KETTŐ

Odahaza egyenesen a dolgozószobába ment, és bekapcsolta a hívódobozt.

– Valamiféle hivatali baklövés – mondotta Annette-nek. – Kénytelen vagyok Toe-holdot hívni, és megkérdezni, hogy mit tudnak erről.

– De Reed, ez nagyon drága...

– Hiába. Ezek, úgy látszik, túlságosan elfoglaltak ahhoz, hogy beszéljenek velem.

Nolan kikereste a Koloniális Ügyek Hivatalának kódszámát, és belyukasztotta a gépbe.

– Reed – szólalt meg Annette az ablak mellől –, ezek valami nagy sátrakat állítanak fel a pázsiton!

– Tudom...

Egy operátor jelentkezett a vonalban; egy perc múlva Nolant összekapcsolták a KÜH-vel.

– Azt mondja, Nolan? – kérdezte egy bosszús hivatalos hang. – Igen, emlékszem a névre...

Nolan röviden felvázolta a helyzetet. – Alighanem valaki összezavarta a koordinátáit – fejezte be. – Ha az IC-sávon odaszólna valakinek, aki a vezetőjük...

– Egy pillanat, Nolan. Mi a hajó száma? Nolan megmondta.

– Hm. Egy pillanat... Ja úgy! A hajót az Emberi Előjogok Egyesülete bérli. Ez természetesen csak félhivatalos szervezet, de nagyon befolyásos.

– Nem lehet annyira befolyásos, hogy joga legyen az én földemen tábort verni – állapította meg Nolan.

– Azt hiszem, itt többről van szó, mint egy táborozással egybekötött kirándulásról, Mr. Nolan. Az EEE állandó áttelepítő tábort akar létesíteni olyan hátrányos helyzetben lévő személyek számára, akiket túlzsúfoltság miatt elküldtek a Jóléti Központból.

– Az én igényelt lakóterületemen?

– Nos, ami azt illeti, a maga igénye még nincs végleg elintézve, ezt maga is tudja. Az ötévi helyben lakás követelménye természetesen még nincs teljesítve...

– Ez képtelenség. Bíróság előtt ez az álláspont öt percig sem tarthatná magát!

– Lehet, de évekig tarthat, amíg az ügyet napirendre tűzik. Közben... nos, attól tartok, nem bátoríthatom túlságosan, Mr. Nolan. Bele kell törődnie.

– Reed! – kiáltott Annette. – Egy ember villanyfűrésszel vágni kezdi az egyik szikomorfát!

Nolan az ablak felé fordult. Ebben a pillanatban egy feketére festett személyautó állt meg a kapu előtt. Felcsapódott az ajtaja, és négy férfi, egy kövér nő és egy léc vékonyságú ifjú szállt ki a kocsiból. Egy pillanat múlva Nolan hallotta, hogy kinyílik a ház elülső ajtaja. Egy kurta, zömök testalkatú férfi lépett be az előszobába, élénkvörös haja volt, kísérete szorosan mögötte.

– Nos, ez szerencsés lelet – szögezte le egy zsíros hang. – Az épület elég szilárdnak látszik. Azt hiszem, itt fogjuk berendezni a főhadiszállásomat. Szállást maguk készítsenek számomra; szívesebben osztom meg a kincstári szállást külső emberekkel, mert közel akarok maradni a dolgokhoz.

– Azt hiszem, itt elegendő hely van az egész vezérkar számára, Fraswell atya – mondotta egy másik hang –, ha megelégszünk fejenként egy szobával.

A Fraswell atyának nevezett férfi leintette alárendeltjét.

– Ne legyen megijedve, Chester, ha osztozni kell az emberekkel egy kis kényelmetlenségben. Emlékeztetem rá... – Amikor meglátta Nolant és Annette-et, félbeszakította magát.

– Kik ezek? – vakkantotta a totyakos ember. Himlőhelyes arca volt és széles, mosolytalan szája. A mellette álló emberhez fordult: – Mit csinál itt ez a fickó, Chester?

– Hallja-e, maga kicsoda? – egy ösztövér, csontos, ferde képű ember kérdezte ezt éles hangon, előlépve főnöke mögül.

– Nevem Nolan...

– Tudd meg a legénységi számát – vetette közbe egy harmadik.

– Hallja-e, cimbora, mi a legénységi száma? – hadarta a ferde képű.

– Ki ez a nő? – vakkantotta a totyakos. – Világosan megmondtam, hogy semmiféle etyepetyét nem engedek meg!

