KILENC

A ház büdös volt. Fraswell atya kicsit lesoványodott, amióta Nolan utoljára látta őt; borotválatlan volt, gyűrött, átizzadt ruhát viselt. Diadalmas tekintettel nézett el az ebédlőasztal felett, amely most a nappali szoba közepén állt, és papírokkal meg üres ételdobozokkal volt tele.

– Tehát végre észhez tért, mi? – szünetet tartott, hogy megvakarja a hónalját. – Gondolom, szavamon akar fogni az általam javasolt alkuval kapcsolatban. Nos, gondolja csak meg! Maga elvetette az ajánlatomat, amikor megtettem. Most hát szenvedje el a következményeit! – Ujját Nolan arca előtt táncoltatta.

Nolan ajka felhasadt. Álla megdagadt és fájt. Fejfájás kínozta.

– Nem alkudozni jöttem – mondotta. – Azért jöttem, hogy figyelmeztessem...

– Maga figyelmeztet... engem? – Fraswell talpra ugrott. – Hát ide figyeljen, maga szemtelen kis mitugrász! Én figyelmeztetem magát! Mostantól számítva tizenöt perc múlva teljes kapacitással kell dolgoznia az erőtelepnek! Tíz perccel utána azt akarom, hogy víz folyjék a csapokból! Azt akarom, hogy mindent nyisson ki, ami be van zárva, és a kulcsokat adja át nekem, mielőtt elhagyja ezt a szobát! – Dühödten vakarta a bordáit.

– Ez cseles dolog volna – mondotta Nolan. – Pláne, ha nálam volnának a kulcsok.

Fraswell atya kinyitotta és becsukta a száját.

– Motozzátok meg!

– Megtörtént; semmi nincs nála.

– Semmi nincs nála, uram! – ugatott Fraswell, és heves mozdulattal Nolanhoz fordult. – Hová rejtette őket? Ember, beszéljen! Türelmem végére érkeztem!

– Sose bánja a kulcsokat – közölte Nolan. – Nem azért jöttem, hogy erről beszéljek...

– Pedig erről fog beszélni! – Fraswell csaknem üvöltött.

– Mi az, valami baj van? – visított egy női hang. Miltrude állt meg csípőre tett kézzel az ajtóban. Látszott rajta, hogy tíz napja nem fürdött. – No lám, kit látnak szemeim! – szólt, amikor meglátta Nolant. Széles dereka mögül Leston kíváncsi feje bukkant elő. – Végre mégis elcsípted, Alvin?

– Igen, elcsíptem, és bár nyakas a fickó, de meg fog törni, erről biztosíthatlak!

– És mi van azzal a csini nővel, aki vele volt? – kérdezte bősz hangon. – Add csak át nekem, majd én rajta leszek, hogy együttműködésre bírja a fickót.

– Takarodj! – ordított rá Fraswell atya.

– Hallod-e, Alvin! – csattant fel az asszony hangja. – Hogy beszélsz velem?!

Fraswell felkapott az asztalról egy üres üveget, és gonoszul az asszony felé hajította;az Miltrude mellett csapódott a falnak. A nő majdnem feldöntve fiát, sikoltva menekült.

– Kényszerítsétek, hogy beszéljen! – üvöltött Fraswell. – Szerezzétek meg azokat a kulcsokat; csináljatok vele, amit akartok, de eredményeket akarok, mégpedig most!

A Nolant tartó emberek egyike úgy megszorította a karját, hogy éles fájdalom nyilallott belé.

– Nem itt... kint! – Fraswell lihegve visszaült a székébe. – Természetesen, tartós sérülést ne okozzatok neki – motyogta, a szoba sarkába szögezve szemét, míg kituszkolták Nolant.