Azt tanítják nekünk, a türelem: erény, de rá kellett jönnöm, hogy egyben gyengeség is. A dolgokat legtöbbször azonnal el kell intézni.

IXI BRONSO

A kis hajó munkásokkal, látogatókkal és az alacsonytól a középszintű rangig szokásos, hagyományos fekete köpönyeget viselő nővérekkel a fedélzetén érkezett meg a Wallach IX-re. Ők négyen nem számítottak különösebben fontosnak: úti okmányaikat rendben találták, és nem vonták magukra senki figyelmét. Ám nem azok voltak, amiknek tűntek.

Az utasokkal együtt, a nővérektől elkülönítve érkezett még három férfi, akiket az Anyaiskolához osztottak be ideiglenesen kisegítő kertészként. Általában a Bene Gesserit ministránsok gondozták az udvarokat és kerteket, különleges szaktudást igénylő feladatok elvégzéséhez azonban néha külvilágiakat is alkalmaztak.

Miután kiszálltak, a négy nővér a tömegbe vegyülve sétálgatott az iskola épületegyütteséhez közeli űrkikötőben. A három kertész kivárta a sorát, utolsóként hagyták el a hajót, majd a rakománykiosztóhoz mentek kikérni a szerszámaikat. Anélkül hogy bármi jelét adták volna, hogy felismerték egymást, csatlakoztak a négy nővérhez.

Bronso évek óta várt már erre a pillanatra, és többé nem kell várnia. Végre minden a helyére került.

Nem sokkal édesatyja halála után kérelmet adott be, hogy a Rend gyógyászati tanácsadói juttassák vissza hozzá kómában fekvő édesanyját, ám kérésének teljesítését kereken megtagadták. Később, amikor Tessia Vernius magához tért éveken át tartó öntudatlanságából, és sikerült üzenetet kicsempésznie fiához, Bronso megtudta az igazságot. Immár az Ix őrgrófjaként ismét édesanyja hazaszállítását kérelmezte... ám válaszra sem méltatták. Ezután panaszt emelt a Landsraadnál, de a nemesi házak nem akartak közvetlenül beleavatkozni a szabadon bocsátás ügyébe, döntésüket pedig azzal indokolták, hogy Tessia felnőtt nő, és maga is a Rend tagja. Bronsonak nem állt rendelkezésére kellő vagyon, befolyás és haderő ahhoz, hogy cselekvésre szánhassa el magát. Amikor hét esztendővel ezelőtt Jessica beszámolt neki, alig tudott olyasmit mondani, amit Bronso már ne hallott volna.

Mindeközben egyetlen nap sem telt el úgy, hogy ne gondolt volna csapdába ejtett édesanyjára, állandóan azon tanakodott, miképpen módolhatná ki, hogy kiszabadítsa őt a Bene Gesserit karmaiból.

Mostanra, sokévnyi bujdosás után, sikerült beszivárogtatnia néhány Arctáncoltatót a Wallach IX-re, még ha csupán egészen rövid időre is, a kémei pedig megszerezték neki a számára szükséges információt édesanyja tartózkodási helyéről és a személyét érintő biztonsági intézkedések mibenlétéről.

Mindössze annyi maradt hátra, hogy végrehajtsák a tervet. A négy nővér és a két másik férfi, aki vele tartott, Arctáncoltató volt. Az ő Arctáncoltatói.

Miközben a látogatók elsétáltak a kertekhez, nem messze attól a melléképülettől, ahol Bronso értesülései szerint Tessiát fogva tartották, az egyik „nővér” intett a kertészeknek. – Hozzátok a szerszámaitokat, és készüljetek fel a kemény munkára! Csupán kevés idő áll a rendelkezésetekre, hogy elvégezzétek a feladatotokat.

Bronso és két társa engedelmesen követték a nővéreket, pontosan úgy viselkedtek, ahogy a Bene Gesserit elvárta volna tőlük.

Az Anyaiskola kertjei élénk színekben tobzódtak, a mértani formákba rendezett bokrok éles ellentétben álltak a botanikus kertek vad és féktelen rendezetlenségével. Harishka Főtisztelendő Anya állítólag előszeretettel gyűjtött maga köré más bolygókról összeszedett növényeket. Az ilyen egyedi fák és virágok rengeteg hozzáértő gondoskodást igényeltek, amit kizárólag külvilági szakemberek biztosíthattak.

Bronso és álruhás csapata azzal a színlelt céllal érkezett, hogy újratelepítsék a botanikus kertnek egy kipusztult területét, ahol a Grand Hainon őshonos durva vegetáció teljesen elpusztult, és mással kellett helyettesíteni. A rakládákat már előre lejuttatták a bolygó körüli pályára állt hajóról, bennük gondosan begyűjtött mohával, talajtakarással és az új fajták igényeihez igazított műtrágyával. Egy másik, páncéllal borított rakláda a kihalt terület mellett várt arra, hogy légmenetesen lezárják. A megmaradt és immár feleslegessé vált Grand Hain-i talajtakarást és műtrágyát tartalmazta, amit később majd elszállítanak.

