IZOTÓP
Amikor én iskolába jártam, a politechnikai oktatás, még ismeretlen dolog volt. Később felismertem ugyan, hogy a technika és a műszaki tudományok századában élek, de más irányú elfoglaltságaim miatt a mulasztottakat máig sem pótoltam. Így aztán nem csoda, hogy nehéz helyzetben vagyok: a latint és a görögöt, amit tanultam, már réges-régen elfelejtettem, a technikai alapismeretek ábécéjét azonban nem tanultam meg: még egy szöget sem tudok tisztességesen a falba verni. Korunk nagy vívmányait csodálom és félem, ám többnyire nem értem. Nem hiszem, hogy e tekintetben kuriózum vagyok, legfeljebb azért, mert nem átallom bevallani, sőt, még kérkedem is vele.
Ily körülmények között persze vegyes érzelmekkel olvasom, hogy a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet vizsgálati célokra felhasználja a rádioaktív izotópokat; ezzel mérik a fogyasztókhoz kerülő élelmiszereket, vajon a megengedettnél több sugárzó anyag nincs-e bennük? Megilletődötten és zavartan eresztem le az újságot.
Zavartan, mert ez a hír is egyike azoknak, amelyekből nem sokat értek. Nem tudtam, hogy Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet is van a világon, nem tudom, mi a sugárzó anyag. Sovány vigasz, hogy értem: mit jelent a fogyasztók élelmiszere. S mindennek ellenére is megilletődött vagyok, mert ösztönösen sejtem, hogy nagyszerű dologról van szó: a tudományos kutatások eredményei, íme, a gyakorlati élet közvetlen sűrűjében is hatnak. Büszke és boldog vagyok, hogy olyan korszakban élek, amelyben az emberiség a tudománynak és a technikának soha nem álmodott magaslataira jutott el.
Magam is egyik szerény, de igyekvő tagja vagyok az emberiségnek, ilyenformán a tudomány eredményeiben nekem is részem van. A kutatásokban az én feladatom mindössze annyi volt, hogy ne kutassak, ügyetlenségemmel ne zavarjam össze a kutató tudósok munkáját. Voltak időszakok, amikor csak nehezen tudtam türtőztetni magam, de végül is helytálltam, s íme, az eredmény: a tudomány, hál'istennek, töretlenül fejlődik. Ha szerepemet elfeledve részt vettem volna a tudományos kutatásokban, az atombomba talán máig sem volna kitalálva, amilyen balkezes vagyok.
Mint tagja az emberiségnek, így lettem részese az izotópok felfedezésének, s mint tagja a fogyasztók nem kisebb családjának, így válnak az izotópok az én üdvömre is. Felemelő kor! Könnyen el tudom képzelni, hogy mit válaszolt volna nekem egy tudós csak húsz évvel ezelőtt is, ha megkérdeztem volna tőle, mi a véleménye a májas hurkáról, amit vacsorára vettem. Manapság? Csak elővesz egy rádioaktív izotópot, bekapcsolja (beleteszi? ráteszi? belekeveri?) a hurkába, és már süthetem is, ha nincs benne a megengedettnél több sugárzó anyag.
Más kérdés, hogy mit keres a sugárzó anyag a májas hurkában? És egyáltalán: miért kell a sugárzó anyag hurkabeli jelenlétét bármilyen szerény mennyiségben is megengedni? A vacsorák kérdésében módfelett konzervatív vagyok; mindig úgy vélekedtem, hogy a máj, a rizs, a fűszerek és a szakavatott elkészítés már önmagukban is biztosítják a hurka kellő színvonalát. Hogy ellenőrizzem magam, felütöttem Rézi néni szakácskönyvét is. Sehol sem találtam benne utalást arra nézve, hogy a sugárzó anyag bármilyen eledelnek is pikáns ízt kölcsönözne. Megnéztem: mikor jelent meg a könyv?
1908-ban. Hja, persze! A sugárzó anyag akkor még nyilván ismeretlen volt.
Nálam tájékozottabb barátaimtól tudtam meg, hogy a sugárzó anyag nem hatósági hozzájárulással foglal helyet a hurkában, s hogy a sugárzó anyag nem más, mint a híres-nevezetes Strontium 90, amely a földnek nukleáris robbantásoktól megfertőzött légköréből származik, s jut el fűbe, fába, húsba, főzelékbe egyaránt.
Bevallom őszintén, hogy a májas hurkára eztán nagyobb tisztelettel, de tartózkodóbban tekintek. Tudom, hogy csak annyi sugárzó anyag lehet benne, amennyi dukál bele, de mégis ... Étvágyam kismérvű csökkenése miatt – mint fogyasztó –, nem jártam jól. Ám, mint az emberiség egyik tagjának, annál több okom van a megelégedettségre: már ama veszélyek ellen is meg tudom védeni magamat, amelyekkel én magam is fenyegetem magamat.
A tudomány hatalma végtelen.