TÍZ
Baileynek régebben is fájt néha a feje, de így még soha.
– Túl fogja élni – mondta a programtolvaj erélyesen. – Maga mondta, hogy siet. Egész jól bírta, a metabolikus indexe egyszer sem süllyedt 0, 8 alá. Pihenjen egypár napig, tartózkodjék a kreatív szellemi tevékenységtől és a problémamegoldástól, mert nem szeretném, ha a lenyomatból bármi is kitörlődnék.
Bailey morgott valamit, és hátradőlt. A lüktető fájdalmon keresztül kavargó képeket látott, kísértethangok kiabáltak a fülébe, és bonyolult, absztrakt minták mozogtak a szeme előtt.
– Semmivel sem érzem magam okosabbnak – mondta. – Biztos benne, hogy sikerült?
Az öreg felhorkant.
– Hát persze hogy nem intelligensebb, mint amikor belekezdtünk. De rá fog jönni, hogy rengeteg új adat került be az agyába. Persze van közte sok minden, ami már néhány éve aktualitását vesztette, a divatszavak meg a pletykák. Elvégre nincs rá módom, hogy naponta kiegészítsem az adataimat. De azt hiszem, ez nem jelent majd akadályt.
Bailey nem vett tudomást a kimondatlan kérdésről. Fizetett, és felment az ideiglenes szállásul kibérelt padlásszobába.
Harmadnapra elmúlt a fejfájása. Ekkor megpróbált óvatosan visszaemlékezni néhány dologra. Először lassan, aztán egyre gyorsabban merültek fel tudatában az adatok és fogalmak, és fokozatosan körvonalazódott a szalagról kapott információ: például hogy kell illemtudóan megszólítani egy magisztrátust egy ötös ünnepélyességi fokozatú helyzetben, hogy milyen utasítást kell adni a lovásznak, ha az ember meg akar szabadulni egy kellemetlen társaságtól, hogy milyen a Monojag Sport Iker (900-as modell) műszerfala, pontosan milyen léptekkel kell egyedül bemenni egy nyilvános étkezőszalonba kora este, ha az ünnepélyesség foka három, hogy pillanatnyilag kik a legnépszerűbb erotisták, hogy milyenek a klubok belépési kódjai, mi a különböző helyzetekben kötelező viselet, hogy milyen a katchu-gatnegyvenegy pozíciója és háromszáznégy ütése, milyen a Fornax Klub tagavatási szertartása...
– Egész jó – mormolta.
Felöltözött, és elindult arra a címre, amelyet a programtolvaj további egy M-ért bocsátott rendelkezésére.