A férfiak órákig dolgoztak nővér kísérőik felügyelete mellett, akik kellően tartózkodóan viselkedtek az egyszerű munkásokkal szemben. Az Arctáncoltatók egyetlen pillanatra sem vetették le álarcaikat; mindegyikük vérbeli profinak, vérbeli előadónak számított – és tökéletesen megelégedtek azzal, hogy olyan feszültségekkel teli és bonyolult feladatot hajtsanak végre, amelyhez senkit sem kellett eltenniük láb alól. Bronso és a két munkás tökéletes összhangban mozogtak – kiásták az elhalt növényeket, árkokat mélyítettek, átforgatták a talajt, és műtrágyát kevertek bele, mintha csupán megszokott táncot adtak volna elő, hiába nem figyelte az előadásukat senki sem.

E gyötrelmes órák alatt Bronso időről időre titokban a melléképületek felé pillantgatott, látta a kisebb szélörvényeket, a port felkavaró szelet, ami elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy egymáshoz zördítse a magas, csupasz fák ágait, és szétszórja a kavicsokat. A tünékeny tornádók egy bizonyos épületet vettek körül, a hátborzongatóan kavargó portölcsérek és forgószelek egymás után keletkeztek, hogy csakhamar a semmibe vesszenek. Bronso Arctáncoltató kémei korábban a Tessia üvegháza körüli furcsa időjárási zavarokról számoltak be, magyarázattal azonban nem tudtak szolgálni.

Pár szeszélyes széllöket nem fogja zavarni őt. Éveken át várt erre; végre közelgett az idő.

Ahogy múltak a napok, munkájuk egyre közelebb juttatta őket Tessia épületéhez, ahol medikusnővérek nógatták, vizsgálták őt, és próbálták megérteni, miként sikerült saját erejéből leküzdenie a bűntudat-kivetés hatásait. Az Arctáncoltató „nővérek” szétszéledtek, és színleg fontos tevékenységekkel foglalták le magukat. Egész nap senki nem törődött a csoportjukkal. Bronso korábban gondoskodott róla, hogy a megfelelő okmányokat iktassák a megfelelő helyeken.

A munkások csapatai elszállították a feleslegessé vált talajtakarással teli rakládákat. Alkonyatkor, a nappal leghomályosabb pillanataiban két férfi munkás felnyitotta az egyik rakládát, majd kiemelt belőle némi talajtakarást, hogy hevenyészett fészket készítsenek. Készlettárlóikból gyors mozdulatokkal hőszigetelő pokrócot, légzőkészüléket, légmentesen záródó ruházatot, tömítőanyagot húztak elő.

Bronso szíve hevesen zakatolt; érezte, hogy hideg veríték gyöngyözik a homlokán és szalad végig a hátán, ahogy megindul az üvegház felé, látszólag azért, hogy szemügyre vegye a cserjéseket. Az erős, kiszámíthatatlan szelek ismét feltámadtak, az épület zsalui zörögtek és csapkodtak. A külső falak mentén apró szemű törmelék permete surrogott.

Aztán kitárult az ajtó, és Tessia állt előtte. Idősebbnek tűnt; arca beesett, tekintete viszont még mindig ragyogott, ajkát mosolyra húzta. – Megkaptam a család rejtjeles kódjával írt üzenetedet, Bronso. Ügyes húzás volt. Indulhatunk.

Bronsonak oly sok mondanivalója lett volna – de ez még várhat, amíg sikeresen el nem szöktek. Elveszett évek voltak ezek, melyeket szavak és emlékek révén kell majd felidézniük – túl sok minden történt velük ahhoz, hogy töredékekben érdemes lenne elmesélni. Elölről fogják kezdeni.

– Komoly veszélyekkel jár kijuttatnunk innen, édesanyám. Biztosan készen állsz rá?

– Ha megszököm, ha meghalok, többé egyetlen percet sem fogok eltölteni az irányításuk alatt. Az ember sok mindent képes elviselni, Bronso, ahogy mostanra te is megtanultad, de többé nem vagyok hajlandó elviselni a kegyetlenkedéseiket.

Egy áttetsző tornádó elmosódó tölcsére jelent meg mögötte, miközben egy másik is erőre kapott, de Tessia láthatóan nem törődött vele. A szélörvények forogtak és szertefoszlottak, ahogy a rakládához sietett. Az Arctáncoltatók szorosan körbevették, hogy elrejtsék szem elől.

– Kényelmetlen lesz, anya, de ez az egyedüli megoldás.

– Nem szokatlan számomra a kényelem hiánya. – Tessia az arcára csatolta a légzőkészüléket, bebugyolálta magát a hőszigetelő pokrócba, és bemászott a talajtakarással töltött ládába. Az Arctáncoltató munkások bekötötték a létfenntartó rendszereket, és utasításokkal látták el Tessiát.

Hangja tompának hatott, de a tekintetét egyetlen pillanatra sem vette le Bronsoról. – Transzállapotba hozom magam, és kivárok, amennyit csak kell.

Miközben az összeesküvők serénykedtek, újabb tornádók tűntek fel és enyésztek el, láthatóan egyre növekedett az erejük, mígnem a csoport lassan magára vonta más Bene Gesseritek figyelmét, ám az Arctáncoltató „nővérek” megállították őket.

Amint a rakládát lezárták, és Tessiát biztonságba helyezték, a tornádók eltűntek. A levegő mozdulatlannak érződött.

A rakládát, az anyagokat és a szerszámaikat a lehető leggyorsabban elszállították, amíg még feltűnés nélkül lehetett. Bronso szíve szertelenül vert, míg biztonságban el nem hagyták a Wallach IX-et.