KETTŐ

Teal elhessegette magától a szédülést, amitől úgy forgott körülötte minden, mint valami búgócsiga, miközben a torziós meghajtás a nyílt világűr felé űzte az apró űrhajót. A százados megmarkolta a szék karfáját, a hányinger és a szorongás ellen küzdve, amelyek a kilövés kulmináló pillanatában mindig társául szoktak szegődni.

Nincs semmi baj – mondta magában ádázul. Semmi sem romolhat el. Három óra múlva visszatérsz az Űrszövetség kilences űrállomásának fedélzetére, ahol féltucatnyi doki fogja a gyomrod korgását méregetni. Nyugi...

Erőnek erejével hátradőlt a székben, becsukta a szemét, élvezve ennek meghittségét és a testét körülzáró titánhab burok biztonságát.

Most már minden rendben volt. Tudta, hogy mit tegyen bármilyen elképzelhető vészhelyzet esetén: csak követnie kell a rutint. Ilyen egyszerű volt. Ezt a titkot már régen megtanulta, amikor először jött rá, hogy számára a katonaélet az igazi; ez a titok szerzett neki hírnevet a veszéllyel szemben tanúsított hidegvérűségéért: a bátorság nem más, mint annak a tudása, hogy mit kell tenni.

Kinyitotta a szemét, gyors, gyakorlott pontossággal pásztázta végig a műszerek számlapját, majd Vanderguerre felé fordult. A főtiszt sápadtnak, betegnek tűnt.

– Negyvenkétmillió mérföld kifelé, plusz-mínusz félmillió – közölte Teal. – Az eltelt idő... ó, mindössze másodpercek!

– Mamma mia – sóhajtott Vanderguerre. – Tüzes kis járgányban ülünk, ham!

– ...hogy a modul jelenleg primer pozícióban van, és G állapotban – mondta éppen Sudston távolságtól torzult képe. – A mágneses torzióval hajtott jármű készen áll első, ember vezette tesztjére...

– Megelőztük a Nyálas adását – állapította meg a százados.

– Te jó ég, Teal! – álmélkodott Vanderguerre. – Kíváncsi vagyok, mit fog a modul csinálni. Mit fog valóban csinálni!

Teal érezte, hogy szíve erősen kezd kalapálni. Ahogy ránézett az alezredesre, ösztönösen megérezte, mire számíthat. Vanderguerre visszanézett, élesen szemmel tartva őt. Vajon számolgatás, felbecsülés csillant meg tekintetében? Vajon őrajta tűnődött, a bátorsággal kapcsolatos jó hírnevén?

– Az imént mondott valamit a rekord elrontásáról – hallatszott az alezredes kimért, közömbös hangja. – Valóban így erezi ezt a dolgot, Les?

– Most a programozott feladat megváltoztatásáról beszél? – őrizte meg egyenletes hangját Teal.

– Igen. Ki kellene kapcsolni az automatikus műveletsorrendet, és újra kellene programozni a feladatot – jött elő a farbával az alezredes. – Négy perc telne el, mire a Nyálas bármiről is értesülne. Nem tudnának megállítani bennünket.

– Modul a holdi irányítóközpontnak – kattogott Vanderguerre hangja korábbról, amelyet a Holdról továbbítottak. – Les és én már alig várjuk, hogy induljunk...

– A vezérlőberendezések össze vannak kapcsolva – tette hozzá az alezredes. – Együtt kellene csinálnunk a dolgot. – Szeme találkozott a századoséval, rajta tartotta egy pillanatig, majd elfordította. – Felejtse el! – visszakozott gyorsan. – Maga még fiatal, szép karrier előtt áll, családja van. őrült ötlet volt...

– Elfogadom a kihívását – szakította félbe rekedt hangon Teal. – Benne vagyok!

Mondj nemet! – könyörgött benne egy hang. Mondj nemet, és hadd ússzam meg baj nélkül!

Az alezredes nyelve az ajkához ért; bólintott.

– Fogadja elismerésemet, ham! Nem gondoltam, hogy ennyi kurázsi rejlik magában.