KILENC

– Ez a fickó, Ch’oova, valami érdekeset mesélt nekem – mondotta Brunt, miközben a teherautó keletnek tartott, a hajnal elé. – Hét esztendővel ezelőtt, a Van Doom bolygón, Hayle tengernagy megsebesülése után maga vette át a hajóraj parancsnokságát. Maga volt az, aki a Nagy Armadát fegyverszünetre késztette.

– Igen, Hayle-től én vettem át a parancsnokságot.

– És megnyerte a csatát. Különös, erről nem írtak az újságok. De ami azt illeti, meglehet, hogy nem is olyan különös. Ch’oova szerint a csata után maga megtagadta a Tengernagyi Hivatal parancsát.

– Megcsonkított adás – közölte Dalton.

– Háborúban magasra csapnak az indulatok – mondotta Brunt. – A Hukk egy csomó ellenséget szerzett magának, mielőtt mi végleg elhatároztuk, hogy háborúba megyünk. A Legfelsőbb Parancsnokság állandó megoldást akart. Azt a titkos parancsot adta magának, hogy fogadja el a Hukk megadást, azután semmisítse meg őket. Maga nemet mondott.

– Nem egészen így történt; én csak nem hajtottam végre a parancsot.

– És néhány nap múlva a hűvösebb fejek kerekedtek felül. De magát akkor már felmentették, és áthelyezték a dzsungelekbe, a győzelemben játszott szerepét pedig elpalástolták.

– Rutin áthelyezés, semmi egyéb – közölte Dalton.

– És akkor, mit tesz isten, maga, a fehér hajú fiú, aki megóvta az aranygallérosokat egy olyan baklövéstől, amely tönkretette volna őket, ha köztudomásúvá válik, maga hátat fordítva korábbi cselekedeteinek, tűzzel-vassal a békeszerződés megszigorításáért kezdett harcolni! Előbb megmentette a Hukkok nyakát, azután meg azért töri magát, hogy megpróbálja megszorítani rajta a kötelet.

Dalton a fejét rázta.

– Dehogy, csak nem akartam félrevezetni őket.

– Azt akarta, hogy az armadájukat daraboljuk fel, a főbb világaikat szálljuk meg, fegyverzetkorlátozást akart ellenőrzéssel...

– Brunt, ez az éjszakai munka tizennégy Hukk katona életébe került, akiknek a többsége valószínűleg rendes állampolgár volt, behívták őket és ideküldték, telve hazafiúi lelkesedéssel. Piszkos húzás volt ez.

– Mi köze ennek a...

– Egyszer megvertük őket. Aztán talpra segítettük, leporoltuk a ruhájukat, és visszaadtuk nekik a játékaikat. Ez nem volt becsületes dolog egy ilyen tetőtől talpig opportunista társasággal szemben, mint a Hukk. Nyílt buzdítás volt egy újabb baklövésre.

És ha nem vertük volna le őket gyorsan, tovább űzik kisded játékaikat, míg csak arra nem ösztönöznek minket, hogy újabb hajóhadat építsünk. És akkor lehet, hogy nem maradna, akit még egyszer talpra segítsünk.

Brunt gondolataiba merülve bámult előre, a fakó égbe; kurtán felnevetett.

– Amikor begőzölve, tüzes szemmel kivonult oda, azt hittem, a jó zsíros pozíciója elvesztéséért akar bosszút állni a Hukkon, pedig csak egy üzenetet akart átadni nekik.

– Egyszerű szavakkal, amelyeket megérthetnek – tette hozzá Dalton.

– Különös ember maga, parancsnok. Másodszor, egyedül megállított egy háborút. És minthogy megállapodott Ch’oovával az egész dolog titokban tartásáról, soha senki nem fog tudni róla. Az eredmény: nevetség tárgya lesz alaptalan riadója miatt. És ha megtudják a kilétét, vége az ócskavasüzletének. A fenébe is, Marston azon lesz, hogy a rendőrség mindenért lecsapjon magára, kezdve azon, hogy fegyvert lopott, egészen addig, hogy a járdára köpött! És egy szót sem szólhat saját védelmében.

– El fog ülni a vihar.

– Szólhatok egy jó szót Marstonnál...

– Nem, ne tegye ezt, Brunt. Ha megteszi, hazugnak fogom nevezni. Szavamat adtam Ch’oovának, és ha ez a kalózkodásuk kiderül, a Hukkot minden földi piacukról kiebrudalnák, amelyeket az utóbbi hat esztendőben építettek ki maguknak.

– Olybá tűnik, hogy sarokba szorította önmagát, parancsnok – mondotta lágy hangon Brunt.

– Másodszor szólított parancsnoknak, őrnagy.

Brunt meglepett hangot hallatott. Dalton féloldalasan rámosolygott.

– Fél mérföldről felismerem az ilyen tőrőlmetszett felderítő típusokat. Már régen töröm a fejem rajta, hogy miért helyezték ide, az isten háta mögé.

– Hogy szemmel tartsam magát, parancsnok, miért másért?

– Engem?

– A magafajta ember olyan, mint egy talány. Gondokat okozott az aranygallérosoknak. Egyik párt vonalához sem alkalmazkodott. De azt hiszem, most sikerült átadnia az üzenetét... és nemcsak a Hukknak.

Dalton morgott valamit.

– Igy azután úgy gondolom, biztosíthatom magát afelől, hogy nem kell új helyet keresnie, ahol újrakezdhetné az ócskavasüzletét. Úgy gondolom, a hajóhadnak szüksége van magára. Lesz egy kis kötélhúzás, de valahogy majd csak sikerül. Meglehet, nem parancsnokként – egyelőre –, de legalább fedélzet lesz a lába alatt. Mit szól hozzá?

– Gondolkozom a dolgon – válaszolta Dalton.

Elek István fordítása