IGAZI PESTI
Találkoztam Hunyadi-Huzlinger Lajossal a Kősó utcában. Minthogy egy bizonyos ügyben megbeszélnivalónk volt, azonnal azt javasoltam, hogy találkozzunk másnap délután öt órakor az Albánia kávéházban.
– Ott leszek – mondta Hunyadi-Huzlinger.
– Rendben van – feleltem –, szóval ötkor az Albániában.
– Ott leszek – mondta ismét, és rázni kezdte a kezemet.
– De biztos?
– Biztos.
– Nem ültet fel, ugye?
– De kérem.
– Ne haragudjon, hogy ennyiszer ismétlem, de nem akarok hiába várni önre. Ha nem akar eljönni, most mondja meg.
– Na de, kérem, mondom, hogy ott leszek. Közös érdek.
– Persze. Szóval ötkor az Albániában.
– Helyes.
– Nem írja fel?
– Ne idegesítsen. Ha azt mondom, ott leszek, ott leszek.
– Tudniillik az rettenetes, amikor valaki vár valakit, s az nem jön.
– Ott leszek. Ötkor az Albániában.
– Fél ötkor elküldök önhöz egy embert.
– Minek?
– Hogy emlékeztesse a megbeszélésünkre. Ezzel az emberrel meg is üzenheti nekem, ha nem ér rá.
– De hányszor mondjam, hogy ott leszek? Ne küldjön senkit.
– Akkor táviratozom.
– De kérem ... Hát nem vagyunk úriemberek?
– Szóval ott lesz?
– Ott leszek.
Hirtelen elérzékenyültem, térdre hulltam előtte, és sírni kezdtem:
– Ha nem akar eljönni, most mondja meg ... De ne hagyjon ott várni az Albániában.
Felhúzott a földről, és arcon csókolt:
– Önt nagyon megviselte a világháború. Szedjen csillapítókat ... És bízzék bennem. Nem az az ember vagyok...
Keményen a szemébe néztem:
– Ön az emberekbe vetett hitem utolsó pillére. Ha felültet, megátkozom és elemésztem magam. Szóval ott lesz?
– Ott leszek.
– Ötkor.
– Ötkor.
– Az Albá.
– Az Albá.
– Niában.
– Niában.
Felültetett.
Viszont találkoztam vele hatkor. Éppen jött ki az egyik körúti moziból, a hömpölygő tömegben. Persze, karonragadtam.
– Ne haragudjon – mondta –, igazán sajnálom .. . Hirtelen meghalt az apósom, a temetésén voltam.
Megvetően és gúnyosan néztem rá. Erre elcsukló hangon így folytatta:
– Az volt az utolsó kívánsága, hogy itt temessék el a moziban.
Majd látva, hogy még mindig kételkedem, a kifelé hömpölygő tömeg felé mutatott, és így- szólt: – Nézze, mennyien szerették az öregurat!