KILENC

Pete Reynolds jó kilátást nyújtó pontról, egy serleges felvonó tetejéről, négyszáz yard távolságból éjszakai távcsővel figyelte az óriási harci gép pozícióját. Reflektorok ütege kékesfehér fénnyel öntötte el a sérült, rozsdamarta óriást. Másfél mérfölddel odébb a sétálóutca falai tisztán emelkedtek ki a környező parkból.

– A bombázók valamennyire lelassították, de még mindig több mint két mérföldet tesz meg óránként – jelentette telefonon Eatonnak. – Azt mondanám, hogy huszonöt perc van még, mielőtt nekimegy a főfalnak. Hogy megy a kiürítés?

– Rosszul! Nem működnek együtt velem! Maga lesz a tanúm, Reynolds. Megtettem mindent, amit csak tudtam.

Reynolds közbevágott.

– Mi van a mozgó ütegekkel? Mennyi idő múlva lesznek tüzelőállásban?

– Semmi hírem sincs a Szövetségi Központtól... tipikus militarista hozzáállás, hogy nem tájékoztatnak folyamatosan... de látom őket a képernyőn. Kétmérföldnyire... mondjuk hárompercnyire vannak.

– Remélem, elfogadtatta velük az N-fejeket.

– Ez hatáskörömön kívül esik – mondta éles hangon Eaton. – A művelet ezen részének kivitelezése Brandre tartozik.

– A HE rakéták nem értek el mást, mint hogy megtisztították azoktól a roncsoktól, amelyeket maga után vonszolt – mondta Reynolds metsző hangon.

– A polgárok életéért való felelősség ügyében mosom kezeimet – mondta Eaton, amikor Reynolds bontott, és másik csatornára kapcsolt.

– Jim, meg fogom kísérelni az elterelését – mondta szárazon. – Eaton politikusan bevárja, hogy dől el az ügy, a Szövetségiek tüzérséget hoznak, de ettől nem sokat várok. Technikai szempontból Brandnek szüksége lenne a körzeti jóváhagyásra ahhoz, hogy atomot alkalmazzon, ő pedig nem az a fiú, aki támadási felületet nyújt.

– Hogyan terelnéd el? Pete, ne kockáztass! Reynolds kurtán felnevetett.

– Meg fogom kerülni, és elhelyezek egy élesített robbanóanyagot az útvonalába. Talán le tudom rombolni az egyik talpát. Ha szerencsém van, magamra vonhatom a figyelmét, és el tudom terelni a sétálóutcától. Még mindig van ott pár ezer ember, aki odaragadt a háromdimenziós tévéjéhez. Azt hiszik, ez príma színielőadás.

– Pete, nem tudsz odagyalogolni hozzá! Hiszen forró... – Hirtelen kitört: – Pete, van itt egy dilis. Azt állítja, beszélnie kell veled. Azt mondja, tud valamit erről a pusztító gépről. Küldjem...

Reynolds habozott, keze a kikapcsolón volt. Felmordult:

– Add át neki. – Mayfield arca eltűnt, öreg, fátyolos szemű arc meredt Pete-re. Az aggastyán megnedvesítette száraz ajkát a nyelve hegyével.

– Fiam, megpróbálom elmondani ennek a fiatalembernek itt, de nem akarja meghallgatni...

– Mit óhajt öreg harcos? Mondja el gyorsan – vágott közbe Pete.

– A nevem Sanders. James Sanders. Az önkéntes Földi Felderítőknél vagyok... voltam, még 71-ben.

– Persze, tata – mondta Pete gyengéden. – Sajnálom, van egy kis feladatom, amit sürgősen... –

– Várjon... – Az öregember arca megvonaglott. – Öreg vagyok fiam, nagyon öreg, tudom. De legyen egy kicsit türelmes. Meg fogom próbálni röviden elmondani. Hayle századában szolgáltam Toledóban. Azután elhajóztak bennünket... de ez magát nem érdekli. Elkalandozom, fiam, nem tehetek róla. Amit el akarok mondani, az az; hogy részt vettem az utolsó csatában, itt, New Devonnál. Csak akkor nem New Devonnak hívtuk, hanem Hellportnak. Semmi más nem volt itt, csak puszta szikla és ellenséges állások...

– A csatáról beszélt, Mr. Sanders – mondta izgatottan Pete: – Ezt a részt folytassa.

– Sanders hadnagy – mondta az agg. – Bizony, helyettes brigádparancsnok voltam. Tudja, az őrnagyunkat eltalálták Toledónál... azután Tommy Chee megállított egy csörgőkígyót...

– Hadnagy, maradjon a tárgynál.

– Igen, uram! – Az öregember látható erőfeszítéssel összeszedte magát. – Átvettem a brigádot, oldaltámadást indítottam, és megrohantuk a beásott ellenséget. Felszámoltuk őket egy harminchárom óra hosszat tartó mozgó ütközetben, ami lehozott bennünket onnan fentről, a Crater-öböltől ide, Hellportig. – Mire véget ért, hat egységem elveszett, de az ellenséggel végeztünk. Ezért a műveletért megkaptuk a Brigád Elismerést. És akkor...

– Akkor mi történt?

– Akkor a háromszínűre festett fenekűek a főhadiszálláson kiadták a parancsot a brigád leselejtezésére. Azt mondták, nagyon kockázatos lenne a sugármentesítés. Sokba is kerülne, jegyezték meg. Így azután az utolsó szemle után – pislogott és nyelt egyet – elsüllyesztették őket kétszáz méter mélyre, és különlegesen szilárd betont öntöttek rájuk.

– És hulladékot raktak le mögöttük – fejezte be Reynolds helyette. – Rendben van, hadnagy, hiszek magának! De mi késztette a gépet őrjöngésre?

– Tudniuk kellete volna, hogy nem tarthatnak vissza egy Bolo 28-ast! – Az öreg szeme felcsillant. – Jó pár millió tonna sziklára volna ahhoz szükség, hogy megállítsák Lennyt olyankor, amikor a csatajelzés kigyullad a műszertábláján.

– Lenny?

– Az ott kinn az én vezérlőegységem, fiam. Láttam a háromdimenzióson 3 jelzését. Dinochrome Brigád, LNE egység.

– Figyeljen ide! – csattant fel Reynolds. – Ezt fogom megpróbálni. – Ismertette elképzelését.

– Hohó! – horkant fel Sanders. – Nem rossz elgondolás, uram, de Lenny rá sem fog bagózni.

– Nem azért jött ide, hogy elmondja, le vagyunk ejtve. Mi van Brand tüzérségével? – vágott közbe Reynolds.

– Nos, fiam, Lenny kiállta Toledónál a közvetlenül ráirányított Hellborn-ágyúzást és...

– Azt mondja, semmit sem tehetünk?

– Micsoda? Nem, fiam, ezt nem mondom...

– Hanem mit?

– Uram, mondja meg ezeknek a keljfeljancsiknak, kotródjanak az utamból. Azt hiszem, én kezelésbe tudnám venni.