– Tudd meg a nő számát – szólt éles hangon Chester.

– Helyes, kérem a legénységi és az egységszámot – lépett előre a hátsó sorból az ember. – Lássuk a csuklóját, mind a kettőét.

Nolan Annette elé lépett.

– Nincsenek számaink – mondotta. – Nem tartozunk magukhoz. Mi itt élünk, nevem Nolan...

– Hogyan? – Fraswell atya közbevágott, úgy téve, mintha nagyon zavarba ejtené a dolog. – Itt élnek?

– Itt élnek? – visszhangozta a helyettese.

– Igen. Az én mólóm az, amely mellett kikötöttek. Ez pedig az én házam. Magam...

– Ja, igen – bólintott a totyakos férfi, és úgy tett, mint akinek most jut eszébe valami jelentéktelen adat. – Szóval maga az a fickó, mi is a neve? Igen, Nolan. Hallottam, hogy maga erőszakos letelepülőként jogtalan igényeket támaszt.

– Igényem iktatva van Toe-holdban, tíz példányban, közjegyző által hitelesítve, és az illetékek ki vannak fizetve. Igy hát nagyra értékelném, ha a holmijukat visszavinnék a hajójukra, és más helyet keresnének ki a térképeiken. Nem tudom, hová akartak menni, de attól tartok, hogy ez a hely foglalt.

A totyakos férfi arca kifejezéstelenné vált. Tekintete elsiklott Nolan bal füle mellett.

– Igénybe vettem ezt a helyet egy bizonyos mennyiségű gazdaságilag hátrányos helyzetben lévő személy áttelepítése céljából – mondotta ünnepélyes hangon. – Mi vagyunk az előőrs, hogy előkészítsük a terepet az áttelepülők számára, akik utánunk jönnek. Bízom benne, hogy ehhez a jó munkához minden segítséget megkapok magától.

– A „terep”, ahogy nevezte, történetesen magántulajdon...

– Maga itt önös érdekekről locsog, amikor százak jóléte forog kockán? – mordult rá Fraswell atya.

Nolan ránézett.

– Miért itt? – kérdezte higgadtan. – Ezrével állnak rendelkezésre a lakatlan szigetek.

– Céljaink szempontjából ez látszik a legkönnyebben letelepedésre alkalmassá tehetőnek – felelte kereken Fraswell. – Becslésem szerint itt egészen jól elhelyezhető ezer ember...

– Mint bármelyik másik szigeten, nem gondolja?

Fraswell meglepetést mímelt.

– Ostobaság. A part mentén a gyepesített terület eszményi helyszín az első tábor felépítéséhez; és megfigyeltem, hogy a kincstári adagok kiegészítésére itt különféle élelmiszernövények állnak rendelkezésre.

Egy fehér galléros hivatalnokféle jött be a szobába, a kezét dörzsölte.

– Micsoda szerencse, Fraswell atya! – kiáltott. – Egy nem kincstári élelmiszerkészletre bukkantam, a többi között egy jól megtömött hűtőszekrényre... – Elhallgatott, amikor meglátta Nolant és Annette-et.

– Igen, igen, padre – szólt Fraswell –, majd felfektetek egy leltárt, és gondoskodom róla, hogy minden, amit találtunk, igazságosan legyen elosztva.

– Találtak... vagy eltulajdonítottak? – jegyezte meg Nolan.

– Miiii?

– Ezek a maguk derék emberei miért nem tudják megtermelni, amire szükségük van? A föld elég termékeny...

A hivatalnok nagy szemet meresztett.

– A mi embereink nem bűnözők, akiket kemény munkára ítéltek – mondotta méltatlankodva. – Csupán hátrányos helyzetűek. Ugyanúgy joguk van a természet jótékonyságának élvezésére, mint maguknak, ha ugyan nem több!

– Nem feledkezik meg a különbségtevésről a természet jótékonykodása és az emberi erőfeszítés eredménye között? A szomszédos szigeten a természet tartalékai bőségesek. Munkaerő bőven rendelkezésükre áll. Ha szűzföldet foglalnak el, egy év múlva saját termésüket takaríthatják be.

– Maga elvárná tőlem, hogy ezeket a szerencsétlen embereket szükségtelen megpróbáltatásoknak tegyem ki, egyes-egyedül a maga személyes önzése miatt? – horkant fel Fraswell atya.

– Én művelésre alkalmassá tettem a földet; ők is hozzáfoghatnak, ugyanúgy, mint annak idején én...

