NÉGY

A biztonsági öv belevágott Crewe bordáiba. Fülét betöltötte egy magas, állandó csengőhang; rozsdás sárgaréz izét érezte a szájában. Feje együtt lüktetett súlyosan döngő szívével.

A kocsi az oldalán, feküdt, belseje a kiszabadult tárgyak, szakadt vezetékek és a törött műanyag kusza egyvelege. Blauvelt félig alatta feküdt és nyögött. Lecsúszott róla, és látta, hogy kábult ugyan, de magánál van.

– Megváltozott a véleménye a maga ártatlan kedvencéről? – kérdezte, szétmázolva arcán a jobb szeméből szivárgó vért. – Szabadítsuk ki innen magunkat, mielőtt újra elsüti azokat az üres ágyúkat. Tud járni?

Blauvelt motyogott valamit, miközben kimászott a törött kocsifedélen át. Crewe a törmelékben matatva kereste a parancsleadóját...

– Szűzanyám! – sápítozott Blauvelt. Crewe hátrafordult, és ötven lábnyira meglátta az ellenséges gép magas, keskeny, sötét, jódszínű tömegét, amint csuklós hüllőlábakon ülve közeledik a robbanásperzselte lombok között. Többszörös töltésű mikroágyú-ütege halálos pontosan a felborult gépkocsira célzott.

– Meg ne moccanjon – súgta Crewe. Arcán patakzott a veríték. Egy csökött szárnyú, szitakötőszerű, négy hüvelyk nagy rovar jött és körüldongta őket, majd továbbrepült. Összehúzódó forró fém csikorgása hallatszott. Az idegen vadászölő hirtelen további hat lábnyival előrehaladt és lejjebb engedte ágyúinak torkolatát.

– Meneküljünk! – üvöltött Blauvelt. Kétségbeesett sietséggel ugrott lábra; az ellenséges gép nekilendült, hogy a nyomába szegődjék...

Egy faóriás meghajlott, nagy csattanással derékba tört és félrelökődött. A Bolo nagy, zöld csíkos orra a kisebb gép és az emberek közé nyomult. Megfordult, szembe az ellenséggel; lövés lobbant, fénye visszaverődött a körülálló fákról; a talaj kemény, kínzó rángással egyszer, kétszer meglódult. Crewe robbanástól megsiketült fülében tompán morajlott a hang. A közeledő Bolo felett fényes szikrák záporoztak. Crewe érezte a megrázkódtatást, ahogy a két egymással harcoló gép összeütközött; látta, hogy a Bolo habozik, azután felágaskodva előretör, félretolja a könnyebb gépet, csikorogva ráhajt, továbbmegy, összetaposott roncstömeget hagyva maga után.

– Szent isten, látta ezt, Crewe? – üvöltött Blauvelt a másik fülébe. – Látta, mit művelt Bobby? Egyenesen belesétált az ágyúiba, és széttaposta, mint egy férget!

A Bolo megállt, nehézkesen megfordult, azután szemben az emberekkel leült. Az olvadt fém fényes csíkokban folyt lefelé páncélozott oldalain, fröcskölve és füstölve a letaposott aljnövényzetre csurgott.

– Megmentette az életünket – mondotta Blauvelt. Feltápászkodott, a Bolo mögé botorkált, és a szétzúzott ellenség füstölgő romjaira meredt.

– Ez egyenesen a város felé tartott – mondotta. – Jóságos isten, van fogalma arról, mit művelt volna?

Hirtelen megszólalt a Bolo gépi hangja:

– Kilenc-öt-négyes harci egység jelentkezik. Érintkezés ellenséges erővel. Ellenséges egység szétverve. Súlyosan megsérültem, de alapkapacitásom kilenc egész hattized százaléka erejéig még bevetésképes vagyok. Várom a további parancsokat.

– Hűha, ez nem úgy hangzik, mintha... – képedt el Blauvelt.

– Talán megérti most, hogy ez egy Bolo harciegység, nem pedig a falu bolondja – reccsent rá Crewe. A feltúrt földön óvatosan lépkedve a nagy gép elé állt.

– Kilenc-öt-négyes egység, feladat elvégezve – mondotta. – Az ellenséges erőket semlegesítettük. A csatareflexet kikapcsolni, és visszatérni az első fokú készültségi állapotba.

Blauvelthez fordult.

– Menjünk vissza a városba, és meséljük el nekik, mit művelt az imént a kabalájuk.

Blauvelt a félelmetes és ódon gépre meredt; szegletes, napbarnított arca sárgásnak és beesettnek tűnt.

– Igen – mondotta. – Menjünk.