Mindenkinek van története. A kérdés csupán az, hogy e történetből mennyi esett meg úgy, ahogyan azt lejegyezték.

IRULAN HERCEGNŐ: MUAD-DIB ÉLETE, 2. KÖTET

A baluti Kristályszínház olyannyira fantasztikusnak hatott, hogy félő volt, az építmény szépsége elhomályosítja az előadást. Paul és Bronso a hornyolt kapuk előtt álltak, elkábította őket a milliónyi fénytörő prizma látványa. Egy ilyen lélegzetelállító helyszínen ki lesz kíváncsi egyszerű táncosok és akrobaták mutatványaira? Az építmény a maga égbe törő tornyaival, ferde síkfelületeivel, egymásba szögellő tükreivel és lencséivel sokkal inkább tűnt optikai csalódásnak, mint szilárd szerkezetnek. Paul mintha érezte volna a fény illatát a levegőben.

Miután berendezkedett a bolygón, és egy hét alatt kidolgozta a nagy előadásuk részleteit, az énekmondók vezetője munkához látott. Ahelyett hogy áhítattal töltötte volna el a messze földön híres Kristályszínház, Rheinvar a bonyolult színpadi berendezés esetleg problémás elemei, a nem derékszögű síkfelületek okozta világítási nehézségek és a megszokott akusztikai hatásokat vagy felerősítő, vagy gyengítő magas tornyok által okozott komplikációk miatt aggódott. Saját szemével kellett látnia az épület belsejét.

A szigorú és száraz modorú Alra Kio kormányzó kinyitotta a kristálykapukat, hogy Rheinvar szabadon bejárhassa az egész színházat. – Az előadásotok alatt, kellően nagy közönség előtt szeretném hivatalosan bejelenteni az eljegyzésemet Preto Heironnal. Mindössze annyit kérek, hogy tökéletes legyen az előadás – mondta a mosoly árnyékával az arcán. – Tégy róla, hogy a társulatod pályafutása legmakulátlanabb produkciójával rukkoljon elő!

– Mindössze ennyi? – kérdezte kissé felderülve Rheinvar.

– Mindössze ennyi. – Jóllehet kissé kövérkés és koros volt már, Kio kormányzó teste és bőre fiatalos maradt, kétségtelenül a tetemes és persze költséges melanzsfogyasztásnak betudhatóan. Magánál jóval fiatalabb vőlegényt választott.

Az énekmondók vezetője leemelte fejéről csillogó, fehér cilinderét. – Amit a táncosaim tesznek a színpadon, az az én hatáskörömbe tartozik, a politikát azonban rád hagyom, excellenciás asszonyom.

A kormányzónő sebesen távozott, hogy mielőbb visszatérjen hivatalába, Rheinvar, Paul és Bronso pedig magukban járhatták be az épületet, hogy felmérjék, miféle változtatásokra lesz szükség. A társulatvezető a kezében kristálylap-olvasót tartott, amely a tervrajzokat és az előadáshoz használt terek akusztikai vetületeit mutatta, hogy ezek alapján felvázolhassa a nagyszínpad elrendezését.

A háromfős kis csapat az aréna közepéhez ért, melynek szépsége még a díszes külső részekét is messze felülmúlta. Kio kormányzó és ifjú vőlegénye egy széles, leválasztott erkélyen foglal majd helyet a tükrözött fénypászmák és a hanghullám-generátorok gyújtópontjában.

– Nem gyakran találkozni olyan hellyel, amely a valóságban ugyanolyan pazar, ha nem még tündökletesebb, mint a róla szóló mesékben. – Rheinvar gyors, gyakorlott mozdulatokkal jegyzetelt a kristálylap-olvasón, megjelölte, hol kell majd tükröket beállítani, és a lézer kivetítők és hangszórók pontos elhelyezkedését is rögzítette.

– Ezt a Kristályszínházat nagyjából ötven évvel ezelőtt tervezte és építette meg egy híres építész... a neve most nem jut az eszembe. A Balut egyik leggazdagabb családja finanszírozta a teljes projektet, a részleteket pedig szigorúan titkosították. Az építészen kívül senki nem rendelkezik az összes tervrajzzal.

Rheinvar lehalkította a hangját, aztán már számukra is ismerős énekmondó trükkökkel vonta be még jobban a fiúkat a mesébe. – Ám aztán, az ünnepélyes megnyitó estéjén az uralkodó család dúsgazdag pátriárkáját holtan találták az építész kezei közt. Egy nappal később az építész szintén rejtélyes körülmények közt távozott az élők sorából, állítólag a nemesi család feldühödött tagjai végeztek vele.

– Ez ám a dráma! – kuncogott Bronso. – Könnyen egy újabb színdarab nyersanyaga lehet.

Rheinvar zengő, színpadi hangján folytatta a történetet. – Úgy tartják, ez a Kristályszínház roppant titkot rejt, melyről kizárólag a nemes úrnak és az építésznek volt tudomása. Legalábbis ezt rebesgetik. Nem tudhatom, igaz-e vagy sem... de igaznak kell lennie.

Paul körbejártatta tekintetét az arénában, szemügyre vette a szegleteket, síkokat, prizmákat és lencséket. Minden egyes részletet sémákba rendezett és kielemzett, ahogy egykor az édesanyja tanította neki. A színház egyetlen monumentális fizikai, optikai és akusztikai kísérletnek hatott.

Bronso szintén körbebámult. – Az ixi mérnökök roppant élvezettel rekonstruálnák az itteni szögeket és gyújtópontokat.

Rheinvar végzett a jegyzeteléssel, majd átnyújtotta Paulnak a kristálylap-olvasót. – Itt a terv, fiúk. Van falmászó felszerelésetek, vannak horgaitok, tapadóitok és távmérőitek. Függesszetek fel nagyítótükröket oda, oda és oda! Amint elkészültetek, jelzősugárral ellenőrizzétek, sikerült-e egymáshoz igazítanotok őket, aztán állítsatok be másodlagos állomásokat a lapolvasón bejelölt öt ponton!

Míg Bronso láthatóan izgalommal nézett a feladat elé, Paul megjegyezte: – Nem gyakorlottabb színpadi technikusokkal kellene elvégeztetni ezt?

– Mások talán gyakorlottabbak, de ti ketten fürgék és rettenthetetlenek vagytok.

– Én mindenképp. – Bronso ingerkedő pillantást vetett Paulra.

– Kettőnk közül én vagyok a pontosabb és alaposabb – vágott vissza Paul. – Szóval jó csapatot alkotunk. Együtt végre tudjuk hajtani a feladatot, uram.