NEHÉZ MEGTALÁLNI ...

– Mondja, kislány, hisz maga abban, hogy két ember az első látásra megszeretheti egymást?

– Nem nagyon.

– Pedig velünk ez történt. Amikor tegnap este magára néztem az autóbuszmegállónál, abban a pillanatban tudtam, hogy eljött az igazi. Hogy maga az a lány, akivel egy életen át boldog lehetek. Hol a kispárna?

– Itt van a fejem alatt.

– Mire a férfi negyvenéves lesz, unja a sok kalandot, és a családi tűzhely melegére vágyik. Csendes, békés otthonra. Nincs már akkor kedve múló hangulatok után szaladgálni, élettársra van szüksége, aki a hétköznapok örömeit-bánatait együtt éli át vele. Mert az élet egyedül nem viselhető el. Csak kettesben, kéz a kézben. Hogy került a maga feje alá a kispárna?

– Amikor láttam, hogy a maga feje alól kicsúszott, elvettem. Maga már aludt.

– Értem. Szóval kéz a kézben minden elviselhető, egyedül - semmi. Harc az élet, mely harcot egyedül megvívni nem lehet. De a férfi, aki mellett szerető szívű asszonya ott áll, soha sincs egyedül. Meg sem próbálta visszatenni a kispárnát a fejem alá?

– Féltem, hogy felébresztem.

– Nem keresek sokat, de tisztességgel megélhetünk. Higgye el, a pénz nem boldogít. Olykor a királyok is boldogtalanok. De ott, ahol egyetértés van, ahol a szeretet kölcsönös, ott fészket rak a boldogság. Volt egyszer egy menyasszonyom, az akkor is a fejem alá tudta dugni a kispárnát, ha aludtam.

– Egyszer majd megtanít rá, ugye?

– Amikor egy férfi felismeri, hogy az igazival találkozott, egyszeriben megérti, hogy mi értelme volt a sok futó kalandnak, a sok csalfa illúziónak. Hogy szükség volt mindre, ahhoz, hogy megtalálja az igazit. Homályban tapogatóztam negyven évig - íme, most a helyemre találtam. Kérdezni szeretnék valamit, Bözsike ... Nézzen a szemembe, és feleljen őszintén ... Ugye, őszintén fog felelni?

– Ígérem.

– Hogy lehet az, hogy még mindig maga fekszik a kispárnán?

– De hát nem mondta, hogy adjam oda!

– Nem is fontos. Igazán nem létkérdés. De a női gyengédség ... tudja, egy finom asszonyi lélek .. . az a bizonyos hatodik érzék .. .

– Jaj, Béluska, minek a sok beszéd? Itt van a kispárna, tessék.

– Most már nem kell.

- Ne legyen dacos.

– Hát nem érti, hogy már nem kell? Amíg élek, az lenne az érzésem, hogy kiforszíroztam.

– Tessék! Megbánt, ha nem veszi el. Emelje fel a fejét. Aláteszem. – Hagyjuk, igen? Istenkém ... Milyen szomorú néha az élet ... Az ember találkozik az igazival ... Úgy lepi el a boldogság, mint valami nagy-nagy meleg hullám ... S akkor egy gonosz kis ördög ... egy rút kis manó ... egy alattomos kobold ... és mindennek vége ... és megy tovább a férfi, véget nem érő vándorútján ... nem, Bözsike ... nem maga az igazi .. . mégsem maga az igazi ... adhatna egy cipőkanalat?