HUSZONHÁROM

Bailey gondolatai villámgyorsan száguldottak, de arca kifejezéstelen maradt. Aztán bánatosan elmosolyodott, Dovo felé fordult és meghajolt.

– Hát persze – mondta könnyedén –, milyen nehéz eltérni a megszokottól. Természetesen milord utódjára gondoltam a Heraldikai Intézet lord kancellári székében.

– És mi... – kezdte Dovo. Ebben a pillanatban valami mozgás keletkezett a szoba túlsó végén, egy steward hangja vált hallhatóvá, aki színpadi suttogással szólalt meg:

– Nagyságos uram, engedelmével, egy pillanatra...

– Itt van! Félre, ostoba! – köpte egy éles, magas hang a szavakat. Egy másik steward sietett el mellettük a bejárat felé. Magas, szürke hajú férfi állt ott, útját két termetes szolga állta el. Lázas, vad tekintetet vetett Baileyre.

– Puszta rosszindulatból csinálták – fuldokolta. – Az én vendégem volt, az enyém! Nem volt hozzá joguk... – Dovóra nézett. – Te, Dovo, ez a te műved! – kiáltotta. – Azonnal add vissza! Hozzám jött, nem... – A kiáltás folytatása elveszett egy rózsaszín gázfelhőben, amit hirtelen az arcába fújtak. Az izgatott nemesember térde megrogyott, a stewardok közrefogták és elvezették.

– Úgy tűnik, barátja, Lord Encino kissé izgatott. Sir Jannock – törte meg Tace a csendet. – Féltékenysége arra enged következtetni, duplán szerencsések vagyunk, hogy élvezhetjük a társaságát.

Bailey hűvösen mosolygott, miközben Dovo és Plandot egyszerre kezdtek beszélni. A feszültség feloldódott. Lord Tace botjára támaszkodva, mereven állt fel.

– Szóval kíváncsi, hogy az öreg valóban olyan veszedelmes ellenfél-e, mint hírlik? – És mereven elmosolyodott. – Rendben van, uraim, belemegyek a fogadásba. De a hagyományok szerint a kihívott fél választhatja meg a fegyvert.

Dovónak leesett az álla.

– Pokolba ezzel a gyermeteg játékkal, a reprízzel – vicsorogta az öregember. Arca agyon volt kozmetikázva, de Bailey a maszk alatt is jól látta a vad győzni akarást. – Ehelyett inkább próbálkozzunk azzal a sporttal, amely a pincéinkben élő patkányok kedvence, he? Valódi szerencsejátékkal, amely életre-halálra megy, és a szerencse forgandóságával kapcsolatos.

– Mit... pontosan mit javasol nagyságod? – dadogta Dovo.

– Hallottak valaha arról a törvénytelen fogadásról, amelyet Vistatnak neveznek? – Lord Tace sorban végignézett mindegyik hallgatóján, és kihívó pillantása végül Baileyn állapodott meg.

– Már hallottam róla – válaszolt Bailey semmitmondóan.

– Ha! Akkor maga tájékozottabb, mint ezek a fiúkák. – Tace Dovo és Plandot felé intett oroszlánfejével. – Nyilván méltóságukon alulinak érzik, hogy ilyen közönséges dolgokkal foglalkozzanak. Az én koromban azonban ott keresi az ember az izgalmat, ahol megtalálja. És én a népszámlálási adatokban találtam meg. – Dovóra meredt. – No, ehhez mit szól? Hajlandó fogadni az emberére egy olyan alvilági játékban, amelyben nagy szerepet játszik a véletlen, és amelyhez erős idegek kellenek?

– Hát, izé, nagyságos uram... – kezdte Dovo;

– Nagyon szívesen megpróbálkoznánk vele – vágott közbe Bailey könnyedén. A cifra órára pillantott, amely a szoba távoli falán lévő bonyolult dombormű közepét díszítette.. – Ha a húszórai statisztikai eredményekre akarunk fogadni, legjobb lesz, ha azonnal teszünk.