A TÉMAVÁLASZTASRÓL

– És most min tetszik dolgozni a Mesternek?

– Most, tisztelt barátom? Most egy színdarabot írok.

– Áh, áh! Egy színdarabot! S vajon miről szól? Megtudhatnám?

– Hogyne. Egy szegény, de tisztességes leányról szól, ki egy tengerésztisztbe beleszeret.

– Egy tengerésztisztbe! Roppant érdekes! És aztán?

– A lánynak özvegy édesanyja van, aki beteg, de azért dolgozik. Mit gondol ön, mettől meddig dolgozik az özvegy?

– Látástól vakulásig.

– Úgy van. Talán ismeri a történetet?

– Nem, dehogy. Valahogyan megéreztem. És aztán? Aztán?

– A tengerésztiszt elcsábítja a leányt, és otthagyja. A leány gyermeket szül.

– Ó! De mit tesz erre a szegény anya?

– Kitagadja a leányt, és utolsó erejével meghal.

– No de erre a tengerésztiszt ..

– Honnan tudja?

– Sejtem.

– Jól sejti. A tengerésztiszt felbukkan, mert nem tud a leány nélkül élni. A leány őt okolja anyja haláláért, a tengerész nem ismeri el a gyereket, és ismét eltűnik. És a leány elzüllik.

– Atyaisten! No de erre a tengerésztiszt .. .

– Úgy van. Erre a tengerésztiszt még egyszer, de immár utoljára megjelenik, hogy a leányt kimentse a fertőből. De hiába csenget a nyilvánosház kapuján, a leány előző este meghalt.

– Szörnyűség. És miben?

– Prostitúcióban. A tengerésztiszt magához veszi a gyereket. így végződik a darab.

– Nagyon érdekes. És a Mester bízik abban, hogy ez a darab Pesten színre kerül?

– Bizonyosra veszem. Miért kérdi?

– Mert a nagybácsikám a múltkor írt egy hasonlót, és bevitte egy színházhoz, de jól megjárta.

– Megjárta? Mi történt vele?

– A dramaturgok kikacagták, az igazgató a fejéhez vágta a kéziratot, s amikor a nagybácsikám kiment a kapun, még a portás is belerúgott hátulról.

– De hát miért?

– Hát hogy a szocialista irodalom kellős közepén ilyen ásatag darabot mer írni.

– Fantasztikus. És nem adják elő?

– De nem ám. Mit tetszik szólni hozzá?

– Nem is értem ... Várjon csak! Milyen nemzetiségű a maga nagybácsikája?

– Magyar.

– Ja úgy. Csakhogy én angol vagyok.