemzették az ikreket, Letot és Ghanimát.

A falra festett olajfreskók mindennapos fremen jeleneteket ábrázoltak: egy asszonyt, ahogy vízkarikákat számlál a hajában, a dűnék közt homoksügér után kutató gyermekeket, egy köpönyeges naibot, aki egy magas sziklaszirten áll. Mindent pontosan ugyanúgy őriztek meg, ahogy a szobák néhai lakói hátrahagyták, Csani cipője és ruhái hanyagul lerakva, mintha arra számítana, hogy visszatérhet, mint bármely közönséges napon... Paul viszont gondosan elrakta a ruháit. Alia megdermedt, elgondolkodott: vajon a bátyja tudta, hogy már nem fog visszatérni?

Végül azon tűnődött el, mit tegyen a személyes lakrésszel. Az áldott hely túlterjedt a hódolaton, amit bátyja iránt érzett. A szentség áthatotta a sziecsbéli lak nyugodt zugait, a puritán falikárpitokat, az ágyat, melyben egykor Paul és Csani hált, a jázminsárga fűszerkávés készletet, amely valaha Jamis tulajdona volt.

Hosszas tanakodás után Alia úgy döntött, hogy másokkal kell megosztania a helyet. No de kivel? Csupán magának és néhány meghívott vendégnek tartsa fenn, akik annak idején közel álltak Paulhoz és Csanihoz? Esetleg múzeum lehetne belőle, ahová kizárólag fremenek léphetnek be... vagy nyitottabb hely, amely az egész Impériumból zarándokokat vonzana?

Valefor hangja szólalt meg a csukott ajtó túloldalán. – Alia régensnő, az édesanyád kér bebocsátást. Bemehet?

Alia félretolta a falikárpitot, kinyitotta az ajtót, és amazon testőrségének fejét pillantotta meg az édesanyja mellett ülve. – Ez csak természetes.

Az édesanyja belépett, először járt ezekben a szobákban. Nem tett megjegyzést a megtorlásra és Bronso írásaira, sem bármely korábbi beszélgetésükre, és miközben körbejárt a termekben, szomorúan vizsgálgatta a váltás cirkoruhákat, a filmkönyveket, melyeket egykor Paul és Csani olvasott, a holofotókat. Végighúzta ujját az asztal lapján, vékony porréteg maradt az ujjbegyén; gondterhelten többször mély lélegzetet vett.

– Nem könnyű ez neked, anya, ugye?

– Nem az.

A hálókamrában Jessica megállt, hogy jobban szemügyre vegyen egy leszerelt fa ágytámlát, rajta fickándozó halakat és sűrű, barna hullámokat ábrázoló faragásokkal... a bútort még az eredeti arrakeeni rezidenciából sikerült megmenteni. Az ágytámlába egykor fürkészvadászt rejtettek, amit egy Paul elleni merényletkísérletben vetettek be a Harkonnenek. Később, amikor császárrá kenték fel, Paul megtartotta magának, hogy arra emlékeztesse: sosem lankadhat az ébersége.

Továbblépve Jessica megint megállt, hogy megvizsgáljon egy magányos cserépkorsót az egyik szűrőüveg mellett álló asztalon, mely mintha kizárólag e tárgynak szánt díszhely lett volna. Tekintete leányára siklott, szavak nélkül tette fel a kérdést.

– Ezért a korsóért szalajtott el Csani, miután Fenring gróf leszúrta Pault. Ebben volt az Élet Vize, mely kellően hosszú időre megállította a szívverését ahhoz, hogy megfékezzük a vérzést.

Jessica a cserépedényre meredt. – Azok után, amit a minap a bazárban láttunk, új erőt ad, hogy autentikus tárgyakat is látni itt. Azt hiszem, nekem is érdemes lenne összegyűjtenem néhány emléktárgyat.

Aliát elöntötte a lelkesedés. – Igen, anya. A beszélgetésünket követően alaposabb megfigyelés alá helyeztettem az álrelikviákat kínáló feketepiaci kereskedőket. Muad-Dib emlékét nem szabad hamisítványokkal silányítani. – Elmosolyodott, remélte, édesanyja egyetért majd vele. – Arra jutottam, hogy a csalás megakadályozásának egyetlen módja az, ha eredettanúsítványokkal, hivatalos pecsétekkel biztosítjuk a vásárlókat – a híveket – arról, hogy egy adott tárgy eredetiségét hitelesítettük. Minden ebből származó extra haszon a kincstárat illeti.

Jessica összevonta a szemöldökét. – De a kereslet messze meg fogja haladni a rendelkezésre álló tárgyak számát.

– Igen, és mivel eleve készülni fognak másolatok, el fogjuk készíteni a sajátjainkat és akként is fogjuk eladni azokat a Kvizarátus áldásával. Hivatalos másolatokat hamisítványok helyett. Egy konzultációs testület tagja leszek, és azt szeretném, ha te is ebben a minőségben vennél részt a munkában.

– Ne feledkezz meg róla, hogy hamarosan visszatérek a Caladanra! Már épp elég... darabkáját láttam Paul életének. – Még egyszer lassan körbenézett, aztán elindult kifelé. – Igen, épp eleget láttam.

Később Alia felemelte az asztalról a kagylótöredéket, és az ablakon át beáramló fénybe tartotta a törött darabot. A tárgy a Föld Anyáról származott, amennyiben hinni lehetett Whitmore Bludd történetének. Egykor Armand Ecaz főherceg szövetségének zálogaként adta át Paulnak. Ám a kagylóhéj, akárcsak Bludd szavának hitele, végzetesen csorbult.

Alia visszahelyezte a darabot, pontosan a korábbi helyzetébe. Aztán hirtelen ötlettől hajtva átperdítette, hogy épp az ellenkező irányban álljon. Ezzel letette kézjegyét. Voltaképp semmi szent nem volt ezekben a relikviákban, jóllehet ő továbbra is úgy fog tenni, mintha lenne. Csupán... tárgyak voltak.