TIZENHÁROM

Teal felnézett. Egy öregember nyomakodott keresztül a tömegen az asztal felé.

– Jöjjön velem, Teal! – szólt hozzá az öreg.

– Menjen a francba! – dühöngött a férfi. – Takarodjon innen, én nem ismerem magát és nem is akarom megismerni!

– Jöjjön velem, Teal...

Talpra szökkent, felkapta a borosüveget, és lecsapott vele az idősebb férfi fejére. Az a földre esett, a tömeg hátrahúzódott, egy nő pedig sikoltozni kezdett. Teal lebámult a fekvő testre...

...egy autó kormányánál ült, az alacsony felfüggesztésű, merev rugózású erőmű szökdécselve száguldott a lába alatt, gyorsabban és egyre gyorsabban. Az út kanyarodott a férfi előtt, egy hegyoldal mentén haladva tovább. Elöl ködfoltok homályosították el a látást. Hirtelen egy ember tűnt fel az úton, feltartva a kezét. Teal zord, barázdált arcú, ősz hajú alakot pillantott meg...

Az ütközés vagy tizenöt méter magasra dobta fel a szerencsétlent a levegőbe. Teal látta, hogy ugyanabban a pillanatban zuhan le a kaptató fakoronái között, lejjebb az út mentén, amelyben az irányt változtatott autó átszakította a védőkorlátot...

...a bálteremből kiszűrődő zene bágyadt volt itt, a fedélzeten. Teal nekidőlt a korlátnak, figyelve Lisszabon fényeit, amint elillannak a tükröződő vízen keresztül.

– Ez gyönyörű, Les – szólalt meg a mellette álló, hosszú nyári ruhát viselő, karcsú nő. – Örülök, hogy eljöttem.

Egy öregember közeledett Teal felé, némán lépkedve a fedélzeten.

– Jöjjön velem! – kérlelte. – Vissza kell jönnie.

– Nem! – hőkölt hátra a fiatalabb férfi. – Hagyjon békén, a fene egye meg magát! Sohasem fogok visszamenni!

– De muszáj, Teal – könyörgött a marcona öregember. – Nem felejtheti el.

– Vanderguerre – suttogta rekedten Teal. – Én otthagytam magát a modulban betegen, talán haldokolva. Egyedül.

– Vissza kell hoznunk az űrhajót, Teal. Maga és én vagyunk az egyetlenek, akik ismerik. Nem adhatjuk föl. Tartozunk ennyivel a programnak.

– A francba a programmal! – acsarkodóit Teal. – Tűnjön el! Én már elfelejtettem magát, Jake. Esküszöm, hogy elfelejtettem.

– Menjünk vissza most, Les!

Teal megnyalta az ajkát. Ránézett a mellette álló karcsú lányra, aki arcát ujjaiba temette, és a férfira meredt. Teal visszakényszerítette tekintetét Vanderguerre-re.

– Szabad akaratomból jövök, Jake – jelentette ki. – Elfutottam... de visszajöttem, ezt mondja meg nekik!