TIZENHÉT

Már majdnem alkonyodott, amikor Bailey sétabotját lóbálva kilépett az üzletből. Frissen átalakított ruhája a testére simult – eddig még sohasem érzett ilyesmit. A járókelők furcsán méregették, és elhúzódtak előle. Egy sötét, összeesküvésgyanús üzletben vásárolt valamit.

Mikor a közműlépcsőn eltűnt az emberek szeme elől, helyére csippentette hamis kék címkéjét, és ellenőrizte a hitelkártyáját. Nyolc és fél M volt rajta. Ennyiből odalenn jó pár évig meg lehet élni, odafenn meg elég egy esti mulatságra.

A Threevee bevásárlóközponthoz vezető utat rácsos kapu zárta el, táblán a figyelmeztetés: AZ ILLETÉKTELEN BEHATOLÓKAT HALÁLLAL BÜNTETIK. Bailey megverte a kaput. Nem telt el egy perc, és a lemez félresiklott, mögötte meg ott állt két zöldhátú, derékmagasságban tartott, lövésre kész fegyverrel. Leesett az álluk, mikor Bailey könnyedén átsétált a tiltott kapun.

– Minden rendben, hadnagy – mondta a tizedesnek, és frissen manikűrözött ujjával félretolta a még mindig ráfogott fegyver csövét. – Legyen olyan kedves, tisztítsa meg számomra az utat.

A békefenntartó levegőért kapkodott.

– De... hogy... mi... – Aztán nagy nehezen összeszedte magát. – Nagyúr, ez a kapu le van tiltva.

– És nagyon helyes, hogy így van. – Bailey szeme a másik címkeszámára villant. – Meg is fogom említeni az Atyának, hogy maga milyen gyorsan reagált... – cinkos mosolya épp megfelelő volt – persze valami más összefüggésben, hisz nem volna jó, ha Őnagysága megtudná, hol is szórakoztam. Mehetünk? Bűzlök a Negyedektől.

És anélkül hogy bevárta volna a választ, megindult a bámészkodó járókelők sorfala felé.

A zöldhátúak felüvöltöttek, mire a kíváncsiskodók szétrebbentek. Bailey könnyedén mosolygott, és megindult kísérői előtt az ELSŐ OSZTÁLYÚ KÉK jelzésű gyorslift kivilágított ajtaja felé.