VADÁSZAT

Az Országos Erdészeti Főigazgatóság közleményét amelyet a vadászati idényekről, valamint az egyéni vadászatról tett közzé, figyelmesen elolvastam. Hogy miért olvastam el, azt nem tudnám megmondani. Vadászni sem társakkal, sem egymagamban nem járok, a vadak és vadászok konfliktusában a vadaknak drukkolok; ha rajtam múlna, szarvasbika, őzbak, fácánkakas, nyúl és vadgalamb mind végelgyengülésben szenderülne jobblétre.

Tanulmányozva az említett közleményt, mégis megelégedést éreztem, mert láttam, hogy az erdők s mezők vadjai csak az esztendőnek egy bizonyos szakában lőhetők agyon, azon túl vagy annak előtte fegyvert fogni reájuk szigorúan tilos. A „vadászati tilalom" fogalmát már eddig is ismertem persze, de kellemesen lepett meg, hogy ennek időbeli határai milyen aprólékos pontossággal, mondhatnám, műgonddal vannak megállapítva, s hogy a közvélemény az esztendő nagyobb részében nyugodt életet biztosít a vadaknak. Csak példaként kívánom megemlíteni, hogy golyóra érett szarvasbikára mindössze szeptember 1-től október 31-ig lehet vadászni, az év tíz hónapjában a szarvasbika minden aggodalom nélkül mászkálhat az erdőben. Az is rokonszenves dolog, hogy csak a golyóra érett szarvasbikát szabad lelőni, de még rokonszenvesebb lenne, ha golyóra érettnek nem a vadász, hanem a bika nyilvánítaná magát. (Ez ma még persze utópia.) A szarvasbikához hasonlóan több hónapos nyugalmat biztosít a közlemény a szárcsának, az őzsutának, a seregélynek, sőt, még a vetési varjúnak is. Ez az emberséges intézkedés valósággal meghatott. Ekkor azonban a közlemény végére értem, s ott ezt olvasom: „Egész évben szabad vadászni a nyestre, a nyusztra, továbbá a verébre és a gatyás ölyvre."

„Egész évben!" Kegyetlen szavak. Ők négyen még egy hónapig, még egy napig sem élvezhetik a biztonság nagyszerű örömét! A nyestnek nincsenek gondtalan napjai. A nyuszt is kapkodhatja a fejét egész évben. S vajon, mit érezhet a gatyás ölyv, teszem azt augusztus harmadikán, amikor látja, hogy az erdei szalonka egész családjával együtt kirándulni megy, s a szembe jövő vadász barátságosan köszön nekik, mivelhogy szeptember elsejéig nem vadászhat rájuk, mit érezhet ilyenkor a gatyás ölyv? S csoda-e, ha a verebek mind feljönnek Pestre ilyen körülmények között?

Még későn, elalvás előtt is miattuk szomorkodtam. S ekkor egészen váratlanul a gatyás ölyvről – tudja az ég, miért – eszembe jutott a Patyolat. Hogy tudniillik a Patyolatra is egész évben szabad vadászni, a Patyolat is lőhető az év minden szakában, s a humoristák élve a vadászati tilalom hiányával, lövik is a Patyolatot, sőt, valamennyi fiókját is. S a verébről eszembe jutott a KIK, ez a lényegében szürke madár, amely szintén lőhető egész évben, nyáron is, télen is. Ha a humorista vadászni akar, de a szarvasbikára tilalom van, nem jön zavarba, ott a KIK-madár, azt nyugodtan lőheti. S a nyestről eszembe jutott a KÖZÉRT s a nyusztról a közlekedés. Megy a humorista az erdőben, vállán a szatíra gyilkos fegyvere, meglát egy fácánkakast, de arra éppen akkor tilalom van, belelő tehát a KÖZÉRT-be. Nem valami nagy vad – gondolja –, de viszont bármikor lőhető, nem lehet belőle kellemetlensége.

Sajátságos ... – mondtam magamban –, miért sajnálom én a gatyás ölyvet, a verebet, a nyestet és a nyusztot, hiszen hozzájuk semmi közöm. És miért nem esik meg a szívem a KIK-en, a közlekedésen, a Patyolaton és a KÖZÉRT-en, akikre olykor magam is fegyvert emelek? S bár már félálomban voltam, meg tudtam felelni magamnak: mert igazán szívből azokat tudja sajnálni az ember, akikre mások vadásznak.