EGY BESTIÁLIS GAZEMBER
– És azzal maga nem törődött, hogy Korponásnak felesége és kilenc gyereke van!
– Semmi sem érdekelt. Amikor bekopogtattam az ajtaján, már tudtam, hogy meg kell halnia, akárhány gyereke van is.
– Maga azelőtt soha nem ölt, ugye?
– Soha. Sőt. Egyenesen irtóztam az emberöléstől. De rá kellett jönnöm, hogy ezúttal nem tehetek mást. Korponásnak pusztulnia kell.
– És mit mondott neki?
– Nem emlékszem rá pontosan. Azt hiszem, megkérdeztem, hogyan szolgál az egészsége. De akkor már a torkán volt a kezem.
– És mit felelt?
– Nem érti, hogy a torkán volt a kezem? A szeme kidülledt. Levegő után kapkodott. Végre aztán nagy keservesen megfulladt.
– És hogyan tudta feldarabolni?
– Nem ment könnyen. Amikor hozzá akartam látni, kiderült, hogy otthon felejtettem a bicskám. Képzelje.
– Kínos.
– Azt meghiszem. Szerencsére az asztalán találtam egy papírvágó kést. Azzal először is levágtam a fejét.
– Nem vérzett nagyon?
– Itatóspapírt tettem alája.
– És aztán?
– A páncélszekrényben benne volt a kulcs. Kinyitottam, és a fejet betettem a szekrénybe, aztán rázártam az ajtót, és a kulcsot kidobtam az ablakon. Ekkor bejött Sárika, a titkárnője. Képzelje.
– Atyaisten!
– Nem tehettem mást, úgy viselkedtem, mintha Korponásnak feje is lenne. A törzse ott ült a karosszékben, én ott ültem az íróasztala előtt, mint máskor.
– De mit szólt ehhez Sárika?
– Semmit. Letette a két csésze feketét, és kiment. Meg voltam győződve róla, hogy amint kimegy, fellármázza a rendészetet, de nem történt semmi baj. Képzelje.
– Fantasztikus. És maga?
– Úgy döntöttem, hogy nem darabolom tovább Korponást. Elvégre meglakolt azért, amiért nem emelte fel a fizetésemet. Megittam mind a két kávét, hogy gyanús ne legyen a dolog, és elhagytam a szobát. Kint hosszan Sárikára néztem, kíváncsi voltam, hogy mit szól.
– És mit szólt?
– Semmit. Megkérdezte, hogy milyen kedve van az öregnek. Azt feleltem, hogy tűrhető, és azzal nyugodtan elmentem. De azért egész nap vártam, hogy értem jön a rendőrség. Nem jött.
– És mikor történt mindez?
– Most már négy hónapja. Úgy látszik, még mindig nem nyitották ki a páncélszekrényt.
– És a vállalat ügyei rendben mennek?
– Hogy rendben-e? Ne vicceljen. Évek óta először teljesítettük túl a negyedéves tervet.