NYOLC

Keskeny, magas szoba volt, a falat megfakult rózsaszín és arany tapéta borította, a fényes, sötét antik bútorok olyan szőnyeget vettek körül, melynek virágmintái szinte már láthatatlanná koptak. Fekete vasláncon cifra csillár lógott, melyben régi, láng formájú körték égtek. Az üvegezett könyvszekrényben repedezett bőrkötésben aranyfeliratos könyvek. A férfi, aki egy görbe lábú fotelből méregette Baileyt, vékony és ráncos volt, arca, mint az összeesett felfújt. Csak a szeme mozgott élénken, ahogy felmérte az ügyfelét.

– Van fogalma arról, hogy mit kivan? – kérdezte. A hangja olyan volt, mint amikor a szél felkavarja a száraz avart. – Azt hiszi, hogy ha törvényellenesen lemásolt kefaloszalagról megkapja egy előkelő születésű és neveltetésű úr háttérinformációit, akkor egy csapásra varázslatos módon felemelkedik mostani alantas helyzetéből?

– Tudja szállítani amit akarok, vagy sem? – kérdezte Bailey türelmetlenül.

– Igen, meg tudok szerezni egy teljes Első Osztályú szociokulturális mátrixot – vetette oda az öregember. – Ami azonban a magas helyekre történő varázslatos bejutást illeti...

– Ha nem megfelelő, amit nyújtani tud, akkor már megyek is – állt fel Bailey.

A hajlott hátú öregember is gyorsan felállt, úgy méregette.

– Miért nem elégszik meg a gyakorlatban hasznosítható ismeretekkel, valami jól eladható szakmai tudással? Miért törekszik valami magas pozícióba, amelyet sohasem tölthet be megfelelően?

– Ez az én dolgom – felelt Bailey. – Igen vagy nem?

Az öregember arca megfeszült.

– Maga megőrült – mondta. – Jöjjön velem.