ÖNKRITIKA

Nyaralószobám ablaka az erdőre nyílik. Az erdőben madarak laknak. A madarak reggel, alighogy pitymallik, fütyülni, csattogni, csiripelni, rikkantani, búgni, huhogni, trillázni, csörögni és krákogni kezdenek. Erre én felébredek, de nem csukom be az ablakot (mert akkor megfulladok), hanem azzal szórakozom, hogy megállapítom: melyik hang milyen madártól származik. Ez csíz – mondom magamban –, ez fürj, nini, ez a rigó, ez vadgalamb, ez meg csalogány. Minthogy ellenőrző szakember nincs a közelemben, örülök, hogy ilyen jól kiismerem magam az erdőben. Diadallal fordulok be a falnak, amikor éles károgást hallok, egészen közelről. Elemistáknak való feladat – mondom –, de hirtelen riadtan ülök fel. Két madár neve jut az eszembe: a hollóé meg a varjúé.

Melyik károg? Ne veszítsük el a fejünket – intem magam nyugalomra –, ki lehet azt okoskodni. Lám, a népdal azt mondja: „Károg a varjú a jegenyén." Tehát a varjú károg. Viszont van egy szólás a jelentéktelen megboldogultra: a holló sem károg utána. Ezek szerint a holló károg. Lehetséges, hogy mindkettő károg? Kizárt dolog. A magyar nyelv finoman megkülönböztet minden állathangot. Csak a kecske mekeg, a bárány már béget. Csak a ló nyerít, a szamár ordít. A macska nyávog, a tehén bőg, a kutya ugat, a disznó röfög, a nyúl makog. A tehén sohase röfög, a macska sohase nyerít, a kutya sohase mekeg. Tehát vagy a holló károg vagy a varjú.

Elhatároztam, hogy megtekintem a madarat. Mászom ki a takaró alól, amikor eszembe jut, hogy hiába nézem meg, abból még nem fogom tudni, hogy holló-e vagy varjú. Tudom, hogy mindkettő fekete. Ez biztos. Az is biztos, hogy egyikük csőre egyenes, a másiké hajlott. De hogy melyiké hajlott, azt már nem tudom. Akkor meg mit nézzek rajta?

Szomorú dolog, hogy a városi ember milyen tudatlan – terjesztem ki szégyenemet egész Pest lakosságára, és elhatározom, hogy amint lehet, utánajárok a dolognak. De aludni már nem tudok, úgy restellem magam.

Biztos, egész biztos, hogy egy tízéves parasztfiú azonnal felismeri, hollót hall-e vagy varjút.

Nem is kell tízévesnek lennie. Felismeri egy hatéves is.

Sőt. Nem is kell hatéves parasztfiúnak lennie. Felismeri egy varjú is.

Annyit sem tudok, mint egy közönséges varjú. Megvan a véleményem rólam.