KETTŐ

Pete Reynolds, a New Devonshire-i Kikötői Hatóság főmérnöke, felemelkedett a robbantási sánc mögött, levetette arcvédő maszkját, és kiköpte szájából a homokot.

– Ez volt az utolsó, valamivel lejjebb jutottunk kétszáz yardnál. Nagyon kemény rétegre bukkanhattunk odalenn.

– Csaknem napnyugta van – mondta pattogva a mellette lévő pocakos férfi. – Másfél nappal lemaradt az előirányzattól.

– Most meg fogjuk kezdeni a feltöltést, polgármester úr. Holnap reggel kilencre gerendákat fogok önteni, és egy kis szerencsével a pálya első szakasza idejében helyén lesz a ralin.

– Én... – A polgármester abbahagyta a mondatot, meghökkentsek látszott. – Azt hiszem, azt mondta, ez volt az utolsó robbantás.

Reynolds összeráncolta a homlokát. Enyhe, de érzékelhető remegés rázta meg a talajt a lábuk alatt. Néhány lábbal odébb egy kavics csendes koccanással lehullott a másik tetejéről.

– Valószínűleg megmozdult egy nagy sziklatöredék – mondta. E pillanatban egy második, erősebb rezgés rázta meg a földet. Reynolds morajlást hallott, és egy távoli becsapódást, amint kövek hullottak le a frissen robbantott feltárás oldaláról Az irányítóbarakk felé futott, amikor az ajtó kicsapódott, és Mayfield mérnök, a helyettese tűnt fel.

– Vess egy pillantást erre, Pete! – Reynolds átment a barakkon. Mayfield egy profilasztal felé hajolt.

– Mit gondolsz erről? – Rámutatott egy pontra. Az utolsó oszlopmagot kiképző töltet robbanását ábrázoló vastag, vörös körvonal tetején két gyenge, de határozottan kivehető másik nyom volt.

– 0, 1 erősség körüli. – Mayfielden látszott a megdöbbenés. –, Mi...

A követőtű hirtelen elhajlott, átsuhant a képernyőn, elérte a 0, 21-es csúcsot, azután visszaesett. A barakk remegett. Egy karcolótű leesett az asztal széléről. Daugherty polgármester vörös arca jelent meg az ajtóban.

– Reynolds, elvesztette az eszét? Micsoda ötlet akkor robbantani, amikor kinn állok a szabadban? Meghalhattam volna!

– Nem robbantok – vágta vissza Reynolds. – Jim, hívd fel telefonon Eatont, kérdezd meg, tudnak-e valamit. – Miközben ezt kiáltotta, odalépett az ajtóhoz.

Átizzadt tréningruhába öltözött köpcös férfi ugrott le egy mozgódaruról. Kiabálva jött közelebb:

– Főnök, mi történik itt? Olyan átkozottul közel volt hozzám, hogy csaknem ledobott az ülésről.

– Nem tudom. Nem helyezett el éles tölteteket?

– Nem, főnök. Nem helyeznék el anélkül tölteteket, hogy maga ne mondaná.

– Gyerünk! – Reynolds elindult a Kikötői Hatóság által az új űrrepülőtér építési területéül kiválasztott, kőtörmelékekkel borított sivár pusztaság felé. Félúton volt az újonnan kirobbantott gödör nyitott szájához, amikor a föld olyan hevesen mozdult meg, hogy felbukott. Az előtte levő ásatásból porfelhő emelkedett fel. A szabadon heverő szikladarabok táncolni kezdtek. A mellette álló fúrómester megragadta a karját.

– Főnök! Jobb lesz, ha visszamegyünk!

Reynolds lerázta magáról, és továbbment. A fúrómester káromkodva követte. A föld tovább remegett, a morajlást hangos puffanások sorozata szakította meg.

– Földrengés! – Reynold túlkiabálta a csendesebb morajlást. Most ott voltak a mag szélénél.

– Főnök, nem lehet földrengés ilyen képződménynél! – ordított vissza a fúrómester.

– Mondja a geológusoknak!

Az a szikladarab, amelyen álltak, felemelkedett egy lábnyit, azután visszaesett. Mindkét férfi elesett: a szikladarab úgy imbolygott, mint valami apró csónak a felborzolt vízen.

– Menjünk innét! – Reynolds felpattant, és futni kezdett. Egy repedés keletkezett előtte, és egylábnyira tágult. Átugrotta, húszlábnyira a fekete mélységben nedves agyag villant meg egy pillanatra.

Rekedt kiáltás állította meg. Amikor megfordult, látta, hogy a fúrómester a földön fekszik, hatalmas sziklaszilánk hever keresztben a lábán. Odaugrott hozzá, megragadta a szikladarabot. A férfi inge véres volt, keze dobolt a poros sziklán. Mások is odafutottak, morogva, izzadt kézzel kapaszkodtak a szikladarabba Reynolds mellett. A föld dübörgött.

Azután a dübörgés a föld alól mély, állandó morajjá változott. Felemelték a szikladarabot, félretolták, felkapták a sérült férfit, és elbotorkáltak vele az elsősegélybarakkba.

A sápadt arcú polgármester is ott volt és megkérdezte:

– Hát ez mi, Reynolds? Ha maga a felelős...

– Fogja be a száját! – Reynolds félresöpörte, megragadta a telefont, tárcsázott.

– Eaton! Mit tudnak a földrengésről?

– Földrengés, ugyan! – A négyhüvelykes képernyőn feltűnt fej olyan volt, mint egy zilált tyúké. – Mi a csudát csinál maga ott? Az utolsó robbantásból eredő mozgások egész sorozatát olvasom le a készülékről. Mit csinált, robbanótöltetek egész halmát hagyta szerteszéjjel heverni?

