HÁROM

– Az Andromédán működő vezérlőrendszert lezártam – közölte Vanderguerre. A fájdalom még mindig ott bujkált benne, és ezen az ugrás sem segített. De késleltethetné egy kis ideig, az új feladat kedvéért. Késleltetnie kell...

– Mennyi legyen az erő? – kérdezte Teal.

– Az összes – szögezte le az alezredes. – Csúcssebességre fogjuk járatni a modult, és meglátjuk, mit fog tenni.

A százados billentyűket nyomkodott, utasításokat kódolva műszerfalba.

– ...az Űrszövetség kilences űrállomása éppen most erősítette meg a marsi pályán keringő dupla X modul kezdeti pozícióba való visszaállítását. – Sudston ezredes izgatott hangja hirtelen hangosabb, tisztább lett, ahogy a nagy holdi közvetítősugár a kísérleti űrhajó új pozíciójának középpontjába lendült.

– Van, most halljunk rólatok valamit!

– Hallani fogtok rólunk, méghozzá jó sokat – ígérte meg Vanderguerre.

– A hajó beüzemelve, készen az ugrásra, uram – hivataloskodott Teal.

– Van és Les jelenleg buzgón szorgoskodnak, a betervezett kísérleteket végezve a tesztmodul fedélzeten – csevegett a képernyőről jövő hang. – Pillanatnyilag mindketten magányosak, több mint negyvenmillió mérföldre otthonuktól...

– Most még meggondolhatja magát – figyelmeztette Vanderguerre a századost.

– Visszatáncolhat, ha úgy tartja kedve – vágott vissza Teal.

– Ugrás! – adta ki a parancsot a másik. Két pár kéz egyszerre végezte a kapcsolássorozatot. A kezdeti nyüszítés hatalmas zúgássá erősödött. A feszültségérzés egyre csak növekedett és növekedett...

Az eszméletvesztés úgy taglózta le az alezredest, mint valami masszív vasajtó.