NYOLC

– Nem örülök neki – szólt Annette, amikor Nolan elmenni készült a barlangból. – Nem tudhatod, hogy ez a rettenetes ember mire képes, ha rád teheti a kezét.

– Kötelességem becsületesen figyelmeztetni őket – mondotta Nolan. – Nem lesz semmi bántódásom. Fraswell atya nem engedi, hogy bármi olyasmi történjék, ami árthatna a jó hírének.

– Apa – kérdezte Tim –, miért nem akarod, hogy az agyarasok meglepjék őket? Lehet, hogy ijedtükben elkotródnának a szigetről!

– Bántódása eshet valamelyiküknek; pánikba eshetnek és agyontiporhatják egymást. És azok a szarvak élesek ám!

– Persze, de esetleg te sem viszed el szárazon papa, ha fel akarod tartóztatni őket! Nagyon nehezen tudnak megállni, ha egyszer elindulnak!

– Majd vigyázok. Ne aggódjatok miattam!

Nolan a legegyszerűbb utat választotta: egy esővágta, csaknem függőleges szakadékban ereszkedett le, amely túlságosan szűk és meredek az agyarasoknak, de egy tettre kész férfinak még éppen hogy járható. Húsz perc alatt lent volt a völgyben, kifulladva és porosan, felkarcolt, véres kézzel. Amint a gubancos aljnövényzetből kilépett a sziklatalapzatra, hárman ráugrottak.