– Ez földrengés! Feltörésekor összetört kétszáz yard sziklát. Úgy tűnik, észak-északnyugatra halad...

– Értem, egy haladó földrengés! – Eaton, egy apró, nevetséges alak, kezével a háttérben lévő falitérképeket és bekeretezett diplomákat csapkodta. – Nos... csináljon valamit, Reynolds! Hol van Daugherty polgármester?

– Nekünk útban! – vágta rá Reynolds, és megszakította az összeköttetést.

Odakinn napsütötte porfelhő homályosította el a látást. Egy sziklatörő gép zakatolt oda, megállt Reynolds mellett. Egy férfi ugrott le róla.

– Ez a dolog nyílegyenesen, vág utat a főútvonal felé. – Egy negyedmérföldnyire lévő felemelkedett útszakasz felé mutatott.

– Milyen gyorsan halad?

– Nem egészen tíz perc alatt száz yardot tett meg.

– Ha még húsz percig halad, eléri az autópálya elágazási csomópontját.

– Akkor pedig fuccs pár millió százasnak és hathavi munkának, Pete!

– Két mérfölddel tovább pedig ott van Southside Mail.

– Reméljük, hogy még az előtt kifúj!

– Talán. Hozz egy terepjárót, Dan.

Mayfield sietett oda hozzájuk.

– Pete! Ez az izé növekedik. A központja mozgásban van nulla – kettő – kettő felé...

– Mennyire van a felszín alatt?

– Emelkedik. Huszonkét yardnál kezdte, tizennyolcnál tart most.

– Mit kavartunk fel? – Reynolds Mayfieldre bámult, amikor a terepjáró megállt mellette.

– Figyeld tovább, Jim. Tudass velem minden újat. Mi megnézzük közelebbről. – Bemászott a viharvert járműbe.

– Robbantókocsival menj...

– Nincs rá idő! – Búcsút intett, a kocsi eltűnt egy porfelhőben.

A terepjáró megállt a háromszintes csomópont gerincénél. Volt ott egy parkoló, hogy a turisták élvezhessék a száz lábbal lejjebb épülő űrkikötő látványát. Reynolds távcsövön figyelte a földrengés haladását. Erről a jól kiválasztott helyről látszott, hogy a jelenség útvonalát megdöntött és összetört sziklák világosan kivehető nyoma jelzi, a darabok némelyikének átmérője húsz láb volt. Mialatt figyelte, a repedés meghosszabbodott.

– Úgy néz ki, mint egy vakondtúrás. – Átnyújtotta társának a távcsövet, az autó rádióján lenyomta az adás gombot.

– Jim, hívd fel Eatont, mondd meg neki, terelje el a teljes forgalmat a kilences zónától délre. A kocsik torlódnak az út jobb oldalán. A por már egy mérföldről látható, és ha kiszivárog, hogy történt valami, elárasztanak bennünket.

– Megmondom neki, de nem fog örülni!

– Most nem politikáról van szó! Ez a dolog húsz percen belül eléri a külső kifutópályát!

– Nem fog tartani...

– Most milyen mélyen van?

– Egy egész öt! – Pillanatnyi szünet következett. – Pete, ha tartja az irányt, ott fog felbukkanni, ahol te parkolsz.

– Hát bizony, úgy néz ki, hogy leradírozhatja az egyik pályakeresztezést. Jobb, ha megmondod Eatonnak, készítsen, elő valamilyen közleményt a sajtó számára.

– Pete, ha már riporterekről beszélünk... – mondta mellette Dan.

Reynolds kikapcsolta a rádiót, megfordult és látta, hogy a terepjárójuk mögött leállított Monojag sportkocsiból kilépve egy férfi jön feléjük élénk színű autós öltözetben. A válláról nagyméretű fényképezőgép táskája lógott.

– Mondja, mi történik itt? – kiáltotta.

– Sziklaomlás – mondta röviden Reynolds. – Kérem, hajtson el innen. Az út le van zárva.

– Maga kicsoda? – A férfi harciasnak nézett ki.

– Az ügyeletes mérnök vagyok. Most távozzék, pajtás. – Visszafordult a rádióhoz. – Jim, küldj ide gyorsan minden darab nehézgépet, amink csak van. – Szünetet tartott, érezte, hogy a kocsi egy percen keresztül remeg. – A csomópont is kezdi érezni – folytatta. – Félek, hogy beleesünk. Akármi is ez, úgy viselkedik, mint egy tömör test, amint keresztülfúrja magát a talajon. Talán el tudjuk barikádozni.

– Elbarikádozni egy földrengést?

– Eegen... tudom, hogy hangzik... de ez az egyetlen ötletem.

– Halló, mi van a földrengéssel? – A színes ruhás férfi még ott volt. – Istenemre, én is érzem, az egész híd rázkódik.

– Azonnal menjen el innen, uram. – Reynolds az autópálya azon sávjai felé intett, ahol a kocsik folyamatos áradata hömpölygött. – Dan, menjünk oda a fő forgalmi sávhoz. El kell terelnünk a forgalmat...

– Várjon, cimbora. – A férfi üzembe helyezte a fényképezőgépét. – A Scope-ot képviselem New Devonból. Van néhány kérdésem...

– Nincsenek válaszaim – vágott közbe Pete, miközben a kocsija elindult.

– Nahát! – A Reynoldsnál kérdezősködő férfi utánakiáltott, – Nagykutya! Azt hiszi, tud... – Hangja elhalkult mögöttük.