ELKÉPZELHETŐ

1492 októberében a visegrádi erdőben vadászgató II. Ulászlót egy paraszt állította meg útjában. „Felség, ha valami érdekeset akar látni, jöjjön el hozzám, de gyorsan! Van nekem otthon egy nagy fadobozom, annak egyik oldala üveg, azon láthatja, amint egy spanyol tengerész, bizonyos Kolumbus Kristóf nevezetű, éppen most száll partra Amerikában!" Nagyot nevetett erre a király: „Bolond vagy te, jóember! Még hogy innen, Visegrádról átláthatok a Föld túlsó felére?" De a paraszt csak erősködött: „Nemcsak odaláthat, felség, de még a hullámok csobogását is hallhatja, meg a tengerészek káromkodását is, no, siessen már!" Hanem a királyok már akkor se szerették, ha bolondnak nézték őket. Ulászló se követte a parasztot, hanem leüttette a fejét a szerencsétlennek. így aztán csak Amerika lett felfedezve, a televízió nem, utóbbira csaknem ötszáz évet kellett még várnia az emberiségnek.

E soha meg nem esett esetet azért meséltem el, mert a tiszteletreméltó tudósok oly fölényes biztonsággal állítják, hogy idegen égitestekről nem származhatnak ama repülőszerkezetek, amelyeket mostanában sokan láttak az égbolton. Pedig a televízió, melyet II. Ulászló joggal tartott volna elképzelhetetlennek, itt a Földön valósult meg, s potom ötszáz év múlva. Mi minden valósulhatott meg a kozmikus térben, tőlünk sok milliárd fényévnyire olyan bolygókon, melyeken valamiféle fejlődés évmilliárdokkal ezelőtt indult meg s melyeknek létéről sejtelmünk sincs! Mennyit tudunk itt a földön a tér és idő végtelenjéhez képest? Alig többet a semminél. És van-e egyáltalán valami is, ami elképzelhetetlen? Hiszen a tudós, miközben részletesen leírja, hogy mi az, ami elképzelhetetlen, már el is képzelte! S hogyan lehet olyan gőgös az Ember, hogy önmagán kívül értelmes lényeket el sem tud képzelni a világűrben? S végül mi jogon merek én ehhez a kérdéshez hozzászólni, amikor ily irányú szakképzettségem nincs?

Erre a kérdésre felelni tudok. A repülő csészealjak rejtélyét a tudomány felől egyelőre nem tudjuk megközelíteni. Ez kiderül abból a számtalan szakcikkből, amelyeknek summázata így foglalható össze: „Nem tudjuk, hogy mi lehet az a repülő izé ott fent." A kérdés csak a képzelőerő felől közelíthető meg, a tekintetben pedig ki-ki adottságai szerint jeleskedhetik. Jómagam például bizonyosra veszem, hogy a repülőszerkezetek igenis kozmikus eredetű járművek, s azokból értelmes lények kukucskálnak le a Földre kíváncsian. Hogy sok mindent megfigyelhettek, arra abból következtetek, hogy még egyikük sem szállt le a mi kis gömböcskénken. De ebben már nem vagyok olyan bizonyos. Könnyen el tudom képzelni, hogy jó néhányan már igenis leszálltak, s itt mászkálnak közöttünk. Hogy nem látjuk őket? Hát aztán. Ha csak az van, ami szemmel látható, akkor baktériumok sincsenek. Pedig ugyebár vannak. El tudok képzelni olyan parányi értelmes lényeket, melyeket mi még a legjobb elektronmikroszkóppal se láthatunk. Hogy ily parányoknak nem lehet értelem a fejükben? Ne tessék viccelni. Ki mondta, hogy fejük van? (Arról nem is beszélve, hogy a fej egymagában véve amúgy sem garantálja az értelmet, ezt még földi viszonylatban is tapasztalhatjuk.)

De különben is: mi az, hogy parányi? Parányi az, amit a földi ember a saját világához mérten annak tart. Más világok értelmes lényei a maguk viszonylatában ugyanezt a lényt gigászinak tarthatják, aki még az extra méretek áruházában sem talál magának való nadrágot. Szóval: minden lehetséges, ami elképzelhető. És annak a szónak, hogy „elképzelhetetlen" – nincs fedezete.

Amikor nemrégiben a szovjet rakéta belezuhant a Vénuszba, két vénuszbeli parány éppen arrafelé ballagott. „Te Matild ... – mondta az egyik –, valami leesett az égből!" „Zsiga – így a másik –, már megint fantáziálsz!" „Miért? Nem tudod elképzelni, hogy idelőttek a Földről?" Mérges lett erre Matild: „Mindig hülye voltál, az is maradsz!"

És egykedvűen osztódtak tovább.