TAVASZ

Eddig is tudtam, hogy tavasz van, no de hogy ennyire!

Ugyanis egy szerelmespár csókolózik az orrom előtt, önfeledten, mámorosan, lélegzetvesztő ájulatban. Fiatal szőke lány, nagy zöld szemek (többnyire lehunyva), a fiatalember markáns arcú, különben értelmes tekintetű, szemüvege a jobb kezében, baljával az imádott lányt öleli át. S mindez a 4-es villamoson, délután öt óra tájban. Ülnek az oldalpáholyban, és csókolóznak, az odakint zajló élettel mit sem törődve.

Szemben ülök velük, s eleinte zavartan nézegetek ki az ablakon, nem tudom, illik-e rájuk néznem. A csók mégiscsak intim, bensőséges élmény, amihez nekem, a vadidegen utasnak semmi közöm. Mellettem egy idős férfi újságot olvas, ez a legjobb. De nálam semmi olvasnivaló. Nézegetek kifelé, de akkor meg eszembe jut: nem sértem-e meg őket ezzel? Nem lesz-e rossz véleményük rólam, amiért rosszallásomat és megvetésemet fejezem ki, holott ők semmi rosszat és semmi megvetendőt sem műveinek, mert őszintén szeretik egymást. A villamoson dohányozni és köpködni tilos, de a csók nincs megtiltva, miért ne szerethetnék egymást? Hiszen oly gyorsan elszáll az ifjúság!

– Szenvedélyes szerelmük – amennyire meg tudom ítélni – foglalkoztatja a köröttük állva szorongó utasokat is. Egyesek a fejüket csóválják, és gúnyos megjegyzéseket tesznek, mások felháborodva próbálnak hátat fordítani a Szodomába illő jelenetnek, megint mások – poétikus lelkek – helyeslően mosolyognak. A szerelmesek azonban minderről persze semmit sem tudnak, feltehetőleg nem is érdekli őket a társadalom véleménye. Akinek nem tetszik – gondolják bizonyára –, utazzék taxin. De mit szól majd a hatósági közeg, ha tömött bőrtáskáját maga előtt tolva a helyszínre érkezik?

Nem tudja, mitévő legyen. Öreg kalauz, de szemmel láthatóan tanácstalan. A jegyeket nem kérheti, mert ez már a Baross utcánál megtörtént, s akkor még a szerelmesek sem csókolóztak. Paragrafus, hatósági rendelet a csókot nem tiltja, idevonatkozó közlés a jegy hátlapjára nyomtatva nincs, gyakorlatában már sok minden megesett, de ez még nem. Ráfoghatná-e, hogy közszemérem elleni vétség forog fenn? – talán ezen töpreng, miközben az alélt szerelmespárt nézegeti. Nemigen. Botrányokozás? Még kevésbé. Hiszen olyan csendesek, a szavukat sem hallani. De hát szó nélkül sem hagyhatja a dolgot, mert ha ma elnézi a csókolózást, ki tudja, holnap mi történik a villamoson? S most az eszébe jut valami, mert a villamos éppen elhagyta a Majakovszkij utcai megállót, s a November 7. térhez közeledik. Megütögeti hát az ifjú vállát, s szól:

– Most kell leszállni a házasságkötő teremhez .. .

A szerelmesek felriadnak a bódulatból, és zavartan néznek körül. (Szerintem már régen azt hitték, hogy moziban vannak.) A kislány elpirul, a fiatalember szó nélkül felkel, és kezénél fogva örök szerelmét, méltóságteljesen levonul a kocsiról. A villamos berreg és továbbmegy, jómagam utánanézek a száműzött szerelemnek: mit csinálhatnak?

Ott állnak a járdaszigeten kéz a kézben, s várják a következő villamost.

A szerelem mindent legyőz.

Pláne, ha hetijegye van.