MODERN
„Jobb állni, mintsem járni; jobb ülni, mintsem állni; jobb heverni, mintsem ülni; de legjobb álomba merülni ... " – ha jól tudom, egy hindu bölcstől származik e mély igazság, amelyet már kora ifjúságomban lobogómra tűztem. A különféle testhelyzeteknek ebből a ranglistájából is látható, hogy csendesen üldögélni nem éppen rossz dolog, és csakugyan: az emberiség mindig szívesen üldögélt békésen szemlélődve, ha csak tehette. Ám ha nem áll meg rövidesen az a folyamat, amely néhány éve a modern ülőbútorok gyártásában megindult, akkor a kényelmes üldögélés, ez az igazán olcsó és szolid szórakozás hovatovább édes emlék lesz csupán, s unokáink élete egy komótos színfolttal szegényebb lesz.
Otthonában egyelőre még jóízűen elüldögélhet az ember, ha bútorait a modernség csalfa bűvöletében időnek előtte ki nem cserélte. Magánlakásokban még akadnak székek, amelyeknek ülőfelülete elégséges egy átlagos méretű ember részére; sőt, fotelek is akadnak, öblös, puha fotelek, melyekben ülni és tespedni szinte gyönyörűség. De látod amottan a modern kávéházak, klubok, eszpresszók és új mozik ülőbútorait? Riasztó perspektíva! Mi lesz velünk, ha ez így megy tovább?
Kik és miért esküdtek össze a legelemibb kényelem, a pihenés kényelme ellen? Még nem is olyan régen, ha leült az ember egy székre, eszébe sem jutott, hogy ő most ül. Oly természetes élvezet volt ez, mint a lélegzetvétel. Ám a modern ülőbútorok ezen a téren fordulatot jelentenek. A modern székeken üldögélni oly elfoglaltság, mely állandó figyelmet igényel, sőt gondot okoz. Egy igazán modern széket a szőrén megülni nem könnyű dolog.
A klubban például, melyet hivatásomnak megfelelően látogatni szoktam, a divatjamúlt, de kényelmes foteleket most cserélték ki drágább, szemre impozáns, de minden egyéb testrészre nézve gyötrelmes ülőhelyekre. E kárpitozott székkompozíciók elég nagyok, de támlájuk erősen hátradől, isten tudja, miért. Aki végighanyatlik rajtuk, a fogorvosnál érzi magát, s karfa híján alig tud visszakecmeregni, amikor úgy érzi, hogy már a fejébe szállt a vér. De a szék nagyon modern, azt meg kell hagyni.
Eszpresszóinkban már régen elharapózott a támla nélkül gyártott kis hokedli. Rakfelületén jószerivel csak egy gyermek ülhet kényelmesen, ha szülei nem táplálták túl. Egy jól megtermett, egészséges és kellően fejlett ember – teszem azt, én –, aki nyolcvanöt kilót nyom a latban, hogyan tudhatná magát elhelyezni e nevetséges ülőkén?
Vannak azután azok a nagyon modern és nagyon alacsony ülőbútorok, melyekre, ha leül az ember, összekoccannak a fogai; tudniillik állát a térdébe veri.
Vannak továbbá azok a szivárvány minden színében gyártott kagyló alakú blöd fotelek. Tudvalevő, hogy kagyló alakú testrésze a normális embernek nincs. Honnan hát e szeszélyes ötlet? S a tetejébe még azt se könnyű kitalálni, hogy ezeknek az elfajzott foteleknek, ezeknek a fotel-epigonoknak merről van a bejáratuk? Gyártják ugyanezeket támlával is s a támlán egy jókora nyílással, amelyen az öt éven aluli gyermekek kieshetnek. S készülnek olyanok is, amelyeken ez a nyílás nem a támlán, hanem az ülőfelületen van. Pironkodás nélkül ezekre még ránézni sem tudok.
De hát vigye az ördög azt, ami attól modern, hogy kényelmetlen! Mint egy ember, kiáltom: vissza a természethez! Le az absztrakt székekkel! Népünk hízik, ülőhelyeink zsugorodnak, nem vezethet ez jóra! Hiszen, ha idejében vissza nem fordulunk a lejtőről, valóban közel az idő, amikor az ülést – több tárgy nem lévén – egyszer s mindenkorra berekesztjük.