– Én azt az utasítást kaptam, hogy csoportomnak bizonyos életszínvonalat biztosítsak; minél hamarább érjük el ezt az életszínvonalat...

– Annál hamarabb visszatérhet a vezérkarhoz, mi?

A papot egy nő követte a szobába. Vastag nyakú, vörös arcú, szürke haja szennyes fürtökben lógott, szürkésbarna ruhát és ormótlan cipőt viselt. Felháborodottan nézett Nolanra.

– A föld és ami rajta van, mindenkié – hangoskodott. – Micsoda ötlet, hogy egyetlen ember próbáljon mindenre rátelepedni! Fogadjunk, hogy amíg maga itt fényűzően él, és a napot lopja, hagyná, hogy a nők és a gyerekek éhen vesszenek!

– Hagynám, hogy művelésre alkalmassá tegyék saját földjüket, és betakarítsák róla saját termésüket – felelte Nolan szelíden. – És felépítsék saját szállásukat. Ez történetesen az én családom háza. Én építettem, az erőművel és a csatornarendszerrel együtt.

– Ugyan honnan vette mindehhez a pénzt – tűnődött hangosan az asszony. – Becsületes embernek nincs ennyi készpénze.

– Hagyd el, Milly – szólt Fraswell elnézően.

– Huszonhét éven keresztül megtakarítottam havi nyolcvan dollárt, asszonyom – közölte Nolan. – Méghozzá egy nagyon szerény fizetésből.

– És azt hiszi, hogy ez most mások fölé emeli? – Az asszony nem tágított. – Nem tud barakkokban élni, mint mindenki más...

– Hagyd el, Miltrude – szólt szelíden Fraswell, és újra Nolanhoz fordult. – Mr., hm.

Nolan, nekem amúgy is szükségem lesz különböző információkra, miért ne kapjon hát egy fekhelyet itt a főhadiszálláson? Biztos vagyok benne, hogy jól átgondolta a dolgot, és egyetért velem abban, hogy első a közösség jóléte, még ha ez szerény személyes áldozatokat követel is.

– És mi lesz a feleségemmel?

– Elrendeltem, hogy egyelőre itt nem kerülhet sor semmiféle szexuális barátkozásra.

– Honnan tudhatjuk, hogy a nő a maga felesége? – vetette közbe Miltrude. Annette levegő után kapkodott és közelebb húzódott Nolanhoz; a ferde képű férfi megragadta a karját. Nolan előrelépett és odébb lökte.

– No lám, erőszak, mi? – Fraswell atya úgy bólintott, mint aki meg van elégedve. – Hívja be Glotzot.

Chester elsietett. Annette megragadta Nolan kezét.

– Jól van – mondotta ez. – Fraswell tudja, meddig mehet. – Jelentőségteljesen a totyakos férfira nézett. – Ez nem véletlen, igaz-e? Feltételezem, hogy már egy ideje szemmel tartotta a szigetünket; megvárta, amíg eléggé előre jutottunk a megművelésével, hogy érdemes legyen ellopni.

A tagbaszakadt férfi belépett a szobába, és körülnézett. Meglátta Nolant.

– Hé, maga...

Fraswell atya felemelte egyik kezét.

– Most pedig, Nolan, remélem, abbahagyta a kitöréseit. Amint mondottam, kap egy fekhelyet itt a főhadiszálláson, feltéve, hogy tud magán uralkodni.

Egy vékonydongájú, nyápic tizenéves kölyök settenkedett be a nyitott ajtón át. Félig érett, apró paradicsomot tartott a kezében, amelyből éppen most harapott egyet.

– Nézd, papa, mit találtam – mondotta.

– Most nem érek rá, Leston – vakkantotta Fraswell atya. Addig bámult a fiúra, amíg az vállat vont és kiment. Akkor villogó szemmel Nolanra nézett.

– Paradicsom? – szólt nyomatékosan. – Úgy tudtam, Koka Nine-on nem terem.

– Egyetlen kísérleti tövem van – közölte komoran Nolan. – Úgy látom, Leston véget vetett a kísérletnek.

Fraswell atya mordult egyet:

– Nos, várom a válaszát, Nolan.

– Nem hiszem, hogy öröme telnék benne, ha kimondanám, amire gondolok, Mr. Fraswell – felelte Nolan.

– Úgy – horkant fel az atya. – Így is jó. – Szigorúan nézett Nolanra. – Nem mondhatja, hogy nem voltam tekintettel magára! Glotz, Chester, vigyék el őket, és zárják be valahová, amíg észhez nem térnek.